Sarah indulatosan vette ki a kezemből a táblagépet és indította el a videót. Mindenki más maradt a helyén. Én továbbra is a szemkontaktust tartva Willel miközben ő és a testvére feszülten állnak épphogy bent a házban. Bár ha azt nézzük Chris még az ajtóban áll.

Amint meghallottam a bátyám hangját minden izmom megfeszült, muszáj volt lehunynom a szemem. Újra elém kúsztak azok a pillanatok. Láttam az ijedt arcát, ahogyan minden erejével a színpad felé tör, ahogyan elkapom a kezét. Láttam az arcán, hogy félt, hogy nem akar elengedni. Tudta, hogy veszélbyen leszek itt, hogy minden napon rettegni fogok amikor végigsétálok a folyosón. Tudta hogyha kiderül, hogy kinek dolgozik valószínűleg megölnek engem is. Ez a legveszélyesebb hely a számomra az egész birodalomban, ide engedett volna el utoljára.

Amint már nem hallottam a videót kinyitottam a szemem, próbáltam visszafolytani a könnyeimet. Oldalra fordítottam a fejem. Sarah megrökönyödve állt, még mindig nem nézett fel a képernyőből. Kicsit közelebb mentem hozzá és rápillantottam a megállt videóra. Én voltam rajta, amint a két őr a karomnál fogva vonszol le a színpadról, az arcom tiszta könny és éppen elképesztő mérges vagyok. És kéttségbeesettet, egy kis félelemmel vegyítve. Hát nem a legjobb kép rólam az biztos.

-Szóval? Mi volt ez? - kérdezte újra William.

-Egy videó. - felelem neki. Újra.

-Miért csinálta ezt? - kérdezte halkan Chris. Akiről meg is feledkeztem, hogy az ajtóban áll.

-Gyakoroltam a színészkedést.

-Mintha nem menne amúgy is elég jól. - vág egy fintort Will, én azonban felhúzott szemöldökkel meredek rá, ugyanis lövetem sincs miről beszél.

-De komolyan Lora...

-Semmi közük hozzá! - vágom rá dühösen.

-Nagyon is van közünk! Ugyanis éppen hozzánk indultál ekkora lelkesedéssel! - emeli fel az ifjabbik herceg a hangját.

-Nem akartam eljönni! Ha nem tűnt volna fel.

-Miért nem?

-Mert nem!

-Ez nem válasz!

-De, nagyon is az!

-Miért nem akartál idejönni?

-Semmi jogod nincs ezt kérdezni tőlem!

-De igenis van!

-Valóban? És milyen alapon? - kérdezem csípőre tett kézzel. - Segítek. Semmilyen! Semmilyen alapon nincs jogod ezt kérdezni tőlem! Valójában semmilyen jogotok nincs felettem! Kérdezte bárki is, hogy ide akarok-e jönni?! Nem! Senki nem kérdezte meg! Eldöntöttétek! Senkit nem kérdeztetek meg! Azt gondoltátok mindenki örülne egy ilyen lehetőségnek, hát persze! Ki ne szeretne tök ismeretlen emberek között, teljesen ismeretlen környezetben, baromi messze a családjától, barátaitól élni! Ugyan, mindenkinek ez a leghőbb vágya! Nem tudtok semmit rólam, ahogyan egyik lányról sem aki messzebb megyéből jön. Annyit tudtok hányas, elítélt megyéből jöttünk, annyit tudtok ami bent van rólunk a rendszerben. Higyjétek el az nem sok! Nem is ismertek! A bátyám féltett! Féltett, mert mi sem tudunk sokat rólatok! Konkrétan semmi érdemlegeset! Idegenek vagytok! Engem nem zavar ha irányítjátok az országot. Csak tessék! Úgysincs sok hatással az életemre! Már ha nem számítjuk, hogy miattatok vesztettem el az édesanyámat. De ezen kívül, olyan messze vagyunk tőletek, hogy nem vagytok ránk hatással. Elboldugolok, ahogy mindenki nálunk! Ismerünk mindenkit, mindenkirül tudunk mindent! Segítünk egymásnak. Talán a ti embereitek segítettek a kettővel odébb lakó háznak amikor leégett az egyik szoba? Segítek, nem! Elmentek segítséget kérni, tudjátok mi történt? A pasi bealudt a mondandójuk közben! Mi építettük újra, mi szereztünk bele tárgyakat, mi adtunk szobát a kislánynak akié eredetileg volt. Nem ismertek minket, és így ítélkeztek felettünk... - a végére már teljesen elhagyott az erőm.

Lerogytam egy székre és a kezembe temettem az arcom. Rengeteg minden futott át az agyamon ez alatt a pár perc alatt. Rengeteg olyan dolgot mondtam amit nem kellett volna. Sóhajtva álltam fel. Senki nem mozdult a helyéről. Azt hiszem megleptem őket.

-Mindegy! Felejtsétek el! - legyintettem. - További szép napot! Sarah valamikor elmehetnénk lovagolni. - fordulok a lány felé, aki meglepetten pillant rám és bólint egy aprót. Látszik, hogy nem itt van fejben.

Én is bólintottam egyet majd elindultam az ajtó felé, már éppen kiléptem volna amikor megszólalt egy hang.

-Sajnálom! - mondja halkan Chris. Szinte alig hallom. Nem fordulok vissza, valószínűleg ő is háttal áll nekem.

-Hát én is.

Szép lassan sétálok vissza a kastély felé. Aztán eszembe jut valami. Előkaparom az emlékeim közül azt a helyet ahol a bál estélyén megtaláltam a herceget.

-Ha jól emlékszem itt kell bemászni. - beszélek magamhoz mint minden normális ember.

Átmásztam megint azon az apró kis folyosón, amin azon az estén. Huh de sok minden történt azóta. Amikor átértem még a lélegzetem is elállt. Múltkor amikor itt jártam sötét volt. De ez...ez elképesztő. Valójában a pad amire leültünk egy lugas alatt volt. Azok a rózsabokrok sokkal nagyobbak voltak mint amire emlékeztem. Gyönyörű volt. És most párnák is voltak a padon. Elképesztő. A szökőkút szemben volt a paddal, halkan csörgedezett belőle a víz.

-Hát te mit keresel itt? - hallottam egy meglepett hangot. Megpördültem és a király édesanyját láttam kesztyűvel a kezén, miközben egy metszőollót szorongat.

-Öhm...szép napot felség! - hajolok meg. - Csak sétálok.

-Hát itt nem nagyon tudsz. - vágja rá.

-Magányra volt szükségem.

-Nos, én itt vagyok. Úgyhogy ez sem fog működni. Honnan tudtad, hogy létezik ez a hely?

-Mikor a bálról kifutott a trónörökös utánajöttem. Ide. - válaszolok neki. Elég ijesztően néz rám, úgyhogy inkább válaszolok minden kérdésére.

-Óóó te vagy az akire a fiam mérges. Igazán szórakoztató vagy!

-Köszönöm? - mondom tétovázva ugyanis az első mondatának én annyira nem örülök.

-Gyere, ülj le! Mesélj még mit csináltál az unokáimmal? Azt látom, hogy teljes mértékben az ujjad köré csavartad mindkettőt. Sőt, még Logant is. Nem szeretem azt a fiút. Olyan kedves. - húzza el a száját. - De előtted le a kalappal. Szépen irányítod a dolgokat!

-Én nem...

-Ugyan, nem kell ezt szégyellni! Szerinted én, hogy lettem királyné? Az a lány akinek van egy csöppnyi esze is, kihasználja a férfiak egyszerűségét. Ráadásul az udvarban szügség is van az okosságra! Na mi lesz már, meddig fogsz még ott ácsorogni?! - mondja és megütögeti maga mellett a helyet.

-Köszönöm! - mondom halkan amikor leülök.

-Még ne köszönj semmit!

-Maga gondozza a rózsákat?

-Én bizony! De mesélj inkább!

-Nem tudom mit mondhatnék...

-Aj te lány! Van még mit tanulnod. Na majd én segítek neked! Úgyis te tűnsz a legérdekesebbenk a lányok között!

-Maga befolyásolni akarja a versenyt? - kérdezem meghökkenve.

-Ez így olyan csúnyán hangzik! Senki nem mondta, hogy nem lehet tanácsokat adni. Meg hát, nekem is kijár a szórakozás! 

-De...

-Inkább örülj, hogy van egy támogatód! Hidd el, rövidesen szükséged lesz rá! Jobban mit hinnéd... - dörmögi még az orra alatt, majd felkapja a fejét mintha mi se történt volna. - Na mesélj már te lány! Ha nem te mondod el akkor is megtudom valahonnan. Így legalább biztos helyről fogom tudni, azok a kertészek néha annyira elferdítik a történeteket...

Így történt, hogy az özvegy királyné társaságában töltöttem a délután hátralévő részét. Be kell valljam meglehetősen élveztem. Habár a nő nem teljesen komplett.