Miután otthagytuk a fiúkat egy apró kis ösvényen indultunk el, ami az istálló mögött indult.

-Hova megyünk?

-Megmutatom hol lakunk. És dumcsizunk egyet, rendben?

-Benne vagyok! Ránk férne. - teszem még hozzá halkan, és ha Sarah hallotta is, nem adta jelét.

Nem sokkal később megláttam két apró kis faházat.

-Te itt laksz? - esik le az állam, amikor megálltunk az egyik előtt.

-Igen? - néz rám furcsán Sarah. - Miért?

-Hát...csak, tök jó! - böktem ki valami teljesen értelmetlent.

Sarah nem válaszolt csak beljebb engedett. Teljesen otthonos volt és minden volt benne amire szüksége lehet a lánynak. Talán még több is, látszott hogy jóban van a királyi családdal.

-Kérsz valamit inni? Én iszok egy kávét, nagyon korán keltem és úgy érzem mindjárt összesem.

-Egy kávét én is tárt karokkal fogadok. - mondtam kuncogva.

Mikor kész lett a két kávé Sarah leült velem szembe.

-Nos... - kezdte el, vagy valami hasonló.

-Sajnálom. - bököm ki - Nem akartalak megbántani! Csak, teljesen új nekem ez az egész és az itteni gondolkodás is. Szokatlan, hogy ennyi mindennel vagyok körülvéve, hogy csettintek és azt kapok amit akarok, legyen szó ruháról, ételről vagy bármi másról. Emellett... - kezdtem bele egy újabb témába, azonban inkább abba is hagytam. Nem akartam Sarahnak mesélni az őrőktől való félelmemről, mert akkor meg is kellen magyaráznom miért. Arról pedig végképp nem akartam beszélni.

-Én is sajnálom, túlreagáltam. Nekem is szokatlan, hogy olyan vagy aki ezeket furcsállja és, hogy teljesen máshogy állsz a dolgokhoz.  - süti le a szemét.

-Akkor megbeszéltük? Nincs baj? - kérdezem meg reménykedve.

-Megbeszéltük, minden oké. - mosolygott rám megnyugtatóan. - Nálad is?

-Persze, minden oké. Nincs véletlenül egy papírod meg egy tollad? Eszembe jutott valami amit le szeretnék még írni a bátyámnak.

-Dehogynem, egy pillanat! - ugrott fel, mad pár perccel későb visszatért a kezében a kért dolgokkal.

-Köszönöm! - mosolygok rá hálásan.

Max, tudom, hogy már írtam egy levelet, azonban közben összetalálkoztam egy kedves ismerősöddel akiről meséltél régebben. Emlékszel amikor mondtad, hogy a családfánk messzi rokona eljött a fővárosba dolgozni? Képzeld talalkoztam vele, ő kísért az egyik találkozóra amiről majdnem elkéstem. Vagyis, elkéstem. Kicsit sem volt kínos, amikor betoppantam és már mindenki ott volt, a királnyéval egyetemben.  Odahívott magához és mindenki engem nézett, tudod mennyire nem szeretk a középpontban lenni, így el tudod képzelni, hogy érezhettem magam. Nem volt kellemes! De aztán szerencsémre elnevette magát a magyarázkodásomon, a többi jelölt pedig át akart döfni a tekintetével.
Remélem továbbra is minden rendben van veletek! Nagy ölelést küldök mindenkinek!
Lora

Próbáltam minél érthetőbben fogalmazni és úgy, hogy senkiben még csak fel se merüljön semmi ha olvassa. Próbáltam elterelni a figyelmet az első soraimról, hogyha átolvassák a kínos helyzetre fordítsák a figyelmüket az olvasók. Tudtam, hogy Max észreveszi az apró dolgokat és utalásokat is. Muszáj volt szólnom neki, hogy összefutottam Jaydennel. Nem tudom mik a terveik a fiúval, de úgy voltam vele, hogy inkább szólok én is, hogy még él stb. Minden apró segítség jól jöhet Maxnek  és a Parancsnoknak. Eddig nem nagyon csináltam semmit ami hozzájuk köthető, Max nem engedte, hogy belefollyak a dolgokba. Azt mondta gy is kockázatos, ráadásul apa nem is tud róla. Nem akartuk neki elmondani mert ellenezte volna, így sokkal egyszerűbb, vagyis logikusabb. Én szoktam fedezni Maxet amikor úgy adódik, egyébként pedig nem mond sokat a munkájáról. Apa nem kérdezi, mi pedig nem mondunk semmit, vagy legalábbis épp annyit amennyit muszáj tudnia.

Ki is térne a hitéből ha megtudná Max miket tett. Egyszer úgy kellett becsempésznem a szobámba, ami nem volt könnyű dolog, ugyanis egy félholtra vert fiút elég nehéz feltuszkolni a létrán, a padlásra. Akkor nagyon komoly sebesülései voltak. Nem is mondutk el, hogy otthon van. Mindig csempésztem fel neki ételt.

Az évek alatt megtanultam bánni a sérüléseivel. Fejlődtem. Más meg sem kottyan összevarrni egy sebet. Azonban aznap én is megrémültem. Annyira még soha sem volt komoly. Nem tudom mi történt, nem mondta el, pedig nem egyszer próbáltam belőle kiszedni. Hetekig feküdt a szobámban. Az első pár napban abban sem voltam biztos, hogy életben marad. Borzalmas állapotban volt. Amikor lefertőtlenítettem a sebet elájult. És csak három nap múlva ébredt fel. Közben nem tudtam táplálékot adni neki ezért még rosszabbul lett. Nem sok mindent tudtam tenni érte, a sebeit elláttam és hideg borogattam, hogy ne legyen magas láza.

Azokban a napokban nem mentem dolgozni. Ethan mentett ki, bár ő sem tudta pontosan mi baja van Maxnek. Annyit mondtam, hogy beteg, végülis ez is igaz volt.

-Loraaa! - hallottam meg a hangot és próbáltam visszatérni a jelenbe. Sarah legyezgetett a szemem előtt. És úgy tűnt nem először szólít meg.

-Igen? - nézek rá, ő pedig aggódva már végig.

-Minden rendben? - kérdezi.

-Persze! Csak egy kicsit elgondolkodtam.

-Kicsit? Percek óta itt szólítgatlak, kezdtem megijedni.

-Bocsi!

-Min gondolkodtál?

-Csak ezen az egész helyzeten. És a családomon.

-Mesélsz róluk? - kérdezi csillogó szemmel.

-Hát... - gondolkodtam vonakodva. Azonban nem kellett válaszolnom ugyanis kicsapódott az ajtó.

-Lora! - kiált rám William.

-Igen?

-Ez mégis mi? - tartja felém a kezében lévő tabletet és idegesen sétál beljebb. Legnagyobb meglepetésemre nyomában a tesvérével, aki ugyanolyan feldúltan és aggódva lép be.

Elvettem a felém nyújtott tárgyat és érdeklődve nézek a képernyőre. Egy videó volt rajta megnyitva.

-Ez honnan van? - nézek fel.

-Chris most nézi át a kiválasztásokat. - válaszol a tesvére helyett. A trónörökös azonban most nem mérges emiatt, továbbra is engem kémlel.

-Mi ez? - kérdezi teljesen értetlenül Sarah.

-Lora kiválasztásának törölt része. Ami nem került a TV-be, azonban nekünk megvan. - válaszolt ismét az ifjabb herceg, végig a szemembe nézve.

-Törölt rész?

-Miután megtörtént a ceremónia és őt elkezdik levezetni a színpadról.

-Miért van felvéve? - kérdezem, nem szakítva meg a szemkontaktust.

-Mert a legtöbb helyzetben még a levonulást is mutatták.

-De nem értem, mi vele a baj? Miért nem mutatták Loráét? -kérdezte a lány.

Erre azonban nem válaszolt senki. Én továbbra is farkasszemeztem Williammel, aki feszülten nézett. Nem értettem miért zavarja ennyire

-Ez csak egy videó. - mondom.

-Ezt nem gondolod komolyan!

-Ez csak egy videó! - mondom újra. Próbálom elhitetni velük, azonban tudom, hogy ez lehetetlen. Látszik a videón, hogy mennyire valóságos. Nem akarok nekik magyarázkodni. És én magam sem szeretném felidézni azt a pillanatot.

-Én megnézem!