Megrökönyödve néztem Christopherre aki viszont komolyan tekintett vissza rám.

-Lora Bucksem, megtisztelne azzal, hogy elkísér egy sétára a kertben? - továbbra is csodálkozva nézek rá és legszívesebben rávágnám, hogy nem majd kiviharzanék a teremből. Dehát nem akarom ennél is jobban kihúzni a gyufát a királyi családnál úgyhogy inkább csak bólintottam egyet. Majd rájöttem, hogy lehet illene megszólalni.

-Számomra lenne a megtiszteltetés! - mondtam majd odaléptem a herceghez aki adott egy kézcsókot.

Ezután a karját nyújtotta amit elfogadtam, majd kivezetett a kertbe. Csak akkor szólalt meg amikor már viszonylag messzebb voltunk a kastélytól.

-Sajnálom ha kellemetlenséget okoztam! - szólalt meg - Az eddigi viselkedésemmel. Mindennel! Tudja, elgondolkoztam azon amit mondott és rá kellett jöjjek, hogy igaza volt. Valóban ilyen vagyok, úgy élek, hogy megfeleljek az embereknek, hogy ők tökéletesnek lássanak különben romba dől a rendszer, a királyság.  Mindig is így éltem, vagyis amióta az eszemet tudom, ugyanis engem így neveltek. És egészen eddig nem is gondoltam ebbe igazán bele. Náha megfordult a fejembe, hogy mégis mit művelek, de úgy igazán csak most gondolkodtam el ezen. És szeretném a segítségét kérni! - torpant meg én pedig kikerekedett szemekkel fordultam felé.

-Az én segítségemet? - kérdeztem megdöbbenve.

-Igen! Maga ébresztett rá, hogy nem jó amit csinálok. Szeretném ha segítene megváltozni, jobb embernek lenni! - nézett a szemembe én pedig azt sem tudtam mit gondoljak a helyzetről.

-Szóval segítenem kellene megváltozni?

-Csak ha szeretné és vállalja. - tette hozzá.

-Kapok gondolkodási időt?

-Amennyit csak akar!

-Felség, ezt most miért csinálja? - teszek fel egy fontos kérdést, amin múlni fog a válaszom.

-Jogosan gondolja azt, hogy megint csak a megfelelési kényszeremnek köszönhetően cselekszem így, azonban azt hiszem ezt most magamért csinálom. - válaszol halkan miközben maga elé néz.

-Ez esetben... - rám kapja a tekintetét és reménykedve néz - segítek magának! De csak úgy ha bármikor kiszállhatok, ha úgy érzem! - teszem még hozzá.

-Ez csak természetes! Nem erőltetném magára. - mosolyodott el úgy mint aki tényleg megkönnyebbült. - Most viszont, szeretném jobban megismerni!

-Ugyan felség! Inkább menjen vissza és válasszon egy másik lányt! - nevetem el magam - Mindenkinek jobb lesz! Maga értelmesen tölti el az idejét, a lány boldog lesz, nekem pedig lesz jó sok szabadidőm!

-És ha én magát is meg akarom ismerni?

-Akkor maga idiótább mint hittem! - mondom majd a szám elé kapom a kezem amikor rájöttem, hogy mit mondtam és kinek. A herceg azonban elneveti magát.

-Lehetséges! De tudja nem nagyon van kedvem ehhez a beszélgetős délelőtthöz és ha választanom kellene akkor inkább magával tölteném.

-Az egész délelőttöt?

-Akár. Ha maga nem bánja! - teszi hozzá mosolyogva. Elgondolkozva nézek rá.

-Nem, azt hiszem nem.

-Ez esetben folytathatjuk a sétát? - emeli fel a karját, amibe vidáman belekarolok. - Van testvére?

-Igen, van egy bátyám és egy öcsém.

-Hogy hívják őket?

-Max és Daniel.

-Nehéz volt tőlük elköszönni? - kérdezi meg óvatosan.

-Tudja, nagyon szeretem őket és nagyon ragaszkodom hozzájuk. Mióta a világra jöttem a bátyám ott van nekem és számíthatok rá. Szóval igen, nagyon nehéz volt. Sosem töltöttem tőle távol sok időt.

-Mennyi idős?

-25 éves.

-Nos, akkor velem egykorú. Dolgozik?

-Nálunk mindenki dolgozik, felség. - válaszolok neki mosolyogva hiszen nem szégyellem. Viszont valahogy el kell kerülnöm azt a kérdést, hogy mit. - Ha választhatna felséged, mit dolgozna? - kérdezem hiszen ez tényleg érdekel.

-Azt hiszem fegyvereket készítenék. - válaszolja elgondolkozva.

-Nem mindennapi.

-Valóban nem, de valahogy mindig is szerettem őket csinálni.

-Szóval már csinált?

-Igen. Van egy kis műhelyem, nem sokan tudnak róla. Kikapcsol. És hát büszke is vagyok rájuk.

-Egyszer megmutathatná!

-Örömmel.

A herceggel töltöttem az egész délelőttöt és valahogy elintézte, hogy még az ebédet is különt tölthessük a többiektől. Meglepő módon igazán jó társaság volt. Ha elnézzük neki azt, hogy úgy viselkedik mint egy tórörökös. Ahogy egyre felszabadultabb lett, úgy változott meg egyre inkább róla a véleményem. Ő nem rossz ember, csak a környezete teszi azzá aki. És igazság szerint az a személy sem rossz, csupán nem nekem való. Én kényelmetlenül érzem magam amellett a személy mellett. Azonban emellett a felszabadult, boldog, közvetlen mégis udvaris Chrisopher mellett jól érzem magam. Nagyon is! Eleinte ódzkodtam attól, hogy vele töltsem a délelőttöt. De amint eltelt egy óra már nem ellenkeztem.

Megmutatta a kedvenc helyeit a kertben. A rózsakerten kívül, az valahogy nem jött szóba. Beszélgettünk, könyvekről, emberekről. Nagyon jól éreztem magam. Az ebédet pedig végignevettem. Elképesztő, hogy ennek az embernek van humora, amikor először ránézel még álmodban sem gondolnád (*kivéve engem*), de meglepően jó humora van. Pozitívan csalódtam benne.

-Köszönöm ezt a csodás délelőttöt! - állt fel az asztaltól, majd odajött és engem is felsegített.

-Én köszönöm, felség!

-Végül csak nem volt olyan rossz? - kérdezte mosolyogva.

-Elment. - rántom meg a vállam mire elnevette magát.

-Azt hiszem vissza kellene mennem. - húzta el a száját.

-Igen, hiszen még 19 lány várja a beszélgetést magával.

-Ez nagyon furán hangzik!

-Igen! - nevetem el magam. - Vagy esetleg megszökhetnénk! - mondom nevetve felhozva egy korábbi viccét.

-Hát persze! És hova mennénk?

-Hmmm...nem is tudom. Gondolom sok kapcsolata van, majd elintézné.

-De ha megszökünk nem kellene az én kapcsolataimat használnunk.

-Igaz. Akkor majd spontánok leszünk. - vonom meg a vállam - Az elején meghúznánk magunkat valami kisvárosban. Aztán bejárnánk a világot.

-Csodásan hangzik! - mosolyodik el - De sajnos nem futhatok el!

-Milyen kár! - vágok egy szomroú fejet, majd eszembe jut valami. - Mekkora szerencse, hogy én igen! - mondom majd felkapom a szoknyám szélét és elkezdek szaladni.

Hallom ahogy a herceg meglepődve felnevet mögöttem majd elkezd utánam futni.

-Ilyet nem illik ám! - kiált rám.

-És ez engem mikor érdekelt? - vágok vissza.

Amikor hátranézek már nagyon közel van Chrisopher ezért nevetve gyorsítok egy kicsit. Vagyis gyorsítottam volna, azonban akár tetszik akár nem, ezt a ruhát nem erre tervezték. Én pedig nem szoktam hozzá ezekhez, ezért pontosan úgy, ahogyan a Nagykönyvben meg van írva hasra estem. Csakhogy a herceg közben utolért és pont elkapott amikor elestem, ezért őt is húztam magammal. Vagyis inkább félig magamra.

-Uramisten, jól van? - kérdezte aggódva amikor legördül rólam, azonban én csak elnevetem magam.

-Ezt nem hiszem el! - mondom röhögve, mire a trónörökös is elkezd nevetni.

Oldalra fordulok így a hátamon fekve nevetek tovább a puha fűben, a kék eget kémlelve.