Jayden... Ez az egyetlen szó, illetve név visszhangzott a fejmben. Jayden. Nem! Az lehetetlen! Bár...talán több Jayden nevű illető is dolgozik itt. De miért ne lehetne ő? Hiszen én csak a nevét tudom. De egyszerűen képtelen vagyok elhinni! Olyan ártatlannak tűnik. Mégis neki kell lenni. Vajon véletlen, hogy találkoztam vele vagy ez is meg volt tervezve?

-Lora minden rendben? - hallom a fiú hangját és amikor felé fordítom a tekintetem elkapom az aggódó pillantását.

-Jayden... - szólítom meg, azonban megakadok mert még mindig nem hiszem el a dolgot, emellett pedig nem tudom, hogy kérdezzek rá a dologra.

-Szolgálatodra! - vágja rá mosolyogva azonban az én arcomra még mindig nem tud mosolyt csalni.

-Te vagy az egyetlen itt dolgozó akinek ez a neve? - teszem fel a legártatlanabb kérdést amit csak tudok. Látom ahogy az arcán átfut valami, de nagyon gyorsan el is tűnik. Vagy az is lehet, hogy csak képzelődtem.

-Nem tudom, nem ismerek mindenkit. - válaszol végül és sokkal jobban figyel rám, mint eddig. - Miért kérdezed?

-Csak...olyan különleges névnek tűnik. Kíváncsi voltam, hogy ismersz-e más ilyen nevű személyt. - tértem ki a lehető legszebben a kérdés elől.

-Értem. Nos, mint mondtam nem tudom, lehetséges, hogy nincs de leképzelhető, hogy van még akit így hívnak.

Sokkal hidegebb lett a hangulat és a tekintete is megváltozott. Távolságtartóbb lett, és mindez arra mutat, hogy igazam volt és ő az. Minél hamarabb írnom kell Maxnek. Sürgősen. Azonban nem tudom, hogy oldom meg a dolgot mert még mindig elolvashatják a leveleket a biztonság kedvéért, főleg azokat amik a külső megyékbe mennek. Nem kockáztathatok.

-Bocsáss meg a kérdésért de melyik megyéből is jöttél? Sajnos még nem sikerült minden megye jelöltet megjegyeznem, sajnálom! - tért vissza a mosolygós, vidám énjéhez mintha mi sem történt volna. Ez a hirtelen változás belémfolytotta a szót. Nem tudtam megmondhatom-e a megyém vagy esetleg a nevem.
Veszélyes terep számomra a palota, nem hibázhatok, mert egy apró hiba az életembe kerülhet vagy esetleg a szeretteim életébe.

Az agyamban sebesen cikáztak a gondolatok, valahogy el kellett kerülnöm a válaszadást. A szeme továbbra is rajtam időzött, figyelt minden egyes apró mozdulatomra. Tudtam, hogy most kell megoldanom a helyzetet különben később még problémáim lehetnek belőle. Azonban egy érelmes kifogás sem jutott eszembe, hogy miért hagyjam ott. Eddig elkísért és egészen a kérdésemig, vagyis inkább a nevéig nagyon jó hangulat volt közöttünk. Nem tudtam mivel lerázni. Kétségbeesetten néztem végig lopva a folyosón hátha jön egy megmentő, azonban nem nagyon remélhettem senki segítségét. Az ajtó előtt állt egy őr, de rá sem számíthattam.

Már éppen nyitottam ki a számat, hogy valami ócska kifogással végre bemehessek a terembe, amikor is kinyílt az ajtó és egy szolgáló nézett ki rajta. Amint észrevett rögtön intett nekem én pedig mint egy szomjazó a vízhez, úgy kaptam a lehetőséghez. Hátra sem nézve léptem, mit léptem, menekültem be az ajtón.

Próbáltam feltűnésmentesen elvegyülni azonban balszerencsémre, ami az utóbbi idben valamiért nagyon jó barátjának tekint, a királyné már bent volt. és amint beléptem a terembe mindenki rám pillantott én pedig feszengve próbáltam elszublimálni. Nem sok sikerrel.

-Jöjjön közelebb, kevdesem! - intett nekem a királyné, most egyáltalán nem volt olyan kedves hangulatban mint a legutóbbi találkozónkon. Csöndben sétáltam a királyné felé, miközben a társaim arcára megvető és kárörvendő vigyor ült ki. Nem tudtam mit kellene csinálnom, így amikor úgy véltem elég közel értem a nőhö megálltam és pukedliztem egyet. Úgy is maradtam és lehajtott fejjel próbáltam értelmesen megmagyarázni késésem okát.

-Elnézést felség a késésemért! Nem igazán tudok kiigazodni a palotában, számomra kész úszvesztő ez a sok folyosó, minthat egy labirintusba lennék. Ha nem találkozom össze egy kedves katonával, akkor szerintem a verseny végéig sem értem volna ide. - sütöm el mégegyszer ugyanazt a viccet amit Jaydennek mondtam, hátha oldja a hangulatot. Habár kételkedtem abban, hogy valóban beválik. Jó lenne minél előbb eltűnni a figyelem középpontjából. Egyszerűen éreztem, tudtam, hogy a többi lány mosolyogva nézi a kínlódásom.

Mindenki meglepetésére azonban a királyné elnevette magát. Meglepődve kaptam fel a fejem.

-Állj fel gyermekem! - mondta nekem mosolyogva mire megkönnyebbülve fogadtam neki szót, ugyanis a lábaim kezdtek begörcsölni. - Meg tudlak érteni, amikor én ide kerültem egyszer annyira elvesztem, hogy riasztották az egész udvart és mindenki engem keresett. Valóban kész labirintus ez a hely, de úgy gondolom ez is egy szépsége. Sosem tudhatod hol lyukadsz ki ha elmész egy kicsit új utakat keresni! - mondtam nekem nagy mosollyal az arcán és valahogy éreztem, hogy ezt nem csak erre vonatkozóan mondja. - Nos, most, hogy mindenki itt van el is kezdhetjük az ismerkedést! - vezette el rólam a tekintetét én pedig sietve olvadtam a többi a lány közé. Vagyis próbáltam, de vaahogy nem sikerült. Az az érzésem ezt nem fogják egyhamar elfelejteni, az összes többi dologgal együtt.

Nem nagyon sikerült ez a beolvadok a tömegbe dolog. Bár, hogy is hihettem, hogy sikerül, az én személyemmel, tulajdonságaimmal eszembe sem kellett volna jusson, hogy menni fog, túlságosan szerencsétlen vagyok én ahhoz.

Nem nagyon sikerült odafigyelnem a dolgokra, túl sok gondolat cikázott a fejembe. Annyi minden történt velem két nap alatt, annyira fura a helyzet, annyira idegen.
A királynő sok mindent mondott, azonban a legtöbbet már sejtettem. Bemutatott pár nőt, akik oktatni fognak bennünket. Csodásan hangzott...

Kaptunk egy füzetet és tollat, így aki akart jegyzetelt. Én is írtam. Jobb szeretem ha minden megvan papíron, az annyival biztosabb. Úgy jegyzeteltem, hogy közben nem értettem mit írok, folyton a Jaydenes ügy járt a fejembe. Nem tudtam koncentrálni.

Hirtelen azon kaptam magam, hogy sutyorgás fut végig a társaságon.

-Miről maradtam le? - hajolok a mellettem ülő Sofiához, aki kuncogva néz rám.

-Most jelentették be, hogy a herceg pillanotokon belül itt lesz és mindenkivel beszélgetni fog egy kicsit.

-Oh!

-Miért érzem azt, hogy te tudtál erről? - pillant rám összeesküvő fejjel.

-No...azért mert helyes a megérzésed. Azonban te is tudtad! - mutatok a ruhájára, ami nem az amit reggel viselt.

-Így igaz! Nekem is vannak ám informátoraim. - kacsint rám.

A többi lány már nem volt ennyire boldog. A legtöbbükön ugyanaz a ruha volt mint reggel és biztos vagyok abban, hogy nem így öltöztek volna ha tudják, hogy találkoznak a lehetséges jövendőbeli férjükkel. Aztán egyszercsak nyílt az ajtó és belépett rajta a zavart okozó személy. Mindenki rá kapta a tekintetét ő azonban először az anyjához lépett és váltott vele pár szót. Csak ezek után nézett végig rajtunk.

-Köszöntöm önöket hölgyeim! Szeretnék mindenkit megismerni közelebbről, ezért sorban beszélni fogok magukkal egy kicsit! - mondta.

A lányok ismét elkezdtek sutyorogni én pedig csak megforgattam a szemem.

-Lora Buckselm!