-Felség? - nézett megdöbbenve Sarah a jövevényre.

-Azért ennyire nem kellene meglepődnöd Sarah, én is itt lakom a közelben, nem csak az öcsém.

-Igaza van, elnézést...én csak. Nem szokott nagyon erre járni. Hacsak nem valami rendezvény lesz vagy hasonló. - mentegetőzött a lány. Ha a herceg észre is vette, hogy róla beszéltünk nem adta jelét. Én azonban továbbra is érdeklődve néztem rá. - Rendezvény lesz? - tette még hozzá Sarah.

- Nem. Csupán egy vörös hajú hölggyel szeretnék beszélni, és miután a testőre sem tudta merre van úgy gondoltam megnézem itt. A kifutós eset után. - mondta zavartan a herceg miközben a tekintetemet kereste, én azonban mindenhova néztem csak rá nem.

-Oh! - reagált rá Sarah. - Akkor én...

-Elnézést felség, de megígértem Sarahnak, hogy kiderítünk valamit. - kaptam fel a fejemet. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy a lány itt hagyjon a trónörökössel.

-Csak egy percet szeretnék kérni utána már hagyom is önököt. - szinte könyörögve nézett rám.

-Rendben. - bólintottam kelletlenül.

-Köszönöm. - látszott rajta, hogy megkönnyebbül. - Esetleg...

-Én már itt sem vagyok. - vágott közbe Sarah és valóban gyorsan eltűnt. Aggódva néztem utána.

-Azért ennyire nem vagyok ijesztő. - mondta a hercge.

-Elnézést...én csak...

-Megértem. Illetlen voltam magával, emellett pedig megsértettem. Nem csodálom, hogy nem szeretne velem beszélni. Azért jöttem, hogy elnézést kérjek a viselkedésemért! Nem értem mi ütött belém, nem így szoktam viselkedni. Sajnálom!

-Azt hogy úgy viselkedett vagy, hogy láttam, hogy így is tud? - kérdeztem váratlanul. Valójában még magamat is megleptem vele.

-Azt hiszem egy kicsit mindkettő. De leginkább azt sajnálom, hogy elriasztottam magát. Maga tűnik a legértelmesebbnek a jelöltek közül, egyszerűen csak szeretném jóvátenni a hibámat.

-Tudja mi a maga gondja felség? Hogy azt hiszi felsőbbrendű nálunk, érzések terén is. Nem csak jelöltek vagyunk, hanem érző lények is. Nem is ismer minket mégis így ítélkezik, és nem azért jött, mert valóban sajnálja, hanem mert nem akarja, hogy kiderüljön, hogy nem egy angyal és tud illetlen is lenni. Nem akarja, hogy mások is megtudják, hogy nem is olyan tökéletes. Nos...ez talán másoknál működött volna, csakhogy én nem vagyok idióta. Kérem ne keressen addig, amíg nem gondolja át amit most mondtam önnek, és valóban nem azért jön, mert tényleg sajnálja! - fejezem be, majd sarkon fordulok és kimegyek az istállóból.

Odakin Sarah vár rám és amint megpillant kíváncsi tekintettel figyel.

-Na, mi volt?

-A herceg egy seggfej! És nincs hozzá hangulatom! Sajnálom, de el kell halasszuk a próbát, így nem szeretnék lovak közelébe menni. Csak felhergelném őket. - mondtam a szemébe sem nézve és elindultam vissza a palotába.

-Lora! Lora, várj! Mi történt? - kiáltott utánam, de nem válaszoltam. Mikor már azt hittem rám hagyta kiderült, hogy mégsem. - Engem nem rázol le ilyen könnyen! Szóval mi történt?

-Nincs dolgod?

-De, de az most nem érdekel! Állj már meg! Mi történt? - kapta el a karom és szembe fordított magával.

- Csak azért kért bocsánatot, hogy ne derüljön ki, hogy mégsem tökéletes.

-Ebben biztos vagy?

-Igen.

-Oh, hát, én tényleg nem értem. Nem láttam még így viselkedni.

-Vöröske... - hallatszott a hang mellőlünk, mi pedig ijedten felé fordultunk. Az úton a másik herceg állt. A haja csapzottan állt, és a pulcsi sem volt túlságosan megigazítva rajta.

-Meg vagyok én áldva veletek. - motyogtam.

-Ezt meg, hogy ér... - kezdett bele, azonban lefagyott és a hátunk mögé nézett. Ez alkalommal abba az irányba fordultunk és megláttuk Christophert aki most az öccsét nézte.

Látszott, hogy testvérek mégis annyira különbözőek voltak. Míg William haja hosszabb volt és teljesen kócos, addig a trónörökösnek sokkal rövidebbre volt levágva és szépen meg volt fésülve. Viszont ezáltal alig látszott, hogy az ő haja is göndör. Ha nem láttam volna közelről nem mondtam volna meg, hog ugyanolyan fürtjei vannak mint az öccsének. Talán egy kicsit sötétebb szőke is...
Ezen kívül, míg William feszülten állt és sugárzott belőle az idegesség, addig Christopher teljesen nyugodt volt és a tekintete is biztonságot sugárzott. Mintha tűz és víz lettek volna. William volt a parázs, amelyik bármelyik pillanatban fellángolhat és elpusztíthat mindent ami körülötte van. Christopher pedig a víz, amely  nyugodtan hullámzott és higgadtan képes viselkedni a legtöbb esetben. Azonban csak egy nagyobb széllökés kell neki is és ő is pusztítani kezd. Mindkettőnek levegőre van szükségük, hogy támadjanak...
És azt hiszem mindkettőjük számára a másik volt az a bizonyos levegő. 

-Így már mindent értek. - mondta gúnyosan Will és még ki is húzta magát. - Nos bátyám, máris elkezdtél udvarolni egy hölgynek? Igazán örülök, hogy Lorát választottad. Meg fog vele gyűlni a bajod. Ő nem egy Barbie akit nem érdekel semmi csak a reflektorfény. Őt nem fogod tudni irányítani és megtéveszteni.

-Nagyon jól tudom. - válaszolja neki a testvére egy csepp idegesség nélkül. - De nem én vagyok az aki megtéveszti. - teszi még hozzá halkan, és biztos vagyok, hogy ezt nekünk nem is kellett volna hallanunk. Az öccse összeszorított szájjal és villamló tekintettel nézett vissza rá.

-Mintha te olyan szent lennél. Mit is kerestél az istállóban? Csak nem jóvá akarod tenni valamelyik hibádat? Oh, csak nem azt, hogy ott hagytad a bálteremben egy szó nélkül Lorát!? - kérdezte gúnyosan William.

-Nos, bár igazán imponáló, hogy rólam beszélgetnek...nem szeretném megvárni a csevej végét. - szólok közbe és elindulok. Kikerülöm Williamet, aki végig követ a tekintetével. Ugyanígy érzem a másik herceg égető figyelmét a hátamon. Jobbik esetben... - Oh, és ha esetleg máskor is civakodni akarnak valamin, ami valójában csak egy indok a versengésre...megkérném önöket, hogy ne én legyek az a valami. Továbbra sem gondolom magam tárgynak. - nézek rá a nyugodtabbik testvérre. Miután láttam, hogy mindketten felfogták amit mondok bicentettem Sarahnak aki egészen eddig csendben figyelte a történéseket.

Minél gyorsabban ott akartam hagyni a két herceget ezért félig futva mentem. Miután hallótávolságon kívülre értünk Sarah megszólalt.

-Ez meg mi a fene volt? Azt hittem én tudom kezelni őket. Nagyjából. De ez...egyszerűen lenyűgöző volt! - fakadt ki és lelkesen, szinte kiabálva magyarázott, mire elmosolyodtam.

-Ötletem sincs mi volt ez az egész. Szerinted lesz ennek következménye? - néztem a mellettem tomboló lányra aggódva.

-Tessék? Dehogyis! Pont ezt magyarázom neked! Irányítottad őket. És hallgatnak rád. Ez már ennyiből is látszik.

-Azért az túlzás, hogy hallgatnak. Nem is mondtam nekik semmi olyat amiből most kiderülhetne.

-Lora. - nézett rám komolyan - Nagyon régóta ismerem ezt a két...hát a srác már nem igaz rájuk, mondjuk azt hogy férfit. Bár ez sem az igazi... - gondokodott.

-Sarah! - szóltam rá.

-Oh igen, bocsánat! Szóval nagyon régóta ismerem őket, és...máshogy viselkednek amikor ott vagy. Mellesleg, mindkettőjükből új dolgokat váltasz ki. Sosem láttam Williamet ilyen idegesnek bárki miatt. És az amit Christopherről meséltél...sosem hallottam, hogy bárki előtt is gyenge legyen. Jó lehet, hogy eleinte nem szándékos volt, de aztán nem vette vissza a tökéletesség álcáját. Egyszerűen mások melletted.

-Ez nem feltétlenül jó dolog!

-De nem is rossz! Mi van ha meg tudod őket változtatni? Lehet, hogy eleinte nem lesz jó, de mi van ha jobbá tudod őket tenni? William már olyan régóta ilyen. Azt hiszem mindenki örülne neki, ha megváltozna. - magyarázott és engem már kezdett feszéjezni az, hogy milyen irányt vett a beszélgetés.

-Ezek csak képzelgések Sarah! És látod ez a baj az itt élőkkel, ha nem is szándékosan de mindenkit meg akartok változtatni. Meg sem próbáljátok érteni, hogy ki miért olyan amilyen. Nem, rögtön változtatni kell rajta, olyanná ami szerintetek tökéletes. - mondom a lánynak és a végére lefagy a mosoly az arcáról. - Basszus Sarah! Én nem úgy értettem! - kapok rögtön észbe. Csak későn...

-De, pontosan úgy értetted. - mondja letörten - Majd találkozunk Lora. - fordul meg.

-Sarah, várj! - indulnék utána, de valaki megakadályoz benne.

-Hát itt vagy Lora, már mindenhol kerestünk! - állja el az utamat Inez én pedig szomorúan nézek a sétáló lány után.