-Fenébe!-szitkozódom, amikor rájövök, hogy ötletem sincs merre vagyok.- Na már mindegy.- suttogom lemondóan és megyek tovább azon a folyosón amelyikne elindultam.

Nem tudom merre vezet, de annyira nem is érdekel. Nem akartam visszamenni a szobámba, mert tudom, hogy Kyle ott keres először, és most nem akartam Kylelal találkozni. Senkivel nem akartam találkozni.

-De mégis hova menjek akkor?- teszem fel a kérdést hangosan- Fantasztikus, ezek után egy pszichológust is meg kellene látogtanom...- utalok arra, hogy éppen magamban beszélek.

És mintha felkapcsolták volna a lámpát rájöttem, hogy hova kell mennem. Újra futni kezdtem és szerencsémre valahogyan kijutottam a palotából.

-Király, már csak ki kell találjam, hogyan jutok el az istállóig. Baromi jó, hogy jó a memóriám csak éppen sötét van. Mi pedig nem sötétben jöttünk el idáig. Na mindegy!- vonom meg a vállam- Maximum végigsétálom az egész éjszakát és elveszek, majd bogarakon és gyümölcsökön élek, aztán megfagyok, majd egy fél év múlva rátalálnak a hullámra a palotától nem messze az erőben. Már ha van erdő a kerítésen belül. Hmm.... Végülis mindegy, ígyis-úgyis csodás kilátásai vannak.

Ilyen gondolatokkal és néha kimondott mondatokkal ballagok az úton, amelyik remélhetőleg az istállóhoz vezet.
Nem is tudom mennyi idő telhetett el, amíg megláttam az istálló körvonalait. Az ember a sötétben teljesen elveszti az időérzékét, ráadásul már el is kezdtem fázni, úgyhogy semiképpen sem az idővel foglalkoztam.

Elkezdtem futni az épület felé és reménykedtem benne, hogy nyitva lesz valamelyik ajtó. Természetesen a főbejárat nem volt nyitva. Ugyanúgy ahogyan az egyik ajtó sem.

-Hát ez szép!-sóhajtottam fel, mire egy ló kidugta az orrát.- Oh szervusz!- mentem hozzá közelebb és máris jobban éreztem magamat.- Woow, milyen szép vagy! Igen, te! Bezonyám, gyönyörű vagy!- beszéltem a lóhoz miközben az orrát simogattam, ő pedig hozzámbújt.- Nos, támadt egy őrült ötletem, amit meg is valósítanék ha megengeded. Na, szabad?- kérdezem, miközben közelebb megyek a nyíláshoz amin a lovak ki tudnak nézni. Érdeklődve hátrébb áll a fekete szépség.- Na jó! Ilyet sem csináltam még...- suttogtam magamnak és bemásztam a boxba. A túloldalon nem túl kellemesen landoltam, mert természetesen voltam annyira szerencsétlen, hogy a hálóingem beleakadt valamibe ezért elvesztettem a egyensúlyomat és bezuhantam a boxba. -Auucs!- nyögtem és feltápászkodtam. A paci rögtön közelebb jött hozzám, és az orrávval lökdösni kezdett.- Igen, bent vagyok. Remélem nem szólsz senkinek. Jól vagyok, ne aggódj.- mondom nevetve, miközben arrébb tolom az orrát. 

Elindulok a boxajtó felé, ő azonban elém áll.

-Ne aggódj, visszajövök, csupán szerzek magamnak valami pokrócot. Megengeded, hogy veled aludjak?- kérdezem a kancától. Ő prüszköl egyet.- Csodás, akkor most engedj ki!- kérlelem és óvatosan arrébb tolom.

Kinyitom az ajtót és kisurranok rajta. Óvatosan visszacsukom és elkezdek az öltöző felé sétálni, miközben a szememmel valami takaró féleséget keresek a sötétben. Nem sok sikerrel. Lassan kinyitom az öltöző ajtaját és szétnézek benne, de nem találtam semmi használhatót. Szép lassan átsétálok a nyeregszobába, miközben egyre több ló nézi, hogy mit csinálok, de szerencsére egyikük sem nyikkan meg.

-Na meg is van.- örülök meg.

Egy pokróccal a kezemben sétálok vissza a sötét kanca boxához miközben egy másik ló elkezd halkan nyeríteni. Ijedten fordulok felé, mert tudom, hogy Sarahék valahol itt laknak a közelben és ha túl hangosak lesznek a lovak felébrednek. Már éppen indultam volna a bajkeverő paci felé, azonban a fekete szépség megelőzött. Nem tudom mit mondhatott a másik lónak, de az nagyon gyorsan elhallgatott. Kuncogva mentem vissza a kancához aki elhátrált amikor kinyitottam az ajtót.

-Szervusz szépségem! Szóval te vagy itt a főnök?- kérdeztem halkan nevetve.- Akkor aludhatok itt? Tudod máshova nem szívesen mennék.- húzom el a számat és összegyűjtök egy kis szalmát, hogy egy kicsit puha legyen alattam. Leülök rá, majd elkezdek helyezkedni, ekkor érzem, hogy a kanca lefeküdt mögém.- Megengeded?- nézek rá, miközben óvatosan nekitámaszkodom az oldalának.- Azta, milyen puha vagy. Köszönöm.- a végén már ásítok.

Megigazítom magamon a takarót, majd szinte azonnal el is alszom.

***

-Sarah! Nem láttad a vezetőszáramat?

-Nem, de most rohannom kell, nagyjából fél óra és visszajövök, Liam is akkor fog jönni nagyjából.

-Rendben.

Nyögve fordulok a bal oldalamra. Miért beszélnek ezek ilyen hangosan. Egyáltalán kik ezek? És mit keresnek az otthonomban? Ahhh, hagyjanak aludni.
Csak nem akarnak aludni hagyni, ugyanis valamelyikük fekapcsolja a lámbát. De miéért? Mit keresnek a szobámba, és miért kapcsolgatják a villanyt csak úgy.

-Merre van már ez a vezetőszár?- kérdezni ingerülten az egyik hang. Honnan tudjam haver, csak tűnj már innen. Én aludni akarok.- Ah megvan, hát biztos nem én tettem ide. Na gyere Nox, elmegyünk sétálni egyet.- egyre közelebbről hallom a nagyon is ismerős hangot. De kit hív Noxnak? És...miért is mozog a párnám?

Hirtelen pattan ki a szemem, mint aki megvilágosodott. De aztán gyorsan vissza is csukom, ugyanis a lámpa pont a szemembe világít.

-Nox, miért fekszel?-hallom meg a hátam mögül a hangot, ezzel párhuzamosan pedig a boxajtó nyitódását. Francba, francba, francba...- Ilyenkor már rég talpon szoktál len...VÖRÖSKE??!- hallom a meglepődött kiáltást.

-Megtennéd, hogy nem kiabálsz?!- kérem nyöszörögve. Ennél rosszabb már úgysem lehet a helyzet.

-Öhm...persze? Mit keresel itt? És hogy a fenébe jutottál be?- sétál elém az ifjabbik herceg. Hunyorogva nyitom ki a szemem.

-Nem tudom hülye vagy-e vagy vak, de én itt aludtam.

-De miért?- látszik az arcán, hogy tényleg nem érti a helyzetet, ráadásul el is engedte az előző beszólásomat.

-Mert ilyen kedvem volt.- válaszolom durcásan.

-Te sírtál?- döbben le még inkább.

-Nem!- vágom rá és a hajamat gyorsan az arcomba söpröm.

-Gyere!- gyengül meg és amikor lassan felnézek rá látom, hogy a kezét nyújtja felém. Óvatosan elfogadom, ő pedig felhúz.

-Basszus!- kiáltok fel és rögtön még jobban magam köré tekerem a pokrócot.

-Mi az?- kérdezi ijedten.

-Semmi.- mosolyodok el kínosan, miközben próbálom úgy igazgatni a ruhámat és a pokrócot, hogy ne látszódjon, hogy egészen a fehérneműmig van egy hosszú szakadás. Még, hogy nem lehet rosszabb...

-Lora! Kezdesz megijeszteni, mi a baj?!- kérdezi komoran.

-Csak...elszakadt a ruhám.- hunyom le a szemem.

-Ó!

-Ó?!- nézek rá meglepődötten, ő azonban egy elég perverz vigyorral az arcán néz vissza rám. Csak most veszem észre, hogy elég közel áll hozzám.- Menj a fenébe William!- mondom neki mérgesen és elindulok kifelé a boxból, azonban a kanca ugyanúgy elállja az utamat, mint este.- Szépségem, ki kell engedned, nem tudok a közelébe lenni ennek az önelégült hólyagnak!- mondom a lónak ő pedig horkant egyet, a herceggel együtt.

-Na szép! Ilyen csúnyának nevezel, ráadásul pont az egyik legfontosabb nő előtt aki az életemben van!- mondja felháborodva.

-Ő a te lovad?- fordulok meg túl gyorsan, ugyanis a pokróc majdnem leesik rólam. Vörös arccal kapok utána.

-Igen, szépségem, ő az én lovam.- mondja és önelégülten mosolyog rám.

-Hogy a fenébe lehetek ilyen szerencsétlen?- nézek magam elé, miközben a fejemet rázom.

-Én nem tudom, de számomra ez nem szerencsétlenség.- néz végig rajtam én pedig felkapom a fejemet.

-Na menj a fenébe!-mondom újra és megpördülök, majd elindulok kifelé, és ezúttal kis is tudok menni.

-Várj, Lora!- szól utánam.

-Nem William, ehhez nekem most baromira nincs kedvem!- vágom rá ingerülten.

-Oké, sajnálom. Viszont...így nem mehetsz vissza! Elég furcsa pletykákat indítanál el.- néz rám aggódva. Egyszerűen nem tudok ezen az emberen kiigazodni. Az egyik percben még egy bunkó paraszt, aztán...aztán a következőben is! De néha vannak jó pillanatai, mint például ez. És igaza van, a fenébe is!

-Igazad van.- sóhajtok fel.

-Tessék? Nem hallottam jól!- lép közelebb, mintha tényleg nem hallotta volna jól. Na erről beszélek...

-Na elmész te a...

-Na elég lesz, egy hercegnőnek nem illik káromkodni!- szól rám szigorú tekintettel.

-Csakhogy én nem vagyok hercegnő.- tárom szét a kezem, nem gondolva arra, hogy akkor leesik a pokróc. Ijedten kapok utána.

-Na jó! Most az egyszer segítek neked.- mondja egy sóhaj kíséretében, mintha olyan nagy szívességet tenne nekem. A gond csak az volt, hogy tényleg nagy szívességet tesz nekem azzal ha segít.

Elővette a telefonját és tárcsázott valakit. Vagyis gondolom, ugyanis a füléhez emelte a készüléket.

-Sarah? Igen. Igen, tudom, hogy mondtad, hogy fél óra. Nem! Nem! Nem vagyok idióta! Sarah...SARAH! Nem vagyok idióta! Vészhelyzet van! Nem a lovakkal, te idióta, azt meg tudnám oldani. Nőügy.- néz rám kelletlenül én pedig a röhögés szélén állok belegondolva abba, hogy miket mondhatott neki a lány, ha így felhúzta magát a herceg.- Nem, nem az újabb csajomat kell kivinni titokban innen.- sóhajt fel, belőlem pedig erre kiszakadt a röhögés. A könnyeimet törölgetve ültem le, mert egyszerűen azt éreztem, hogy összeesek ha nem ülök le valahova.- Lora! Lora, örülnék ha nem röhögnél mivel éppen neked akarok segíteni!- szól rám mérgesen, de erre csak még inkább elkezdtem nevetni.- Igen Sarah, jól hallottad, Lora. Igen, itt van. Nem, nem dugtam meg. Csak gyere ide és kész!- kiáltotta hangosan majd idegesen letette a telefont és villámló szemekkel rámnézett.

Amire én még jobban elkezdtem nevetni és már a hasamat fogtam.

-Lora! Hagyd abba!- mondta mérgesen.

-Neh...nehm bhírohm.- mondom a már görcsölő hasamat fogva.

-Lora!

-Isthenehm...hogy leheth ilyen vicches archod, ahmikhor mhérgesh vha-vhagy!- nevetek tovább.

-Én...nekem nincs vicces arcom amikor mérges vagyok.- mondja mogorván, de látom, hogy szája széle már neki is ráng.

-Dhehogynehm!- mondom röhögve és már annyira nevetek, hogy lefordulok a padról amin eddig ültem.

Erre a hercegből is kitört a nevetés és immáron ketten röhögtünk. Ő sem bírta sokáig és neki is le kellett ülnie. Egy idő után már nem is tudom mint nevettem, talán azon, ahogy ő nevet.

Aztán ő is lefordult a padról és már ketten fetrengtünk a földön.

Nem tudom mikor nevettem ilyen jót utoljára...