Eljött a holnap is, és már majdnem az egész nap eltelt, Seonghwa viszont még mindig nem újságolta el a híreket Yuna-nak.

Elég biztos volt a dolgában az előző éjjel, és izgatott volt, hogy elmondja az infókat, mikor óra előtt találkoztak egy kávéra.

Seonghwa kinyitotta a száját, hogy beszéljen, de milyen érdekes, a mondat közepén Yuna közbevágott, és elkezdett a Hongjoong iránt érzett szerelméről gagyogni és szavalni (mint mindig).

Ismét el akarta mondani neki, amikor meglátták Hongjoong-ot az étkezőben, és ő felsikoltott.

El akarta mondani neki irodalom órán, mikor a lány a tekintetével szív alakú lyukakat fúrt Hongjoong tarkójába.

De nem tette.

Nem az volt, hogy nem akarta elmondani neki, csak egyszerűen nem tudta. Talán Seonghwa saját érzelmei álltak a lány boldogságának útjába, vagy az, hogy nem akarta, hogy Yuna letáborozzon az ő lakásánál... lehet, hogy csak magának akarta ezt az egy titkot, amit Yuna az ijesztő követésével... ömm vagyis kutatásával nem tudott megtalálni.

Az irodalom óra véget ért, ami azt jelentette, hogy a napnak is vége lett. Seonghwa és Yuna elpakolták az aznapi előadáson készített jegyzeteiket, és lementek az előadóterem tetejéről, ahol ültek, a lent lévő kijárathoz.

Miközben lefelé mentek, Seonghwa Hongjoong-ra pillantott, aki a székek közötti folyosón beszélgetett az egyik barátjával.

Aznap a fiún szűk kék farmernadrág volt sötétpiros pulcsival és egy aranyos kör alakú szemüveg csücsült az orrán tökéletesen, ami minden alkalommal egy kicsit lejjebb csúszott, mikor a jegyzetfüzetére nézett, így újra és újra feljebb kellett tolnia.

Seonghwa szívesen megette volna Hongjoong-ot desszertnek, ha a menün lett volna, de sajnos nem volt.

Seonghwa megrázta a fejét, elhessegetve a furcsa gondolatait, és inkább a rendes gondolataira koncentrált.

"Csak mert ma nem mondtam el Yuna-nak, az nem jelenti azt, hogy holnap nem tehetem meg" gondolta. Egyelőre megtartja ezt a kis titkot magának. A lány várhat.

Egy apró mosoly kúszott az ajkára a gondolatra, hogy tud valamit, amit Yuna nem. Seonghwa mindig is egy példás barát volt, és ha megtudott valamit, mindig Yuna-nak mondta el először. Egy kis lázadó szellem lobbant fel benne, megszegve a saját íratlan szabályát arról, hogy mi teszi jó baráttá. A kisördög a vállán, aki azt mondja, hogy tartsa a száját, és ne beszéljen.

Hirtelen Hongjoong abbahagyta a beszélgetést a barátjával, és Seonghwa felé fordult. Hongjoong észrevette Seonghwa-t, észrevette azt a pici mosolyt, és visszamosolygott.

"Oh milyen gyönyörű mosoly" gondolta Seonghwa, miközben a szíve gyorsabban kezdett el dobogni. Egy még nagyobb mosollyal akarta megjutalmazni, hogy lemásolja a Hongjoong-ét, és mikor Hongjoong felemelte a kezét, hogy integessen, Seonghwa olyan nagyon vissza akart integetni. De ha visszaintegetett volna, el kellett volna árulnia a titkát. És azt nem akarta.

Seonghwa elkapta a fejét, és a telefonjára nézett, a mosolya azonnal eltűnt, a lábai monoton vitték lefelé a lépcsőn, el a többi diák mellett, ki az ajtón, és nem is nézett vissza, hogy Yuna még mindig mögötte van-e.

Hongjoong mosolya is eltűnt, a keze még mindig fel volt emelve, mintha lefagyott volna. "Valami rosszat tettem?" gondolta magában. Elhessegette a gondolatot, annak ellenére, hogy össze volt zavarodva. Észrevette, hogy a lány, akivel Seonghwa mindig együtt lógott őt bámulta, ezért odabólintott neki, mielőtt visszafordult volna, és kiment volna az ő barátaival.

Felesleges megemlíteni, hogy Yuna teljesen lefagyott, annyira, hogy azt hihetnéd, valaki otthagyott egy emberi méretű szobrot az előadóteremben.

Seonghwa az ajtón kívül várt Yuna-ra. Hirtelen Yuna keresztül rontott a diákok tömegén, megragadta Seonghwa kabátjának az ujját, és magával vonszolta isten tudja hova.

"Úristen! Úristen! Úristen! Láttad ezt???" visította, ahogy kivonszolta Seonghwa-t az épületből.

"Mit kellett volna látnom, Yuna?" kérdezte Seonghwa, miközben levegőért kapkodott, és megpróbálta lenyugtatni a barátját.

"Rám mosolygott, és integetett nekem!!!" mondta Yuna szinte sugározva.

"Ki?" kérdezte Seonghwa.

"Hongjoong! Nem láttad?"

Seonghwa érzelemmentes pofát vágott, míg Yuna folytatta.

"Pont most, mikor jöttünk le a lépcsőn! Rám nézett, elmosolyodott, és integetett" Yuna a homlokához emelte a kezét, és a mellkasához kapott, mint a drámakirálynő, aki volt.

"Oh" volt minden, amit Seonghwa mondani tudott. Azt akarta mondani, hogy "marhaság", mert tudta, hogy az a mosoly és integetés neki szólt, nem Yuna-nak. Seonghwa csak állt ott.

"Ez egy hatalmas fejlődés. Miért nem vagy izgatottabb?" kérdezte Yuna lebiggyesztve az ajkát, és játékosan megütötte Seonghwa vállát.

Seonghwa megpróbált mosolyogni Yuna kedvéért, és ugyan csak egy elég kínos mosolyt sikeredett kreálnia, a lány elfogadta.

Hongjoong Seonghwa-ra nézett, nem Yuna-ra, és Seonghwa ezt biztosan tudta. Nem akarta, de hagyta, hogy Yuna magáénak higgye a pillanatot. Bár ez feldühítette.

"Szóval akkor most majd odamész hozzá beszélni?" mondta Seonghwa egy kissé keserűbb hangvétellel, mint ahogy tervezte.

"Haha. Nem." mosolygott Yuna. "Rám mosolygott, majd várok rá."

Seonghwa gúnyosan felnevetett magában, ez nem valószínű, hogy mostanában meg fog történni.

A párnak elváltak útjaik, Yuna vidáman elugrált, míg Seonghwa rosszkedvűen rugdosta a kavicsokat maga előtt a buszmegálló felé haladva.