Messze terül el az óceánnak kékje,
Milliónyi élőlény úszogat most erre.
Csodásak, mind más és más fajtából,
Annyi féle létezik, elönt engem a mámor.
Legtöbbjük a felszín közelében él,
S itt küzd nagy serényen a túlélésért.
Valószínű ők keltek útnak egykor
A szárazföldre, ki az óceánból.

Ám vannak mélyebben is lelkek,
Vannak akiket még fel sem leltek.
Titokzatos a tengereknek alja,
A fény sem szűrődik át rajta.
Hatalmas nyomás vállukon a teher,
Emberi test ily erővel sosem bír el.
Ők azonban szépen alkalmazkodtak
S fény nélkül is életben maradtak.

Szóval ők nem igénylik a sugarat
Mely a fenti világban életet ad.
Közel kerülve a Föld központjához
Itt mini vulkán van, mi lávát hordoz.
Ontja kifele a forró folyékony köveket,
Melegítve ezzel az életdús vizeket.
Így élnek túl sötétségben a halak,
Élve életüket úgy, hogy a Napról mit sem tudnak.

Visszatérve a felszínre, a táj egy varázs,
Nem zavar itt kósza szúnyog, darázs.
Csak a végtelen kék víztükör csillogása,
A bálnáknak távoli mély mormogása.
A Napnak fénye csillog hullám tetején,
Vadul magába zuhan, megtörik rajta a fény.
Vigyázni kell rá, nincs ilyen még egy,
Nincs mentő esélyed, hogy kipróbáld az életet.
Csodáld a világot, foglalkozz a vizekkel,
S meglátod, együtt sokkal többet érünk el.