40. A legszomorúbb manga jelenet, amit láttál
Koe no Katachi
Hossz: 7 kötet/62 fejezet
A gyerekek a legkegyetlenebbek – sokszor mondják ezt, de sosem gondolunk bele igazán. Pedig ez így van. Bennük még nincs meg az a morális gát, hogy visszafogják magukat, vagy a tetteik súlyát mérlegeljék s ennek fényében hozzanak jó döntést. Szókimondóak és kegyetlenek.
Ebben a mangában egy siket kislány érkezik az osztályba. Ennek okán egy jegyzetfüzetet használ a kommunikációra, viszont nagyon lassú, folyton lemarad, segíteni kell neki – ráadásul nem használja sosem a hangját, így nem tud beszélni sem tisztán és érthetően. Ez az iskolai kórusversenyen teszi be a kiskaput az osztálynak, a vereségtől kezdve a lány – Nishimiya Shouko – zaklatások áldozata lesz. Kiközösítik, nem veszik figyelembe, hogy siket, illetve amikor hallókészüléket kezd használni, a zaklatások fővezére, Ishida Shouya olyan szinten bedurvul, hogy a lány kimarad az iskolából s az édesanyja beszél az igazgatóval.
Így derül ki, hogy milyen hatalmas kárt okozott Ishida, aki ezek után Ő maga kerül az áldozat szerepébe. Az úgynevezett barátai ezentúl rajta nevetnek, s Őt terrorizálják.
Pár évvel később középiskolásként újra találkozik a két atrocitásoknak kitett gyerek. Időközben Ishida rájött, hogy milyen óriási hibát vétett, s szeretné ezt jóvátenni, így amikor találkozik az iskolában Nishimiyával, azonnal utána megy és megpróbál bocsánatot kérni mindazokért, amit elkövetett. A dolog szépsége, hogy megtanulta a jelbeszédet, így tudnak most már "beszélgetni", nem kell jegyzetfüzetet használni.
Főhősünk pedig felteszi a mindent eldöntő kérdést: "Leszünk barátok?"
Az általános iskolai megpróbáltatások után képes megbocsátani Nishimiya? Nem csak Ishidának, hanem mindenki másnak, aki bántotta, mindössze azért, mert siket?
(forrás: AnimeAddicts)
xxx
Bár a kérdés egy adott jelenetre kíváncsi, de szerintem ebben a mangában több szituáció is eléggé szomorúra sikeredett. (De ha konkrét példát akarok mondani belőle: amikor Ishida direkt kötözködik, bántja Nishimiyát, aki amúgy senkinek se akar rosszat, egyszerűen csak barátkozni szeretne.) Az is igaz, hogy ettől sokkal szomorúbb mangák is léteznek, ám végül maradtam a Koe no Katachi-nál. :)
A movie-t biztosan sokan láttátok, ám az nem egészen dolgozza fel a többi szereplő történetét, így szerintem egyszer érdemes elolvasni a mangát, amit AnimeAddictson természetesen el lehet olvasni, hisz az összes része le van fordítva. :)
Bạn đang đọc truyện trên: Truyen247.Pro