Mikor lediplomáztam hazaköltöztem Koreába, hiszen családom még mindig a régi házban lakott, ahol annyi mindent megéltünk mi ketten is.

Hugomtól megtudtam, hogy szüleid még mindig ugyanott laknak, ám nem volt bátorságom átmenni ezek után – nem is éreztem úgy, hogy nekem ehhez jogom lenne, hiszen én rontottam el kettőnk között mindent.

Féltem attól, hogy ugyanúgy olyan dolgokat vágnál hozzám mérgedben, amiket nem gondolsz egyébként komolyan, s attól pedig egyenesen rettegtem, hogy már nem szeretsz, szívedet pedig valaki más birtokolja már, hiába ígértünk egymásnak egy egész örökké valóságot.

Tudd, hogy egy pillanatra sem szegtem meg a neked tett ígéretem, s hiába nem voltunk együtt, én akkor is csak hozzád tartoztam, csak te tudtad, s tudod egyedül milyen csókolni engem, milyen velem lenni, milyen a szerelmemet élvezni.