„A boldogsághoz vezető igazi út az, ha másokat teszünk boldoggá."

/Robert Baden-Powell/

Karin néhány napja váratlanul eltűnt. Lorenzo, Turi és a kapitányság többi munkatársa nagy erőkkel indította meg a keresést, melynek eredményeképpen igazolódni látszott, hogy az emberrablás mögött az idősödő ügyész, Riccardo állt. Mindeközben egy régi bezárt szálloda felett sorra jelentek meg a rendőrségi helikopterek. A bujkálni kényszerülő Caruso államügyész a kötélen leereszkedő kommandósok láttán okosabbnak látta meglépni, ám menekülés közben az egyenruhások egyike előzetes engedély nélkül belelőtt. A vértócsát megpillantva Delgado felügyelő elfehéredve nézett maga elé, Ferretti felügyelő viszont még zaklatottabbá vált, kiváltképp azért, mert Thaler doktornőnek nyomát sem találták. 

- Turi, hívd gyorsan a Medicoptert! Caruso nem mondta el, hogy hol találjuk Karint. - hadarta Lorenzo a földre guggolva.

- A kocsiban hagytam a mobilom. Sietek! - hebegte Turi, majd távozott és amíg ő a mentők számát tárcsázta, addig a lövés színhelyén a helyzet felfokozódni látszott.

- Riccardo, nem hallhatsz meg. Beszélj, légy szíves! Hol van Karin? Hova vitted őt? - kérdezte Ferretti felügyelő remegő hangszínen ébren tartva a másik felet.

- Amikor az emberkereskedő banda feje megkeresett, hogy legyek az informátora, képtelen voltam nemet mondani. Kellett a pénz és ez könnyű keresetnek tűnt. De most már tudom, hogy mekkorát hibáztam. Elit is én rángattam bele. Ne haragudj rá, kérlek. Te vagy a legjobb tanítvány és a legjobb fiú, mert soha nem adod fel. - mormolta Caruso államügyész.

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján az A-csapat kezdte meg a szolgálatot. Karin Thaler eltűnése a bázis kedvére is rányomta a bélyeget, de Elisabeth, Mats és Peter azon voltak, hogy sikerüljön elterelni valahogy a figyelmüket. Bár a mai eddig egy unalmas nap volt, mindenki talált magának elfoglaltságot. Berger szanitéc az elmaradt jelentései felett görnyedt, Ostermeyer doktornő viszont az öltöző tükre előtt készülődött, miközben engedte, hogy az ajtófélfának támaszkodó Vollmer pilóta gyönyörködjön benne.

- Az én hibám, hogy a bűnözők itt is rátaláltak Lorenzóra. Kénytelen voltam minden titkot kiadni Carusónak. Az a férfi tudta, hogy Karin által Lorenzo majd jobb ember lesz. Csak a jó azt is jelenti, hogy egyben sebezhető is. Biztos ezért rabolta el Karint. Remélem a rendőrök épségben szabadítják ki őt. Nem kell több rossz hír. - nyugtázta Eli lebiggyedt ajakkal igazgatva a loknijait.

- De legalább Sandra műtétje jól sikerült. Újra Tirolban van és a szerelem is rátalált. Mindenek ellenére én azért sajnálom Petert. Még egy házassága ment tönkre. - állapította meg Mats. A két fél beszélgetésének akkor szakadt vége, amikor a műszak első bevetése megérkezett. Mialatt a központ tájékoztatót adott az esetről, addig a háromfős társaság a helikopterhez futott,  hogy elfoglalják jól megszokott üléseiket. Az oldalsó ajtók becsukódtak, végül a rotorok fordulatszáma elérte a kellő százalékot, így a gép a karok segítségével az égbe emelkedhetett.

- Központ a Medicopter 117-nek. Mondom a bevetéssel kapcsolatos további információkat. Kitzbühelben, az autóspihenőnél lövöldözés történt. Egy férfi megsérült. Lorenzo Ferretti már a helyszínen van. - ismertette az esetet a diszpécser.

- Vettem központ. A bevetés helyszínén leszünk nyolc perc múlva. Köszönöm és vége. - szólt bele a mikrofonba Vollmer pilóta, közben a napszemüvegét felkapva hátradőlt a kényelmesen párnázott székben. A gyors repülésnek hála, nem sokkal később már a szóban forgó terep felett köröztek. Földet érést követően a mentőorvosnő és a bevetés koordináló nyomozó haloványan összemosolyogva köszöntötték egymást, noha a korábbi hazugságok miatt még volt köztük némi távolság.

- Lorenzo, a szívbajt hoztad rám. Ugye te jól vagy? - érdeklődött Elisabeth a legragyogóbb mosolyával, majd kezével óvatosan megcirógatta a másik fél kezét és reménykedve várta, hogy mi lesz a gesztusra adott reakció. Mivel a barna hajú nyomozó nem húzódott el az érintés elől, a göndör szőkeség örömtelien vette tudomásul, hogy az árulása ellenére mára ismét szent volt a béke.

- Nyugodj meg Eli. Én jól vagyok, de Caruso rosszul néz ki. Tegyél meg mindent, hogy életben maradjon. Még nem tudjuk, hogy hova vitte Karint. Hátha neked sikerül vallomásra bírni őt. - válaszolta Lorenzo fáradtan és az idegességtől kimerülten. A diskurzust követően a mentősök a zsákokkal együtt szaladtak a kordonnal lezárt terepre és szinte azonnal hozzá is láttak a feladatuknak.

- A vérnyomása 80 per 70. Pulzus 65. Oxigénszint 88. - olvasta le Berger szanitéc a kijelzőn mért adatokat.

- A golyó a hasánál érte. A mája is megsérülhetett. Nincs kimeneti nyílás. A fémszilánk a hasfalba fúródhatott. Branült, egy zacskó Ringert és egy ampulla Ketamint kérek. A többit majd a gépen. Amilyen gyorsan csak lehet, kórházba kell vinni őt. Félő, hogy meghal. - rebegte Ostermeyer doktornő gyenge affektálással kimondva a végszót.

<><><><><>

Késő délután az utolsó vendég is elhagyta a Gruber család panzióját. A piros muskátlikkal körbevett ház tátongott az ürességtől, egészen addig, amíg Lorenzo autója fel nem hajtott a birtokra vezető útra. A motor leállítását követően Ferretti felügyelő az emeleti szobák felé vette az irányt. Eközben a hálószobák egyikében egy óriási bőrönd került megpakolásra. Manuela továbbra sem mondott le utazási szándékáról, ám rajongásig imádott édesanyja előkerüléséig képtelen volt elutazni. A csomagolásba Cecilia is besegített, noha a szíve valósággal megszakadt. Gruber doktornő épp a kis Emma holmijait rakta el, amikor a Gruber lány egyszeriben megtörte a csendet.

- Még el se mentél, de máris hiányzol. Hogy fogom kibírni nélküled? - sóhajtott fel Cecilia az aranyos boci tekintetével.

- Kis mazsola, hamarosan újra látjuk egymást. Tudod, hogy nem szeretem, mikor szomorú vagy. - vágta rá Manu, miközben a kezével egy szívecske alakot formálva a másik félre mosolygott, aki a gesztust rögtön viszonozta is. A testvéri jelenetnek egy halk kopogtatás, valamint az ajtó nyitódása vetett véget.

- Nem akartalak megzavarni titeket, csak gondoltam jobb, ha ti is tudjátok, hogy Caruso ma megsérült. Hiába próbáltam kiszedni belőle, hogy merre van Karin, nem beszél. - jelent meg Ferretti felügyelő gondterhelten.

- Lorenzo, szeretném, ha tudnád, hogy nekem semmi közöm Caruso ügyeihez. Igaz, Eli bizalmasa vagyok, de fogalmam sem volt arról, hogy Caruso megzsarolta őt. Ha tudtam volna, hogy információkat ad át az ügyésznek, szóltam volna. Nem engedtem volna, hogy a mamát is veszélynek tegyék ki. - közölte Gruber doktornő határozottan, majd szavai nyomatékosítása gyanánt a szekrényre csapott, ugyanis egy kicsit még mindig mérges volt, amiért Elisabeth Ostermeyer titkainak hordozójaként akaratlanul is, de belekeveredett ebbe a ronda históriába.

- Hiszek neked Manu. De szerintem Eli is csak egy áldozat. Riccardo azzal zsarolta meg, ami a legértékesebb a számára, Sandrával. Ez persze nem menti fel a tettei alól. - magyarázta Lorenzo egyértelműen, mire a társalgást egy barátságos gyermekhang szakította félbe.

- És mi van azokkal a gyerekekkel? - faggatózott Cecilia.

- A konténer pár óra múlva érkezik meg Kitzbühelbe. Caruso azért rabolta el anyukátokat, mert tudta, hogy ezt már nem úszhatja meg. Karinnal akart menekülőutat nyerni. Arra viszont nem számított, hogy az egyik rendőr meglövi őt. - felelte Ferretti felügyelő, közben érezte, hogy a farmerjában lévő mobilja rezegni kezdett, így gyorsan előkapta azt. A bejövő üzenet sikeresen borzolta tovább az amúgy is rémült közeget.

- Valami új hír? Ki írt? - feszengett Gruber doktornő, ezután riadtan rászorított a nyakában lógó medáljára.

- Az egyik munkatársam volt. Caruso végre hajlandó vallani. Ti zárkózzatok be és vigyázzatok egymásra! Hamarosan Karin is veletek lesz. - bólintott Lorenzo bizakodón elmosolyodva, majd sietősen távozott.

- Hozd vissza nekünk az anyut és te is vigyázz magadra! - kiáltott Cecilia szeretetteljes nyugtalansággal a csukódó ajtó irányába.

Ez idő alatt a konténerkikötőben az egyik üzemen kívüli dokkban valaki hangos segélykiáltásba kezdett. Karin lassan három napja raboskodott és ahogy teltek az órák, ő úgy lett egyre kétségbeesettebb. A fogságban töltött időszak ugyanakkor tökéletes alkalom volt arra, hogy átgondolja egész addigi életét, a lányai hiányát és hogy tisztázza magában, mi volt számára a legfontosabb. Thaler doktornő lassan feladta a reményt a szabadulásra, amikor az ajtó nem várt módon kinyílt. A kintről beszűrődő fény miatt Lorenzo alakja nem körvonalazódott nyomban. Másodpercekkel később azonban Ferretti felügyelő jelenléte ismét elhozta a felhőtlen jövő lehetőségét.

- Lorenzo, mit keresel itt? Azt hittem a kikötőben vagy a konténereknél. Az emberkereskedők hamarosan megérkeznek. - jegyezte meg Karin hatalmas szemmel, egyfelől örülve a saját szabadulásának, másfelől féltéssel a gyerekek miatt.

- A kollégáim már felkészültek. Először téged szabadítalak ki, utána megyek a gyerekekhez. Nem bírnám elviselni, ha valami történne veled. Ugye jól vagy? - aggodalmaskodott Lorenzo hosszas sóhajtással kifújva az elmúlt napok okozta stresszt, miközben alaposan felmérte a vele szemben ülő minden pocikáját, hogy meggyőződjön róla, valóban nem esett baja.

- Velem minden rendben. Caruso nem akart bántani. Ennyire aggódtál miattam? - mosolyogta el magát Thaler doktornő, majd homlokát a másik fél homlokának támasztotta és a nagy csöndben nem lehetett mást hallani, csak két szerelmesen dobogó szívet. A szenvedély még a veszély ellenére is a levegőben volt tapintható, ennek okán egyikük sem titkolhatta valódi érzéseit. Időközben a túszejtés során felhelyezett kötél is lekerült, így semmi nem állt egy ölelés és a sokadik első csók útjában. Az olasz nyomozó gyöngéden bújt a csinos orvosnő törékeny testéhez és annyi várakozással eltöltött hónap után a két fél közt végre elcsattant egy forró csók, amiből percek múltán váltak szét.

- Karin édesem, én már képtelen volnék nélküled létezni. Mert hála neked, sok dolgot megértettem. Rájöttem, hogy a legszebb dolog családban élni. Hogy jó dolog sírni, ha van melletted valaki, akit szerethetsz. És hála neked, megtanultam, mit jelent szerelmesnek lenni. Sokat gondolkodtam azon, hogy miként kellene bevallanom az igazságot. Eddig azért nem mondtam semmit, mert nem akartalak veszélybe sodorni, de már a suli óta szerelmes vagyok beléd. Karin! Én vagyok az, az első szerelmed. A férfi, akivel két hetet töltöttél Franciaországban és aki azóta folyton csak rád gondol. - lehelte Ferretti felügyelő egy őszinte, sugárzó mosoly kíséretében és ezen beismerést ösztönösen követte egy újabb vallomás.

- Legbelül mindig is tudtam, hogy a szívem hozzád húz. Végre újra képes vagyok kimondani, hogy én is nagyon szeretlek téged. Újra beléd szerettem. Avignon óta én is nagyon sokat gondoltam rád. És tudnod kell még valamit. Cecilia a te lányod. Ő az avignoni két szerelmes hetünk gyümölcse. - jelentette ki Karin boldogan, mire rövid időre beállt a meghitt szótlanság.

- Ezért éreztem mindig valami megmagyarázhatatlan szeretetet Cecilia iránt. - filozofált Lorenzo enyhe mosolygással tudomásul véve, hogy egyik percről a másikra apa lett belőle. A szerelmespár derűsen csillogó mosollyal nézett össze, ám hamar be kellett látniuk, hogy sem a hely, sem az idő nem kedvezett ezen bensőséges párbeszéd folytatásának, főleg azért, mert a távolból már hallani lehetett a konténer és egy terepjáró érkezését.

<><><><><>

A Medicopter támaszpontján kezdetét vette az A-csapat éjszakai műszakja. Elisabeth, Mats és Peter a társalgó körasztalánál szorongatták a kávés csészéiket, amikor a várva várt riadó megérkezett. Mialatt a központ eligazítást tartott a bevetésről, addig Ostermeyer doktornő, Vollmer pilóta és Berger szanitéc a zsákokkal együtt szaladtak a helikopterhez, hogy elfoglalják szokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok fordulatszáma is elérte a kellő százalékot és ezzel minden készen állt a magasba emelkedéshez.

- Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetéssel kapcsolatos további részleteket. - szólt az adóvevőbe Mats.

- Központ a Medicopter 117-nek. A rendőrség a segítségüket kéri egy gyerekkereskedő banda felszámolásához. Karin Thaler doktornő ismét szabad, Lorenzo Ferretti viszont életveszélybe került. A bevetés helyszíne a konténerkikötő. A kommandósok is úton vannak. Vége. - zárta le a kapcsolatot a diszpécser. A beszélgetés végeztével a vonal megszakadt és így a fedélzeten is beállt a feszült némaság, mely szerencsére nem tartott sokáig. A gyors repülés okán, ugyanis viszonylag elérték a kikötőt. A földet érés végeztével a két szőke mentőorvosnő egy szoros öleléssel köszöntötte a másikat.

- Karin, már azt hittem, hogy soha többet nem látlak viszont. Hogy érzed magad? És hol van Lorenzo? - tudakolta Ostermeyer doktornő zavartan mosolyogva.

- Lorenzo felugrott egy motorcsónakra, amiben a gyerekkereskedők vezetője menekül. Igyekezzünk! Ha sietünk, még utolérhetjük őket. - mondta Thaler doktornő izgatottan, ezek után a csipet csapat visszaült a gépbe, hogy még idejében érjék be a folyón menekülő csónakot. Rövid utazás után a messzeségből már látni is vélték a járművet. 

- Közelebb repülök és aztán gyerünk. A jó hír, hogy a rossz fiú nem tud egyszerre vezetni és lőni is, tehát nyertünk egy kis időt. Mindenesetre legyetek óvatosak! - figyelmeztetett Mats, ezen a ponton viszont rá kellett ébrednie, hogy nem egy rutinmentésről volt szó.

- A francba! Lorenzo a vízbe esett. Innen olyan, mintha egy kötél tekeredett volna a nyakára. Előkészítem az orvosi zsákot és a lélegeztető maszkot. Remélem nem lesz rá szükség. - pusmogta Eli.

- Peter! Én megyek le. Fejjel lefelé fogok leereszkedni. Megpróbálom gyorsan kiemelni Lorenzót. - folytatta Thaler doktornő elszántan, közben a felsője zsebébe csúsztatta az ellátáshoz használt egyik ollót, minek segítségével elvágni tervezte a zsinórt. 

- Karin siess! Élve van rátok szükségem. - fűzte hozzá Ostermeyer doktornő tőle megszokott színpadiassággal, ha a lehetséges veszteségre gondolt. Az előkészületek megtételét követően végre kezdetét vehette a munka érdemi része. A csörlő megindult és másodpercek később célt is ért. 

- Lorenzo! Fogd meg a kezem! Megtartalak és utána elvágom a kötelet. Bízz bennem! - kiabálta Karin egy apró mosoly kíséretében. A szerelmespár keze fokozatosan közelített egymáshoz, egészen addig, amíg össze nem tudtak kapaszkodni. 

- Mindig tudtam, hogy te nem is mentőorvos, hanem egy mentőangyal vagy. - motyogta Lorenzo a száját egy kedves mosolyra húzva és hagyta, hogy a madzag, amely a bandataggal való verekedés során tekeredett a nyakára, lekerüljön róla. Mikor ez megtörtént, sajnos még egy pisztoly csövével is szembe kényszerültek nézni. A barna hajú nyomozó fél kézzel viszonozta a golyózáport, a szőke orvosnő pedig lehunyt szemmel hallgatta végig a hajó felrobbanását.

Avignon, Franciaország

Két héttel később

Tizennégy nappal később az élet, ha lehet mondani, a megszokottnál is jobb kerékvágásban haladt tovább. A gyerekkereskedő banda minden tagja rendőrkézre került, Riccardo Caruso a bíróság előtt felelt a tettei miatt, az elrabolt gyerekek pedig mára ismét a szüleikkel voltak. Ami Elisabeth Ostermeyer árulását illette, az a családja egyöntetű véleménye alapján még a megbocsátható kategóriába tartozott, hiszen mindenkinek járt a második esély. Ez persze nem jelentette azt, hogy minden hazugsága feledésbe merült, de nyilvánvaló volt, hogy mindent a zsarolás hatására tett. A több hónapos kitartás meghozta az eredményét, így végre elérkezett a jól megérdemelt szabadság. Karin és Lorenzo épp egy avignoni apartman teraszán üldögéltek, ahonnan csodás kilátás nyílt a körhintára. Thaler doktornő és Ferretti felügyelő egymást átkarolva figyelték a gondtalan családokat, miközben megvitatták az elmúlt időszak eseményeit.

- Kénytelen voltam megváltoztatni a külsőmet, hogy megtévesszem a bandatagokat. Riccardo azt mondta, hogy még ő sem ismert volna fel. Hogy hagyhattam, hogy Caruso így átverjen? - tette fel a kérdést Lorenzo értetlenül.

- Tudom, hogy ez gyenge vigasz, de amíg nála voltam, Caruso bevallotta, hogy mindenáron távol akart téged tartani ettől az ügytől, mert meg akart védeni. Azzal, hogy Ellmauba jöttél, végre biztonságban tudhatott téged. Azt mondta, hogy te voltál a legszebb dolog az életében. - suttogta Karin megnyugtatóan, ezután a két fél a hintaágyban hátradőlve nem akart mást, csak élvezni a jelent és a számos új érzést, amit közösen fedeztek fel. A beteljesedett szerelem nyomán most minden sokkal szebbnek és színesebbnek tűnt.

- Legközelebb Ceciliát is hozzuk magunkkal. Igaz, a gimiben szerettem beléd, de kettőnk szerelme mégis itt kezdődött. - összegezte Ferretti felügyelő az arcán egy széles mosollyal.

- Szeretlek Lorenzo! Nagyon szeretlek! - egészítette ki Thaler doktornő ragyogóan mosolygós szemmel, majd egy lágy csókban összeforrt a mellette ülővel.