„Szeretni annyi, mint vállalni a legnagyobb kockázatot. Jövőnket és boldogságunkat adni valaki kezébe. Engedni, hogy kétkedés nélkül bízzunk valakiben. Elfogadni sebezhetőségünket."

/Helen Thomson/

München belvárosában hatalmas volt a felfordulás. A jó és a rossz szakadatlan küzdelembe kezdett, miközben felváltva ostromolták egymást a golyózáporral. Lorenzo és egykori kollégája, Turi épp egy robbantásra specializálódott bandát próbált bilincsbe verni, ám azok nem adták könnyen a harcot. Ferretti felügyelő egy jól irányzott kommandós ugrást követően az egyik járőrautó mögött sáncolta el magát, mialatt Delgado felügyelő fedezte őt. Amikor mind a két oldalon kifogyott a töltény, a küzdelem is véget ért. Legalább is átmenetileg. 

- Mégis mit csináljunk, főnök? - kérdezte Turi, majd rémülten elrejtőzött egy óriási tölgyfa mögé.

- Lerohanjuk őket és mehetnek a börtönbe. - vélekedett Lorenzo szilaj elszántsággal, de ahogy végiggondolta, gyorsan be kellett látnia, hogy így kimondva minden sokkal egyszerűbb volt, mint a valóságban.

- Bárcsak ilyen könnyű volna. És mi van, ha a gengszterek csak blöffölnek? Lehet mégis van náluk töltény és csak arra várnak, hogy önként sétáljunk a golyó elé. Főnök, szerintem maga túl sok western filmet nézett. Mi nem vagyunk seriffek. - viccelődött Delgado felügyelő, hangjából viszont továbbra is jól kivehető volt a félelem, amelyet a másik fél is érzékelt.

- Kezdtem hiányolni a pesszimizmusodat, haver. - közölte Ferretti felügyelő csipetnyi gúnnyal, mégis egy apró, bátorító mosollyal a szája sarkában. A két olasz nyomozó már majdnem előbújt a biztonságot jelentő menedék mögül, amikor egy kézigránát váratlanul felrobbant, a környéket pedig ellepte a por és a hamu.

Ezzel egy időben a Medicopter támaszpontján a B-csapat vette fel a szolgálatot, ám ez alkalommal sem az eredeti felállásban. Karin, Gina és Peter gondterhelten ültek a félig elsötétített irodában, miközben megállás nélkül azon fohászkodtak, hogy a kórházban tartózkodó munkatársaik egészségesen kerüljenek ki az intenzív osztályról. A társalgóban keserű csend honolt és senkinek nem volt kedve a másikhoz szólni. Thaler doktornő szinte percenként nézett az órájára, Aigner pilótanő az asztalra borulva halkan sírdogált, Berger szanitéc pedig úgy járkált fel és alá, akár egy ketrecbe zárt oroszlán. Az idegölő perceknek a diszpécser hangja vetett véget. Mialatt a központ egy rövid tájékoztatót adott az esetről, addig a csipet csapat minden tagja a helikopterhez futott, hogy elfoglalják jól megszokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is működésbe léptek. Néhány perccel később minden készen állt az induláshoz, így a gép a karok segítségével az égbe emelkedhetett.

- Medicopter 117 a központnak. Jó reggelt! Kérem a bevetéssel kapcsolatos további információkat. - szólt bele a mikrofonba Gina, miközben napszemüvegét felkapva várta, hogy fogadják a hívását.

- Központ a Medicopter 117-nek. A B236-os keleti szakaszán, a pihenőtől nem messze robbanás történt. Egy járókelő megsérült. A rendőrség is a helyszínen van. A bevetést Lorenzo Ferretti vezeti. Vége. - ismertette az esetet a diszpécser, ezek után a vonalkapcsolat megszakadt, mire a fedélzeten is beállt a nyugtalan hallgatás. Szerencsére a némaság gyorsan megszakadt.

- Karin, légy őszinte. Mennyi az esélye, hogy túlélik? - informálódott Aigner pilótanő félszegen.

- Az egész intenzív osztály megfertőződött. A KPC gyorsan terjed és a jelenlegi antibiotikumokra nem reagál. A főorvos azt mondta, hogy egyetlen lehetőség van, de kockázatos a használata. Létezik egy forgalomból kivont gyógyszer, ami súlyos májkárosító hatású, de alkalmas lehet a klebsiella kezelésére. - felelte Thaler doktornő szomorúan, hiszen akármelyik utat is választják, a kimenetele minden esetben ugyanaz volt. A rövid beszélgetést újabb szótlanság követte, amely azzal ért véget, hogy a távolból már látni lehetett a szóban forgó helyszínt. Földet érést követően a mentőorvosnő és a bevetést koordináló nyomozó kedvesen összemosolyogva köszöntötték egymást.

- Jó, hogy ilyen gyorsak voltatok. Kész káosz ez a nap. Azt a nőt mielőbb el kell látni. - motyogta Lorenzo a szakállát fáradtan megdörzsölve.

- És te jól vagy? Ugye nem esett bajod? - tudakolta Karin aggódó szeretettel, közben a kezét gyengéden a mellette álló vállára helyezte. Miután a szőke orvosnő meggyőződött róla, hogy a barna hajú nyomozónak valóban nem esett bántódása, kezdetét vette a munka érdemi része. A mentősök a kordonnal körbevont terepre siettek és azonnal hozzá is láttak a feladatukhoz.

- A vérnyomása 100 per 100. Pulzus 200. Oxigénszint 98 százalék. - olvasta le a kijelzőn mért értékeket Berger szanitéc.

- Nagyon kell igyekeznünk. Itt csak alapellátásban részesítjük. A robbanás következtében megsérülhetett a gerince. Szükség lesz a lapáthordágyra és a nyakfodorra. Kell majd Midazolam és Etomidat. Mindenből 1 mg-ot kérek. - adta ki az utasítást Thaler doktornő egy kis mosollyal az arcán.

<><><><><>

A Murnaui Kórházban feloldották a három napos zárlatot. Annak a bizonyos gyógyszernek a hatására a klebsiellával fertőzöttek többsége ismét magánál volt. Elisabeth és Mats állapota stabilizálódott és az 52 betegből 51 mostanra a jövőre koncentrálhatott, egyet kivéve. Nils szervezete ugyanis sajnos rosszul reagált a forgalomból kivont antibiotikumra. Heinemann szanitéc orra vérezni kezdett, ami azt jelentette, hogy májátültetés nélkül már nem sok volt neki hátra. Mialatt Ostermeyer doktornő és Vollmer pilóta utcai ruhába öltöztek, addig valaki dialízisre szorult. Manuela minden követ megmozgatott azért, hogy sikerüljön idejében donort találni, noha az esély csekély volt. Gruber doktornő kívülről erősnek mutatva magát, legbelül mégis összetörve lépett be az intenzív osztályra. 

- Nils, ébren vagy? Nyisd ki a szemed, kérlek. - eredtek el Manu könnyei, miközben lágyan megsimogatta a másik fél fejét, aki a finom érintés hatására visszanyerte az eszméletét és kénytelen volt belátni, hogy ez nem egy álom volt, valóban egy kórházi szobában feküdt. A barna hajú orvosnő azon volt, hogy elrejtse kisírt szemeit, noha próbálkozása nem járt sikerrel.

- Az alapján, ahogy kinézel, bizonyára nagyon rossz híreket kaptál. Mennyi időm van még? És hol van Emma? Szeretném látni őt. - mondta Nils erőtlenül, majd némi segítséggel, óvatosan felkelt és a helységben körbenézve csakhamar realizálta a helyzet komolyságát.

- Ne aggódj, rendbe fogsz jönni. Emma pedig az egyik ápolónővel van. A főorvos nem engedte meg, hogy behozzam. A fertőzés elmúlt, de jobb az elővigyázatosság. - folytatta Gruber doktornő rekedtes hangon, közben egy picike búcsú csókot lehelt a barna hajú szanitéc ajkára.

- Nem emlékszem semmire, csak arra, hogy a betegünk a gépen meghalt. Utána minden elsötétült. Eli és Mats hogy vannak? És miért lógnak ki belőlem ezek a csövek? - kapott észbe Heinemann szanitéc kissé bepánikolva és úgy kellett őt visszatartani attól, hogy kipattanjon az ágyból. A kényelmetlen kérdésre csak nehezen akartak megérkezni a válaszok.

- Eli és Mats jól vannak. Hamarosan kiengedik őket. Komplikáció nélkül reagáltak az antibiotikumra. Szerencsére a májuk nem károsodott. A tiéd viszont igen. Mesterségesen tisztítják a szervezeted és donort keresnek neked. De te maradj erős! Már felkerültél az Eurotransplant listájára. Jó esélyeid vannak. - vágta rá Manuela a leghihetőbb mosolyával, életében először sebezhetőnek és tehetetlennek érezve magát, ám hiába a hazugság, az ember érezte mikor kellett mennie.

- Szeretném látni Emmát és a többieket is. Ha ma tényleg lenyelem a galuskát, pár dolgot el kell intéznem. Ha véget ér a műszakjuk, hívd ide őket, légy szíves! - suttogta Nils egy örömtelen mosollyal, mint aki már feladta a harcot.

Egy áruló után nyomozni nehéz. Kiváltképp, ha az az áruló az ember közvetlen környezetéből került ki. Ez idő alatt Lorenzo autója a Murnaui Kórház előtt parkolt le. Az elmúlt napok történései őt sem kímélték, emiatt álmatlanság és jelentős étvágytalanság kínozta. Alig állt a lábán és volt kénytelen pofozgatni magát, nehogy menet közben aludjon el. Ferretti felügyelő kimerülten indult meg az intenzív osztály felé, mikor a klinika parkolójába Turi kocsija hajtott be. Delgado felügyelő jelenléte nem sok jót ígért. 

- Mi a baj Turi? Ma engedik ki a kórházból Elit. Mindig nagy öröm téged látni, de már így is késésben vagyok. - jegyezte meg Lorenzo, közben barátságosan megcsipkedte a vele szemben álló arcát.

- Híreket hoztam. Gondoltam jobb, ha ezt tőlem hallja. Kaptam egy fülest, miszerint hamarosan újabb konténer érkezik. - magyarázta Turi a tényeket, amitől a másik fél jókedve is gyorsan tovaszállt, majd egy nagyot sóhajtott és bár nem mondta, de kezdett nagyon elege lenni abból, hogy sehogy sem haladt a szóban forgó üggyel.

- Caruso játszik velünk. Tudja, hogy nem tehetünk ellene semmit. Amit nem értek, hogy miért jár mindig egy lépéssel előttünk. Kezdem azt hinni, hogy te informálod őt. Más ötletem nincs. - filozofált Ferretti felügyelő gyanakvóan összeszűkült szemmel közelebb lépve a vörös hajú nyomozóhoz.

- Én az áruló? Főnök, ugye most csak viccel? Mindent megtettem önért. Az életemet kockáztattam azzal, hogy ide jöjjek. Nem beszéltem sokat, csak figyeltem. Igyekeztem háttérben maradni, hogy senki ne tudjon a kilétemről. És pont engem vádol árulással? Pont engem? - döbbent le Delgado felügyelő, szinte sírva. Az őszinte tekintetet látva a barna hajú nyomozó egy ideig még a szakállát vakargatva nézett a semmibe és ahogy átgondolta az előző hetekben történteket, már kezdte sejteni, hogy miféle játékba csöppent.

- Turi, imádlak. Te egy zseni vagy! - jelentette ki Lorenzo váratlanul, immáron széles vigyorgással, ezt követően se szó se beszéd távozott.

- Elárulná valaki, hogy mit mondtam? - értetlenkedett Turi, derűsen elmosolyogva magát, hiszen mindig jó érzés volt hallani egy elöljárója dicséretét.

<><><><><>

A Medicopter támaszpontján ismételten a B-csapat teljesített szolgálatot. Karin, Gina, valamint Peter négy kisebb bevetést követően meggyötörten heveredett le a kanapéra. Thaler doktornő és Aigner pilótanő egy újsággal legyezte magát, hogy sikerüljön elviselni valahogy a hőséget, Berger szanitéc viszont félig csukott szemmel pihent. Az unalmas percek sajnos hamar véget értek, ugyanis megérkezett a műszak soron következő bevetése is. Mialatt a központ egy rövid tájékoztatót tartott az esetről, addig a háromfős társaság minden tagja a helikopterhez futott, hogy elfoglalják szokott üléseiket. Az oldalsó ajtók záródását követően a rotorok is megkezdték működésüket. Néhány perccel később minden készen állt az induláshoz, a gép pedig a karok segítségével a levegőbe emelkedett.

- Medicopter 117 a központnak. Kérem a bevetés további részleteit. - szólt a rádióba Gina.

- Központ a Medicopter 117-nek. A rendőrség a segítségüket kéri egy banda elfogásához. A bevetést ezúttal is Lorenzo Ferretti vezeti. A további részletekért álljanak át a rendőrség frekvenciájára. Vége. - zárta le a beszélgetést a diszpécser, ezután a kapott parancsnak megfelelően megtörtént a frekvenciaváltás. 

- Medicopter 117 a rendőrségnek. A frekvenciájukon állok. Kérem a bevetéssel kapcsolatos részleteket. - dőlt hátra Aigner pilótanő a válaszra várva, mely azonnal meg is érkezett.

- Turi Delgado a Medicopter 117-nek. Ferretti felügyelő veszélyben van. Felugrott egy kisbuszra, amiben a robbantó banda emberei ülnek. A helyszín az A222-es nyugati szakasza. Most hagytuk el a lehajtót. Igyekezzenek! A felügyelő karja megsérült és már csak fél kézzel tud kapaszkodni. Fellobogózott zászlóként csüng a jármű tetején. - idegeskedett Delgado felügyelő, ezt követően a kapcsolat megszakadt, ellenben a fedélzeten beállt a zaklatott csönd.  

- Peter, te gyere mögöttem. Én fogok leereszkedni. - csúszott oldalra a székével Karin, hogy a másik fél is hátra tudjon menni. 

- Rendben Karin, de légy óvatos. Fegyverük van. - figyelmeztetett Peter, ezek után a két fél a sárga hevedert magára véve ült ki a gép szélére és percekkel később már látni is vélték a szóban forgó helyszínt és a járművet. Szerencsére a gengszterek tölténye kifogyott, így az akciót a lehető legnagyobb biztonságban lehetett véghez vinni. A szőke orvosnő habozás nélkül kapcsolta fel magát a csörlő végére, majd a jel elhangzása után a kötél megindult lefelé és néhány másodperc múltán célt is ért. 

- Tarts ki Lorenzo, mindjárt megvagy. - kiabálta Thaler doktornő, közben hagyta, hogy a barna hajú nyomozó a lábába kapaszkodva eressze el a mikrobusz tetejét. Amikor ez megtörtént, immáron mindenki biztonságban tudhatta magát, ellenben a bűnözők autója egy oszlopnak csapódott és felrobbant. A füst szétoszlása után végre mindannyian fellélegezhettek.

- Ez megint csak egy hajszálon múlt. Mintha egy angyal jött volna el értem. - fakadt mosolyra Ferretti felügyelő megkönnyebbülten. 

Öt perccel később a kedélyek csillapodni látszódtak. Az összetört és teljesen kiégett kisbusz elszállításra került, noha az autópálya továbbra is lezárás alatt állt. Mindeközben Karin a helikopterben ülve tisztította ki Lorenzo sebeit, aki elvarázsolt mosolygással engedte, hogy ellássák. Újabb két perc elteltével az utolsó mull-lap is felkerült és ezzel a munka véget ért. Thaler doktornő szokottnál visszafogottabb viselkedése messziről lerítt, ugyanis az előbbi jelenet okozta izgalom még nem múlt el nyomtalanul. A hallgatag viselkedést látva a beszéd jogát Ferretti felügyelő ragadta magához. 

- Sokadjára mentetted meg az életem. Hogy hálálhatnám meg ezt neked? - tette fel a kérdést Lorenzo vágytól égve sutyorogva, majd feltűnés nélkül közelebb hajolt a vele szemben ülőhöz és mire az észbe kapott, addigra az arcukat már nem sok választotta el egymástól. A közelség félreérthetetlen volt, ahogy a két fél varázslatosan csillogó szempárja is.

- Lorenzo, legközelebb próbálj meg óvatosabb lenni. Élve van rád szükségem. - lehelte Karin egy helyes mosoly kíséretében magához térve a bűvöletéből, mialatt a másik fél bizsergető áhítattal beleszagolt a mézédes parfümillatba. A halál közelségét tapasztalva a csinos orvosnő úgy érezte, ismét képes volt a jövőbe tekinteni, az olasz nyomozó pedig elérkezettnek látta az idő arra, hogy színt valljon.

- Tudom, hogy ez nem a legjobb pillanat, de valami fontosat kell mondanom. - válaszolta Ferretti felügyelő halkan, de jól érthetően, ám a várva várt vallomásnak sajnos továbbra sem volt itt az ideje. A bájos társalgásnak egy hirtelen megcsörrenő telefon vetett véget, mely alig tartott tovább húsz másodpercnél.

- Karin! Lorenzo! Most telefonált Manuela. A kórházba kell mennünk. Azt hiszem nagy baj van. - vágott közbe Berger szanitéc keserűen.

Fél óra múltán a Medicopter emberei számára elérkezett az újabb búcsú ideje. Karin, Gina, Elisabeth, Mats, Peter, valamint Cecilia, Manuela és Lorenzo bátortalanul léptek be a helységbe, ahol Nils egyedül feküdt. Gruber doktornő az ágy szélére ült, míg a kisebbik Gruber lány, Thaler doktornő és Ferretti felügyelő egymást átölelve, az éjjeli szekrény mellett álltak meg. Ostermeyer doktornő az értékekre vetett egy pillantást és magában meg kellett jegyeznie, hogy már az is csoda volt, hogy Heinemann szanitéc egyáltalán még élt. Aigner pilótanő, Vollmer pilóta és Berger szanitéc viszont félve húzódtak meg az ajtónál és tudták, hogy bármennyire is nehéz volt, erősnek kellett maradniuk, hiszen ha az ember szeretett valakit, akkor azt el is tudta engedni.

- Nils, végre felébredtél. - rebegte Eli a szavakat csak nehezen megtalálva.

- Ezek egy csomó altatót nyomtak belém, pedig kértem, hogy hagyjanak ébren. Szerettem volna beszélni veletek. Tudjátok, nekem sosem volt igazi családom, de tőletek jobb kollégát nem is kívánhattam volna. Örülök, hogy a többi beteg meggyógyult. Pech, hogy pont az én májam nem bírta azt a gyógyszert. - pusmogta Nils gyengén, majd hirtelen mindenki összerezzent, ahogy az EKG sípolni kezdett, az értékek pedig vészesen zuhantak. A társaság egy emberként kapaszkodott össze, miközben megállás nélkül küszködtek a könnyeikkel.

- Bármit megtennénk érted. - nyögte ki Vollmer pilóta kínkeservesen, mire a többiek igenlően bólintottak, így kifejezve azt, hogy hasonló véleményen voltak ők is.

- Akkor maradjatok velem amíg lehet. Te pedig Manu, vigyázz magadra és a lányunkra. Szeretlek titeket! - fűzte hozzá Heinemann szanitéc valahol a tudatosság és a kábaság mezsgyéjén lebegve, végül figyelmét az ablak felé terelte és mialatt lehunyta a szemét, érezte, hogy egy angyali fény végigsimította az arcát.

<><><><><>

Kedves Olvasóim!

Remélem ezen rész is elnyerte tetszéseteket. Sajnos a happy end ezúttal elmaradt, hisz az élet sem mindig csupa vidámság, ettől függetlenül bízom benne, hogy "kedveltétek" a fejezetet. Ha igen, hagyjatok nyomot magatok után. 😉