Nicole Collins 2022. 12. 23. 7:02
New York

Nem hiszem el, hogy itt vagyok a reptéren. Még sosem voltam itt. Mármint voltam itt, csak nem emlékszem rá. Nagyon gyerek voltam, amikor ide költöztünk anyukámmal. Nem emlékszem semmire, milyen volt. Gondolom, hogy repülővel jöttünk...

Apropó anyukám. Ő nem tudja, hogy itt vagyok. Bekamuztam még tegnap, hogy korábban fog kezdődni az edzés. Ami amúgy nem olyan nagy hazugság, mert általában így van.
- Nem kéne itt lenned, Niki. Főleg nem egy nappal karácsony előtt - suttogtam magam elé, a váróban ülve. De akkor mit csináljak? Annyira rosszak az eredményeim, hogy nagy vakószínűséggel 24 óra múlva meghalok. Meg fogja érteni. Meg fogja érteni, hogy ez a karácsonyi ajándékom, az utolsó kívánságom. Találkozni a vérszerinti apukámmal.

- Kedves utasaink! - szólalt meg a hangos bemondó. - A New York - Párizs járatunk fél órát késni fog. Megértésüket köszönjük - halkult el.
- Pont ki kell fognom azt a gépet, ami késni fog? - ütöttem mérgesen a combomra. És mellettem mindenki valahogy így reagált.

Ebből a rage-ból Tom mentett ki mint mindig. Egyből felvettem a hívást.
- Jó napot, Dr. Hemingway! - vettem fel szórakozottan. Igen, a legjobb haverom egyben az orvosom.
- Niki! Most ne viccelődj! - szólt rám élesen. - Hol vagy most? - ásított egy nagyot.
- A reptéren vagyok egy váróban.
- Mi az öreganyám térdje kalácsát keresel te egy kibaszott reptéren? - ordított a telefonba.
- Képzeld el, hogy egy repülőre várok - válaszoltam nyugodtan - egy reptéri váróban - nevettem el magam.
- Ne mondd már, hogy komolyan megcsinálod? Elrepülsz Párizsba, ott alszol egy hotelbe és másnap mész Budapestre és ott majd megkeresed az apád?? - vázolta fel a pontos tervemet.
- Pontosan - vágtam rá.
- Ez őrültség!
- Tudom - húztam mosolyra a szám.

- Tom, végre élni akarok! És nem azon aggódni, hogy mikor halok meg! - váltottam komolyabb hangnemre. A vonal túlsó felén néma csend. - Ugye érted? Tom!
- Nem ezt vártam tőled. Felelőtlen vagy - hallatszódott csalódás a hangjában. - Azonnal érted megyek! - hallottam ahogy kinyitja a nyikorgós szekrényét.
- Nem akartam, hogy láss meghalni! Vágod? - emeltem fel a hangom. - Megkedveltelek! Lehet még több is lehetett volna köztünk, csak féltem. Oké?
- Niki? - hallottam Tom megtört hangját.
- Ne keress többet. Így lesz a legjobb - bólintottam mereven.
- Súlyos beteg vagy! - vágta a fejemhez.
- Amire nincsen gyógymód! - ordítottam vele egyenesen. A váróban pedig mindenki felém fordult.
- De le lehet lassítani!
- Te tudnál így élni? - kérdeztem halkan. - A tudattal, hogy beteg vagy és nem tehetsz semmit?
- Nem - válaszolta halkan. - Úgy hallom hajthatatlan vagy - fújta ki hosszan a levegőjét. - Írj ha megérkeztél!
- Nem vagyok gyerek! Hagyj békén! - csaptam rá a telefont.

Követvező pillanatban rögtön kaptam egy üzenetet:
Dr. Tom👨🏻‍⚕️: Ugye tudod, hogy ez nagyon gyerekes volt? 😂

Niki🙃: yep

Dr. Thomas Hemingway 2022. 12. 23. 7:20 New York

Tom nem akarta elhinni, hogy hol van  Niki. A reptéren egy váróban, egy repülőt vár. Sokszor beszélt neki erről a tervéről. Tom csak legyintett rá, mert ilyenkor rendesen felöntött a garatra... De most tényleg megcsinálja.Nagyon megkedvelte ezt a lányt. Nem tudja őt így elengedni.

Hirtlen felindulásból felkapta a telefonját, és kirontott a kis panelből. Fogott egy taxit és egyenesen a reptérre ment. Hát Nikinek nem annyira jön be ez a "hős lovag" stiló. De hogy mi lesz ebből?

Nicole 2022. 12. 23. 7:27 New York

Ebben a pillanatban nagy hévvel kicspódott a váró ajtaja és egy tejfölszőke, fruska lépett be. Ruby Adams. A legújabb sztárjelölt, aki a moonwalk-ot hozta vissza a divatba. És aki a legjobb Wednesday Addams táncot alkotta újra. Úgyis ő is eltűnik majd a süllyesztőben.
Aztán közvetlenül elém lépett.
- Melyik gépre vársz? - kérdezte erősen zihálva.
- Moonwalk 2000 VIP - vágtam rá szórakozottan. A csaj meg gülü szemmel nézett rám. - Mit tudom én? Ami Párizsba megy - tettem hozzá.
- Akkor jó helyen vagyok - vágta le magát mellém megkönnyebbülve.

- Amúgy nem kérsz egy képet? - nézett rám meglepve.
- Nem - vettem újra kezembe a telefont.
- Egy autógrammot? - kérdezgetett tovább.
- Nem - nyitottam meg az Instát és pörgetni kezdtem a sztorikat.
- Egy ölelést?
- Mi a... ? Nem - ráztam a fejem. - Azt sem tudom, hogy ki vagy - hazudtam a szemébe.

Ekkor bemondták, hogy a gépünk most indul. Felkaptam a táskámat és kifelé indultam.
- Te komolyan nem tudod, hogy ki vagyok?? - kiáltotta utánam Ruby, majd utánam tipegett.
- Nem, de nem is akarom megtudni - forgattam a szemem.
Ahogy kiértünk megcsapott a hideg téli szél. Mindannyian sietve lépkedtünk a géphez, de Ruby képtelen volt befogni azt a botoxolt pofáját.
- Kussolj már be! - szólta le egy idős bácsi, aki elsőnek szállt fel.

Oda adtunk a jegyünk annak a zsémbes némbernek, akinek oda kell és felsétáltunk a lépcsőn. Rögtön meg is találtam a helyem. Utolsó sor, ablak melletti szék. Akárcsak a suliban. Láttam, ahogy Ruby előre megy és meg is nyugodtam. Túl hamar. Ebben a pillanatban megfordult hátra futott és leült mellém.
- Ruby Adams - tartotta felém a kezét. Kiszúrtam egyből a gyűrűit és a karácsonyi mintás körmeit. Vagy inkább karmait, lehányva csillámmal.
- Nicole Collins - fogadtam el a kézfogást.

Az ajtót becsukták, én pedig egy hatalmasat nyeltem. Görcsbe rándult a gyomrom is.
- Nekem általában jók a megérzéseim - söpörte hátra a haját. - Te még sosem repültél ugye? - nézett a szemembe.
- Nem - hajtottam le a fejem.
- Amíg engem látsz, nincs miért félned - nézett rám bíztatóan.
- Miért kéne hinnem egy vadidegennek? - vittem tovább a sztorit, miszerint nem ismerem.
- De hát tudod kivagyok! Mindenki tudja! - kiáltott fel.
- Ruby Adams - vágtam rá.
- Áh - fonta keresztbe maga előtt a kezét és sértődötten hátradőlt. Ki is a gyerekes?

Felszálltunk. Nem éppen a legkellemesebb volt, de túléltem. A Nap még csak most kelt fel, de a felhők eltakarták. Elmyomták. Félelelmbe tartják.