Lola

- Itt van! - hallatszott valahonnan a szobám ajtajából egy ismerős hang. - Lolita, jól vagy? - éreztem meg egy hűvös tenyeret a homlokomon. - Ó, te jó ég, te tüzelsz! Basszus Iker, hívd a Dokit! - adta ki a parancsot Marcelo, mire tiltakozni akartam, de csak egy halk nyöszörgésre futotta az erőmből. - Nyugi Hercegnő, mindjárt jön Pirri és segít - simított végig a homlokomon megint. Szerettem volna belebújni a tenyerébe, mert a hűvös keze lecsitította a lángot, ami a testemben égett. - Nagyon meleg - sóhajtotta idegesen.

- Megfázhatott a hideg vízben - hallottam meg Iker hangját is.

- Ne is mond, nagyon durva ami történt - suttogta Marcelo. - Azonnal felhívtam a medencéseket és rendeltem egy tetőt a mienkre is. Enzonál sose lehet tudni mikor kerül bajba.

Nem értettem miről beszélnek, de aztán képek kezdtek bevillanni ahogy a medencébe ugrok és ahogy Cris nekem dőlve zokog.

- Ju...Junior? - préseltem ki magamból fura hangokat.

- Jól van édesem - válaszolt Marci elérzékenyült hangon. - Neked köszönhetően már holnap haza jöhet.

Újra lecsuktam a szemeimet és szinte azonnal beszippantott egy sötét örvény, aminek a végén egy nő állt, egy fehér csomaggal a kezében.

- Anya? - pislogtam rémülten az asszonyra, aki gyönyörű mosolyával azonnal elvarázsolt. Ahogy jobban megnéztem a kezét, a felismerés szíven ütött. Egy pólyát tartott, benne egy aprócska babával. Megbabonázva néztem a kicsit, aki hirtelen kinyitotta a szemeit és az arca átváltozott a volt szerelmemmé.

- Ne! - sikoltottam fel majd a pólya után kaptam, de kibillentem az egyensúlyomból és zuhanni kezdtem a mélybe, ahol lángtenger fogadta a rémülettől dermedt testemet. Égetett, fájt mindenem. Sikoltottam a fájdalomtól, majd újra megláttam Őt, aki szomorú szemekkel nézett rám. Egy pillanatig összefonódott a tekintetünk, de aztán hátat fordított és magamra akart hagyni.

- Marco! - ordítottam ahogy a torkomon kifért, de alakja a ködbe veszett. Hirtelen hűs szellő támadt és enyhíteni kezdte a fájdalmamat. Megkönnyebbülve sóhajtottam fel. Majd szemeimmel újra a férfit kezdtem keresni. - Marco! - kiáltottam elveszetten, de már nem láttam semmit az engem körül vevő sötétségen kívül.

- Félre beszél. Doki csinálj valamit mert már szinte izzik a teste - hallottam messziről Marcelo aggódó hangját.

- Nyugalom, már adtam neki injekciót, az majd leviszi a lázát, de idő kell, hogy hasson - morogta Pirri.

- Nem tudunk semmit csinálni, hogy felgyorsíthassuk? - kérdezte Iker. - Annyira rossz így látni.

Beszélni akartam, válaszolni nekik, elmondani, hogy nincs semmi baj, de a fekete massza ami körül vette a testemet nem engedte, hogy bármit is tegyek. Fuldokolva próbáltam lerázni magamról, de egyenlőre hiába.

- Várunk és remélünk. A szervezete teljesen legyengült aminek szerintem lelki okai is vannak. Nem vettetek észre rajta semmit?

- Nem - válaszolt először a kapus - bár mostanában csak Martinnal foglalkoztam - csengett bűntudatosan a hangja.

- Azt tudom, hogy ingerültebb volt - mélázott el bongyor barátom. - Crissel volt köztük valami feszkó, de nem tudtuk, hogy mi és úgy voltunk vele, majd megoldják maguk közt.

- Miért nem szóltatok? - kérdezte Iker. - Talán tudtam volna beszélni velük, ha már én vagyok a kapitány - reccsent idegesen a hangja.

- Hé - védekezett azonnal Marci - mi sem vettünk észre, hogy ekkora a baj csak feltűnt, hogy nem mosolyog annyit, mint szokott.

- Most már teljesen felesleges ezen vitatkoznotok - mordult rájuk a Doki. - Senki nem sejtette, hogy gond van, bár azért nekem is feltűnhetett volna, mert az utolsó meccsen nem ment neki Simeonénak - vigyorodott el az öreg és én is szerettem volna vele nevetni, de egyenlőre még a lélegzés is megterhelő feladatnak tűnt.

- Megjött Clarisse - állt fel az ágyam mellől Marcelo miután pityegett a telefonja.

Ahogy elment, a szobára csend telepedett, amit néhány pillanat múlva barátnőm szörnyülködése tört meg.

- Istenem, te lány - simított végig a hajamon. - Egy kicsit nem figyelünk rád és máris kiütöd magad - dorgált meg nem is sejtve, hogy minden szavukat hallom.

A testemben érezni kezdtem a gyógyszerek áldásos hatását így végre lerázva magamról a sötétség béklyóit, résnyire nyitottam a szemeimet és száraz, rekedtes hangon megszólaltam.

- Olyanok vagytok, mintha halotti toron lennétek.

- Basszus Lola! A frászt hoztad ránk - néztek rám ijedten amitől nevethetnékem támadt, de ehelyett csak erős köhögés rázta meg a testem.

- Óvatosan - nyúlt a hátam mögé a brazil és segített felülni, hogy Iker megitathasson a kezében tartott pohárból. Jólesően nyeltem le a szomjúságomat oltó kortyokat.

- Lassabban - mosolyogtak rám megkönnyebbülten.

- Hogy kerültök ide? - tettem fel a kérdést ami rendesen izgatta a fantáziámat.

- Rengetegszer hívtunk, de nem vetted fel a telefont - kezdte magyarázni Iker. - Először még azt hittük, hogy csak kimerültél és alszol, de amikor reggel sem vetted fel és nem jelentél meg az edzésen, már aggódni kezdtünk. Seňor Pereztől elkértük a pótkulcsokat, hogy ne kelljen betörnünk. Ő is jönni akart, de nem tudta lemondani az egyik fontos tárgyalását. Azt üzeni, hogy amint tud jön.

- Mióta? - néztem rájuk kérdőn, de nem értették.

- Mióta fekszik itt lázasan? - segített ki Pirri, mire bólintottam. - Szerintem tegnap délután óta. Összeszedett egy jó kis megfázást - vigyorgott rám. - Kell magácskának szuperwomant játszani és hideg vízbe ugrálni februárban.

- Tehát tudjátok mi történt - pislogtam rájuk kérdőn, mire mindannyian buzgón bólogatni kezdtek. - Remek - sóhajtottam fel és tekintetemet a takaróra szegeztem. - Remélem azért még nem lett belőle főcím? - húztam el a számat.

- Belőled nem, de Cris nem úszta meg - világosított fel a kapus. - Tele volt a net a képekkel, ahogy Juniort beviszi a mentő a kórházba.

- Ő jól van?

- Már kérdezted - kuncogott fel Marci -, de igen, jól van és ha minden igaz ma már a saját ágyában alszik.

- Az jó - morzsolgattam zavartan a takaróm szélét.

- Azt hiszem rám már nincs szükség - állt fel Pirri majd halványan rám mosolygott. - Ha bármi gond van azonnal hívjanak. Pihenjen sokat Seňorita!

- Igyekszem - viszonoztam a kedves gesztust -, és köszönöm - néztem rá hálásan.

- Nem, mi köszönjük, hogy velünk van - komolyodott el az arca. - Büszkék lehetünk rá, hogy magácska a Blancok vezetője - közölte, majd lelépett.

Clarisse kikísérte, így hármasban maradtam a két focistával, amiről eszembe jutott néhány dolog és azonnal választ akartam rájuk kapni.

- Ki tartotta a mai edzést?

- Zizu - pislogtak rám megszeppenve.

- Benzemán és Crissen kívül volt más hiányzó?

- Csak Bale, de ő is ott volt, csak nem velünk edzett - magyarázott Marci.

- Akkor még nem bevethető - morfondíroztam magamban. - Karimnak megszületett a baba?

- Igen - mosolyodott el Iker.

- Na és? - néztem rájuk türelmetlenül. - Miért kell mindent harapófogóval kihúzni belőletek?

- Kislány, Mélia - nevetett fel Marcelo.

- Szép név. Na most aztán Karim felkötheti a gatyáját - vigyorodtam el. - Most vissza kapja amit annak idején ő csinált a lányos apákkal.

- De kis szenya vagy - húzott magához a brazil, amitől újra köhögni kezdtem. Eltoltam magamtól, nehogy ráragasszam a bacijaimat. Időközben Clar is vissza tért.

- Hogy tudtál így megfázni? - csóválta meg a fejét miközben felrázta a párnámat majd segített visszafeküdni.

- A fürdés előtt - húztam el a számat - futni voltam...

- Mennyit futottál? - nézett rám Marci jelentőségteljesen.

- Kilométerben nem tudom - vontam meg a vállam -, de négy órát összesen.

- Te nem vagy komplett - hördült fel Iker.

- Honnan tudtad, hogy baj van? - intette le Clarisse a kapust, mert őt jobban érdekelte ez az információ.

- Amikor hazaértem, még csináltam néhány nyújtó gyakorlatot és akkor hallottam meg Irina kiáltását. Ahogy átnéztem, láttam, hogy nem mozdul csak a vizet nézi. Nem tudom miért, de úgy éreztem, hogy mennem kell - halkult el a hangom.

- Ez Juni legnagyobb mázlija - sóhajtott fel a kapus. - Gondoljatok bele, ha Lola...

- Kérlek - néztem rá könyörgőn, mert nem akartam újra átélni és belebonyolódni a "milettvolnaha" dolgokba. - Hál Istennek nem lett baj és ez a lényeg. Clarisse - néztem hatalmas szemekkel a barátnőmre, mire ő csak megforgatta a szemeit.

- Mit szeretnél? Ne kímélj!

- Összeállítanál egy csomagot Kariméknak? Te mégiscsak jobban tudod, hogy mire lesz szükségük, de legyenek benne Reálos cuccok dögivel - ásítottam egyet.

- Persze - mosolyodott el. - Bízd csak rám.

- Köszönöm - suttogtam, majd lehunytam a szemeimet mert a szemhéjaim ólom súllyal ragadtak lefelé.

- Aludj Hercegnő - simított végig Marcelo a hajamon. - Ma itt alszom veled.

- Miért? - kérdeztem még álomittas hangon.

- Mert egy család vagyunk és egy családtagot nem hagyunk magára, mikor beteg - nyomott puszit a homlokomra, amitől megnyugodva engedtem át magam újra a sötétségnek.