Lola

Reggel valamivel pihentebben ébredtem, de még mindig tompának éreztem magam. Ennek orvoslása képpen, egy gyors öltözés után úgy gondoltam., hogy elmegyek egyet futni. Felvettem a futócipőmet és az övtáskámba a mobilom mellé pottyantottam a kulcsomat. Benyomtam a fülesemet és elindultam a szokásos útvonalon. Szerettem volna kiüríteni a fejemből a negatív gondolatokat, ami egy idő után sikerült is. Nem tudtam, mennyit futottam, de az órámra nézve döbbenten vettem észre, hogy mindjárt tizenegy óra és én hétkor indultam útnak. A korgó gyomromnak engedelmeskedve elindultam hazafelé, ahol az udvaron nyújtó és levezető gyakorlatokkal fejeztem be a reggeli edzésemet. A terasz felé igyekeztem, mikor a szomszédból sikítást hallottam.

- Juni! - sivított végig Irina hangja a levegőn. Ahogy átnéztem a kerítésen megláttam az orosz modellt a medence szélén állni, teljesen lefagyva, kezében a mobiljával és a vízre meredve. Nem teketóriáztam, átugrottam az elválasztó sövényt és egy óriási sprint kivágása után a vízbe vetettem magam. Lemerültem a medence aljára és a ruhájánál fogva megragadtam a kis testet majd a felszínre úsztam vele. Február lévén a víz kegyetlen hideg volt, de nem foglalkoztam vele. Hatalmas erőfeszítésembe került míg kihúztam a partra a kicsit, mert Irina olyan szinten sokkot kapott, hogy mozdulni sem tudott.

- CRIS! - ordítottam ahogy a torkomon kifért majd neki kezdtem az újraélesztésnek. Levegő be, mellkas nyomás. - CRIS! - kiabáltam még hangosabban, de nem hagytam abba a tevékenységemet, aminek meg is lett az eredménye, mert a kisfiú köhögni kezdett és mikor oldalra fordítottam jó adag vizet öklendezett fel.

- Mi van már? - hallottam meg a portugál álmos morgását, aki amint meglátta a fiát, hozzánk rohant. - Úristen, Juni jól vagy? - ölelte magához a reszkető fiúcskát.

- Irina hívd a mentőket! - szóltam rá a már síró nőre, aki bólintott egyet majd tárcsázott is. Körül néztem a teraszon és a szemem megakadt egy takarón, amit felkapva szétnyitottam és a vacogó kicsi köré terítettem.

- Mi történt? - nézett rám a csatár könnyes, rémült szemekkel.

- Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Csak Irina hangját hallottam és láttam, hogy a vizet nézi.

- Futkározott és megcsúszott - hallottuk meg a modell rekedt hangját. - Beütötte a fejét, de minden annyira gyorsan történt - zokogott fel a nő újra.

- Nyugi - néztem rá biztatólag. - Most már nem lesz gond - hunytam le a szemeimet és kifújtam a tüdőmbe egyre nehezebben jutó levegőt. Még csak most kezdtem felfogni, hogy mi is történt. Időközben megérkeztek a mentősök akik megvizsgálták a kicsit majd további megfigyelésre bevitték a kórházba. Engem is beakartak, de nem engedtem, mert teljesen feleslegesnek tartottam. Kutya bajom nem volt a fáradtságon kívül. Ahogy a mentő elhúzott, Irina bement a házba, hogy összeszedjen pár dolgot Juniornak. Cris megtörten állt előttem.

- Lola... én nem is tudom... - nyelte le a könnyeit. - Fogalmam sincs róla, hogy mi lett volna, ha te nem vagy itt. Köszönöm - sírta el magát majd leült az egyik nyugágyra, mert a lábai megrogytak.

- Csssh - léptem hozzá és mint anya a gyermekét úgy próbáltam megnyugtatni. Fejét a mellkasomhoz vontam és a haját simogattam, míg sírása alább hagyott.

- Soha nem fogom tudni meghálálni neked - nézett rám vöröslő szemekkel.

- Nem is kell - húztam halvány mosolyra a számat. - Más is megtette volna.

- Sajnálom - suttogta a fejét leszegve. - Nagyon sajnálom amit mondtam. Nagyon jó anya lettél volna - fúrta a fejét a hasamhoz. Mondatától elállt a lélegzetem, ledermedt a testem és menekülni akartam.

- Mennem kell - toltam el magamtól majd megkerülve a medencét haza indultam. - Csináltass rá egy tetőt - mutattam a vízre.

A sövényt újra átugorva, besiettem a házba. Remegő kezekkel szabadultam meg a vizes ruháimtól és fogalmam sem volt róla, hogy a hidegtől vagy az idegtől vacogok. Beálltam a forró zuhany alá és utat engedtem a feltörő zokogásomnak. Lecsúsztam a fülke oldalán és hagytam, hogy a víz eláztassa a testemet. Mikor megnyugodtam, megtörölköztem és bebújtam az ágyamba. Nem egészen így képzeltem el a mai napomat. Behunytam a szemeimet és néhány perc múlva magával ragadott a sötétség.