Lola

- Ez az! - vigyorogtam fölényesen, miután leelőztem egy versenyezni akaró narancssárga Ferrari tulajdonosát. Elégedetten néztem a visszapillantó tükörbe, ahogy egyre távolabb kerülnek tőlem a fényszórói. Jókedvűen tekertem be a kormányt a megadott cím parkolójába. Kipattantam az autómból és megigazítottam a ruhát magamon. Az ablaküveg visszatükröződéséből megállapítottam, hogy sikerült elég dögösre vennem a figurát. A farmer rövidnadrág kellőképpen feszült a fenekemen míg a fehér ingből amit megcsomóztam a hasam előtt, kikandikált a köldököm. A hajamat laza oldalcopfba fontam és a sminket teljes mértékig hanyagoltam hiszen úgyis csak lemosnák a fotózáskor. Elégedetten húztam ki magam, hiszen sikerült teljesen elrejtenem a tegnapi nap következményeit magamon. Egy kiadós alvás és egy reggeli hideg zuhany, na meg a fogadalmam, hogy újra a régi leszek nagyon sokat segítettek benne. Mosollyal az ajkaimon léptem az információs pulthoz, ahol egy kedves velem egykorú lány eligazított, hogy hova is kell mennem. Néhány perc után megtaláltam a keresett ajtót és bekopogtam.

- Gyere! - kiáltott ki nekem egy hang, mire beléptem. - Ó, gondolom te vagy az új modell - nézett végig rajtam egy jóképű férfi. - Sajnálom, de nem ma lesz a fotózásod, mert most a Reálos bandát fogom lekapni. Tudom cica, hogy örülnél, ha itt lehetnél - folytatta rám se nézve - hiszen a "nagy" - mutatott macskakörmöket - CR7 és Ramos lesz a mai alanyom, meg az edzőjük, de most nem kértek szerződéses modellt.

Vigyorogva néztem a pasit, aki fel-le rohangált a teremben és különféle dolgokat pakolt ide-oda miközben nekem magyarázott. Azt már elsőre levettem, hogy gőze sincs a futballról. Megint kopogtak, majd nyílt az ajtó és az előbb említett két focista lépett be rajta. Egy pillanatra mindketten megtorpantak, mikor megláttak. Gondolom nem hitték volna, hogy a tegnapi nap után lesz erőm fotózkodni. Halkan felkuncogtam, mikor Cris ajkait megnyalva pásztázta végig a testemet.

- Hola - nyögték ki végre, mire az eddig szöcskeként ugráló fényképész eléjük lépett.

- Hello! A nevem Eduárdo Rodriguez - nyújtotta feléjük a kezét. - Én leszek a fotósotok. Amennyiben az edzőtök végre méltóztatik megérkezni, már kezdhetjük is - nézett idegesen az órájára.

A két focista már nyitotta száját, mikor rájuk néztem és mutatóujjamat a szám elé tettem, hogy hallgassanak.

- Nem tudjátok mikor érkezik a luvnya?

Visszafojtottam a röhögésemet, ami Crissék arca láttán akart kitörni belőlem.

- Az igazság az... - kezdett bele Ramos.

- Hogy már itt van - fejeztem be somolyogva a védő mondatát. Eduárdo megállt a pakolászásban majd értetlenkedve rám nézett. - Dolores Faria - nyújtottam neki kezet. - A luvnya - nevettem el magam.

- Eduardo Rodriguez - lehelt egy csókot a kézfejemre. - Ne haragudj, hogy modellnek néztelek - tartotta továbbra is markába a kezemet. - A fene se gondolta volna, hogy egy ilyen szépség fociedző.

- Visszakaphatom? - mozdítottam meg a még mindig szorongatott végtagomat.

- Ja, persze csak... - nézett a szemeimbe és először láttam rajta komoly érdeklődést mióta beléptem a terembe. - Hihetetlen, hogy edző vagy - rázta meg a fejét. - Fiúk, biztos ez a hölgy a főnök a csapatnál? - intézte kérdését Crisséknek, de a szemét nem vette le rólam, amitől kezdtem zavarba jönni.

- Igen - morogta Ramos kedvtelenül.

- Kezdhetnénk? - pislogtam a fényképészre, mert akármennyire is próbáltam leplezni magam, még mindig a hideg rázott a fotózás gondolatától is.

- Persze - bólogatott hevesen. - Megmutatom a szobátokat, ahol a fodrász és a sminkes kezelésbe vesz titeket. Juanita! Carola! - kiáltotta el magát, mire két idősebb hölgy jelent meg az egyik ajtó mögül. - Ők a mai munkáitok. A fiúkat csak a szokásosan, míg a hölgyet - mutatott rám - valami extra szexivé kell varázsolnotok. Na nem mintha most nem lennél az - bókolt újra, de nekem már kezdett felfordulni a gyomrom tőle.

- Ha lehet nem szeretnék utcalány kinézetet - néztem komolyan a férfira.

- Egyértelmű - tapsolt egyet, de közben már látszott rajta, hogy különböző koncepciók repkednek a fejében.

- És semmiféle idióta kreációt nem vagyok hajlandó felvenni - soroltam a feltételeimet.

- Megértettem - bólogatott most már ő is komoly képpel. Bólintottam, majd követtem a fiúkat az ajtó mögé, ahol ők már javában készültek a két kedves hölgy keze alatt. Egyikük Ramos haját igazította tökéletesre, míg a másik Cris arcának fényét tompította alapozóval és púderral. Leültem egy fotelba és onnan néztem a készülődést. Az egyik sarokban állt feltornyozva a sportcég által küldött új kollekció, amit a fiúk minden szégyenérzet nélkül húztak magukra előttünk.

- Édes Istenem! - nevettem fel. - Most komolyan? Rózsaszín? - kerekedtek el a szemeim. - Tiszta férfias szín.

- Ennél még a narancssárga is jobb volt - húzta el a száját Sergio.

- Azért meg kell hagyni jól áll rajtatok - haraptam be az ajkamat, mikor Ramos mellkasán megfeszült a póló. Annyira elmerültem a bámulásában, hogy nem vettem észre a portugált, aki mellém ült.

- Minden oké? - nézett rám aggódó arccal.

- Persze - válaszoltam flegmán, de a torkomban a gombóc megnőtt egy kicsit. Felemeltem a fejemet és kihúztam magam, hogy lássa nem törtem meg a tegnapi nap után. - Újra a régi vagyok - vigyorogtam rá magabiztosságot színlelve.

- Ennek örülök - csillant meg a szeme, de aztán újra elkomolyodott. - Ha mégis szükséged lenne valamire, vagy valakire...

- Kösz - vágtam a szavába. - Megoldom - néztem rá fellengzősen.

- Oké.

- Fiúk jöhettek! - kiabált nekik Eduardo. - Amíg Dolores elkészül, addig ellövünk pár képet.

Cris és Sergio magamra hagytak Carolaval a sminkessel és Juanitával a fodrásszal. A két nő profin, összeszokva dolgozott így egy jó tíz perc múlva már én is beléphettem a műterembe.

- Hűha! - esett le az álluk a bent lévőknek.

- Lola, ezt muszáj meccseken is hordanod - meresztett rám nagy szemeket a portugál.

- Miért? - néztem végig kérdőn az egyszerű trikóból és rövidnadrágból álló szettemen.

- Mert, ha ez van rajtad az ellenfél tuti, hogy nem a meccsre figyel - röhögte el magát.

- Kapd be! - löktem vállba nevetve.

- Most komolyan - fordított meg - olyan segged van benne, hogy a Bernabeauban lévő összes férfi a farkával áll majd díszsorfalat neked a meccsek előtt és után.

- Férfiak - forgattam meg a szemeimet mikor a három hímnemű röhögve összepacsizott. - Úgy látom tele vagytok energiával - húzódott gonosz mosolyra a szám.

- Ne! - nyögtek fel Sergioék, mert már sejtették, hogy mi következik.

- De! Holnap dupla munka - rebegtettem rájuk a szempillámat.

- Uh, kemény kezű vagy csajszi - röhögött rajtuk Eduardo, de a gyilkos pillantásomtól amit rá vetettem azonnal elhallgatott. - Ö...kezdjünk hozzá.

Nehezen hangolódtunk rá a munkára, de aztán egyre jobban feloldódtunk. Eduardo egyre merészebb pózokat talált ki nekünk, amitől már forrt hármunk közt a levegő. Mire észbe kaptam, már a fiúk fölött álltam, mint valami császár és Crissék a lábaim előtt hevertek.

- Tökéletes - nevettem fel, majd ráléptem a két focista hátára, mintha kiterített medvebőrök lennének.

- Elhitted? - gurult ki alólam Sergio, amitől megbillentem és rázuhantam a védőre. Arca csak centikre volt az enyémtől. Forró lélegzete szinte égette a bőrömet.

- Tökéletes - hallottuk meg a fényképezőgép kattogását. Zavartan tápászkodtam fel a focistáról, majd besiettem az öltözőbe, hogy Carolaék segítsenek felvenni a másik kollekciót, amit mikor megláttam magamon, nem tudtam, hogy sírjak-e vagy nevessek.

- Ezt nem gondoltad komolyan - csattantam fel és kisiettem a fotóshoz.

- Óh - nézett rám elképedve. - Mi bajod van vele?

- Semmi, azonkívül, hogy ez nem én vagyok! Nézz rám! Ez nem egy komoly edző ruhája, hanem egy olyan rajongóé, aki arra vár, hogy valamelyik focista megdugja! - hisztiztem jogosan.

- Hű, baba! - csípett a fenekembe a portugál.

- Ne! - emeltem fel az ujjamat, hogy belé fojtsam a szót. - Ne szólalj meg!

- Most miért? Csak annyit akartam mondani, hogy szívesen lennék az a focista.

- Kuss! - üvöltöttem rá. - Ebben nem fogsz lefotózni!

- Ne velem kiabálj! - nézett rám megszeppenve a fotós. - Én csak a képeket csinálom. A ruhákat a cég küldte.

- Oké, bocs - vettem mély levegőt, hogy lehiggadjak.- Akkor én most megyek és telefonálok egyet - léptem az öltözőbe, majd kotorászni kezdtem a táskámban. Ahogy megtaláltam a telefonomat, már hívtam is az illetékest.

- Hola Lolita! Mi újság?

- Szia Flo bácsi! Ne haragudj, hogy zavarlak, de ez a dolog nem tűr halasztást.

- Baj van?

- Igen. Itt vagyok a fotózáson, de megmondtam, hogy nem vagyok hajlandó idétlen maskarákban parádézni - emelkedett meg újra a hangom az idegességtől.

- Nyugi - csitított le. - Vegyél egy nagy levegőt és utána meséld el, hogy mi a gond.

- Oké - fújtam ki a levegőmet. - Eljöttem a fotózásra, de van egy ruha, amit biztos, hogy nem fogok felvenni. Mire számítsak, ha megtagadom?

- Nem tudom Lolita - gondolkodott el a telefonba - a szerződésedben benne van, hogy...

- Mi? Az hogy ribancnak öltöztetnek? - akadtam ki újra. - Nem hiszem, hogy olvastam benne ilyet.

- Nem, az nincs - sóhajtott fel. - Tényleg annyira gáz?

- Tényleg. Nem hiszem, hogy olyan nagy hírű klubnak, mint a Madrid, jót tenne, ha én ebben parádéznék.

- Rendben, megbízom benned. Ha te úgy gondolod, hogy ezzel árthatsz a klub hírnevének, akkor ne vállald el. Majd én letárgyalom ezt a szponzorokkal.

- Köszönöm - sóhajtottam fel megkönnyebbülten.

- Nincs mit. Én köszönöm, hogy elvállaltad a fotózást. Amúgy minden rendben? - kérdezte puhatolózva a tegnapi napra gondolva.

- Persze. Visszatért a régi Lola. Majd mesélek - zártam rövidre a témát, mert még frissek voltak azok a sebek, amiket megpróbáltam figyelmen kívül hagyni.

- Jó. Vigyázz magadra kicsim! - köszönt el tőlem. Kinyomtam a telefont majd egy hirtelen mozdulattal megfordultam, hogy kimenjek, de nem várt akadályba ütköztem.

- Hát te? - néztem elkerekedett szemekkel a betolakodóra.

- Akarlak! Most! - lökött neki a falnak a férfi és ajkai keselyűként csaptak le rám. Ahogy kezei birtoklón a csípőmbe martak, az ellenállásom egy pillanat alatt szertefoszlott és csak az élvezet maradt, amit érintései okoztak.