Lola

- Csssh, nézzétek milyen édesek - jutott el a tudatomig egy ismerősen csengő hang.

Szemeim kipattantak és furcsa grimasszal az arcomon pislogtam a szobában ácsorgó fiúkra.

- Jó reggelt! - morogtam reggeli hangomon és ásítottam egyet.

- Neked is Běběchaton! - vigyorgott az ágy mellett álldogáló Ibra, míg Cavani, Veratti és Sirigu a szobának a távolabbi sarkában álltak és onnan integettek.

- Mit kerestek itt? - dőltem hanyatt és próbáltam felfogni, hogy ez nem egy rossz álom, ez a valóság.

- Mivel képesek voltatok megint eltitkolni, hogy itt vagy, ezért kézbe vettük a dolgokat, hogy találkozhassunk - magyarázta kicsit sértődötten.

- Honnan jöttetek rá? - kérdeztem, miközben egyre éberebbé váltam.

- Tele van veletek az összes reggeli újság - kacsintott rám Ed.

- Bassza meg - szaladt ki a számon hangosan.

- Mi a baj kicsim? - emelkedett fölém Thiago, aki eddig hason aludt és ahogy elnéztem, még nem vette észre a barátait. Hozzám bújt és a nyakamat kezdte csókolgatni.

- Szívem - próbáltam eltolni magamtól, de jóval erősebb volt, így nem ment. - Kicsim - nyögtem fel és túrtam a hajába mikor megtalálta a legérzékenyebb pontot a nyakamon és szívni kezdte. - Nem vagyunk egyedül - suttogtam vágyakozó hangon.

- Hogy mi? - nézett rám, de ekkor a többiek elröhögték magukat. A brazil hátra sem nézve, szemeivel fogva tartva a tekintetemet kérdezte meg. - Ti mi a fenét kerestek itt?

- Bocs, hogy zavarunk csődör, de nem akartuk, hogy kisajátitsd a nődet - röhögött Marco.

Thiago egy csókot nyomott a számra majd lefordult rólam.

- Nem azért adtam kulcsot, hogy rám törjétek az ajtót, mikor végre a szerelmemmel lehetek - nézett rájuk csúnyán, de ők csak idiótán vigyorogtak. - Amúgy is, honnan a fészkes fenéből jöttetek rá, hogy Lola itt van?

- Újságok - válaszoltam helyettük és elhúztam a számat.

- Na madárkáim - tapsolt egyet Ibra - hoztunk reggelit, megkajálunk aztán megbeszéljük, hogy mit csinálunk ma - adta ki a parancsot.

- Mi a reggeli? - ugrottam ki az ágyból, mert a gyomrom már csak a szó hallatán is őrült korgásba kezdett, mivel a tegnapi vacsora rendelés elmaradt. Észre sem vettem az öt férfi döbbent tekintetét. Marco tért magához először.

- Jól áll a kék - húzta fel perverzül a szemöldökét. Végig néztem magamon. Thiago egyik meze és egy kék csipkés francia bugyi volt rajtam.

- Tudom - vontam meg a vállam majd elindultam a konyhába. Még hallottam, hogy Sirigu odaszól a barátomnak:

- Te rohadt mázlista. Nekem se lenne kedvem felkelni egy ilyen nővel az ágyamban.

Önelégült vigyor kúszott az arcomra és úgy lépkedtem a célom felé. Feltettem egy kávét főni, közben tányérokat vettem elő és megterítettem. Egy fonott kosárkába kiborítottam a reggelire hozott, és egy hadseregnek is elegendő péksüteményt. Épp a bögrékért nyújtózkodtam, mikor a brazil mögém lépett és dörgölőzve leszedett öt, ivásra alkalmas csészét.

- Reggel is gyönyörű vagy - morogta a fülembe miközben a keze becsúszott a pólóm alá. Még jó, hogy háttal álltunk az ajtónak, így a többiek nem sok mindent láthattak.

- Helló, mi is itt vagyunk - hangzott fel Ibra jókedvű hangja.

- Sajnos - morogta Thiago és egy lemondó sóhaj után puszit adott majd ellépett tőlem.

- Hallottam ám - vigyorgott a svéd.

- Tudom, direkt úgy mondtam - nézett vele farkasszemet a barátom.

- Hű, de morcos valaki, ha nem kapja meg a napi szex adagját - röhögött Ed is.

- Fiúk, befejezni! - szóltam rájuk, mert a tesztoszteron szag egyre erősebb lett a helységben. Éreztem, ha nem lépek közbe, akkor összeveszés lesz a vége.

Beleültem Thiago ölébe és beleharaptam az egyik süteménybe.

- Hm, ez rohadt jó - nyaltam le a porcukrot a szám széléről.

- Běběchaton, ne csináld ezt öt kanos fickóval, mert annak nem lesz jó vége - vigyorgott rám a svéd.

- Én csak egy kanos fickóval foglalkozom - néztem ártatlanul, miközben óvatosan fészkelődni kezdtem a barátom ölében. Thiago felnyögött és belemarkolt a csípőmbe megpróbálva egy helyben tartani. - A másik négy menjen haza és otthon mutassa meg, mennyire kanos - vigyorogtam.

- Ez nem ér! Téged nem lehet zavarba hozni - biggyesztette le az ajkait Zlatan.

- Nagyon nehéz - bólogattam és elkezdtem nyalogatni a kifolyt lekvárt az ujjaimról. - Világéletemben pasikkal voltam körül véve, így megedződtem.

- Tudod mire lennék kíváncsi? - pislogott rám Sirigu.

- Ne kímélj!

- Mivel éred el, hogy egy csapat egoista focista elfogadja, hogy te dirigálsz?

Mindenki rám nézett és érdeklődve várták a válaszom.

- Nem tudom - vontam meg a vállamat. - Eleinte hőbörögnek, beszólogatnak, de aztán mikor látják, hogy nem érdekel a mondókájuk abbahagyják és arra koncentrálnak, hogy letudjanak alázni edzés közben.

- És sikerül nekik? - vigyorgott idiótán Veratti.

- Nektek sikerült? - kérdeztem vissza majd rákacsintottam.

- Ott a pont - morogta magának.

- A szüleid mit szóltak hozzá, hogy fociedző lettél? - nézett rám Sirigu és a többiek elképedt arcát meglátva, bizonytalanul pislogott rám.

- Te nem tudod, ki Lola apja? - fordult felé hitetlenkedve Ibra.

- Nem - rázta meg a fejét a kapus. - Kéne?

Thiago válaszolni akart, de végigsimítottam a karján, jelezve, hogy hagyja rám.

- A teljes nevem Dolores de Souza Faria. Az apám a brazil focista Romário - húztam el a számat, mert nem akartam, hogy azt higgyék kérkedek a nevével.

- Ó - kerekedtek el a szemei. - Így már érthető a foci imádat. És anyukád? Ő is...mármint, neki is köze van a focihoz?

- Anyukám meghalt mikor megszülettem - hajtottam le a fejemet és magamban elmormoltam egy rövid imát, mint ahogy mindig ha róla volt szó, hiszen neki köszönhetem az életemet.

- Ne haragudj, nem tudtam - nézett rám szomorúan.

- Semmi baj - vettem mély levegőt. - Soha nem ismertem, így nem tudom milyen az ha van.

Pár percig néma csöndbe borult a konyha, amit Ibra tört meg.

- Beszéljünk vidámabb témáról.

- Miről szeretnél?- néztem rá kíváncsian, mert sejtettem, hogy nem véletlenül vannak itt.

- Mondjuk, hogy hova megyünk ma bulizni - emelte fel a mutatóujját.

- Megyünk? - ráncoltam össze a homlokomat.

- Naná! Nem gondolod, hogy ha már itt vagy nem mutatjuk meg neked a párizsi éjszakát? - kacsintott rám Zlatanosan.

- Miért van az, hogy már előre félek tőle? - nevettem fel.

- Én nem tudom - pislogott rám ártatlanul, de a szemeiben ott bujkált a kisördög. - Akkor ugye velünk jössz?

Kérdőn néztem Thiagora, aki csak megforgatta a szemeit.

- Ha nemet mondasz, nem mennek el, míg rá nem beszélnek - sóhajtotta.

- Akkor gyorsan igent mondok - csókoltam szájon a brazil.

- Remek, este jövünk értetek és elviszünk... - gondolkodott fennhangon. Szemében valami megcsillant és úgy folytatta. - Az legyen meglepetés, hogy hova.

- Ennyi? - kérdezte Thiago - mert ha igen, már mehettek is. Majd este találkozunk - vigyorgott perverzül.

- Kidobsz? - pislogtak rá a többiek nevetve, de már el is indultak a bejárathoz.

- De ki ám! És hogy tudjátok, benne hagyom a kulcsot a zárban, hogy még véletlenül se jusson eszetekbe visszajönni.

- Ez fájt! - tette a mellkasára Ibra a kezét.

- Húzzatok már! - lökdöste kifele őket az ajtón Thiago, amit nevetve néztem.

- Hajrá csődör! - kiabáltak röhögve. - Lola, ha a kis brazil nem elég szóljál! - kiáltott be Sirigu a résen, majd végre bezáródott az ajtó. Thiago a homlokát neki döntötte és hatalmasat sóhajtott.

- Idióták.

- Igen, de így szeretjük őket - simultam a hátához. - Miért is dobtad ki őket ilyen gyorsan? - incselkedtem vele és a kezeimet végig húztam kockás hasán.

- Hogy végre befejezhessem amit reggel elkezdtem - fordult meg és már kapott is fel a vállára.

- Tegyél le! - nevettem hangosan.

- Csitt Bruxa! - csapott a fenekemre, majd a szobába érve végig döntött az ágyon és fölém mászott. - Hol is tartottunk? - vigyorgott rám.

- Azt hiszem, itt - húztam magamhoz, hogy megcsókolhassam.