Lola

Még körül sem tudtam nézni a reptéren, mikor egy éhes száj lecsapott az enyémre. Boldogan bújtam az ismerős karok közé.

- Szia Kicsim - mosolygott rám Thiago.

- Szia. Megleptél. Nem úgy volt, hogy nem tudsz kijönni elém?

- De - bólintott - csak aztán hamarabb végeztem a dolgommal így ide tudtam érni. Baj? - tolt el magától.

- Dehogyis - mosolyogtam rá és egy apró csókot nyomtam a szájára.

- Ennyi az össz cuccod? - nézett a bőröndömre, ami ekkor gurult felénk a szalagon. Utána nyúlt és leemelte.

- Sok? - néztem rá kérdőn.

- Nem , pont ellenkezőleg. Nagyon kevés.

- Három napra bőven elég.

- Három? De nem úgy volt, hogy négy és fél napot maradsz? - kérdezte értetlenül.

- Úgy volt - nyomtam meg az utolsó szót. - Sajnos közbe jött egy jótékonysági est, amiről csak a repülés előtt tájékoztattak - simítottam végig csalódott arcán.

- Nem mondhatod le? - nézett rám hatalmas barna, bogár szemeivel.

- Sajnos nem - ráztam meg a fejem. - Perez személyesen kért fel rá.

- Basszus - sóhajtott fel csalódottan. Olyan édesen biggyesztette le a száját akárcsak egy kisgyerek, hogy muszáj volt megint megcsókolnom őt. Éhesen kapott az ajkaim után.

- Mi ez a hevesség? - kérdeztem lihegve mikor elváltunk egymástól.

- Amit négy napra terveztem, azt most bele kell sűrítenem háromba - vigyorgott rám perverzül, majd kézen fogott és kivezetett az autójához. Némán szeltük át a várost, ami ismét lenyűgözött a szépségével. Néhány perc múlva Thiago begurult a garázsába és segített kiszállni. Már ismerősként léptem be a lakásba.

- Nem vagy éhes, vagy szomjas? - kérdezte a brazil miközben a bőröndömet bevitte a hálóba.

- Nem köszi, inkább csak fáradt vagyok - bújtam hozzá amikor visszajött.

- Akkor zuhanyozzunk le és aztán bújjunk ágyba - puszilt a hajamba. Készségesen követtem őt a fürdőbe. Élvezettel húztuk egymás agyát mikor a lehető leglassabban szabadultunk meg a ruháinktól. Hatalmas önmegtartóztatásról tettünk tanubizonyságot, mikor megmosdattuk egymást, majd végig töröltük a másikat egy-egy puha törölközővel. Meztelenül tértünk vissza a hálóba és bebújtunk a takaró alá. Thiago vágya már a zuhany alatt megmutatkozott, így kuncogva vettem tudomásul, mikor hátulról átölelve hozzám bújt és merevedése a hátamhoz nyomódott.

- Ne nevess! - morogta rekedt hangon a nyakamba, amitől jóleső borzongás futott végig rajtam. - Próbálom magam visszafogni, hogy pihenhessél.

- Édes vagy - fordultam felé -, de nem kell. Én is ugyanúgy kívánlak - csókoltam a mellkasára és nevetve fogadtam, mikor felmordult és maga alá gyűrt.

- Annyira hiányoztál életem - suttogta a fülembe és ajkai kínzó lassúsággal haladtak lefelé a testemen. Fáradtságom ellenére lassan, kiélvezve minden pillanatot szeretkeztünk. Percekkel a mindent elsöprő gyönyör után kimerülten feküdtünk egymás mellett.

- Nincs ennél jobb - sóhajtott fel elégedetten -, mint feküdni egy kiadós szeretkezés után a szerelmeddel.

A szó gyomorszájon vágott és lehunytam a szemeimet, hogy ne látszódjon bennük a fájdalom, amit akaratlanul okozott. Flo bácsi szavai kezdtek kattogni a fejemben: "Nem minden férfi olyan, mint ő." Tudtam, hogy igaza van, de annyira tehetetlennek éreztem magam a múltbéli fájdalom súlya alatt.

- Lolita - éreztem meg Thiago kezét az arcomon. - Valami baj van? - kérdezte és a hangjából kicsendülő szerelemtől elérzékenyültem, majd bátorságot gyűjtve ráztam meg a fejemet.

- Nincs semmi csak - nyitottam ki a szemeimet, hogy elvesszek a sötétbarna íriszekben - csak...szeretlek - mondtam ki a szót évek óta először. Mellkasomról mázsás kövek gördültek le, ahogy megtettem. A brazil arcán először hitetlenkedés, majd mérhetetlen szeretet suhant át. Magához szorított és úgy suttogott a fülembe.

- Eu te amo, minha bruxinha.

Eu te amo, minha bruxinha = Én is téged, kicsi boszorkányom.