Lola

Reggel finom cirógatásra ébredtem. Kinyitottam a szemeimet és egy mosolygós, barna szempár nézett rám, boldogságtól ragyogva.

- Jó reggelt! - köszöntem rekedten.

- Neked is - simított végig az ajkaimon. - Az enyém ennél jobb nem is lehetne - hajolt hozzám és megcsókolt.

- Hmm - doromboltam, mert régen nem volt ilyen kényeztetésben részem. Aztán eszembe jutott, hogy hol vagyok és kivel. Eltoltam magamtól a brazilt, majd kiszálltam az ágyból és tiszta ruha után néztem.

- Most mi a baj? - nézett rám kérdőn.

- Semmi - vontam meg a vállam közönyösen és becaplattam a fürdőszobába. Megengedtem a zuhanyt és alá álltam. Pár pillanat múlva éreztem, hogy már nem vagyok egyedül.

- Lola - fordított maga felé férfi. - Mi a gond?

- Figyelj Thiago, nagyon jó volt veled, de ennyi. Ennek nem lehet folytatása - néztem rá.

- Miért? - felhősödött el a tekintete.

- A válasz nagyon egyszerű, távolság. Te Párizsban élsz, én Madridban. Semmi értelme nem lenne egy távkapcsolatnak - magyaráztam.

- Azt hittem, hogy neked is annyit jelentett ez az éjszaka, mint nekem - hajtotta le a fejét csalódottan.

- Nagyon jó volt - simítottam végig az arcán -, de értsd meg, nem működne.

- Ha meg sem próbáljuk, akkor honnan tudod? - emelte vissza rám könyörgő tekintetét. - Csak adj egy esélyt, hogy bebizonyítsam, hogy igen is működik - pislogott rám kiskutya szemekkel.

- Thiago - sóhajtottam fel - ne tedd ezt velem.

- Lola, kérlek - csókolta meg a nyakamat, majd az arcom minden szegletét. - Tegyünk egy próbát, ha nem működik, akkor szó nélkül elengedlek - ölelt magához és ajkaival az enyémeket cirógatta, az őrületbe kergetve vele. Nem tudtam mi ütött belém, de néhány pillanatnyi gondolkodás után felsóhajtottam.

- Rendben, de ne várj tőlem csodákat.

- Köszönöm - mondta, majd az ajkaimra tapadt. Testünk szorosan tapadt össze és felforrósítottuk az amúgy is magas hőfokú levegőt.

Fél óra múlva frissen zuhanyozva és kielégülten léptünk ki a szobámból, hogy reggelizni menjünk. Kézenfogva sétáltunk az étterembe, ahol a többiek már helyet foglaltak.

- Megcsaltál Běbě chaton? - harsant fel Ibra nevető kérdése.

- Mondtam, hogy a brazil fiúk a gyengéim - vontam meg a vállamat vigyorogva.

Sergio és Cris feszülten figyelt minket. Éreztem a portugálon, hogy valamit mondani akar, de szúrós tekintetemet látva inkább csendben maradt.

- Akkor ti ... most? - mutatott ránk Xabi.

- Lola a barátnőm - csókolta meg a kezemet Thiago, mire Sergio félrenyelte a teáját és köhögni kezdett. Cris elkerekedett szemekkel nézett ránk és még Irina lökdösésére sem tért észhez.

- Gratulálok - ölelt át a svéd. - Ez azt jelenti, hogy sűrűn foglak Párizsban látni? - húzogatta a szemöldökét.

- Meglátjuk - nevettem rá.

Megreggeliztünk, majd a szobánkba mentünk összepakolni, hogy minél hamarabb indulhassunk haza. A szálloda előtt már várt az autó ami a reptérre visz minket, így el kellett búcsúznom azoktól, akik nem velünk jönnek.

- Viszlát Tomkatt - öleltem meg Ibrát, aki egy testvéri puszit nyomott a fejem tetejére.

- Vigyázz magadra Běbě chaton, és ne aggódj majd én rajta tartom a szemem a srácon - kacsintott rám.

- Kösz - nevettem fel.

- Szia Bébi - simított végig az arcomon Thiago, majd forrón megcsókolt. - Nem sokára találkozunk - mondta miután zihálva elváltunk.

- Indulnunk kéne - toporgott a kocsi mellett Cris, aki keserű ábrázattal nézte a búcsúzásunkat.

- Megyek már - szóltam rá mérgesen, majd visszafordultam a brazilhoz és egy csókot nyomtam az ajkára. - Te is vigyázz magadra!

- Azon leszek - ölelt át utoljára. - Már most hiányzol - súgta a fülembe.

Mosolyogva elléptem tőle és beültem az autóba. Gondolataimba merülve néztem az alakját, ahogy egyre kisebb lesz, majd eltűnik a szemünk elől. Akaratlanul is felsóhajtottam. Mibe másztam már megint bele?