Lola

Szemem a képernyőre tapadt, míg a telefonom kihangosítva feküdt előttem az asztalon.

- Mi a faszomat csinálnak? - hőbörögtem, miközben azt néztem, hogy mennyire szenvednek a fiúk a szokatlan pályán.

- Ne káromkodj, attól nem lesznek jobbak - hallottam meg Zidane hangját a vonal túloldaláról. - Egyszerűen nem érzik se a labdát, se a pályát.

- Látom - sóhajtottam lemondóan, mikor már a huszadik labdát adták el a kapu előtt, veszélyeztetve ezzel a továbbjutásunkat. - Mond meg nekik, hogy nem akarok több sérültet. Elég nekem Fabio, Varane és Sami. Aki lesérül, azt megverem.

- Átadom nekik - nevetett Zizu a telefonba.

- Jé, pont téged mutatnak - vigyorodtam el. - Furcsa, hogy tudom, hogy velem dumálsz, de ahogy a kommentátort hallom, ők is kitalálták, csak azt nem tudják, hogy miért nem vagyok veletek - kuncogtam.

- Ne aggódj, előbb-utóbb úgyis kiderítik.

- Sergionak mond meg, hogy mégegy ilyen belépő és két hétig dupla edzései lesznek - néztem elkomorulva a védő megmozdulását. Alig vártam a félidőt, hogy kioszthassam őket, mégha csak telefonon keresztül is.Végre meghallottam a szünetet jelentő sípszót.

- Most megyek be az öltözőbe - tájékoztatott Zizu.

- Elmondod, mit csinálnak a fiúk? - hülyéskedtem vele, hogy lehiggadjak kicsit, mielőtt leordítom a csapatom fejét.

- Ó, hát persze - vette a lapot. - Na nézzük csak... Iker éppen pólót cserél, Marcelo és Pepe smárolnak, Ramos pedig éppen önkielégít.

Félrenyeltem az ásványvizemet, ahogy a felsorolást hallgattam.

- Baszd meg! - köhögtem fel a tüdőmre szaladt folyadékot. - Meg akarsz ölni?

- Nem csak téged - röhögött a telefonba. - Kár, hogy nem láttad a fiúk arcát, mikor meghallották, hogy mit mondtam neked.

- Ó, igen. Gyere Bongyi! Még, ne hagyd abba! - hallottam meg Pepe hangját.

- Édesem, gyorsabban, mélyebben. Úristen, még sose láttam ekkorát - kontrázott rá a brazil.

Nem bírtam megállni röhögés nélkül. A könnyeim is potyogtak, úgy nevettem.

- Ti nem vagytok komplettek - nyögtem bele a vonalba, mikor már kaptam levegőt. - De azért nem felejtem el, hogy nagyon szarok vagytok - tértem a tárgyra, mert már csak két percem maradt kiosztani őket. - Próbáljatok pontosabb passzokat adni. Ne az ellenfelet rugdossátok, hanem a labdát. Tudjátok, az a gömbölyű sporteszköz, amire ez a játék felépült - húztam az agyukat, miközben magam elé képzeltem a fintorgó arcukat.

- Mennünk kell Lola - szólalt meg Zidane.

- Oké. Fel a fejjel fiúk, ezt is túléljük, ha meg nem, akkor majd a dupla munka jót fog tenni nektek - adtam burkoltan a tudtukra, hogy mire számítsanak, ha veszítenek.

Csengettek, így szóltam, hogy mindjárt visszajövök.

- Miattunk nem kell sietni - hallottam meg Zizu viccesnek szánt mondatát. Megforgattam a szemeimet és elbicegtem az ajtóig. Kinyitottam és egy mosolygós baszk állt előttem.

- Hola, Lola!

- Szia, Xabi - sóhajtottam fel.

- Bocs, hogy késtem, de az asszony kitalálta, hogy most hívja el a szüleit hozzánk. Így volt egy kellemetlen beszélgetésem az apósommal, aki közölte, hogy ha lefekszem veled, akkor elbúcsúzhatok a nemesebbik testrészemtől.

Döbbenten néztem a baszkra.

- Hogy mi van?

- Az öreg látott rólad fotókat és közölte, hogy jó bőr vagy. Ő is meghúzna, ha nem lenne az anyósom.

- Jó fej lehet - vigyorodtam el.

- Az - mosolyodott el Xabi is. - Na mit alakítanak a fiúk? - lépett beljebb és mint aki otthon van, levetődött az egyik fotelba, lábát felrakva az asztalra. Lassabban, de követtem őt. Elfeküdtem a kanapén, lábamat felpockoltam ahogy az orvos mondta.

- Ha kérsz valamit inni, akkor arra van a hűtő - mutattam neki a konyhám felé. - Nem foglak körbe ugrálni, mert én most pihenek - húztam el a számat.

- Helyes - szólalt meg a telefonomból Zidane hangja, akiről teljesen megfeledkeztem. - Gondolom, Xabi érkezett meg. Hola, Alonso - köszönt a focistának.

- Szia, Zizu! - nevetett fel az említett. - A frászt hoztad rám. Azt hittem, hogy Lola pihen és nem dolgozik.

- Úgy ismered? - röhögött a francia.

- Hé, én is itt vagyok - sértődtem be. - Te fogd be - mutattam a mellettem ülőre -, te pedig mesélj, miről maradtam le, amíg beengedtem ezt az ősembert.

- Naa! - horkant fel Xabi. - Kikérem magamnak!

- Kérd, csak el ne csodálkozz, ha egyszer ki is kapod - vigyorogtam rá, majd újra a telefon és a tv felé fordultam. - Mi volt eddig?

Zidane gyorsan elhadarta a történteket, amik semmi jóval nem kecsegtettek. Szenvedtek a srácok. Megkönnyebbülten, de elégedetlenül dőltem hátra, mikor vége lett a meccsnek, ami 0-0-ra végződött.

- Lehetett volna rosszabb is - mondtam mind Zizunak, mind Xabinak. Az utóbbi bőszen bólogatva adott igazat.

- Remélem, hogy csak a pálya miatt volt ez az egész - gondolkodtam hangosan.

- Te is tudod, hogy nem ehhez vagyunk szokva - védte be a csapatot azonnal Zidane, amin mosolyognom kellett. Ahogy nem csíptük egymást az elején, mostanra nagyon megkedveltem a franciát. Rengeteget ökörködtünk az edzéseken és nagyon sok remek meglátása és jobbnál-jobb ötlete volt, aminek jó hasznát vettük. Úgy éreztem, hogy mára már ő is elfogadott, még ha nehezen ment is neki.

- Tudom, de akkor is szar volt látni - szögeztem le. - A tv-n keresztül még feltűnőbbek voltak a hibák, de így legalább láttam, hogy mire kell még rágyúrnunk. Mond meg a fiúknak, hogy fel a fejjel és ügyesek voltak. Holnap beszélünk - köszöntem el a segítőmtől.

Kinyomtam a telefont és elgondolkodva dőltem hátra. Mostanában megint szétszórt lett a csapat és nem tudtam, hogy miért. Utoljára akkor láttam őket ilyennek, mikor a Barca ellen készültünk. Frusztráltak és figyelmetlenek voltak. Valamilyen szinten megértettem, mert az ősi riválissal vívott csaták kemények voltak, de a mostani állapot rejtély volt számomra. Mi a fene lehet a háttérben?

- Jól vagy? - hallottam meg Xabi aggódó hangját, akiről teljesen elfelejtkeztem.

- Persze, csak fáradt vagyok. Mivel nem tudok a szobámba fel menni, ezért itt aludtam a kanapén, de nem volt túl kényelmes - fintorogtam.

- Segítsek valamiben? - érdeklődött kedvesen.

- Nem kell, hacsak nem akarsz főzni - vigyorogtam rá.

- Isten mentsen a főztömtől - röhögött. - Te még nem tudod, de én konyhai analfabéta vagyok. Általában a konyha bánja, ha én a közelébe kerülök. Egyszer sikeresen felgyújtottam a sült krumplit.

- A sült krumplit? - pislogtam rá meglepetten. - A világ egyik legegyszerűbb kajája és neked sikerült még azt is elrontanod? - hüledeztem.

- A tehetség, az tehetség - legyezte magát bohóckodva.

Elnevettem magam. Megint csengettek, Xabi felpattant és elment ajtót nyitni. Pár perc múlva Clarisseval az oldalán lépett be a nappaliba.