Lola

Dühös voltam magamra a tehetetlenségem miatt, amivel kiszolgáltattam magam a védőnek. Az érintése felkavart. Vonzódtam hozzá, már nem tagadhattam le, hiszen ő is észrevette, hogy mit váltott ki belőlem az érintésével. Lehunytam a szemem és mélyeket lélegeztem, hogy lehiggadjak. Ezt még a jóga tanfolyamon tanultam, amikor azt hittem, hogy ez segíteni fog a dühkitöréseimen. Tévedtem. Mankóimat a hónom alá vettem és kiléptem a menedékemből. Úgy éreztem magam, mint a vadász, aki szembe néz az oroszlánnal, csakhogy én most az a vadász voltam, aki otthon hagyta a puskáját.

- Gyors voltál - nézett végig Sergio.

- A rutin és az évek - próbáltam elhülyéskedni a dolgot.

- Hányszor sérültél már meg komolyabban? - érdeklődött, miközben felvette a táskámat és megvárta, míg elindulok a folyosóra.

- Komolyabban? Nézzük csak - morfondíroztam. - Kétszer törtem el eddig a lábam, egyszer a csuklóm, kétszer, nem háromszor ugrott ki a vállam - soroltam fel az eddigi "kalandjaimat". - Mit hagytam ki? - gondolkodtam hangosan. - Ja, kétszer volt agyrázkódásom és háromszor izomszakadásom.

- Ennyi? - hűlt el Ramos.

- Nem elég? - vigyorogtam rá zavartan.

- Az egész csapatnak nem volt annyi sérülése, mint neked - csóválta a fejét. - Úgy látszik, te vonzod a problémákat.

Nem válaszoltam, mert valahol igazat adtam neki. Születésemtől fogva mindig megtalált a baj. Gondolatainkba merülve, szótlanul sétáltunk a kocsimhoz. Ekkor jöttem rá arra, hogy begipszelt lábbal nem fogok tudni vezetni. Mérgesen, fújtatva nyúltam a kulcsomért, amit odanyújtottam a védőnek.

- Érezd magad megtisztelve, mert soha senki nem vezette még rajtam kívül.

Széles mosolyra húzódott a szája és elvette a kulcsot.

- Wáó! - mondta, miután beültünk. Nekem elég nehezen ment, főleg a mankók elhelyezése. Ezt a kocsit nem erre tervezték, na!

- Úgy csinálsz, mintha még nem ültél volna ilyenben - forgattam meg a szemeimet, kisfiús rajongását látva.

- Ülni, ültem, de még soha nem vezettem. Cris sose adta oda az övét - simított végig a kormányon. Megbűvölve néztem az ujjait, ahogy végig siklanak a kormány sima felületén. Elképzeltem, hogy azok az ujjak engem érintenek, simogatnak. Apró sóhaj szakadt ki a torkomból, majd azonnal el is vörösödtem. Sergio fürkészni kezdte az arcom, de én inkább elfordultam. Kinéztem az ablakon és próbáltam lehiggadni. Egyre jobban éreztem, hogy a védő bűvkörébe kerülök, ha nem csinálok valamit.

Ramos kihasználva az alkalmat, hogy vezethet egy Lamboghinit, végig száguldott vele Madrid utcáin.

- Te fizeted ha megbüntetnek - morogtam.

- Nyugi, nem lesz gond! Amúgyis, tied az autó, így neked kell fizetned - vigyorgott önelégülten és odalépett a gázpedálnak.

- Tudod mikor? - néztem rá összehúzott szemekkel, de egy pillanat alatt megváltozott az arckifejezésem és gonoszul vigyorogni kezdtem.

- Most mi van? - értetlenkedett alkalmi sofőröm.

- Semmi - legyintettem -, csak eszembe jutott, hogyha megbüntetnek, akkor azt az edzéseken fogom behajtani rajtad - mosolyogtam rá negédesen, minek hatására azonnal levette a lábát a gázról.

- Baszd meg! Annyira nem fair, hogy kihasználod a főnökségedet - puffogott, miközben már a házam előtti felhajtóra állt be. Megnyomtam a gombot a kulcscsomón és a kapu kinyílt. Beállt a garázsba és kipattant, hogy segíteni tudjon a kiszállásnál. Megfogta a kezem amíg én a mankókkal bíbelődtem. Elakartam indulni, de az egyik mankó megakadt és én a spanyol karjai közt landoltam.

- Vigyázz! - segített egyenesbe, de nem engedett el. Szemeivel az arcom pásztázta és tekintete megakadt az ajkaimon. Éreztem, hogy a távolság egyre jobban tűnik el közülünk. Szívem felgyorsult, féltem, hogy kiugrik a helyéről. Légzésem szaporább lett, ahogy megéreztem a védőből felém kúszó, férfias illatot. Belenéztem a csokibarna örvénybe és teljesen elvesztem benne. Márcsak milliméterek választottak el minket egymástól. Lehunytam a szemem, hogy átadjam magam az érzésnek, hogy legyőzettettem. Éreztem forró lehelletét az ajkaimon, ami akaratlanul is sóhajt csalt ki közülük, így azok elnyíltak. Megéreztem puha, gyengéd csókját a számon. Mámorító íze volt. Éppcsak összeértek az ajkaink, mikor valahonnan távolról a nevemet hallottam.

- Lola!

Szemeim kipattantak és elvörösödve, zavartan néztem az előttem állóra. Arcáról leolvashattam az értetlenséget és a csalódottságot, de legjobban a szemeiből sütő vágy kavarta fel a lelkemet.