Lola

Túl vagyunk a Juventus elleni visszavágón, ami 2-2-es eredményt hozott, így 4-3-as összesítéssel mi jutottunk tovább. Vezetjük a tabellát, aminek bácsikám roppant mód örül. A spanyol bajnokságban harmadik hely a mienk, de lesz ez még jobb is.

Most itthon ülök és a Portugália - Svédország VB-selejtező visszavágóját készülök megnézni. Az első találkozót Cris fejes-góljával, a portugálok nyerték, de nem szabad elbízniuk magukat. Még bármi történhet. Pattogtattam kukoricát, aztán egy doboz gyümölcslevet is az asztalra tettem, hogy ne is kelljen megmozdulnom semmiért és csak a focira tudjak koncentrálni. Itthoni ruhában vagyok, ami nem jelent mást, mint egy pamut rövidnadrágot, egy Real mezzel. Kényelmesen elhelyezkedtem, lábaimat feltettem a kanapé karfájára, mikor valaki rátenyerelt a csöngőre.

- Ezt nem hiszem el - sóhajtottam, aztán úgy tettem, mintha nem lennék itthon, majd csak elmegy az a valaki az ajtóm elől. De ebben hiába bíztam.

- Lolita, tudom, hogy itthon vagy. Engedj be! - hallottam meg Marcelo hangját. Kíváncsian nyitottam ki az ajtót, ahol legnagyobb döbbenetemre nem csak a brazil állt.

- Hola! - vigyorgott rám Morata, Sergio és persze Marcelo.

- Sziasztok - köszöntem én is, miközben érdeklődve vártam, hogy miért jöttek.

- Unatkoztunk - adott választ Morata, a ki nem mondott kérdésemre -, úgy gondoltuk, megnézhetnénk együtt, hogy mit alakítanak a többiek.

Félreálltam az ajtóból és beengedtem őket.

- Ja - szólalt meg Marci -, hoztunk egy kis sütit. Clarisse csinálta.

Az édesség említésére, a nyál is összefutott a számban.

- Látom, te is készültél - vigyorgott rám a védő, miközben szétnézett a nappalimban, majd kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, elfoglalva az én helyemet. A többiek a fotelekbe ültek. Teljes természetességgel foglalták be a nappalimat, míg én a konyhába mentem, hogy kipakoljam a süteményt és pattogtassak még kukoricát. Míg vártam, hogy kész legyen, üdítőt és sört pakoltam egy tálcára és le tettem a fiúk elé.

- Sör? - csillant fel a szemük. - Megtartunk - vigyorogtak rám, mire én csak megforgattam a szemem. Épp elkezdődött a meccs, mire végeztem. Lehuppantam Ramos mellé, aki kényelmesen szétterülve ült a helyemen.

- Menj arrébb - löktem meg a combommal, ami nem volt jó ötlet, mert ahogy hozzáértem, furcsa érzés kerített hatalmába, főleg mikor a combomra támaszkodva, odébb tette magát. A bőröm lángolt ahol a tenyere hozzám ért. Egy pillanatra olyan volt, mintha végig simított volna rajta, de biztos csak képzelődtem. Én is elhelyezkedtem, majd a képernyőre tapasztottam a tekintetemet. Érdekes volt úgy nézni a meccset, hogy nem csak a tévés riporter hangját hallottam, hanem másik három alkalmi kommentátorom is akadt. Nevetve hallgattam, hol a zsörtölődésüket, hol a felháborodásukat, de a poénjaikon is jót szórakoztam, bár az első félidő elég unalmas volt. Belemarkoltam a kukoricába és megdobtam vele a brazilt, aki összeszűkült szemekkel nézett rám.

- Nem én voltam - pislogtam rá ártatlanul. - Ő volt - mutattam a védőre, aki döbbenten nézett rám, majd Marcira, aki egy marék kukoricát vágott hozzá.

- Igeen? - nyúlt ő is a tál felé, de én felugrottam, hogy még véletlenül se találjon el.

- Nem fogok szaladgálni utánad - mondta és elterült a kanapén. - Mindjárt kezdődik a második félidő, te pedig úgyis le akarsz majd ülni - vigyorgott rám gonoszul.

Odasétáltam a brazil mellé és kiskutyaszemekkel néztem rá.

- Nem, nem Lolita, edd meg amit főztél - vigyorgott rám és lejjebb csúszott a fotelben.

- Rám ne is nézz - emelte fel a kezeit Morata, így kénytelen voltam visszamenni a kanapéhoz.

- Szeretnél valamit? - nézett rám pajkosan Sergio.

- Igen leülni a helyemre - mutattam az elfoglalt részre, de mire észbe kaptam, Ramos már az ölébe húzott és csiklandozni kezdett.

- Neh, neh, neh!!! - sikítoztam, amit a másik két focistám, vigyorogva nézett. - Ramos, ha nem hagyod abba, egy hónapig dupla edzésed lesz - nyögtem ki nagy nehezen, de úgy látszik, ez hatott, mert elengedett. Megigazítottam a ruhámat és a hajamat, majd arrébb tessékeltem megint a védőt, akinek furcsán csillogtak a szemei.

- Azért mondom - játszottam meg a durcást.

- Szörnyű vagy - sóhajtott fel a mellettem ülő. - Kihasználod, hogy te vagy a főnök - csóválta meg jókedvűen a fejét, mire kinyújtottam rá a nyelvem. Egyszerre tört ki a nevetés mind a négyünkből.

Alig kezdődött el a meccs, Cris 15 méterről betalált a bal sarokba.

- Az igen - bólogattak a fiúk is. - Szép volt Cris! - kiabálták, mintha hallaná.

A 63. percben elhűlve néztük a képernyőt, amikor Svensson odasózott egyet Roninak, akit ápolni kellett.

- Ha miattad lesérül, megfojtalak - morogtam, miközben szúrós szemekkel néztem a svéd játékosra. A velem szurkolók felnevettek.

- Kitört belőled az anyatigris? - kérdezte nevetve, Marcelo.

- Ki bizony, mert ha valamelyik focistámnak baja esik, kinyírom az egész bagázst. Nem érdekel, mennyi pénzzel kompenzálják a kiesésüket. Elég volt Samit elveszteni - utaltam Khedira sérülésére, amiből a felépülése hosszú időt fog igénybe venni.

Tovább néztük a meccset és nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, mert Ibra a 68. percben, a jobb alsóba fejelt. Viszont előtte még Pepével is összeszólalkozott. Kezdtek felpörögni az események. Ökölbe szorított kézzel szurkoltunk a barátainkért, de sajnos nem volt elég, mert a 72.-ben, megint Ibramovic volt eredményes. Csalódottan néztük a svédek gólörömét, de aztán Cris megint mosolyt csalt az arcunkra, mikor a 77. percben elviharzott az őt fogó játékos mellett, majd 8 méterről, a hosszú sarokba küldte a labdát.

- Ez azzz! - ugrottam fel és öleltem meg Ramost, aki döbbenten pislogott rám.

- Bocsi - pirultam el egy kicsit -, csak túl jó a meccs - fordultam vissza a TV felé, miközben szidtam magam a meggondolatlanságomért. Alig tettük túl magunkat az előző gólon, Roni kicselezve a kapust, 6 méterről a léc alá rúgott, ezzel mesterhármassal kijuttatta Portugáliát a világbajnokságra. A meccs lefújása után, mosolyogva néztük a portugálok boldogságát, akik kicsi a rakást játszottak a pályán, aminek az alján Roni volt.

- Idióták - röhögött Morata a képeket nézve.

- Csak boldogok - javította ki Sergio.

- Milyen érzés VB-t nyerni? - fordult a fiatal focista Ramos felé és erre a kérdésre én is kíváncsian vártam a választ.

- Mintha egész éjjel orgazmusod lenne, csak szorozd meg százzal - nézett vigyorogva a szemembe, és nekem a nézésétől kiszáradt a szám. Felvettem a poharam az asztalról és nagyot kortyoltam belőle. A fiúk még kielemezték a meccset, de én most nem tudtam rájuk figyelni. Ramos kétértelmű mondatai jártak a fejembe, amik az este folyamán hangoztak el. Telefonom csörgésére eszméltem. A hívó nevét elolvasva, mosolyra húzódott a szám.

- Hola, Cris! - köszöntem, miközben a többiek rám kapták a tekintetüket. - Gratulálok!

- Szia, Lola! Köszönjük! El sem hiszem! - kiabált a telefonba boldogan. - Kijutottunk! Kijutottunk! - kántálták egyszerre a vonalba, ahol felismertem Pepe és Fabio hangját is. Beszéd közben kihangosítottam a telefont, hogy a fiúk is halhassák az örömmámorban úszó barátaikat.

- Grat, fiúk! - kiabáltak bele Marciék is. - Jók voltatok! Szép volt Comandante! - utaltak neki Blatter lekicsinylő szavaira.

- Hát ti? - nevetett még mindig Roni. - Nem tudtok elszakadni a csinos edzőnktől mi?

- Hiányzott a hülye fejed, így átjöttünk Lolához, hogy együtt nézzünk titeket, és még őt is boldogítjuk közben - válaszolt neki röhögve, Sese.

- Nem sokára találkozunk - köszönt el a csatár és én megszüntettem a kihangosítást. - Lola? - szólt még bele, hogy ne tegyem le.

- Itt vagyok - mosolyodtam el.

- A pótselejtezős gólok érnek? - kérdezte szemtelenül.

- Ezt inkább kérdezd Bentotól - kacagtam fel hangosan. Tudtam, hogy miért kérdezi. A Juventus visszavágón rúgott gólja után, zárva találta az öltözőm, mert akkor még nem bocsátottam meg a Barcelonában történteket.

- Ennyire szívtelen vagy? - szomorodott el a hangja. - Vagy van valaki más? - puhatolódzott óvatosan.

- Nem, Cris, nincs más - mondtam neki és közben a védőre néztem, aki a szemeit az enyémekbe fúrta, mintha értené, hogy miről csevegünk a barátjával. Zavartan kaptam el róla a tekintetem.

- Sietek haza és megbeszéljük. - Nem láttam, de hallottam a hangján, hogy vigyorog.

- Oké, és Cris... - kacérkodtam vele, mert hiányoztak a vele eltöltött órák. - Ügyes voltál.

- Köszönöm. Most mennem kell. Szia, Lolita!

- Szia, Cris - nyomtam ki a telefont. Visszaültem a fiúkhoz, hogy megnézzük a Francia - Ukrán meccset is, ahol Benzema teljesítményére voltam kíváncsi. Izgalmas meccs volt, mert a franciák a sírból hozták vissza a csapatukat, így ők is kijutottak a VB-re. Végig magamon éreztem a védő tekintetét, de amíg lehetett elkerültem azt. Az este jól éreztük magunkat. Sokat nevettünk, hülyéskedtünk. Marcelo cikisebbnél-cikisebb történeteket mesélt rólam kiskoromból.

- Láttátok volna Romário arcát, mikor meglátta, hogy Lolita a hercegnős ruhájából letépte a fodrokat és a kezére kötötte, kijelentve, hogy ő a csapatkapitány - röhögött a bongyor hajú.

- Csak azért, mert mindig veszekedtetek Marcoval, hogy ki legyen és én ezt nem hagyhattam - mondtam, majd mikor rájöttem, hogy kiejtettem a nevét a számon, elvörösödtem. Marcelo döbbenten nézett rám. Teljesen lefagytam. Azóta a szörnyű nap óta, nem ejtettem ki a nevét a számon. Nem is tudom, hogy most mi ütött belém. Elöntöttek az emlékképek és én elvesztem köztük.

- Lola - lengette meg Sergio a kezét az arcom előtt. - Jól vagy?

- Pe...persze - tértem észhez, majd erőltetett mosollyal az arcomon néztem rájuk. Marci már ismert annyira, hogy tudja, most egyedül szeretnék lenni, így felállt és a fiúkat is távozásra ösztönözte.

- Köszönjük a vendéglátást - mondta Sergio. - Jövünk máskor is.

- Csak ha hozol magadnak egy külön kanapét, mert kitúrtál az enyémről - durcáskodtam.

- Arról nem én tehetek, hogy nem akartál az ölembe ülni - somolygott rám, 1000 wattos vigyorral a képén.

- Sese - vágtam vállba -, neked mindig csak azon jár az agyad.

- Egészséges férfi vagyok és te pedig egy szexi csaj - vonta meg a vállát. - Szerintem az beteg, akinek nem jut eszébe a dolog, veled kapcsolatban.

Elpirultam az őszinteségétől, de hamar összeszedtem magam.

- Ha ennyi túltengő energiád van, szívesen levezetem - haraptam be az ajkam és elégedetten láttam, hogy felcsillan a szeme -, holnap edzésen kicsit több feladatot kapsz - vigyorogtam rá a mondandóm befejeztével. Arca elsötétült, de aztán ő is mosolyogni kezdett.

- Rafkós nőszemély vagy, de ezt még visszakapod - fenyegetett meg játékosan, míg Morata és Marcelo röhögve hallgatta a köztünk lezajló szópárbajt.

- Juj, de félek - forgattam meg a szemeim.

- Fogsz - nyalta meg a száját, amit én megbabonázva néztem. Felnevetett, mikor meglátta, hogy mit bámulok. Dühösen meredtem rá.

- Jó éjszakát - köszöntek el. Becsuktam az ajtót, aztán neki dőltem a hideg fának. Miért kell nekem szórakoznom vele? - sóhajtottam fel. El kéne őt kerülnöm, mert csak megégetem magam és még egyszer nem élném túl. Eszembe jutott az este és az, hogy évek óta először mondtam ki annak a férfinak a nevét, aki miatt kővé vált a szívem. Az emlékek megint megrohamoztak és most nem volt, aki visszarántott volna belőlük. Órák múlva tértem magamhoz, az ajtó mellett lecsúszva, könnyektől vörös, duzzadt szemekkel.