Ha jól emlékszem ott tartottam a történetemben, hogy Lucifer rávágta a kérésemre a nemet, miszerint nem hajlandó elvinni más világokba. Viszont a sors másképp gondolta.

A nyár közepén jártunk és rábeszélt, menjünk diszkóba. Nem igazán akartam menni, de a kedvéért rábólintottam és még hagytam magam elcsábítani egy fehércsoki likőrre is. Meg kell hagyni feldobta a hangulatomat és még élveztem is a bulit a füst és a zene ellenére.

Luciferért kicsit aggódtam, mert kapásból két felessel nyitott. Ugyan nem tűnt úgy, hogy megártott neki, de aztán még néhány lecsúszott. Nem zavar, ha aztán nem érzékelem irányából azt, hogy nekiáll nyomolni rám.

- Megbeszéltem a szüleiddel, hogy ma nálam alszol - súgta félreérthetetlen hangon a fülembe.

Szerettem volna felháborodva azt mondani, tessék! De helyette teljesen lefagytam. A szüleim tényleg rábólintottak erre? Vagy Lucifer manipulálta őket? Képes lett volna csak azért, hogy megkaphasson?

Ha azt nézem, hogy ő az Ördög, akkor elődordulhat. Egész eddig áltattam volna magam, hogy szeret? Csupán megjátszotta magát?

- Nem - nyögtem ki halkan.

- Miért nem? - nézett rám kissé spiccesen.

- Én... én... erre nem készültem fel - motyogtam és lehajtottam a fejem.

- Mi? Erre készülni kell? - vágott értetlen arcot.

Én pedig nem tudtam mit mondani. Zavarban voltam és örültem a félhomálynak, hátha nem látja, meg a zajnak, hogy más nem hallhatta.

Gyengéden végigsimított az arcomon majd az állam alá nyúlt és felemelte a fejem. Szerintem még soha nem nézett rám ilyen gyengéden, mint most. Lassan elmosolyodott és közelebb hajolt.

Be akartam hunyni a szemem, hogy úgy élvezzem a csókját, de megláttam valamit. Elkerekedett szemekkel meredtem a feje fölé, ami neki is feltűnt és követte a pillantásom.

- A pokolba, miért most?

A levegő vibrált és kavargott fölötte. Félelmemben ösztönösen közelebb léptem hozzá, éreztem, hogy el akar tolni, aztán húzni kezdett egy erő felfelé.

Elemelkedtem a talajtól, a hajam égnek állt, aztán beszippantott a valami. Sikítottam annak ellenére, hogy éreztem Lucifer karjai átölelnek. Átváltozott.

Az egész végett ért és zuhanni kezdtünk, majd megtorpantunk, ahogy csapott a szárnyaival. Remegve kapaszkodtam belé.

- LUCIFER! - bömbölte egy hang.

Fordultunk a hang irányába, így megszemlélhettem az illetőt. Fekete bőrű, szarvas, patás csúfság csapott lustán a szárnyaival tőlünk nem messze. Nagyobb és termetesebb volt, mint Lucifer.

- Azakin! - visszonozta a "köszönést".

- MEGÖLLEK! - harsogta a démon.

- Aztán most miért is? - még mindig spiccesnek hatott és féltem hogy ennek nem lesz jó vége.

- Van pofád ilyet kérdezni? - dühöngött.

- Jaaaa, hogy arra gondolsz... Ugyan már! - engedett el az egyik kezével, hogy legyinthessen.

- ÁTVÁGTÁL! - ordított, majd felénk vetette magát.

- Oh ne már!- sóhajtott Lucifer.

Kétségbeesetten néztem rá. Ezt mégis, hogy értette? De nem magyarázta meg, hanem menekülőre fogta.

Elzúgott mellettünk egy tűzcsóva, majd még egy és az már nagyon közel volt.

- Csinálj valamit! - kiabáltam, csak reméltem, hogy hallotta.

~ Nem működik az erőm míg spicces vagyok - szólalt meg a fejemben.

- MIII? - akadtam ki, majd gondolatban folytattam. ~ Minek iszol akkor?

~ Mer mér ne. A franc se számított arra, hogy pont most fog rájönni. De nyugi, ellátom a baját.

~ Tuti?

~ Persze, de el kell hozzá engedjelek.

- Mi van? - kiabáltam.

~ Nyugi, ott leszek mikor el kell kapni téged. Addig is élvezd a szabadesést.

- Ne merd! NEEEE!

Nem akartam elhinni, hogy elengedett. A szemem előtt csapódott neki egy tűzcsóva és borította be, de sértetlenül tört ki belőle, aztán hasra fordultam. Levegőt alig kaptam és széttártam kezem lábam, ahogy a tévében láttam.

Gondoltam rá, hogy egyszer ki kéne próbálni, de nem így. A szívem úgy kalapált, azt hittem kiugrik. Aztán belezuhantam egy felhőbe, vízpára csapódott az arcomra, ahogy néhány pamacson átestem.

Kiértem és már láttam hova zuhanok. Eltátottam a számat. Rózsaszín földet láttam, dombok tarkították, itt-ott sárga csík húzódott benne. Ahogy közeledtem már a fák is kezdtek láthatová válni. Ciánkék leveleikkel nagyon furcsának tűntek.

Ámultam volna még, de eszembe jutott, hogy zuhanok és a föld vészesen közeledik. Kezdtem volna kétségbeesni, de Lucifer hirtelen megjelent valamivel alattam.

Kiszorult a levegő a tüdőmből, amikor nekicsapodtam. Erős karok öleltek át és lassan megállt az esésem. Úgy éreztem menten elsírom magam.

- Ssss, semmi baj. Megígértem, hogy itt leszek, amikor kell, igaz?

Bólogatni tudtam csak és próbáltam legyőzni a sírási kényszerem. Aztán valami elzúgott mellettünk mire összerezzentem.

- Ez mi volt? - nyögtem ki.

- Inkább ki - vigyorgott Lucifer.

- Megölted? - kerekedett el a szemem.

- Dehogy is! Csak kicsit elláttam a baját - továbbra is felfelé görbült a szája.

- De-de-de a zuhanást nem fogja túlélni - és akaratlanul lenéztem.

- Az ciki lenne részéről, ha nem élné túl. Kicsit lehet összetöri magát, de csak ennyi - kétkedve néztem rá. - Látom nem hiszel nekem.

Azzal elindultunk lefelé. Félve pillogtam, nehogy olyat lássak, amitől rosszul lennék. Kisebb kráter közepén megláttam a démont. Lucifer leszállt mellé és lerakott.

- Fáj? - kérdezte pofátlanul vigyorogva.

- Dögölj meg! - morogta fájdalmasan.

- Még várnék vele, ha nem baj.

- Legközelebb...

- Persze-persze - intette le.

Ölbe vett és néhány szárnycsapás után felszálltunk. Vártam, hogy valami örvény jelenik meg, mint amin jöttünk, de semmi. A fák fölé emelkedtünk és én figyeltem a tájat. Nem tudtam hol vagyunk, vagy hova visz, és megállni sem, hogy ne kérdezzem meg.

- Hol vagyunk?

- Ezt a világot Anilithnak hívják. Fura faj lakja, leginkább úgy néznek ki, mint azok a vicces japán karakterek. Tudod, amiknek nagy a feje a testükhöz képest és óriási csillogó szemük van.

- Chibik? - kérdeztem rá.

- Igen azok, annyi a különbség, hogy itt hímnemű egyedek ég kék színű bőrrel, a nőstények meg bugyi rózsaszínnel rendelkeznek.

Felnevettem ahogy elképzeltem ezeket a fura lényeket, bár néhány netes animefan ismerősöm szerintem fangörcsöt kapna, ha meglátná őket. Viszont akadt itt még egy dolog, amit nem tudtam.

- Hova megyünk?

- Van itt valami, ami szerintem neked tetszeni fog, már látszik is - bökött előre a fejével.

Elnéztem arra és lassan én is megpillantottam, amire ő gondolt. Hatalmas tó látképe tárult elém, de nem akármilyen volt benne a víz, hanem a szivárvány színeiben pompázott. Innen fentről elképesztő látványt nyújtott és hamarosan leszálltunk mellette. Leguggoltam a tó partjára.

- Belenyúlhatok? - néztem Luciferre.

- Persze, tök nyugodtan - kezdett bele és én már nyúltam is. - Ha az a terved, hogy lemarasd a kezed.

Ijedten kaptam vissza, mire nevetésbe tört ki. Csúnya pillantást kapott tőlem, de nem foglalkozott vele. Nem találtam viccesnek, bár jobban belegondolva, ha veszélyes lett volna, akkor nem hoz ide. Ettől függetlenül megérdemelte, hogy bosszút álljak rajta.

Nekimentem, bár gyanítottam, hogy kb olyan lesz, mintha kősziklának mennék, ezért is lepett meg és sikítottam fel, mikor ő hanyatt vágódott én meg zuhantam utána. Egy-két pillanatig megint nem kaptam levegőt, aztán hirtelen a hátamon találtam magam, Lucifer pedig fölém hajolt és pofátlanul, charme-osan mosolygott. Igen, még így ördögi alakba is helyes volt. Csupán a bőre volt vörös, no meg persze a többi.

Megcsókolt, én pedig visszacsókoltam és a kezem a tarkójára csúsztattam. Éreztem, hogy visszaváltozik és mikor elváltunk már emberi alakját mutatta. Szívesen elvesztem volna ezekben a sötét szemekben.

- Bajod eshetett volna - mondtam neki.

Jobban belegondolva, engem annyira lekötött, hogy magamért izguljak, hogy Luciferért teljesen el is felejtettem, pedig ő harcolt.

- Ugyan, Azakin nem ellenfél, még ha nagyobb is - és láttam, hogy a számat stíröli.

- Ki ő? A testvéred?

- Nem, ő másik Istentől van, de bizonyos értelemben mégis. Mert ebben a világban ő tölti be azt a pozíciót, amit én a Földön.

- És mivel vágtad át?

- A fene se emlékszik, annyit üzletelek, gondolod mindet meg tudom jegyezni? - és ártatlan arcot vágott.

- De a tartozást...

- Az más! Azokat nem felejtem el - és vigyorgott, majd újra lehajolt hozzám egy csókra.

Ami, aztán több lett, mint egy egyszerű csók és egyáltalán nem bántam meg a végét. Különben is vajon hány lány mondhatja el magáról, hogy egy másik világban, ráadásul magával az Ördöggel vesztette el a szüzességét? Hát ajánlom Lucifernek, hogy rövid listája legyen róluk.

Az viszont meglepett miután visszatértünk, hogy a földön nagyjából csak egy óra telt el, míg mi jóval többet töltöttünk ott. Rá is kérdeztem, hogy lehet ez és valami olyasmit magyarázott, hogy összefüggésben van a bolygók forgási sebességével és ezért érzékelendő másképp az idő. Legalábbis azt hiszem... a felét se értettem.

Na de a lényeg, hogy a nyár további részében is nem egyszer kerültem át más világokba. És valami érthetetlen és rejtélyes okból fogva mindig meg akarták ölni, vagy be akartak rajta hajtani egy ígéretet. Szóval már egyáltalán nem kételkedtem abban, hogy ő rosszfiú. Csak épp magasabb szinten űzi, mint bármelyik srác.

Most viszont térjünk vissza az elejére, ahol futnom kellett. Ebben a sztoriban Lucifer feladatot kapott, amit teljesítenie kellett. Nagyon húzta a száját, de nem mondhatott nemet. S, hogy kerültem mégis megint vele együtt egy másik világba?

Időt akart kérni, hogy hazavigyen, de a parancs úgy szólt, hogy most kell mennie és nem később, így odahajolt hozzám egy búcsúcsókra. Erre viszont az arkangyal nem számított így mind a ketten teleportálodtunk. Bele a közepébe.

- Fuss! - adta parancsba, én pedig szedtem a lábaimat.

Tőlünk nem messze volt egy erdő, gondoltam ott el fogok tudni bújni. Elsüvített mellettem egy nyíl és felsértette a karomat. Csak reméltem, hogy Lucifernek nincs baja, mert vagy száz felfegyverzett, páncélt viselő katona rontott ránk. Olyan középkori lovagfélének tűntek.

Elértem az erdőt és berohantam. Lovak hangját hallottam magam mögül, így hátra se néztem, de hiába. Sűrű volt az aljnövényzet és valamiben felbuktam. Megpróbáltam felállni, de beértek és egy penge már közeledett is felém, hogy leszúrjon. Nem maradt időm sikítani, csak becsuktam a szemem.

Csendülő hangot hallottam és mikor óvatosan felnéztem egy másik pengét láttam, ami útját állta a lesújtónak. Egy Lucifer korú, angyalian helyes srác állt felettem, akinek ugyan olyan sötét szeme volt, viszont tejfehér haja. Egyszerű fehér inget viselt, szövetnadrággal. Meg edzőcipővel?

Hátralökte a támadót, majd mondhatni néhány vágással megölte az engem üldöző katonákat. Én meg csak ott ültem a földön és néztem ki a fejemből. Sok mindent láttam már Lucifer oldalán, de hullákat még nem. Ez új volt. És hátborzongató.

- Ararant! - jelent meg Lucifer. - Bíztam benned, hogy ha kell megjelensz.

Kicsit meglepett, szóval ez a srác az őrangyalom? Helyes, ő olyan selyemfiúsan, talán az angyalian szó lenne a megfelelőbb, míg Lucifer, rosszfiús volt. És még mindig inkább ő jött be, mint ez a srác.

- Csak, mert nem a te hibádból csöppent ide és került veszélybe - majd Luciferre szegezte a kardja hegyét. - Szóval ne bízd el magad!

- Jó-jó - tolta félre a pengét az ujjával maga elől. - Eddig sem az én hibámból került bárhova.

- Ez nem igaz, te is tudod. Ha nem vágnál át mindenkit mikor üzletelsz, akkor nem kerülnél folyton bajba.

- Ne légy már ilyen! Ők hagytak kiskapukat, mikor megegyeztünk én csak kihasználtam azokat.

Válaszként Ararantól csak egy "ne szórakozz velem, ismerlek" pillantást kapott. Komolyan, ha emberi alakban lenne Lucifer is, azt mondanám testvérek. Mert még az egymáshoz való viszonyuk is olyan, mint két rivalizáló fiútestvéré.

- Amúgy miért is vagyunk itt? - kászálódtam fel.

- Megszálltak itt egy embert, egy ősi, gonosz, éteri lény. Őt kell kiiktatnom vagy elkapnom - tájékoztatott Lucifer. - De nem lesz könnyű, mert úgy néz ki, mint bármelyik másik ember, csupán nagy hatalma van.

- Akkor nem egy óriást keresünk, vörösen világító szemmel? - tettem fel a kérdést és a hátuk mögé bámultam.

Értetlenül néztek rám, majd megfordultak, aztán a következő pillanatban egy ütéstől mind a ketten repültek. Én pedig ott álltam a lénytől néhány méternyire és azt se tudtam mit csináljak. Amikor pedig a hatalmas kéz felém nyúlt bepánikoltam.

De nem ért el, mert Lucifer érkezett és hatalmas ütést vitt be, amitől az óriás hátratántorodott. Nem sokkal mögötte lemaradva jött az őrangyalom, a maga valódi alakjában. Igazából csupán nagyobb lett, meg kinőttek a szárnyai. Jah és páncélt öltött, meg olyan fehér tunikát, vagy tabardot, vagy mit viselt.

Együtt hamar elintézték az óriást, akit mind a ketten leszúrtak. Ekkor tűnt fel, hogy Lucifernek is van kardja, de az övét láng alkotta és simán eltüntette, amikor végzett. Visszaindultak hozzám és közben felvették az emberi alakjukat.

- Megyünk haza? - kérdeztem reménykedve.

- Ez nem ő volt - közölte sötéten Lucifer és én elszontyolodtam. - Ararant hazavisz, én pedig megkeresem és elintézem ezt az alakot.

Meglepetten kaptam fel a fejem. Nem akartam itt hagyni őt, egyedül. Szerettem volna hazamenni, de féltettem. Mi lesz, ha baja esik? Mi lesz, ha meghal és én soha többé nem látom?

- Nem - közölte hirtelen Ararant.

- Tessék? - nézett rá Lucifer.

- Van egy olyan érzésem, hogy Maya nem véletlenül került át veled együtt - magyarázta az angyal. - Talán ő képes lesz kiszúrni a gazdatestet, mint az óriást is.

- Elég nagydarab volt, fura lett volna, ha nem veszem észre.

Legnagyobb meglepetésemre az őrangyalom megrázta a fejét és Lucifer is úgy szorította össze az állkapcsát, mintha valami nagyon komoly dologról lenne szó. Nagyon rossz érzésem támadt.

- A mi érzékeink élesebbek, mint egy emberé, vagy bármilyen halandó fajé, de még csak nem is érzékeltük, hogy ez a behemót közeledik. És mint felhívtad a figyelmet, nagydarab és hangosnak is kellett volna lenni.

Eltátottam a szám. Igaz is, egy ekkora dögnek az erdőn, recsegve-ropogva kellett volna átjönnie. Lehet, ha nem szembe állok a fiúkkal, akkor abszolút észre sem vesszük? Akkor már halottak lennénk?

- Figyelj Maya - lépett hozzám Lucifer és a kezei a derekamra csúsztak. - Nem kell itt maradnod, tudom, hogy félsz. Ha Ararant nem hajlandó hazavinni, akkor majd én.

- Nem! - meglepetten nézett rám. - Nem akarom, hogy az miatt halj meg, mert én nem segítettem.

A tekintette meglágyult, majd magához ölelt én pedig hozzábújtam. Jó volt érezni őt, tudtam, biztonságban vagyok vele. Most, hogy Ararant is itt van velünk, semmi baj nem lehet. Legalábbis nagyon reméltem. Elindultunk megkeresni a fickót. Hogy mi lesz a vége? Még én se tudom.