Nem izgult.
Semmi nagyobb erejű löketet, vagy érzést nem érzett. Felvette legszebb felsőjét és nadrágját, megmosta a haját, előkotorta egyik féltve őrzött magas talpú cipőjét, még a szemeit is kihúzta pink eyelinerrel... de nem azért mert annyira meg akart felelni. Szerette, hogyha szép. Szerette hogyha jól néz ki. Szerette ha megdicsérik.
Az utcasarkon állt, egy régi tamagochit nyomogatva. Nem is emlékezett rá, mikor vette elő utoljára, ezért örült neki hogy a kis pixelállatkát élve találta. Nem tartott sokáig az öröme: megetette, játszott vele, a lényecske pedig ezek után elhunyt.
    ⁃    Ez ennyi... - csúsztatta vissza a kistáskája mélyére a játékot. Kihajolt és körbenézett, de Xylát még mindig nem látta sehol. Még volt 3 perce hogy pont időre befusson.
Hűvös ujjak értek a nyakához. Reflexből összerándult, és hátrafordult hogy láthassa az alakot. Sose gondolta volna hogy egy földönkívülin ilyen pocsékul áll a fehér ing, meg a passzos nadrág; Nem tudta hogy nevessen a látványon, vagy szörnyülködjön.
    ⁃    Erre nem számítottam - mondta Ruchi.
Xyla ártatlan pislogással válaszolt. Valószinűleg egy betűt nem vett magára az előbbi kijelentésből, mert semmi megbántottság nem látszott a tekintetén. Érzelem mentesen, mégis kíváncsian legeltette nyálkás szemeit a kis kiborg arcán.
    ⁃    Hova viszel? - érdeklődött Ruchi.
    ⁃    A tóhoz - érkezett a bizonytalan válasz.
Életében elősször fogott kezet Xylával. Puha bőre csúszós volt, és kicsit zselésnek is hatott. Furcsa bizsergés járta át.

🐼

Xyla belépett a csónakházba, és a pulthoz sietett.
    ⁃    Jónapot! - köszönt a benti fiatalember, majd minden további csevejt mellőzve elvette a pénzt. Az űrlény összes zsebpénzéből csak pár apró maradt, az is a visszajáró volt. Hóna alá csapta a kapott evezőket, és kisietett a kiborghoz.
    ⁃    ... Szomjas vagyok - mondta köszönés nélkül a lány, átvéve a lapátokat. Annak se kellett több; vissza is fordult a házba, hogy szerezzen valamit az automatából.
Kis bámészkodás, tanakodás és keresgélés után megtalálta a szódát. Az utolsó tallérokat nyomta be a résen, és kíváncsian nézte ahogy a gép nagy zúgással elnyeli a pénzt, aztán kilöki magából a kis dobozt.
Ruchi gondolatban felírt egy pirospontot a gesztusért. Kicsiket is kortyolt, hogy ne fogyjon el olyan gyorsan. Egy dolog amitől kényelmetlen érzés járta át, az Xyla pásztázó arca volt. Ugye tudja hogy ez az egész csak egy játék? Csak remélni merte.
Végigsétáltak a mólón, beülnek a csónakba. Egyikük sem ült még ladikban, és ezt nem merték hangosan szóba hozni a másik előtt. De hát, visszafordulni már nem lett volna okos dolog.
Ruchi olyan mozdulatokkal próbált evezni, amiket filmen vagy videókon látott. A felszínt legyezte nagy erőlködéssel; alig haladtak pár centit előre, helyette kissebb hullámokat generáltak, billegtek a vízen.
Xyla a másik lapátot ragadta meg, hogy segíthessen a lányon. Ő egy kicsit mélyebbre nyomta, és úgy húzott rajta egyet. A csónak végre megindult a tó közepe felé. Ruchival eveztek, míg el nem értek egy tökéletesen nyugodt pontra.
Az utcai lámpák fényét sárga csíkokra bontotta a víz felszíne. Egyszerre rángatóztak, amikor hullámmal ütköztek össze. A város zaja folytottan és kitartóan dübörgött mögöttük, a tó pedig békésen terelgette felületén a kis csónakokat, nem törődve a modern zsivajjal.
Ruchi frufruja a látvány útjába állt. Szódaszürcsölés közben vetült fel benne a költői kérdés: Hol kell élni? Hogyan kell élni?
"Itt."...
    ⁃    Nézd!
Ruchi rémülten kapta oda a fejét...; na meg udvariasságból. Ennek a találkának kettejükről kéne szólnia, nem pedig egyéb dolgokról. Rosszul tette hogy elkalandozott.
Xyla felmutatta tenyerét. Megvolt mind a hat ujja, melyek mellett plusz egy éktelen nagy dudor ékeskedett. Szemük előtt nőtt egyre nagyobbra, és mozgolódott heves féregmozgással. Olyan hangot adott ki, mint amikor az ember ropikat tör kissebb darabokra. A nyúlvány jobbra-balra fittyent, mielőtt meg nem szilárdult. Az űrlény behajlította, tesztelve hogy használható e. Mosolyogva nyugtázta, hogy igen.
    ⁃    ... Ezt hogy csináltad? - érdeklődött Ruchi őszinte csodálattal.
    ⁃    Rágondoltam! - gurgulázta Xyla boldogan - Tetszik?
    ⁃    Igen. Nagyon! Hogyhogy nem mutattad ezt idáig?
Xyla vállat vont.
    ⁃    Mi lett a zenével?
    ⁃    ... Elküldtem, plusz még párat öt lemezkiadónak.
    ⁃    Igen?
    ⁃    Aha, de csak olyanoknak amelyek elektronikus zene köré épülnek. Tudod, van egy-kettő ami mondjuk csak metált vagy csak klasszikus zenét tol...
    ⁃    Igen.
    ⁃    Ment egy e-mail az összes nagy lemezkiadónak; meg találtam egy kissebbet, azoknak is írtam. Csak hogy örüljenek.
Ruchi kuncogott. Xyla nagyokat bólintott, és olyan fejet vágott, mintha minden részét értette volna a válasznak.
    ⁃    Hát; nagyon remélem hogy lesz ebből valami. Ha nem, hát akkor... nem tudom mit csinálok.
    ⁃    Túl sok... jó visszajelzést kaptál ahhoz hogy... csak úgy visszadobják - mondta Xyla.
    ⁃    Nos... Igen. - bólintott Ruchi - De...
Felvillant előtte a Maggie és közte lezajlott chatbeszélgetés. Lehet Maggie megsértődött, amiért Ruchi nem kért többet segítségéből. Vajon jól tette? Valószínűleg igen, mert ha minden a korábbiban maradt volna, talán sose áll a saját lábára.
A kiborg beharapta ajkát, mert előző mondatát nem tudta befejezni. Visszafordult társához, akinek arca már pár centire az övétől meredt vissza rá. Ijesztő volt ez a közelség; Ruchi nem is tudta hirtelen hova tenni.
    ⁃    ... Xyla? Mit csin?
A mellettük ringatózó csónak felé biccentett a fejével. Egy pár épp csókot váltott egymással.
    ⁃    Erről nem volt szó!
Ruchi hevesen pislogott a haja alatt, tenyere pedig csuszamlósra izzadt. Csapdává változott a kicsike ladik a tó kellős közepén. A parttól több méterrel messzebb voltak, ahova lehetetlen lett volna egy perc alatt visszaérni.
Kénytelen volt farkasszemet nézni Xylaval.
    ⁃    Nahh... Tedd meg akkor. De csak egyszer!
Az űrlény ó betűt formált széles szájával. Hajolt volna közelebb, de valamiért újra és újra visszahőkölt a helyére. Ruchi nem értette miért húzza az időt. Félretolta tincseit, és pásztázni kezdte az arcát.
Xylának nem voltak ajkai. Annyira nem voltak, hogy még csücsöríteni sem tudott, pedig szemmel láthatóan igyekezett. Ruchi kicsit megsajnálta őt.
    ⁃    Hagyd csak - mondta egy félmosollyal - Majd én
Xyla feje nem volt olyan súlyos, mint amilyennek hitte volna. Nemcsak a csontjai, hanem a koponyája is üreges és könnyű volt, azaz nem kellett erőszakosabban az állcsontjába belekapaszkodnia hogy megfoghassa azt. Óvatosan húzta magát egyre közelebb és közelebb hozzá. Csak egy kis puszit adott neki...
Szigorúan baráti gesztus.