– [Név]! – szólalt meg a nagynéném, amire gyorsan abbahagytam az evést, kikapcsoltam a tv-t, és kiszaladtam a szobából.

– Igen?

– Ma vendégeink lesznek – vetette oda hetykén.

– U-Ugyan kik? – kérdeztem kicsit félve.

– A bal oldali szomszédaink – hangzott a felelet.

– Huh? Akik állandóan kiabálnak? – firtattam.

– Nem mindig. Régi ismerősöm a nő. Azt hiszem az osztálytársam volt – mormogta – De addig csinálj vacsorát, és teríts meg – dobott nekem egy csomag szalvétát – Ezeket meg szépen hajtogasd össze és bort is készíts elő.

– Hai... – motyogtam, miközben kimentem a konyhába, és elkezdtem a ramen tésztáját kifőzni. Amíg az főtt megterítettem, és előkészítettem mindent úgy, ahogy azt a vén boszorka kérte.

Ahogy visszaértem a konyhába, elkapott a légszomj. Lerogytam a földre, és egyre szaporán vettem a levegőt. Azt hittem, hogy majd' megfulladok.

– [Teljes név]! Mégis mit képzelsz magadról?! Vissza dolgozni! Nem henyélünk! – dörrent rám hirtelen a vörös hajú.

– H-Hai! – ugrottam fel, és kiszedtem négy tányérba a rament, majd felszaladtam a szobámba.

Lentről csevegés hallatszódott, de nem igazán érdekelt. Előkészítettem az egyenruhám, hiszen a felvételi már megvolt. A füzeteim meg a könyveim a tolltartómmal együtt a táskámba dobtam, majd elindultam venni egy forró fürdőt.

Amint kész lettem felvettem a pizsamám, és tovább majszoltam a burgerem. De nem sokáig ehettem, mert a boszorka leküldött mosogatni. Azután fáradtan hulltam az ágyba, és rögtön álomba szenderültem.

♡︎♡︎♡︎

Másnap, 7:45:

– Elmentem! – tettem a táskámba a reggelim, de ne kaptam választ.

Amint mentem az utcán, a sarkon beleütköztem valakibe. A földre estem, és amikor felnéztem nem hittem a szememnek...

♡︎♡︎♡︎

[Név] szemszöge:

– Huh? – néztem a szőke tüsi hajú fiúra, aki előttem állt. Név szerint Bakugou Katsuki, aki a legtöbb harci pontot érte el a gyakorlati vizsgán.

– Vigyázz már! Nem tudsz a lábad elé nézni hülye liba?! – förmedt rám a vörös szemű, miközben a kezeiben kisebb robbanásokat generált.

Milyen jó képessége van...

– Oi! Mit bambulsz bazdmeg? – kérdezte egyre idegesebben.

– S-semmit! – dadogtam, majd felálltam és leporoltam a szoknyám.

– Tsk – ciccegett – Szóval te is UA-s vagy?

– Igen – válaszoltam.

– Mintha láttalak volna már... – méregetett.

– Lehet a gyakorlati vizsgán – mosolyogtam – Egy pályán voltunk.

– Lehet – vont vállat, majd szól nélkül elindult a UA felé.

Sokáig néztem utána. Egyszer csak észbe kaptam, hogy mindjárt kezdődik az első óra, és szaladni kezdtem. Közben sajnos elkapott egy roham, így le kellett ülnöm egy padra.

– Ez nem lehet igaz – morogtam, majd az órámra néztem. Az már biztos fix, hogy elkéstem. Igazam volt. Nyolc óra volt. Gyorsan a vállamra kaptam a táskám, és egészen a suliig futottam.

Izzadtan, csapzott egyenruhával és kócos hajjal rontottam be az osztályba, ahol már mindenki szépen ült a helyén, — kivéve persze engem — és az osztályfőnököt hallgatták.

Minden tekintet rám szegeződött. Úgy éreztem magam, mint egy darab hús, amit egy farkas falka vesz körül. A fekete hajú férfi felvonta az egyik szemszöldökét.

– Ez mégis mit akar jelenteni [Vezetéknév]-san? – vont kérdőre.

– Uhm... – néztem még ijedten az engem szemlélő emberekre, míg meg nem akadt valakin a szemem. A reggeli szőke fiú a második padsorban  üldögélt, velem mit sem foglalkozva.

– Khm, khm! – köszörülte meg a torkát a mostmár előttem magasodó férfi, mire egy nagyot nyelve felnéztem rá – Nos?

– Öhm...

Már éppen eszeltem ki valamit, amikor egyszer csak egy mély hang megszólalt.

– Most költöztek ide, és eltévedt.

Mindenki a vörös szeműre kapta a tekintetét.

– Kacchan segített valakinek?! – kiáltott fel meglepve egy zöld hajú fiú.

– Bakubro ez nagyon férfias volt tőled! – emelte fel hüvelykujját egy vörös, égnek álló hajú fiú – Én is ezt tettem volna!

– Csendet! – szólt rájuk Aizawa-sensei, akit csak most ismertem fel, mert már többször láttam a tv-ben – Bakugou ez az első kedves dolog, amit csináltál. Végre ez is eljött – sóhajtott egy nagyot a sensei.

Ha tudná, hogy ez hazugság...

– Tsk – ciccegett, majd rám nézett – Csak segítettem. Mint egy hős – mért végig, majd elfordította a fejét.

– Ha már nálad tartunk – nézett rám a  sensei is – Mutatkozz be!

– Rendben – bólintottam – [Teljes név] vagyok. A képességemről nem akarok beszélni. Majd meglátjátok a gyakorlaton. Valami kérdés? – egy rózsaszín bőrű és hajú lány feltette a kezét – Igen?

– Bakugou a barátod? – csillantak fel sárga [íriszei], mire félre nyeltem.

– H-Hogy mi? – pirultam el halványan – Nem! Ma ismerkedtem meg vele reggel!

– Oh – hervadt le a mosolya – Kár – suttogta, de ígyis hallottam.

– Más? – néztem körbe az újdonsült osztálytársaimon.

– A képességedről azért nem akarsz beszélni, mert a múltadhoz kötődik? – kérdezte egy felemás hajú fiú, akinek hajkoronája bal fele piros volt a másik fele a jobb pedig fehér.

– Hát... – vakargattam meg a nyakam zavaromba, mire megéreztem a gombócot a torkomban – Uhm... Mondhatjuk.

– Sejtettem – mormogta.

– [Vezetéknév]-san ülj le Bakugou elé. Hagakure mellett még van hely – mondta Aizawa.

– Hai – bólintottam, majd elfoglaltam a helyem.

– Szia! Toru Hagakure vagyok!

– Egy beszélő egyenruha? – csodálkoztam.

– Nem baka – kuncogott halkan új barátnőm – Ez a képességem.

– Ez tök durva! – mosolyogtam – Nagyon fura lehet, hogy te mindenkit látsz, de senki nem lát téged.

– Igen az – helyeselt a lány – Nagyon is.

– Kipróbálnám egyszer – mosolyogtam.

– Oi! – hallottam meg magam mögül egy ismerős mély hangot, amire megfordultam. A szőke fiú volt az, akinek reggel neki mentem.

– Igen? – kérdeztem kedvesen – Mit szeretnél?

– A tanár titeket néz, ugye tudod? – mormogta, és a mutatóujjával az egyáltalán nem örülő sensei-re bökött.

– Gomenesai – álltam fel, majd meghajoltam.

– Majd szünetben ismerkedhetsz, csak ne órán – intett a férfi, hogy leülhetek, amit meg is tettem – Szóval ma felmérjük a képességeteket. Aki az utolsó helyen végzi repül az iskolából – jelentette ki érzelem mentes arccal, mire az osztály egyik fele megrémült, a másik meg felháborodott.

– Na de tanárúr! – állt fel egy kék hajú, szemüveges fiú – Én azt hittem, hogy a UA tisztességes iskola! – hadonászott össze-vissza a kezeivel.

– Az is – válaszolta Shouta – Csak a gyengéket szét kell választanunk az erősektől – fejezte be mondatát komoran a férfi – Akkor torna ruhát fel és irány kifelé! – adta ki az utasítást, majd távozott a teremből.

– Hai... – morogta mindenki, majd elindultunk az öltözők felé.

♡︎♡︎♡︎

Az udvaron, 11:30:

Minden féle erősítő gyakorlatokat csináltunk. Egy edzéshez hasonló gyakorlósort vettünk, majd átismételtük az alsós testnevelés alapokat úgy, hogy a képességünket használhattuk. Az utolsó a kislabda dobás volt. Bakugou kezdett.

– 765,5 méter – mutatta fel a mérőt Aizawa.

Aztán sorra a többiek jöttek. Uraraka végtelent dobott. Nagyon durva. Az utolsó előtti én voltam. Eldobtam a labdát csak puszta kézből, de egy nagyon kicsi löketet is adtam neki.

– 234,6 – nézett a mércére Aizawa – Szép volt.

– Arigato – mosolyogtam.

Az utolsó fiú először csak 56 métert dobott, mert Aizawa hatástalanította a képességét, aztán magához húzta az egyik szalagjával, és mondott neki valamit. Azt nem tudom, hogy mit, de kapott egy második esélyt, és akkor nagyobbat dobott.

Egyszer csak éreztem, hogy rám jön a roham. Próbáltam visszaszaladni az épületbe, de egyszer csak minden elsötétült...

♡︎♡︎♡︎

Sziasztok!😁
Itt is van az új fejezet❤
Köszönöm a türelmet és köszöntöm az új olvasóm baby_yoda8 -at❤
Köszönöm a követést és a bíztatást✨❤
A következő fejezet ugyanennyi idő múlva várható!
Sayonara💥

/Words:1131/