Jisung úgy aludt mint a bunda. Amikor Minho felkelt délben, Jisung az ágy másik felében szúnyókált. Mosolyogva húzta magához közelebb majd fejét mellkasára tette.

A mókus fiú nyöszörögve bújt az idősebbhez majd nyammogott párat. Minho mosolyogva kezdte piszkálna a haját majd végül egy puszit nyomott a feje búbjára.

-Hány óra van?-kérdezte majd kinyitotta a szemeit.

-Dél múlt, kincsem!- válaszolt majd Sungie csupasz hátát kezdte simogatni.

A fiatalabb felemelte a fejét majd aranyosan csücsöríteni kezdett. Minho mosolyogva csókolt az édes cseresznye piros ajkakra majd visszatette a fejét a párnára.

Jisung telefonja csörögni kezdett, de semmi kedve nem volt felvenni. Az idősebb megfogta a kisebb telefonját majd felvette azt.

-Szia Hyunjin, mondd!- mosolyodott el amikor az alacsony fiú magához ölelte őt.

-Csak annyit akartam megkérdezni Jisungtól, hogy jól van-e.

-Álmos, kicsit fájnak a lábai, de teljesen jól van. Miért is?

-Valamelyik nap voltam nálatok és azt mondta, hogy rémálmok gyötrik őt!

-Rémálmok?

Minho kérdően nézett párjára aki bevetette az ártatlan nézését. Valójában tényleg ártatlan volt hiszen ha akarta se tudta volna elmondani az idősebbnek azt, hogy napok óta alig alszik az éjszaka.

-Holnap hívd fel valamikor, ma véletlenül se!- mondta Minho majd elköszönt és végül letette. -Szóval milyen rémálom gyötör téged?- fordult felé így Jisung feje a párnák közé esett.

-Nem érdekes!- nézett a férfi szemeibe aki nem hitt a fiatalabbnak. -Nem fogsz kiröhögni ha elmondom?- kérdezte ujjait birizgálva.

-Miért tenném? Ha téged rosszul érint akkor abban nincs semmi humoros!

-Legjobb barátok voltunk, de te eltávolodtál tőlem, mert összejöttél egy fiúval. Láttalak titeket boldogan, csókolózni, kézen fogva...Az összes barátom melletted állt csak Hyunjin nem. Ő volt az egyetlen aki mellettem volt és megmentett amikor öngyilkos akartam lenni miattad és miatta. Rossz volt őt sírni és a kórházi ágyam mellett látni. Szomorú voltam, nem tudtam elfogadni, hogy vele vagy boldog és, hogy én nem is érdekellek téged. Többször is próbáltam véget vetni az életemnek. Gyógyszerrel, aztán ismét gyógyszerrel egy üveg vodkával, kötéllel, pengével. Írtam neked és Hyunjinnak egy búcsúlevelet aztán leugrottam a hídról. Tisztán láttam a síromat a nevemmel és a dátummal. Láttalak ismét az ő kezét fogva amit elengedtél és bocsánatot kértél. Végig simítottál a síromon lévő feliraton és aztán azt hiszem felkeltem.

Miközben mesélte könnyei utat törtek maguknak, de ezzel nem volt egyedül. Minho szemeibe is könnyeket csalt Jisung rémálma. Rossz volt számára elképzelni azt, hogy Sungie bántsa magát majd végleg véget vet az életének. Amikor már az jelent meg a fejében, hogy sírva kér bocsánatot a sír előtt miközben végigsimít a feliraton, nem bírta tovább és hangosan felzokogott.

Soha nem akarom ezt átélni, még csak rá gondolni sem. Már csak a szimpla gondolata is fájdalmat okoz nekem.