-Ne vigyük sehová! Hadd ébredjen fel itt. Ha a tömlöcben kel fel akkor egészen biztos, hogy csalódott lesz.-mondta Chan miközben leguggolt Jisung mellé.

-Mégis miért sírsz?- kérdezte Minho a másik fickót aki Jisung mellett guggolt.

-Én vagyok az! A fiú akiről azt hiszi, hogy meghalt. Immáron 9 éve azt gondoltam róla, hogy őt is megölték a szülei végül, de nem. Aznap megmenekültem, de esélyem sem volt magammal rángatni őt is. Már akkor furcsáltam az egészet amikor halott gyerekekről beszélt a volt főnökének és a szüleinek. Azt gondoltam, hogy esetleg egy másik személy is megmenekült hisz ő biztosan nem lehetett, de úgy tűnik mégis a megérzésemnek volt igaza. Annyira hiányzott már! Egymást temettük miközben az ellenségünk között volt mindeddig. Hogy nem ismertem fel ezt a cuki mókus arcot?

Miközben beszélt könnyei patakokban folytak és magához ölelte az eszméletlen Jisungot. Az L maffia tagok megdöbbenten álltak és csak néztek, sőt még Chan is.

-Annyira örülök, hogy életben vagy! Ha ezt Jisung megtudja, soha többet nem fogja a halálát kívánni és a bűntudaton kívül minden fájdalma eltűnik majd. - szipogott Chan miközben Hyunjinra nézett aki csak halványan mosolyogott.

-Nem kell, hogy bűntudata legyen! Minden Shin miatt történt. Ha akkor nem köpi be, hogy az árvaházban van akkor nem történt volna semmi sem. Ő nem tehet semmiről sem, a létezése pedig nem egy hiba. Csak fogadja el, hogy megtörtént. Gyászolja őket ahogy én is teszem, de ne hibáztassa magát, mert nem hibás. Biztos vagyok benne, hogy a nevelők sem és a gyerekek sem hibáztatják őt ott fent. -simogatta lassan a fiú arcát akinek jéghideg volt bőre. -Bárcsak tudnám, hogy hol van Shin..azonnal megölném!- szorította meg kissé Jisung ruháját ahogyan arckifejezése is megváltozott.

-Már megöltem! Bosszút álltam rajta is!- nyitotta ki szemeit lassan majd halvány mosolyra húzta ajkait amikor megpillantotta Hyunjin arcát és szőke tincseit. -Álmodom?- nevetett erőtlenül miközben könnyei ismét utat törtek maguknak.

-Nem álmodsz Jisung! Itt vagyok és most már soha többet nem hagylak el! Itt leszek veled végig, az életünk végéig. 9 év után újra vigyázhatlak, boldogíthatlak, vígasztalhatlak. Annyira szeretlek!- szorította magához a fiút akiről utána le is szedte a bilincset.

Ő is érezni akarta Jisung karjainak nyugalmat adó erejét. Jisung azonnal magához ölelte Hyunjint és egymás vállán zokogva próbálták felfogni, hogy 9 keserves év után újra egymást ölelhetik.

-Köszönöm istenem!- mondta Jisung mire Chant teljesen elhagyta minden ereje.

Zokogva dőlt teljesen előre mint aki éppen imádkozna az istenéhez. Sose érezte magát még olyan boldognak mint abban a pillanatban. Amióta ismeri Jisungot egyetlen egyszer sem tudta azt mondani, hogy "köszönöm istenem„. Egyszer sem volt alkalma és egy idő után már teljesen elvesztette a hitét ahhoz, hogy bármi ilyesmit mondjon.

°°°

Jisung és Chan berontva a Sweet Blood épületébe azonnal több száz fegyvert szegeztek rájuk. Az ablak üvegdarabjain állva ordították, hogy azonnal menjen mindenki a pincébe és maradjanak csendben.

-Bomba!- kiállította el magát Jisung majd az egyik irodai asztalhoz lépett amire felállva elrugaszkodott és megkapaszkodott az egyik vas oszlopba.

Azon felmászva megkereste a bombát majd megnézte rajta az időt.

-10 percünk van innen kimenekíteni mindenkit!- nézett Chanra aki elindult a pince bejárata felé és kinyitotta a nagy ajtót.

Jisung a másik bejárathoz szaladt ami szintén egy pincébe vezetett majd valamennyire kordában tartották az ajtóban tolakodó embereket.

-Chan már csak 1 perc! Akit tudsz engedj be aztán csukd az ajtót és szaladj!- kiáltotta majd az időt nézve várta a végső pillanatokat.

-Csukd!- ordította majd berántotta az utolsó embert és becsukta a vas ajtót.

A gyerekkel a karjaiban szaladt bentebb az acélból készült pincében majd a gyermek kezeit a füleire helyezte. Ő maga is befogta a fülét, de még ígyis hangos volt a robbanás hangja.

-Hála istennek!

-Köszönöm istenem!

Ezek a szavak hangoztak el az emberek szájából amire Jisung csak fintorral tudott válaszolni.
Persze sokan megköszönték neki és társának annak ellenére is, hogy tudták kik ők valójában.

°°°

-Kimondtam Chan!- mosolyodott el Jisung amikor meghallotta az idősebb sírását. -Végre kitudtam mondani!- szorította magához Hyunjint mégjobban.

Ezekben a percekben már nem érdekelte, hogy mihelyst visszatérnek az L maffia épületébe újra tömlöcbe vágják. Már nem félt attól, hogy nem tud elmenni legjobb barátjához hiszen életben van.

...

Ne haragudjatok, hogy egy ideje nem volt rész, de ki is égtem és az érettségi is eljött! A stressz miatt képtelen vagyok egy mondatot is írni és az előre megírt részeket sem voltam képes átolvasni majd publikálni.

Most már ritkábban jönnek részek ugyanis elfogytak az előre megírt részek és mire kiszülök valamit magamból az sok idő..

Szeretlek titeket! Vigyázzatok magatokra!!❤️❤️