Banda: BTS

Páros: Suga x J-Hope

Az ellentétek tényleg vonzzák egymást? Vagy ezt csak a maguk megnyugtatására találták ki az emberek, hogy meg tudják magyarázni, hogy miért szeretnek bele egy olyan emberbe, akivel az ég világon semmi közös nincs bennük? Akivel különbözőbbek már aligha lehetnének. Vagy ki dönti el, hogy mennyi az az ellentét, ami még vonzza egymást, és hol kezdődik az a szint, ahonnan már taszít? Egyáltalán meghúzható-e ez a határ? Vagy eldönthető-e ez a kérdés anélkül, hogy mélyebben ismernénk valakit?

Ehhez hasonló kérdéseken agyal Yoongi egyedül ülve a stúdiójában, ahova megint csak az ő ellentéte üldözte. Valószínűleg teljesen önszántán kívül. Hiszen Hoseoknak fogalma sincs arról, hogy milyen hatással van az idősebbre. Ő egyszerűen csak magát adva csavarja el a menta hajú rapper fejét és ezzel együtt töri apró darabokra a szívét. Az idősebbnek nincsenek illúziói, tudja nagyon jól, hogy ő sosem lesz elég Hoseoknak. 

Mégis azok a fránya remények nem hagyják nyugodni, bárhogy is próbálkozna.

Hiszen a fiatalabb olyan, akár a napfény. Mindig vidám, mosolygós, szinte sosincs rossz kedve, de legalábbis nem mutatja. Bárki életébe képes fényt és boldogságot csalni. Szenvedélyes és minden érzelmét kimutatja. Gátlástalanul képes szeretni és meg is mutatja. 

Ő meg...?

Ő meg csak egy depresszív alak, aki olykor képtelen egy cseppnyi jót is találni a világban. Morcos, gyakran durva és bunkó, ráadásul az eset többségében még érzelemmentes is. Pedig érzelmei neki is vannak, ó de még mennyi. Csak egyszerűen fél őket kimutatni. Nemhogy a nagy világnak, de még annak az egy embernek is, akihez a legnagyobb mértékben kötődnek. Fél, szinte már betegesen retteg az elutasítástól, így meg sem adja az esélyt erre. Inkább szenved csendben magányosan, mintsem beleélje magát valami olyasmibe, aminek úgyis csak pofára esés a vége. Nyalogatta ő már a padlót a földön fekve eleget és nem biztos benne, hogy még egyszer sikerülne onnan felállnia. Pontosan ezért kerüli még a halvány lehetőségét is annak, hogy újra ott kössön ki, okozzon ez neki bármekkora fájdalmat is.

Mert fáj neki. Fáj neki, mikor az ő Napsugara Jinnek segít a konyhába vagy amikor Namjoonnak igyekszik megtanítani a tánclépéseket. Amikor Jiminnel vitatkozik vagy épp Jungkookot pátyolgatja. Az pedig, amikor Taehyunggal összeölelkezve sutyorog valamit... az szinte darabokra tépi a lelkét. Mégsem szól sosem, csak tűr és reméli, hogy senki sem veszi észre a szívében dúló harcot. Az kellene még, hogy pátyolgatni kezdjék... nem kell neki senki vigasztalása, a szánalma meg végképp nem. Ha már nem bírja, csak elmenekül a stúdiójába, ahogyan most is. Elmerül a zenében, az egyetlen dologban, ami még sosem hagyta cserben. Ez az egyetlen hely, ahol hagyja, hogy a szíve felülkerekedjen a józan eszén és határozott önfegyelmén. A dalokon keresztül átadhatja minden szerelmét, kínját, örömét, bánatát és sóvárgását. Leplezetlenül árulhatja el minden apró gondolatát anélkül, hogy majd magyaráznia kellene. Ez az ő egyetlen mentsvára, ha már a Napsugár elérhetetlen álom csupán a számára.

Elmélkedéséből egy finom érintés rántja ki, mire összerezzen.

- Ne haragudj – hallja meg a szívének legkedvesebb hangot a háta mögül. – Nem akartalak megijeszteni.

- Nem... khmm – köszörüli meg a torkát az idősebb –, nem ijesztettél meg. Mit szeretnél? – kérdezi kedvesen. Egyszerűen képtelen bunkón viselkedni ezzel az angyallal. Tudja jól, hogy ezzel csak magának és a titkának árt, de képtelen lenne elviselni a fájdalmat a másik mindig boldogságtól ragyogó szemeiben. Egyszer történt meg, hogy kissé élesebben válaszolt neki, de azonnal meg is bánta, ahogy meglátta a tompa, fájdalmas csillanást a másik gyönyörű szemeiben.

- Csak olyan hirtelen tűntél el – válaszolja Hoseok kissé bizonytalanul. Nem akar nagyon belemászni az idősebb dolgaiba, hiszen teljesen tisztában van azzal, hogy Yoongi nem szereti, sőt egyenesen gyűlöli, ha valaki többet érdeklődik felől egy egyszerű hogy vagynál. Mégis olykor képtelen legyőzni azt a vágyát, hogy mindent megtudjon az idősebbről. Annyira szeretne mellette lenni mindig. Támogatni, segíteni neki mindenben, de sokszor érzi a másikból áradó makacs elutasítást, aminek a legnagyobb részét ő kapja, így csak néha mer határozottabb lépéseket tenni a menta hajú rapper felé. – És... és már azt hittem, hogy baj van... vagy ilyesmi – motyogja el a végét úgy, hogy az idősebbnek fülelnie kell, hogy értse is, amit a társa mond.

Yoongi belülről szinte elolvad látva a fiatalabb kissé megszeppent arcát. Tudja jól, hogy Hoseok tart attól, hogy lekiabálja a fejét, hiszen sosem szerette az ilyen jellegű beszélgetéseket. Mégis képtelen lenne akárcsak megemelni a hangját vele szemben. Sőt... igazából mindig is szerette, egyenesen imádta az ilyen szituációkat, amikor a táncos fiú maga kereste fel őt és próbált vele beszélgetést kezdeményezni. Minden ilyen alkalommal egy kicsit közelebb érezte magához a fiatalabbat. Ugyan az elhatározásán ezek a lopott percek sem változtattak, kifejezetten élvezte, hogy a kisebb figyelme ilyenkor csak rá irányul, csak az övé. Minden mosolya, minden pillantása csak neki szól és senki sem veheti el tőle.

- Nincs semmi gond – mosolyodik el halványan. – Csak kellett egy kis magány. Ennyi az egész.

- Akkor nem is zavarlak tovább – mondja Hoseok és épp indulni készül, mikor a menta hajú utána nyúl, és csuklójánál fogva húzza vissza maga mellé.

- Nem zavarsz – mosolyog rá bátorítóan. Elképesztő, hogy milyen hatással van rá a fiatalabb. Még így is, hogy nem direkt csinálja. Milyen lenne, ha tudná, hogy olyan hatalma van Yoongi felett, mint senki másnak ezen a világon? Az idősebb szerint valószínűleg sosem lenne egyetlen perc nyugta sem többé, de valamiért egészen csábító volt még ez a lehetőség is. – Sőt... dolgoztam egy új dalszövegen. Szeretném ha megnéznéd és elmondanád, hogy mit gondolsz róla – ad a fiatalabb kezébe egy gyűrött papírlapot, amin az iránta érzett szerelmének egy apró részlete szerepel rímekbe szedve. Bámulattal nézi a másik gyönyörű vonásait, ahogy elmerülve olvassa a kezében lévő dalszöveget. Ajkain apró mosoly látszik, amitől Yoongi szíve egy pillanat alatt kezd heves dobogásba és csak nagy erőfeszítések árán sikerül visszafognia magát, hogy ne vegye birtokba azonnal azokat a hívogató, cseresznye piros ajkakat.

- Tudod, Hyung – téríti vissza fantáziájának kellemes elszabadultságából a fiatalabb halk hangja –, igazán irigylem azt az embert, aki ilyen szavakat képes előcsalni belőled – motyogja lehajtott fejjel kissé elvörösödve. Sosem gondolta volna, hogy valaha ennyire mély érzelmekről olvashat a Yoongi tollából. Mindig annyira megközelíthetetlennek, már-már érzelemmentesnek tűnt az idősebb. Hoseok boldog, amiért a rapper megmutatta neki ezt az oldalát, még ha csak egy aprócska szeletet is kapott belőle. Másfelől viszont szomorú, mert nagyon jól tudja, hogy felé sosem lesznek ilyen szavai az idősebbnek. Pedig minden vágya az, hogy egyszer ő lehessen az a valaki, aki ilyen érzelmeket ébreszt a másik fagyosnak tűnő szívében.

Az idősebb a döbbenettől szóhoz sem jut, csak kiismerhetetlen tekintettel fürkészi a mellette ülő fiú álomszép arcát, amit annyira szeret. A hibátlan, porcelán bőrét, a mosolygó, boldogságtól csillogó szemeit és azokat a bűnre csábító ajkakat. Szinte magáról megfeledkezve hajol a cseresznye színű párnácskák felé, mikor hirtelen kinyílik az ajtó. A hangra úgy ugrik el a fiatalabb elől, mintha csak tűzzel égették volna és észre sem veszi a másik tekintetében egy pillanatra felvillanó csalódottságot.

- Ne haragudjatok – lép be a csapat Leadere a stúdióba. – Menedzser hyung van itt és beszélni akar velünk – mondja a két megszeppent fiúnak, majd amilyen hirtelen érkezett, olyan hirtelen távozik is az apró szobából.

- Akkor... khmn... menjünk – tér magához először az idősebb, majd gyakorlatilag kimenekül a stúdióból, aminek ekkora már szinte fojtogató a levegője. Megijedt... saját magától. Egy pillanat alatt veszítette el a kontrollt maga felett. És bár bármit megadna, hogy végre érezze azokat a puha ajkakat a sajátjain, tudja jól, ha csak egyetlen egyszer is elcsábul,  annak végzetes következményei lehetnek.

Hetek teltek el a stúdióban történtek óta. Azóta Yoongi úgy kerüli a fiatalabbat, mintha csak az élete múlna rajta. Akárhányszor maradnak valahol kettesben, az idősebb valamilyen kifogást találva menekül a helyzetből. Fél, retteg saját magától. Világossá vált számára, hogy képtelen visszafogni magát a fiatalabb közelében, így igyekszik elkerülni ezeket a helyzeteket. Közben persze a lelke sajog, ahogy látja Napsugarának egyre halványabb mosolyát. Szemeiből kikopott a boldog csillogás és ajkain játszó mosolya is inkább már megszokott, mintsem őszinte. Fáj így látnia a fiatalabbat, mégis képtelen lépni felé. Gondolatai közé befészkelte magát az a makacs érzés, hogy az érzelmei nem viszonzatlanok, ez pedig - ha lehet - még jobban megrémítette őt. Nincs felkészülve arra, hogy valakinek megmutassa magát. Az igazi, teljes valóját. Az álarcok nélküli, csupasz, színtiszta Min Yoongit. Lelkének minden örömét, bánatát és sebeit. Képtelen beengedni bárkit a felszín alá. Annyira retteg attól, hogy ha kitárulkozik valaki előtt, az majd magára hagyja, mert nem tetszik neki a látvány. Inkább a magány, mintsem egy ekkora csalódás.

Mélyen gondolataiba merülve baktat a dorm felé az egyik esti próba után. Hoseok hirtelen szívódott fel még a Cég épületében, a többiek pedig kajálni indultak, miután Jin kijelentette, hogy létezni is fáradt, nemhogy főzni. Yoongi kihasználva a lehetőséget indult el egyedül haza, hogy kissé kiszellőztesse a fejét és összeszedje kusza gondolatait. Belépve a sötét lakásba el is kezdi tervezgetni, hogy mivel is tölti az ölébe pottyanó magányos időt. Épp a szobája felé tart, mikor a Hoseok-Jimin páros ajtaja előtt elhaladva halk szipogás üti meg a fülét. Kíváncsian dugja be a fejét a helyiségbe, de a látványra nincs felkészülve. Hoseok az ágya közepén ülve vörös, felpuffadt szemekkel mered az előtte heverő laptop képernyőjére, miközben a könnyei úgy hullanak gyönyörű szemeiből, mint a nyári záporeső. Yoongi szíve belesajdul a látványba. A mindig boldog, mosolygó táncos fiútól annyira távol áll ez a viselkedés, hogy szinte már neki fáj.

- Hoseok – szólítja meg halkan a fiatalabbat, miközben belép az ajtón.

- Ó, Hyung, szia – próbálja meg eltüntetni a sírás nyomait a táncos fiú elég kevés sikerrel.

- Mi a baj? – foglal helyet Yoongi az ágyon, és egy biztató mosollyal próbálja rávenni a táncost, hogy beszéljen.

- Semmi – próbál mosolyogni Hoseok.

- Aha – villant rá egy hitetlenkedő tekintetet –, azért van szétsírva a fejed.

- Tényleg semmi, nem fontos – hajtja le a fejét, hogy eltakarja a könnyeit Yoongi elől. Nem akarja, hogy az idősebb ilyen csúnyán lássa. Amúgy sem egy szép látvány, mint ahogy a kommentelők erre rámutattak, de szétbőgött fejjel még kiábrándítóbb lehet.

- Nekem fontos – emeli fel finoman az idősebb a fejét, hogy rá nézzen és óvatos mozdulatokkal törli le a könnyeit, amik így is elárasztják a fiatalabb gyönyörű arcát.

- Nem... én... tényleg – próbálja elfordítani az arcát Hoseok.

- Hoseok – szólítja meg határozottabban –, kérlek – teszi hozzá, miközben még mindig az arcát cirógatja. Egyszerűen fáj így látnia a másikat és bármit megtenne azért, hogy újra mosolyogjon. Még akkor is, ha ennek az ő lelki épsége az ára.

- Szerinted... – kezd bele rekedten a fiatalabb –, szerinted is csúnya és felesleges vagyok? Szerinted sincs keresni valóm a bandában? – emeli Yoongira fájdalomtól és megbántottságtól csillogó szemeit, amikben most nyoma sincs az őt annyira jellemző boldogságnak. Ellenben tisztán kiolvasható belőlük a kétségbeesés és a reménytelenség.

- Honnan veszed ezt? – kérdezi az idősebb őszinte döbbenettel és némi haraggal. Ki képes ilyet mondani erre az angyalra? Ki képes azt gondolni, hogy az ő Napsugara nem elég jó? Ő, aki senkinek sem tudna ártani még gondolatban sem. Aki mindenkiben csak a jót és a szépet látja. Aki annyi bántás és megalázás után is boldogan, szíve minden szeretetét átadva lép a színpadra estéről estére. Aki minden durva szó ellenére is szívét-lelkét beleadja, hogy boldoggá tegye a rajongókat. Azokat is, akik csak becsmérlik és megalázzák őt.

- Hát... innen – fordítja a monitort az idősebb felé. Ahogyan Yoongi halad a sorok olvasásával, úgy lesz egyre dühösebb. Undorító stílusban megfogalmazott ócsárolások tömkelege fut végig a szemei előtt, amiknek íróit legszívesebben darabokra tépné. – Annyira sokan írják, hogy tehetségtelen vagyok és el kéne hagynom a bandát, mert csak hátráltatlak titeket – indulnak újra útnak a fiatalabb könnyei.

- Nincs igazuk! – feleli hevesen Yoongi és a kezei közé veszi a másik arcát. – Fogalmuk sincs, hogy milyen csodálatos vagy. Tehetséges, odaadó, szorgalmas és gyönyörű – suttogja a végét, miközben nyugtatólag simogatja a másik puha arcát. – A világ minden boldogságát megérdemelnéd már csak azért is, mert a világon vagy. Soha senkit nem láttam még így szeretni, mint téged – hajol közelebb hevesen dobogó szívvel. Már mikor belépett a szobába, maga mögött hagyta minden józan gondolatát. – Mindened nekik adod és idióták, ha ezt nem értékelik. Annyira szeretném, hacsak a negyede az enyém lehetne – motyogja a végét a fiatalabb ajkaira, majd feladva minden elvét veszi birtokba a csábító párnácskákat.

Óvatosan, puhatolózva csókolja a rég áhított ajkakat, nem akarja megijeszteni a másikat. Hoseok pedig készségesen viszonozza a kényeztető érintést teljesen átadva magát az idősebbnek. Ajkaik szinkronban mozognak és szívük is azonos ritmusban dobog teljesen eggyé válva a másikkal. Yoongi óvatosan dönti hanyatt a másik fiút a puha matracon, Hoseok pedig az idősebb nyakát átölelve húzza maga felé. Mikor kezei a menta színű tincsek közé túrnak, az rapper csak  egy jóleső morgással mélyíti el a csókot, miközben egyik kezével Szerelme oldalát cirógatja. Szuszogva válnak el egymástól egy pillanatra sem szakítva meg a szemkontaktust. Yoongi továbbra is a másik puha bőrét érinti, miközben apró puszikkal borítja be kedvese arcát. – Te vagy a mindenem – suttogja neki halkan. – És nemhogy helyed van a bandában, de nélküled mi sem lennék azok, akik vagyunk.

- Szeretlek, Hyung – motyogja a fiatalabb egy csodás mosollyal az ajkain, bár szemeiben még csillognak a könnyek. Yoongi számára nincs ennél szebb látvány a Földön. Képtelen tovább uralkodni magán, minden veszély ellenére magának akarja az alatta fekvő angyalt. Mindenét. A testét, a lelkét, a könnyeit, a boldogságát, mindent, ami Jung Hoseok. Szavaira hatalmasat dobban a szíve és minden félelme köddé válik, minden álma teljesül és egy boldog mosollyal pillant a fiatalabb immáron boldogságban úszó arcára.

- Én is téged, Angyalom – suttogja a másik szemeibe nézve, és újabb csókba hívja szerelme puha, édes ajkait.