Tagadhatatlan, hogy a kapcsolatok egyik legizgalmasabb része az, amikor már mindkét fél tudja, hogy az érzéseik kölcsönösek, a határt mégsem lépik át. 

Ez az időszak izgalmas. A pillangók az ember hasában ilyenkor a legaktívabbak. Elég egy pillantás vagy egy pillekönnyű mozdulat, hogy életre keljenek. A levegő folyton szikrázik, amikor közel van a másik és az a jóleső bizsergés is állandósul egy időre.

Nem félünk már attól, hogy rosszat mondunk vagy talán mégsem viszonozzák az érzéseinket, mégis megmarad a várakozás izgalma, hogy vajon mikor a veszi a bátorságot, hogy konkrétan lépjen. Mert valljuk be, bármilyen modern is a világ, az első lépést mindig a férfiaktól várjuk.

Hyuk és te már évek óta ismeritek egymást. Végzős volt az egyetemen, amikor te gólyaként bekerültél. Ugyanarra a szakra jártatok és mivel mindketten szerelmesei vagytok a zenének, az egyetemi zeneklubban többször is összetalálkoztatok. Tulajdonképp ott indult a kapcsolatotok, ami azután sem szakadt meg, hogy ő lediplomázott és többé már nem volt a klub tagja. Hetente jártok össze még ma is annak ellenére, hogy a tagok közül már csak te vagy egyetemista. A többiek mind a nagybetűs felnőtt élet olykor viszontagságos napjait élik.

A vonzódásod a helyes, tehetséges srác felé már a megismerkedésetek idején sem volt titok előtted. Hyuk vagy ahogy a zeneklubban szólították, Dean mindig is kifejezetten népszerű srác volt az egyetemen. Igaz, inkább a visszahúzódó, csendesféle, aki kedves volt és barátságos. Sokkal inkább ezért szerették őt, mintsem a nagy szája és a hódításai miatt. Mindenkihez volt egy-két kedves szava, segített ahol tudott. Csoda-e hát, hogy a te szívedet is igen hamar meghódította?! De akkoriban te is tudtad, hogy egy menő végzős srác – még ha tényleg nem is akkora tuskó, mint néhány haverja – nem egy elsőssel fog kezdeni, így szép lassan elengedted a kettőtök boldog kapcsolatáról szövögetett álmaid... elméletben legalább is. 

A gyakorlatban sokkal inkább elnyomtad és letagadtad, nem pedig elfelejtetted.

Sosem vallottad be neki, hogy tetszik neked. Azt meg végképp nem, hogy a diplomaosztós bulija után álomba sírtad magad, amikor rájöttél, hogy többé már nem lesz veled ott minden nap. Féltél, hogy talán sosem találkoztok már.

De ezek a heti kis találkozások bebizonyították, hogy nem tűnik el csak úgy az életedből. Amikor pedig először randira hívott, nem túlzás azt mondani, hogy az egyik álmod vált valóra. Hiába próbálkoztál más srácokkal az évfolyamodról, egyikük sem volt Hyuk, így egy idő után feladtad. Ez pedig úgy tűnik, megérte.

Már egy ideje randizgattok és egy ideje már kétséged sincs felőle, hogy Hyuk viszonozza az érzéseid. Izgalommal tölt el minden perc, amikor találkozol vele, hiszem sosem tudod, hogy melyik lesz az a pillanat, amikor végre elhatározza magát és hivatalossá teszi azt, amit már mindketten jó ideje tudtok.

A mai közös összeülésre készülődsz lelkesen. Habár képtelen vagy tagadni, hogy leginkább Hyuk miatt maradtál a bandában, azért a többiek is hiányoznak, ha valami miatt hetekig nem teljes a létszám. Egy ideje pedig valahogy sosem sikerül mindenkit egy időben egy helyre terelni, ám ma valami fura csillagállásnak hála úgy tűnik, mégis összejön a dolog.

Elégedetten méregeted magad a tükörben, mikor késznek nyilvánítod a szetted. Mosolyogva simítasz végig a nyakadban lógó aprócska, ám annál gyönyörűbb virág alakú medálon, amit nem rég kaptál Hyukról és képtelen vagy elszakadni a gondolattól, hogy napról napra jobban szereted ezt a fiút.

Hosszúra nyúlt ábrándozásodból a csengő kellemetlen visítása ránt ki, amire összerezzensz. Kissé összezavarodva sétálsz az ajtó felé, hiszen nem vársz senkit, viszont lassan indulnod kéne, ha nem akarsz elkésni. Egy váratlan vendég most nem jön jól.

- Hyuk? – lepődsz meg, ahogy kinyitva az ajtót a mosolygó fiúval találod magad szemben. – Hát te? Nem úgy volt, hogy a pubnál találkozunk?

- Baj, hogy érted jöttem? – dönti oldalra a fejét és egy édes mosoly költözik az ajkaira. A te gyomrodban pedig felélednek a pillangók.

- Nem ezt mondtam – nyújtod rá a nyelved, mire ő csak felkacag.

- Igyekezz – terelget nevetve a nappalidba, hogy összeszedd a cuccaid és el tudjatok indulni. Az autóban kellemes csendben telik az út. Az ablakon kibámulva figyeled a mellettetek elrohanó várost. Szereted ezt a helyet és nem csak a melletted ülő férfi miatt.

- Hyuk! Itt kellett volna balra menned – nézel rá, amikor elhagyja a kereszteződést, ahol lefordulva eljuthatnátok a megbeszélt helyre.

- Kellett volna – néz rád egy pillanat erejéig, majd a kezedet megfogva kulcsolja össze az ujjaitokat. – Elrabollak – vigyorogja. – Remélem nem bánod – cirógatja meg a kézfejed.

- Talán túlélem – mosolyogsz rá és újra kinézel az ablakon.

- Itt vagyunk – szólal meg nem sokkal később, amikor felértek a külváros szélén elhelyezkedő domb tetejére. Sokat jártatok ide már az egyetem alatt is. Kis édes, csendes szigete ez a nyüzsgő nagyvárosnak. Amiért pedig kifejezetten szereted, hogy innen lehet látni a csillagokat.

- Milyen rég láttam ilyen tisztán az eget – mélázol el, miközben a felettetek elterülő végtelen égboltot nézed. Nem vagy különösebben romantikus alkat, de a csillagok mindig is el tudtak varázsolni. – Kislányként nyáron képes voltam hajnalokig bámulni az eget várva, hogy majd jön egy hullócsillag és valóra váltja a kívánságom – kuncogod.

- És mit kívántál tőle? – fonódnak köréd ölelő karok.

- Őszintén? – nevetsz fel kissé, miközben a hátad Hyuk mellkasának döntöd és kényelmesen elhelyezkedsz a karjaiban. – Mindig egy rendes, odaadó, kedves srácot kívántam magamnak. Egy igazi herceget – mosolyodsz el az emléken, majd hirtelen egy hullócsillag szeli át az eget. – Nézd! Gyorsan! Kívánj valamit! – mondod csukott szemekkel és közben azt kívánod, hogy ez legyen a nap. – Na, kívántál valamit? – fordulsz szembe kíváncsian és egy pillanatra meglepődsz, hogy milyen közel is van hozzád. Elveszel a gyönyörű ében szemekben és csodálkozva nézed a fiú gyönyörű, hosszú szempilláit.

- Még szép – mosolyogja és szorosabbra fűzi a karjait a derekad köré. – Ha elmondod a kívánságod, én is elmondom enyém – dönti a homlokát a tiédnek.

- Az úgy nem válik valóra – biggyeszted le az ajkaid és a nyakát átölelve csökkented még kisebbre a köztetek lévő távolságot.

- Próbáljuk meg, hátha mégis – suttogja az ajkaidra, majd ahogy ujjaid fekete tincsei közé túrnak eltünteti azt a pár apró millimétert is közületek. Ajkai finoman tapadnak a tiedre, miközben testetek minden apró pontja összesimul. Apró sóhajjal nyugtázod a derekadon táncoló ujjait, mire ő elmélyíti a csókot. Hosszú percek után egy elégedett mosollyal válik el az ajkaidtól. – Szóval? – kérdezi játékos fénnyel a szemeiben.

- Most vált valóra – bújsz a nyakába vörös arccal, mire felkacag. – És a tied? A te kívánságod mi volt? – emeled fel a fejed kíváncsian.

- Hogy én legyek a herceged, akit kislányként kívántál – mondja, majd újra gyengéden megcsókol. És jó sokáig el sem ereszti az ajkaid.

Talán tényleg izgalmas a várakozás, de a csók után kezdődik csak igazán a Csoda.