Milyen érdekes, hogy nagyon sokszor bele sem gondolunk abba, hogy a szavak milyen mély nyomokat tudnak hagyni egy-egy ember lelkében.

Ma már elbagatellizált igazság az, hogy minden szónak súlya van. Pedig talán mostanában a legigazabb, amikor szinte kivétel nélkül, minden ember küzd egyfajta megfelelési kényszerrel. Amikor mindenki vágyik arra, hogy elfogadják, hogy befogadják. Sokan szinte már beteges módon képesek küzdeni ezért. Az elutasítás, gúnyolódás pedig mély sebeket tud ejteni a lelkeken. Olyan mélyeket, amik gyógyulásához nem hetek-hónapok kellenek, de sokszor még egy élet is kevés. Sokan hordoznak félelmeket, bántásokat a szívükben még sok-sok év múltán is, amiket nem gyógyít be az idő. És a kedves szavak is csak nagyon nehezen. 

Nehezen, mert olykor az ember már képtelen hinni bennük.

Valahogy így vagy ezzel te is. Már kicsi babának is édes, gömbölyded voltál. Pufi arcocskával és hurkás combokkal, cuki pocakkal. Aranyos duciságod pedig sokáig elkísér. Sosem voltál kövér gyerek, ezt a legrosszabb indulattal sem lehetett rád mondani, de a tipikus nádszál, törékeny lányok táborától is elmaradtál, ami miatt azért piszkáltak rendesen. Ezek a piszkálódások, habár próbáltad te magad is viccel elütni őket, komoly hatással voltak rád. Nyáron a negyven fokokban is hosszú nadrágban, bő pólókban jártál ügyelve arra, hogy semmit ne mutassanak meg a testedből.

Mire eljött a középiskola, a babaháj eltűnik rólad. A hasad lapos, a combjaid formásak, a cicid bár lehetne nagyobb, gömbölyű, feszes, a feneked kerek és összességében egy nagyon csinos lány lettél.

Nagyon csinos lány, tele komplexusokkal és félelmekkel. Az általános iskola tükör előtti évei nem múltak egy nyomtalanul. Ma is inkább fekete, bővebb fazonú ruhákban jársz, amik jótékonyan rejtik el a tested vonalait a kíváncsi szemek elől. Szoknyát akkor sem lennél hajlandó felvenni, ha könyörögnének érte, a felsőtestedre simuló felsőket pedig még a boltban is elkerülöd. A bikini pedig a legádázabb ellenséged, még az említésére is lever a víz.

Borzalmasan zavarba jössz, ha valaki megnéz magának, a verbális bókok meg gyakorlatilag leblokkolják az agyad logikus működését. Beindítják a vészjelzőt a fejedben, hogy minden elhangzott dicsérő szó, csak gúnyolódás és valójában kövér vagy. Amíg más lányok büszkén mutatják meg a testüket és imádják, amikor a fiúk utánuk fütyülnek a folyosón, addig te egy-egy ilyen eset után még egy számmal nagyobb ruhát veszel magadnak, hogy még inkább eltakarjon.

És hiába a szüleid, a barátaid győzködése, képtelen vagy nekik hinni. Még az az egyfolytában téged figyelő, csillogó, mélybarna szempár is kevés, hogy úgy lásd magad, amilyen vagy. És ezen a barátaid – egyébként minden bizonnyal segítő szándékú – akciói sem segítenek sokat.

- San! Nem! – sikítasz fel, mikor a legjobb barátod előáll a büntetéseddel. A múlthéten fogadtatok, amit te elveszítettél. És balga módon Sanra bíztad a büntetés kiagyalását. – Nem megyek aquaparkba.

- Mingi is ott lesz – vigyorodik el jól tudva, hogy a magas barátja közel sem hagy annyira hidegen, mint ahogy próbálod mutatni. Nem akarsz a többiek előtt hülye picsának tűnni, aki csak kéreti magát. Mingi nem csinál titok abból az iskolában, hogy tetszel neki. Teljesen más oka van az elutasításnak... egyszerűen csak képtelen vagy elhinni, hogy tényleg te kellenél neki...

- Nem. Vetkőzöm. Bikinire. Senki. Előtt – szűröd a fogaid között, de ez nem nagyon hatja meg az előtted álló fiút.

- A fogadás, az fogadás – vereget vállon. – Vettem neked egy bikinit – közli még veled, majd egy papírszatyrot a kezedbe nyom és távozik jó pár gyilkos gondolatot hagyva maga mögött. Nem biztos, hogy nem ez az aquaparkos kiruccanás lesz Choi San utolsó nagy mókázása élőként a világon. Beletörődött sóhajjal nézel bele a szatyorba és legalább abból a szempontból megnyugszol, hogy nem cseszett ki veled annyira. Egy teljesen egyszerű fekete bikinit vett és nem valami párducmintás, tanga bugyis csodát, amit egyébként simán kinéznél belőle.

Hamar eljön a kis kirándulás napja. Lehetne állítani, hogy nyugodt boldogsággal várod, hogy megérkezzenek érted, de ez hazugság lenne. Ideges vagy, félsz és fogalmad sincs, hogy mit kezdj ezzel az egésszel. Soha senki előtt nem mutatkoztál még ennyire kevés ruhában és nem Song Mingi volt az első, aki előtt tervezted.

Végül a srácok és Somi megérkeznek, hogy elinduljatok az elkerülhetetlen felé.

Alapvetően szeretsz velük lenni, hiszen a barátaid. Most mégis szinte félsz tőlük. Igazából egyikük sem tudja pontosan, hogy honnan is fakad „rendes ruhák fóbiád", ahogy San nevezi a dolgot, de sosem erőltették, hogy elmond, egyszerűen csak elfogadtak a fura, nagy gönceiddel. És reméled, hogy ez az elfogadás nem a mai nap fog kútba esni.

A parkhoz érve a sor szerencsére nem túl hosszú, így sikerül hamar bejutnotok. Bent azonnal az öltözőkabinok felé veszitek az irányt, ahova Somi társaságába lépsz be és kissé idegesen, habozva cseréled le a ruháid.

- Gyönyörű vagy, T/N – lép melléd a barátnőd és biztatóan átkarol, miután mindketten átöltöztök – Hidd már el – nevet rád. – Minginek folyni fog a nyála – kacagja és ki is lép a helyiségből.

Hosszú percek telnek el, mire te is hajlandó vagy kilépni a fiúk elé. Takarod magad, ahogy csak tudod és nem vagy hajlandó még csak rájuk sem nézni. A félelmed pedig egyre csak nő, amikor már percek óta egyik sem szól egyetlen árva szót sem.

- Atyaég – nyögi ki először San és lassan felpillantasz rá. A döbbenettől elnyílt ajkakkal néz végig rajtad újra és újra. – Atyaég – ismételi meg, majd vigyorogva fordul a melle álló Mingi felé, aki csak kiismerhetetlen arccal bámul a szemeidbe. A tekintetetek összekapcsolódik, miközben te egyre feszültebb vagy.

- Szia, T/N – találja meg a hangját és egy akkorát nyel, hogy azt még a szomszéd városban is hallották valószínűleg. Somi és San csak vigyorogva hagynak magatokra, te pedig csak állsz egyik lábadról a másikra és várod, hogy Mingi reagáljon valamit. – Csinos vagy – mosolyodik el egy pillanatra sem szakítva el a tekintetét a testedről. – Úgy látom, jól választottam bikinit – csillan egy huncut fény a szemeiben, mire te csak még inkább elpirulsz és gondolatban feljegyzed magadnak, hogy tényleg megölöd Sant, ha innen haza mentek. – Csobbanunk? – nyújtja feléd a kezeit, te pedig elfogadva azt nevetve csatlakozol hozzá.

Végig szórakozzátok a napot. A zavarod percről percre oldódik, ahogy egyetlen negatív megjegyzés vagy beszólás nem érkezik. Ezen persze sokat segít Mingi rajongó tekintete, ami alig akar leszakadni rólad. A kezeiről nem is beszélve. Ölel a medencében, a csúszda tetején, de még két csúszda között is a derekadon pihennek a kezei. Főleg, amikor már több idegen fiú felejti rajtad a tekintetét, amikre rendszerint gyilkos tekintet a válasz, te pedig csak piruló arccal, hevesen dobogó szívvel figyeled, ahogy szép lassan kiakad.

- Többet nem jövünk ide – csúszik Mingi keze a csípőd köré és robban fel a ketyegő bomba, amikor a büfésorban állva egy srác igencsak megbámul.

- Hogy neked milyen jól áll a féltékenység – húzza a fiú agyát Somi, te pedig csak nevetve bújsz a harciaskodó mellkasába.

A nap végén hazaviszitek Sant és Somit, Mingi azonban veled egészen másfelé indul, mint amerre kellene.

- Nem erre lakom – mondod az utat figyelő fiúnak.

- Tudom – mosolyodik el, miközben egyik kezét a combodra simítja és továbbra is csendben vezet, mialatt te a gondolataiba merülsz. – Itt vagyunk – szólal meg újra jó pár perccel később, te pedig csak mosolyogva konstatálod, hogy hova hozott.

- Milyen romantikus – nevetsz fel a régi gyárépület látványára.

- Szeretek stílusos lenni – vonja meg a vállát és a kezednél fogva kihúz az autóból, hogy ujjaitokat összefonva sétáljon veled az elhagyatott telepen. Ezen a helyen utasítottad vissza először még tavaly, amikor az osztályotokkal paintballozni jöttetek ide. – Újra kezdeni ott, ahol minden kezdődött – áll meg veled szemben és szorosan magához ölel. Mosolyogva fonod a karjaid a nyaka köré és nézel fel a sötét szempárba. Ma egy hatalmas falat sikerült lerombolnod magadban. És ehhez neki is köze van.

- Köszönöm – mondod neki csendesen.

- Mit? – kérdez vissza lágyan mosolyogva.

- A mai napot – hajtod a fejed a vállára. A belőle áradó klór szaga sem tudja elnyomni a bőre kellemes illatát, amit szinte drogként szívsz magadba. – Sok minden változott ma. Ha nem is örökre, de egy időre igen. Ami talán segít, hogy a jövőben még jobb legyen.

- Sosem értettem, hogy miért rejted el magad – simít végig óvatosan a testeden tökéletesen értve a szavaid mögött meghúzódó lényeget.

- Mély sebek ezek, Mingi – sóhajtod. – De talán a mai nap segít abban, hogy gyógyulásnak induljanak – emeled fel a fejed, hogy a szemeibe nézz.

- Gyönyörű vagy – mosolyodik el édesen. – Nekem mindegy, hogy bikiniben vagy hosszú, bő pólókban, de gyönyörű vagy – simít az arcodra. – És csak azt szeretném, ha hagynád, hogy ezt neked is megmutassam – hajol közelebb, majd lágyan az ajkaidra csókolva veszi birtokba őket a szíveddel együtt. Odaadóan simulsz a karjaiba és viszonozod minden apró érintését. Repes a szíved a boldogságtól és minden halvány ellenkezést igyekszel magadban elnyomni. Hiszel Minginek, mert hinni akarsz neki. És tudod, ha valaki begyógyíthatja azokat a régi sebeket, az ő. – Egy kérésem azért lenne – szólal meg, amikor elváltok egymás ajkaitól. – Lehetőleg más ne lásson ebben a bikiniben, jó? – vigyorog rád, mire te csak kuncogva nyomsz egy apró csókot az ajkaira.

- Tényleg jól áll a féltékenység! – nevetsz rá és boldogan fogadod a temérdek csókot, amivel elhalmoz.