Halihó! :3

Újabb kérést hoztam, aminek keretében büszkén prezentálom az első P1Harmony írásomat, remélem tetszeni fog!^^ Egy kis (szerintem) cuki slice of life lett, én imádtam írni :D

A véleményeknek mindig örülök ;)

Jó olvasást!

D.

Van-e nagyobb szívás annál, mikor a nyári szünet nagy részét tanulással kell tölteni, mert a névsor végének jut minden évben az a nagyszerű lehetőség, hogy augusztus végén tegye le a vizsgáit? Persze! Amikor a pasid – aki a névsor elején szerepelve már júniusban túl volt mindenen – ezt nem érti meg, vagy legalábbis képtelen nem totálisan kiidegelő stílusban kezelni. Valljuk be, sokat nem segít a hangulaton, sőt a vizsga miatti feszültséget csak tovább szítja, aminek hála nem egy alkalom van, amikor életed párját simán agyon tudnád verni bármelyik tankönyveddel, ha éppen úgy hozná az élet... és még lelkiismeret furdalásod sem lenne túl sokáig miatta.

Jiung és te még a gólyatáborban ismerkedtetek meg, és szép lassan lettetek egy pár az első szemeszter alatt. Tulajdonképpen letagadni sem tudod – nem mintha akarnád –, hogy odavagy érte, de az elmúlt napokban borzalmasan bosszantó, és ezt még tudja is magáról... épp azért csinálja. Persze, valahol megérted, hiszen ma van a hónapfordulótok, amit eddig egyetlen alkalommal sem hagytatok megünneplés nélkül, de most az egyszer akár lehetne kivételt tenni, hiszen pontosan tudja, hogy mennyit számít az a vizsga, ami még előtted áll, és amin ő már rég túl van. Hiába tudod, hogy csak nyugtatni akar, amikor századjára is elmondja, hogy igazából az egész nem nagy szám, de helyette mindig csak felbosszant vele, és ennek újabban már hangot is adsz minden egyes alkalommal.

- Meséljem el újra, hogy te milyen voltál a vizsga előtti hetekben, Choi Jiung? – kérdezed tőle bosszúsan, mert természetesen most is téged idegesít az ágyadon heverészve, ahelyett, hogy hagyna nyugodtan tanulni. Legalább azt a napi mennyiséget, amit kitűztél magad elé.

- Nem kell, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy idegbeteg voltam – hajol hozzád vigyorogva, hogy egy békítőcsókot lopjon az ajkaidról. Egyszerűen lepereg róla minden. Bár valójában eszed ágában sincs megbántani. – De akkor sem fogom végig nézni, hogy csak a tanulásról szóljanak a napjaid a nyári szünetben. Okos vagy, T/N, a legjobb az évfolyamon – veszi a kezei közé az arcod és lágyan cirógatni kezdi a bőrödet. – Hidd el nekem, hogy egy napi nem tanulás sem fog ezen változtatni – nyom egy puszit az orrodra. – Maximum a pasid lesz totál szomorú, ha újra a tankönyveket választod helyette – biggyeszti le az ajkait édesen. – Hát el bírnád viselni? – veti be a kölyökkutya tekintetét, mire csak felsóhajtasz.

- Annyira utálom, amikor ezt csinálod – dünnyögöd a mellkasának dőlve, mire ő csak felnevet. Tudja, hogy nyert... újra.

- Mit? Hogy kicsalogatom a Királylányt a tornyából? – kérdezi vigyorogva, majd a választ meg sem várva csókol az ajkaidra, és jó pár hosszú percig el sem ereszt.

- Szemtelen vagy, Choi Jiung – morgod a csókba, miközben kezeiddel hajába túrva húzod magadhoz még közelebb már, ha ez lehetséges.

- Még szerencse, hogy így szeretsz – pimaszkodik, majd az alsó ajkadra harapva csalja ki belőled az első jóleső sóhajt. – Hmm... mondjuk program tekintetében rugalmas vagyok – siklik a keze a csípődre, miközben egyre hevesebben csókol.

- Jiung – nyögöd, ahogy alsó ajkadba harap. – Randiról volt szó – tolod el magadtól határozottan.

- Végül is ez is randi – siklik a keze a pólód alá, és nyakadon kalandozó ajkai sem könnyítik meg a helyzetet.

- Elmenős randiról – javítod magad két visszafogott sóhajtás között.

- Ez is elmenős program – néz a szemeidbe egy széles vigyorral az ajkain, miközben a szemöldökét rángatja.

- Choi Jiung! – csattansz fel elvörösödve, mire ő kacagva borul rád.

- Szeretlek – neveti, majd felemelkedve rólad egy játékos puszit nyom az orrodra. – Na, gyere – tápászkodik fel, és a kezét nyújtja, hogy felsegítsen téged is. – Elmegyünk egy elmenős randira – vihogja, miközben te csak szemeidet forgatva tápászkodsz fel az ágyról.

- Idióta – morgod, mire kedvesed csak egyre vígabban lépdel utánad.

Valójában egy percét sem bánod annak, hogy hagytad magad elcsábítani egy kicsit a tankönyvek mellől. Sosem voltatok az a típusú pár, akik nagy felhajtást rendeznek a hónapfordulóiknak, és ez most sincs másképp.

- Te erre készültél? – lepődsz meg, amikor a tengerparton kiszállva az autóból Jiung egy igen szépen megpakolt kosarat halász elő a csomagtartóból egy puha pléddel kiegészülve.

- Azért reménykedtem, hogy még mindig meggyőzőbb vagyok, mint a jegyzeteid – kacsint rád, majd derekadat átölelve keres egy szimpatikus helyet, ahova letáborozhattok.

- Micsoda önbizalom – nyomsz egy puszit az arcára, mielőtt a lábai közé fészkelnéd magad, hogy mellkasának dőlve, erős karjai között élvezd ki a nyugodt perceket.

- Tökéletes vagyok, nincs mit tenni – neveti és egy apró csókot nyom a nyakadba, majd szorosan magához ölel.

- És szerény – motyogod.

Órákon át bámuljátok összebújva a hullámzó tengert, miközben semmiségekről beszélgettek, és lassacskán elcsipegettek mindent, ami a kosárban lapult. Minden percben azt kívánod, hogy ez a délután bárcsak örökké tartana.

- Min jár az agyad? – pillantasz fel, amikor Jiung csak elmélázva hümmög, miközben a combodra rajzolgat felismerhetetlen mintákat.

- Ha vége a vizsgáidnak, fogjunk két hátizsákot, és járjuk meg a világot – dobja be az ötletet, mire neked döbbenten nyílnak ez ajkaid.

- De Jiung, van még öt másik évünk azt egyetemen – világosítod fel, bár tagadhatatlan, hogy egy pillanatra elfogott a vágy, hogy igent mondj neki azonnal.

- Ugyan már, T/N – fordít magával szembe egy ügyes mozdulattal –, egy év kihagyás nem a világ. Most vagyunk fiatalok, most még mehetünk. Régi nagy vágyam válna valóra – mosolyodik el.

- De azt nem egyedül képzelted? – kérdezed tőle kötekedve. Emlékszel, még a gólyatáborban mesélt erről a tervéről, de akkor abban te még nem szerepeltél.

- Tudod, T/N, engem nélküled már az égvilágon semmi sem érdekel – veszi kezei közé az arcod. – Szeretlek. És már egy jó ideje minden egyes tervem nem csak rólam, hanem kettőnkről szól – súgja az ajkaidra, majd lágyan birtokba veszik őket. Szorosan ölel magához, és percekig el sem ereszt.

- Én is szeretlek, Jiung – kuncogod elválva tőle, majd a következő pillanatban te csókolod meg őt eldöntve a puha pléden. Hosszú-hosszú percekig csókolóztok simogatva, cirógatva egymást, ahol csak éritek a másik bőrét. Ahogy telnek a percek, úgy lesz a Kedvesed egyre hevesebb és követelőzőbb. Egy pillanat alatt fordítja meg a helyzeteteket, így már te fekszel a pléden, ő pedig a lábaid közé fészkelve magát csap le újra az ajkaidra, ezúttal az előbbinél is akaratosabban. – Jiung – sóhajtod hajába kapva, ahogy a csókból kiszakadva nyakad érzékeny bőrét kezdi kényeztetni. Ujjai felsőd alá táncolva cirógatják a bőröd, te pedig csak sóhajtozva élvezed az egyszerre lágy mégis akaratos érintéseket.

- Menjünk haza – lihegi, amikor elszakadva tőled a szemeidbe néz. – Nyitott lennék egy átvitt értelemben is elmenős befejezésre – feszíti neked a csípőjét, amiből tisztán érzed, hogy mennyire hatással is volt rá ez a néhány kellemes perc, te pedig csak nyögve húzod vissza az ajkaidra beleegyezésed jeléül. – De tudod, azt sem bánom, ha nem érünk hazáig – közli egy vérlázítóan pimasz vigyorral, majd a karjaiba véve az autójához sétál veled – az ajkaidtól egy pillanatra sem szakadva el –, ahol méltóképp ünneplitek meg a hónapfordulótokat, miközben egy újabb közös élménnyel gazdagodtok...