Hejhó!^^ 

Hoztam egy újabb régiújdonságot :3 Ez a másik már említett nyers fejezet. Holnap pedig egy új újdonságot hozok! Ma akartam, csak nem lettem vele kész xD

A kérős formot lent hagyom kommentben, aki szeretne kérni, töltse ki vagy írjon nekem privátba ;)

Jó olvasást! A véleményeknek csak örülök^^

D.

Szereted a munkád?

Persze.

Ha újra kezdhetnéd is ezt választanád?

Ki van zárva!

Amikor egy ajándékboltban kezdtél el dolgozni, semmi más nem hajtott csak önös érdekek. Imádod a csecsbecséket, hosszú órákat vagy képes bámészkodással tölteni és még a pénz sem jön rosszul. Sőt.

De ez a nyári turista láz... ez kikészít. 

Mindenki szuvenírt akar... és mindenki tőled várja, hogy megmondd, hogy melyik a tökéletes.

Naponta legalább tíz olyan emberrel találkozol, akinek nem tudsz jó dolgot ajánlani pusztán azért, mert ők maguk sem tudják, hogy mit is akarnak valójában. Mindennel van valami bajuk. Túl kicsi, túl nagy, túl világos, túl sötét, túl színes, túl unalmas. Drága, nem elég drága, túlságosan olcsó. Bóvli, nem érdemli meg az anyós, öcs, meny, vő, unokatestvér. Az unoka túl kicsi hozzá vagy már éppen túl nagy. Nem tudja, hogy mit szeret a nagynénje, de ezt tuti nem. Egyszerűen kész agyrém.

Bár a mai kedvenced egyértelműen a húszas éveiben járó, nem túl okos leányzó, aki nem csak téged, de a boltban tartózkodó összes vásárlót kiakasztja.

- Én nem ilyet akarok! – visítja, mikor a kezébe adod az eddig követelt pink színű világító gömbkészletet, amit valami szobadíszként akar használni, már ha jól értetted azt, amit affektálva elmakogott.

- Rózsaszínt mondtál – sóhajtod. – Ez rózsaszín.

- De nekem nem tetszik – toporzékol, te pedig elveszíted a türelmed, miután az elmúlt másfél órában igyekeztél megtalálni az ízlésének megfelelő lakberendezési csecsebecséket, amik valószínűleg nem is léteznek.

- És erről talán én tehetek? – csattansz fel. – A másik húsz se tetszett. Rózsaszínt akartál? Ez rózsaszín, vidd el. Nem tetszik? Akkor hagyd itt, de könyörgöm, ne sipákolj tovább a fülembe, mert megőrülök tőled! – tör ki belőled. Tudod jól, hogy nem szabad így beszélni egy vevővel, de ez a lány messze túlment azon a határon, amit még hajlandó vagy elviselni bárkitől.

- Oppa! – sikítja. – Hallod, hogy beszél velem ez a kis... alkalmazott – akad meg kissé a mondatban, te pedig csak felvonod a szemöldököd és szemeidet forgatva nézed, ahogy immár a főnököd előtt toporzékol.

- T/N! – csattan fel a férfi. – Az irodámba! Most! – szinte üvölti, a lánynak pedig csak egy gúnyos vigyorra telik, ahogy lábujjhegyre állva egy apró puszit nyom a magas férfi arcára. A látványba pedig belesajdul a szíved is. Annyival jobbat érdemelne ennél a hisztérikánál... Már az első pillanattól kezdve teljesen odavagy a hely tulajdonosáért. Yoonoh, vagy ahogy a nagy közönség ismerni, Jaehyun elismert idol, akinek pusztán hobbija ez a bolt. Szeret itt lenni és akárcsak te, odavan ezekért az apró csecsebecsékért. Kedves, megértő, szellemes és hihetetlenül jóképű. Sikeres és sokan ismerik, mégsem szállt el tőle. Bent a boltban teljesen átlagos emberként viselkedik függetlenül attól, hogy rengeteg rajongója megfordul az üzletben. Tudtad, hogy van egy lány, aki sündörög körülötte, de nem gondoltad, hogy egy ilyen üresfejű liba az, aki felkelti az érdeklődését. Persze azt sosem gondoltad, hogy esetleg majd te, hiszen egészen más ligában játszotok és elég neked, hacsak csendben messziről imádhatod. De ez a lány... – Elárulnád, mi volt ez az előbb? – von kérdőre, ahogy belép az irodájába.

- Elszakadt a cérna? – vonod fel a szemöldököd. Kicsit bánt, hogy bár végignézte a jelenetet, most mégis téged cseszeget a hisztérika helyett.

- Nem beszélhetsz így egy vevővel – emeli fel a hangját. – Pláne nem a többi vásárló előtt!

- Mert ő beszélhet velem úgy, mintha csak egy lábtörlő lennék?! – üvöltöd vissza. – Lehet, hogy te elviseled tőle ezt a stílust cserébe azért, hogy a bugyijába mászhass, de én nem fogom! – fordulsz sarkon, hogy elhagyd az irodát. Már a bolt közepén jársz, amikor valaki hirtelen visszaránt és egy kemény, izmos mellkasnak ütközöl.

- Nem mondtam, hogy elmehetsz – sziszegi a főnököd idegesen az arcodba, a látóteredbe úszó önelégülten vigyorgó lány pedig végleg kiakaszt.

- Nyilván kettőnk közül nem az idióta picsa nődet fogod kidobni – böksz a fejeddel a hirtelen ártatlan képet vágó, szinte már síró lány felé –, úgyhogy nem is várom meg, amíg kimondod - nézel dacosan a szemébe. – Felmondok! – téped ki a kezed a markából és meg sem állsz hazáig. Ha eddig lehetett volna is bármilyen kis esélyed is, most biztosan eljátszottad mindet.

Utálod ez a napot, ez már biztos... meg a hisztis libákat is.

Miután jól kibőgöd magad, lassan összeszeded a gondolatid és nekiállsz valami vacsorát összedobni, miközben azon agyalsz, hogy hol keress magadnak munkát. Merthogy ezek után többé be nem lépsz abba a boltba, az egyszer biztos. Kissé fáj, hogy így váltatok el egymástól, de talán így a legjobb. Nem kell minden áldott nap nézned, ahogy az a liba körbe nyalja Jaehyunt, és nyivákol neki egész nap.

Már épp telepednél le a kanapéra, mikor valaki szabályszerűen ráfekszik a csengődre.

- Szállj már le róla! – kiabálod, miközben az ajtó felé haladsz. – Nem vagyok ám süket! – téped fel a falapot, és hirtelen a szó is benned reked, ahogy meglátod a küszöbödön ácsorgó exfőnöködet.

- Öltözz fel! – közli veled és besétál melletted a lakásba.

- Persze, Yoonoh, gyere csak be – ironizálsz, mire csak rád vigyorog.

- Még ma – mondja, miközben helyet foglal a kanapédon és belekóstol a ramenedbe. – Fincsi – villant feléd egy vigyort, mire te csak duzzogva elvonulsz felöltözni valami normális ruhába.

- Hova megyünk? – kérdezed, ahogy visszaérsz a nappaliba és már meg sem lepődsz, hogy az éppen mostanában olvasott könyvedet lapozgatja.

- Beszélgetni – feleli, majd becsukva a könyvet feláll és eléd sétál.

- Itt is lehet – fonod karba a kezed. Valójában kissé még mindig haragszol rá, amiért veled kiabált a boltban.

- Istenem, T/N, mi lenne, ha csak egyszer nem ellenkeznél velem? – kérdezi égnek emelt kezekkel.

- Nekem van agyam – jelented ki. – És használom is. Nem úgy, mint a hisztérika barátnőd.

- Egy, nem a barátnőm – mondja, mire felvonod a szemöldököd. – Kettő, jól áll a féltékenység - kacsint rád.

- Én... én... én nem... én nem vagyok féltékeny! – hápogod szinte már sértetten.

- Inkább gyere – akasztja le a fogasról a vékony farmerkabátod, hogy aztán rád adja és a kezedet megfogva kivezessen a lakásból. Hosszú-hosszú percekig sétáltok összefűzött ujjakkal a lassan a horizont alá bukó nap fényében egyetlen árva szó nélkül. Ő látszólag nem akarja megtörni a kellemes csendet, te pedig nem tudod, hogy mivel törd meg. Kérdésed lenne millió, de nem tudod, hogy mivel is kéne kezdeni. – Igazad volt ma – töri meg végül ő a csendet.

- Parancsolsz? – sandítasz fel rá kissé hitetlenkedve. Azért nem az a típusú fickó, aki könnyen elismeri, ha tévedett vagy hibázott.

- Igazad volt – ismételi meg az előző mondatát teljes természetességgel, miközben halványan rád mosolyog.

- Miben is? – vonod fel a szemöldököd. Van ötleted, de hallani akarod a saját füleddel is. Lehet, hogy gyerekes, de akkor is.

- Túl sok mindent tűrtem el eddig Hyojinnek – sóhajtja gondterhelten és elfordítva rólad a tekintetét bámulja az utcán haladó embereket.

- Nahát, micsoda felfedezés – ironizálod halkan, de meghallja és csak felkuncog.

- Tudod, nem olyan egyszerű ez – kezdi el cirógatni a kezed finoman újra téged figyelve.

- Normális lányt találni? – kérdezed tőle. – Valóban nem. Mostanában mindenki tiszta gógyi - gesztikulálsz a kezeddel, ő pedig már nevet.

- Pontosan ezt szeretem benned – torpan meg hirtelen és szembe fordul veled, hogy átölelje a derekad és közelebb húzzon magához. Finom rántással lép be veled egy sikátorba elbújva a kíváncsi szemek elől.

- Mit is? – kérdezed meglepetten. Hányszor álmodoztál arról, hogy így tart a karjaiban, most mégsem tudsz mit kezdeni a helyzettel.

- Hogy sosem játszod meg magad előttem. Nem érdekel, hogy jó benyomást teszel-e rám vagy sem, hanem mindig azt mondod, amit épp gondolsz és érzel – simít finoman az arcodra. – Ilyen ember pedig kevés van körülöttem – vallja be kissé szomorúan. – Talán pontosan ezért is szerettem beléd az elmúlt hónapok alatt – fűzi hozzá mosolyogva totálisan ledöbbentve téged.

- Hogy mit mondasz? – nőnek tányér nagyságúra a szemeid.

- Sze-ret-lek – szótagolja. – Bár ma tényleg felbosszantottál, amiért így viselkedtél, de igazad volt. Hyojin kiábrándító volt,  főleg azután, hogy te elmentél. Igazából azzal nyitotta fel a szemeim – ismeri be kelletlenül és talán némi düh is költözik a hangjába.

- Akarom tudni, hogy miket mondott rólam? – kérdezed félredöntött fejjel.

- Lehet, hogy akarod, de nem fogom elmondani. Arra viszont készülj fel, hogy tele fogja kürtölni a sajtót velünk – húzza egy édes grimaszra az ajkait.

- Van olyan, hogy mi? – kérdezel vissza vigyorogva, miközben lassan átöleled a nyakát.

- Van – mosolyogja és minden további szó nélkül tünteti el a köztetek feszülő távolságot. – Ugye visszajössz dolgozni? – kérdezi, miután elváltok egymás ajkaitól.

- Hiányozna a legjobb munkaerő, mi? – nyújtod rá a nyelved, amire ő finoman ráharap.

- Csak szívesen nézegetem a kirakati babámat – vonja meg a vállát és mielőtt kiakadhatnál egy újabb csókot kezdeményez, amivel teljesen levesz a lábadról és rájössz, hogy bármennyi hisztérikát és döntésképtelen vásárlót leszel képes elviselni, ha cserébe Jaehyun minden este így csókol majd.