Haaaai ^3^

Régen - de leginkább sosem - csináltam még ilyet. Egy Wattpadon megtalálható történetnek a side storyja. Illetve egy bizonyos pontig követi csak az eredeti történetet. Szerintem alapvetően nélküle is érthető, de ha szeretitek a maffia sztorikat kukkantsatok bele _MinYeo_ 'Ugye csak viccelsz?' című történetébe! :3

Ehhez jó olvasást, a véleményeknek, mint mindig, most is örülök!

Legyetek jók!

D.

„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal mérnek.

Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor a magad szemében ott a gerenda.

Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a szálkát."

Furcsa lehet egy maffia kartell tagjaként a Szentírást forgatni, de mégis vannak benne olyan mélyen gyökerező életigazságok, amik mindenhol megállják a helyüket. Legyen az egy templom vagy egy főhadiszállás.

Elmerengve a sorokon kalandoznak vissza a gondolataid újra és újra a múltra és azt kívánod, bárcsak minden olyan lenne, mint rég.

Persze normális akkor sem volt, de legalább mindenki boldog volt.

Most meg mindenki megőrült... egyesek olybá' tűnik néha, hogy szó szerint.

Hatalmas ricsajra kapod fel a fejed, ami betölti a hotel egész emeletét. Tiszta szerencse, hogy csak ti vagytok, máskülönben már rég kihajítottak volna titeket.

- Mi ez a lárma? – dugod ki a fejed a szobából és még épp elkapod a pillanatot, ahogy Jongup szobájába egy lányt szó szerint berepítenek. – Ez tényleg meghülyült – morgod magad elé, majd a szoba felé indulsz. Az őrök ugyan nem akarnak beengedni, de pár pillantás és szabad utad van. – Istenem, jól vagy? – guggolsz azonnal a földön fekvő lány mellé, aki láthatóan nincs jól. – Gyere, segítek – nyúlsz hozzá finoman és ülő helyzetbe húzod.

- Minhee? – kérdezi rekedtes hangon, mire csak tányér nagyságúra nyílnak a szemeid.

- Te vagy Kate? – áll össze egyetlen pillanat alatt a fejedben a kirakós. A lány csak határozatlanul bólint egyet. – Szia, Kate – mosolyodsz el kedvesen. – Nem Minhee vagyok, a nevem T/N. Guk jól van? – nem bírod ki, hogy ne kérdezz rá, de láthatóan érzékeny pontra tapintottál, ugyanis a melletted ülő lány épp csak el nem sírja magát.

- Cicám, hogy... – robban be az ajtó hirtelen. A megnevezés facsar egyet a lelkeden. – Te mit keresel itt?! Ki engedett be ide? – néz rád dühösen Jongup. Kate látványosan húzza össze magát, neked pedig újabb kirakós darab áll a helyére a fejedben, amitől végtelen düh önti el az agyad.

- A kérdés az, hogy ő mit keres itt – pattansz fel mérgesen és a földön kuporgó lány felé mutatsz. – Mit akarsz ezzel elérni, Jongup?!

- Semmi közöd hozzá! – vágja az arcodba. Nehezen tudod kordában tartani a dühöd, de az évek alatt megtanultál bánni a férfival. Habár ezer meg egy alkalommal törte már össze a szíved, szereted őt. És most is, mint minden alkalommal igyekszel jobb belátásra bírni. Csak vannak módszerek, amik fájnak... piszkosul.

- Hát akkor innentől semmi máshoz sem akarom, hogy közöm legyen – közlöd vele higgadtan, miközben a szíved ezer darabra törik. De meg kell lépnek, különben sosem lesz vége.

- Ez nem így működik, Baby – nevet fel és közel lépve hozzád magához húz. Illata az orrodba férkőzik és alig tudsz ellenállni annak, hogy a karjaiba simulj.

- De, Up, pontosan így működik – szakítod ki magad az ölelésből és az értetlenül bámuló Kate mellé lépsz. – Őt pedig magammal viszem – segíted fel a lány. Jongup egész testében megfeszül és látod rajta, hogy legszívesebben tombolna.

- Nem viheted el! – lép közelebb hozzátok, de a feltartott kezed megállítja.

- De igen! Játszd tovább egyedül az őrült játékaid. Ez a lány semmiről sem tehet – öleled át Kate derekát, hogy biztonságosan tudd tartani.

- Ő Guk szerelme – fröcsögi a férfi magán kívül. Bár látszik, hogy végtelenül dühös, nem ér hozzátok. – Azé a Guké, aki mindent elvett tőled, nem emlékszel? – kúszik egy gúnyos félmosoly a helyes arcára és az őrület halvány szikrája ott pihen a tekintetében. Ilyenkor sosem tudod, hogy szereted vagy inkább szánod, amiért még mindig a múlton kesereg.

- Nem, Jongup – pillantasz rá –, aki mindent elvett tőlem, az te voltál – súgod halkan, talán nem is hallja, de nem érdekel. Szorosabban ölelve Katet hagyod el a szobát. – Ha akarsz, lőj le – veted még búcsúzóul a férfinek, majd tényleg elsétálsz.

- Mi volt ez? – szólal meg Kate, amikor már az autódban ültök. – Miért nem lőtt agyon?

- Bánod, hogy túlélted? – lősz el egy gyenge poént, mire egy halvány mosoly fut át a lány arcán.

- Nem értek semmit – vallja be és szomorkásan kibámul az ablakon.

- Gondolom Youngguk nem avatott be a részletekbe – szólalsz meg pár csendes perc után. – Ez igazán rá vall.

- Ismered? – kapja fel a fejét.

- Igen – válaszolod. Nem tudod, hogy mennyit mondhatsz vagy egyáltalán, hogy mennyit akarsz mondani. Látva ezt a gyönyörű lányt, aki még ránézésre is tökéletesen illik Gukhoz, elönti a lelked a keserűség egy pillanatra. Vajon, ha másképp választasz akkor...?

- Ki vagy te? – érkezik a következő kérdés.

- T/N vagyok.

- Ezt már tudom! – csattan fel. – De mi közöd Gukhoz? Miért vagy te valószínűleg az egyetlen a világon, akit Jongup egy ilyen után nem lőtt agyon ott helyben? És hova viszel?!

- Valaha ugyanazt jelentette nekem Guk, mint most neked – szólalsz meg pár perc után. – A világot – a válaszod láthatóan Kate torkára forrasztott mindent. – És hozzá viszlek – fűzöd hozzá mosolyogva, hogy megnyugtasd. Valójában tényleg nem akarod sem megijeszteni, sem bántani. Csak le akarod zárni ezt az egészet. És ha ehhez az kell, hogy a lelked legmélyebb sebeit tépd fel, akkor megteszed. A harmadik kérdését pedig egyszerűen csak figyelmen kívül hagyod... arra bonyolult a válasz és talán még te sem vagy teljesen biztos benne.

Kellemetlen csend telepszik az autóra a válasz után. Sejted, hogy mit gondol Kate, de valahol nem foglalkozol vele. Nem veheted magadra a világ minden gondját. Válaszokat akart? Megkapta. Az, hogy nem tetszik neki, már az ő baja.

- Honnan tudod, hogy hol van Guk? – érkezik egy újabb kérdés, mire csak felnevetsz, de nem válaszolsz.

Egy idő után Kate elalszik melletted, így lehetőséged van újra visszatérni a gondolataid közé és felkészülni a találkozásra.

Végül meggondolva magad az utolsó pillanatban változtatsz a terveiden és másfelé veszed az irányt. Valami azt súgja, hogy ez lesz a jó megoldás. Mikor megérkeztek, felébreszted Kate-et, aki bár vonakodva, de követ téged.

Annyi régi emlék, pillanat fut át az agyadon, ahogy belépsz a házba, hogy legszívesebben csak összekuporodva sírnád el magad. Hát még, amikor meglátod a ház tulajdonosát. Egy pillanat alatt veted magad az aprócska asszony ölelő karjaiba. Egy pillanatig olyan, mintha minden a régi lenne.

- T/N, drágám! Milyen régen láttalak. Milyen szép lettél – simít végig csontos ujjaival az arcodon.

- Hiányoztál, Nagyi – súgod könnyes szemekkel. – De hoztam még valakit – mutatsz a veled érkező lány felé, akit az asszony láthatóan felismer. – Hol van Guk?

- Csak nem engem keresel, T/N – érkezik egy rég hallott mély hang mögüled. A szíved egy pillanatra megáll, de lassan megfordulsz. Hazugság lenne azt állítani, hogy nem facsarodik bele a lelked a Katet szorosan ölelő Guk látványába... de ez a múlt.

- De, téged – mosolyodsz el lágyan. – Jó újra látni.

- Téged is – lép el a lánytól és váratlanul magához ölel. – Örülök, hogy épségben vagy – súgja, hogy csak te halld. Megmelengetik a szíved a szavai és jól esik az ölelése, de meglepő módon nem vált ki belőled valójában semmit. – Hercegnőm – fordul Kate felé egy gyengéd mosollyal az ajkain. Jó ezt látni. – Menj fel, nemsokára megyek én is, de beszélnem kell T/N-nel – halvány csókot nyom a lány ajkaira.

- Köszönöm – lép eléd Kate. Láthatóan nem tudja, hogy hogyan is viszonyuljon hozzád, de nem zavar. Nem lennél most a helyében.

- Szívesen tettem – öleled meg végül te őt. – Vigyázz rá – kéred szelíden.

- Vigyázni fogok – ígéri, majd kibontakozva az ölelésből az emelet felé veszi az irányt.

- Még mindig vele vagy? – kérdezi, amikor már kettesben ültök a hátsókertben. Nagyi magára vállalta, hogy segít Katenek és mellette lesz, amíg Guk veled beszélget.

- Igen – válaszolod halkan. Kicsit már bánod a délelőttöt. Nem azért, mert mentetted Kate-et, hanem mert talán ezzel a lépéssel most az utolsó fonalakat is elvágod, amik hozzá kötnek.

- Nem bántott? – tesz fel újabb kérdést óvatosan.

- Tudod, hogy nem – csóválod a fejed egy halvány mosollyal.

- Valóban nem? – pillant rád. – Mindig is hajlamos voltál elnézőnek lenni vele. Mindig is többet jelentett neked mindennél – sóhajtja, ami azért facsar egyet a szíveden.

- Most büntetni akarsz?

- Megérteni szeretnélek – simít végig finoman az ujjaidon.

- A válasz a miértekre ott van fent – böksz az emelet irányába. – Tudom, hogy ki ő, ahogy azt is, hogy mit jelent neked. Azért vagyok most itt.

- Kárpótlás? – sandít rád egy csibészes félmosollyal, de hangjából nem tudja eltüntetni a komoly élt.

- Bocsánatkérés, ha már minden áron nevén akarod nevezni – forgatod meg a szemeid.

- Mit fogsz tenni? Vele maradsz? – a hangjában aggodalom cseng, ami azért még most is megmelengeti a szíved.

- Tudom, hogy sosem értetted ezt, Guk, de szeretem őt – nézel mélyen az ónix szemekben, amiben egy pillanatra felvillan valami. Talán szomorúság, talán csalódottság, de lehet düh. Nem tudod értelmezni.

- Mindenek ellenére? – komorul el az arca.

- Mindenek ellenére – suttogod és néhány percre beáll közétek a csend.

- Ő rabolta el Kate-et – nem kérdez, kijelent.

- Tudom – pillantasz rá bűnbánóan, mintha te tehetnél erről.

- Nahát, visszatérünk a múlthoz, Tubicáim? – csattan egy hang hirtelen. – Annyira tudtam, hogy csak erre vársz – néz rá Jongup dühösen és már-már undorodva.

- Mire? – pattansz fel. – Hogy újra helyrehozzam a te hibáid? – szűröd a fogaid között.

- Arra, hogy újra a karjaiba szaladj – bök a fejével Youngguk felé, aki erre csak komótosan feláll és téged finoman arrébb tolva néz a férfi szemeibe.

- Ő a tiéd, Jongup – szólal meg nyugodtan, ami látszólag összezavarja a másikat. – Mindig is a tied volt. Sosem voltam elég ahhoz, hogy ezen változtatni tudjak – hangjában halvány fájdalom cseng.

- Mégis más kellett neked! – utal Kate-re, aki percek óta figyeli a beszélgetést.

- Mert elengedtem – sóhajt egyet rád mosolyogva. – Neked adtam a számomra egyik legfontosabb embert, mert az ő boldogságának kulcsa a te kezedben van és nem az enyémben. Mit akarsz még tőlem?

- Visszajött hozzád! – csattan fel Jongup, de láthatóan veszíti el a kontrollt.

- Visszajött, hogy újra megmentsen téged – feleli egyre türelmetlenebbül Guk. – Meg kellene becsülnöd, nem elüldöznöd magad mellől.

- Öltem érte!

- Nem értem öltél! – szállsz be a beszélgetésbe. – Agyadra ment a hatalom, azt hitted, mindent elérhetsz a pénzzel és egy fegyverrel.

- Menj el most, Jongup – szólal meg hirtelen Nagyi.

- Te is az ő oldalukon állsz?! – csattan fel dühösen.

- Én mindannyiótok oldalán állok, Fiam – szól szelíden az aprócska asszony.

- Mégis engem küldesz el! – húzza fel az orrát egy pillanatra visszaváltozva azzá az édes férfivá, akiért minden porcikád vágyakozik.

- Szükségetek van néhány napra, hogy végig gondoljátok az elmúlt éveket – mosolyodik el.

- Megszegte az esküjét – szólal fel Guk.

- Elvetted tőlem a nőt, akit mindig is szerettem! – vág vissza Jongup.

- Elég – vágja el az asszony a vita fonalát. – Meg kell tudni bocsájtani, Fiam – pillant Gukra, mire Up csak felkuncog. Egy pillanatra tényleg olyan, mintha visszarepültetek volna az időben. Nagyi békíti a marakodó fiúkat, akik bár a világgal is szembe szálltak a saját igazukért, de vele nem mertek ellenkezni. – De azt ki kell érdemelni – fordul a másik felé és ezúttal Gukon a vigyorgás sora. – Oly rég csatáztok, oly sokan szenvedtek már emiatt, oly sok mindent szalasztotok el már évek óta – pillant rád, majd Kate-re.

- Magammal viszem – lép melléd Jongup és az ujjait a tied köré fonja. Guk egy pillanatra ellenkezne, de Nagyi megállítja.

- Ezt nektek kell megoldani – mosolyodik el. – Ez az ajtó mindig nyitva áll előttetek, Fiam! – fűzi hozzá, mire Guk csak morogva sétál Kate mellé és a lányt átölelve nézi végig, ahogy Jonguppal együtt hagyjátok el a házat.