Haai, 

nem buktam meg kedden, szóval ünnepeltem! 

Egy maffia Jungwonnal... de annyira cuki ez az ember, hogy le-he-tet-len küldetésnek tűnt... nem is lett olyan nagyon maffiás xD

Azért igyekeztem jó olvasást! 

D.

- De én ez nem akarom, Jungwon! – hisztériázol, ami az előtted álló fiút láthatóan igencsak bosszantja. Talán ennek is köszönhetők azok a szavak, amiket még ő sem gondol teljesen komolyan.

- Mind ketten tudjuk, T/N, hogy itt a legkevésbé az számít, hogy te mit akarsz – közli veled kissé nyersen. Ez az egy mondat pedig olyan hatással van a lelkedre, amit sosem gondoltál volna. Pedig nem kiabál veled, nem gúnyos és még csak nem is bántani akar. Egyszerű tényként jelenti ki és talán ez ebben az egészben a legszörnyűbb.

- Az sosem számított eddig sem – suttogod megtörten, majd elfordulva tőle a szobádba sietsz. Nem akarod, hogy sírni lásson és utána hetekig te legyél a téma a baráti társaságában vagy bárhol, ahol felvághat vele.

Már régóta tisztában vagy azzal, hogy az életed – a klasszikus értelemben véve – sosem lesz normális. Hogy is lehetne, amikor egy olyan családba születtél bele, amiben a pénz és a hatalom iránti vágy mindent felülír? Ahol semmi és senki nem számít, ahol téged csak, mint a hatalom biztosítéka tartanak számon és fikarcnyit sem törődnek azzal, hogy egy érző lény és nem egy ide-oda dobálható játékbaba vagy.

A szüleid régi rögeszméje – mert ezt már vágyálomnak is kevés lenne nevezni –, hogy belekerüljenek a szöuli maffia elit körébe. És ezért bármit képesek odaadni... szó szerint bármit, sok olyat is, amihez nem lenne joguk.

Így téged is.

És a legeslegrosszabb bennük, hogy meg is teszik.

A helyi kartell vezetőjének a fia az osztálytársad és hosszú idő óta definiálhatatlan kapcsolatban vagytok egymással...

Így még a lehetőség is adva van számukra... amit egy pillanatig sem haboznak kihasználni, amikor a számukra megfelelő üzlet lehetőségét kínálják fel számukra.

Bármennyire is paradox, bizony a maffia kishercege is iskolába jár. Többnyire azért, hogy kapcsolatokat építsen... sok újat valószínűleg nem mondanak már neki a tanárok, a temérdek előkelő magántanár után inkább ő taníthatná őket. Jungwon mégis élvezi az iskolás napokat, a státuszával járó nyílt rajongást és azt, hogy bármit megkaphat, amit csak akar.

Pontosan ezért nem értetted sosem, hogy miért te kellesz neki...

Gyakorlatilag a személyiségetek összehasonlíthatatlan. Addig, amíg Jungwonról mindenki tudja, hogy kicsoda, sőt ő maga kérkedik azzal, hogy egynap ő lesz a szöuli alvilág feje, te magad még a 'maffia' szót is igyekszel elkerülni a beszélgetésekben, nemhogy beavass bárkit abba, hogy a családodnak köze van ehhez a cirkuszhoz.

Amíg őt mindig emberek – ha úgy tetszik, barátok, bár ezt azért meg tudod kérdőjelezni – veszik körül, addig te sokkal szívesebben töltöd el egyedül az időt két tanóra között.

Amíg ő egyenesen rajong az egész elborult alvilági történetekért, addig te egy romantikus kis kávézóról és habos süteményekről szősz álmokat.

Amíg neki a maffia kartell a jövőt jelenti, te inkább választanád a halált, minthogy így kelljen élned.

Nem nehéz látni, hogy a kettőtök kapcsolata már az alapoknál halálra ítélődött... csak épp ezt ő nem hajlandó elfogadni és sajátos módon éri el, amit akar.

Így eshet meg, hogy egy égtelen veszekedés után az apja luxusvillájában bámulsz ki az ablakon, miközben átkozod az egész világot, de leginkább a saját szüleidet.

Képesek voltak eladni a Jang családnak némi befolyásért cserébe.

Eladni.

A saját gyereküket.

Oké, sosem voltak mintaszülők, de ezt még tőlük sem vártad. Egyszerűen fel nem foghatod, hogy ragaszkodhatnak ennyire egy olyan világhoz, amiben néhány ember Istent játszva dönt mások sorsáról és elég egyetlen – szerintük – rossz döntés, hogy ellehetetlenítsenek valakit.

Valahol talán az egészben az a legnagyobb csalódás számodra, hogy Jungwon is ehhez ragaszkodik, hogy téged is ezzel akar magához láncolni...

Pedig, ha tudná...

Tulajdonképpen soha semmi bajod nem volt a fiúval, sőt... Ha eltekintünk attól, hogy kinek a fia, egy egészen szimpatikus srác, aki épp az eseted. Okos, jó a humora és a kinézetére sem lehet panasz. Kellően pimasz és bátor, aki nem fél kiállni a maga igazáért. Persze azért ehhez hozzátartozik, hogy nem sokan mernek neki ellent mondani.

Valójában, ha csak egy kicsit figyel jobban rád és nem a hatalmára, meg sem kellett volna magát erőltetnie, hogy megszerezzen magának.

De így?!

Így csak minden porcikád menekülni vágyik ebből a Pokolból.

Gondolataidból az ajtó nyitódása ránt ki és hátra se kell, hogy nézz, tudod ki az.

- Menj el – szólalsz meg rekedtesen. Az elmúlt órák makacs hallgatása nem tett jót a hangodnak. Tulajdonképpen magad sem tudod, hogy mit is reméltél ettől a mondattól, így csak egy dühös szusszantásra futja, ahogy besüpped melletted az ágy.

- Hercegnőm – hallod meg Jungwon hangját, amitől egyszerre éled fel az összes pillangó a gyomrodba és lobban fel benned a düh.

- Ne nevezz így – szűröd a fogaid között, ami csak egy szórakozott kuncogást vált ki belőle.

- Miért, mit szeretnél? Hogy hívjalak? – fekszik el melletted, mire szinte lefagysz. Ismételten csak nem tudod, hogy mi iránt erősebb benned a vágy. Hogy hozzá bújj vagy egyszerűen csak megfojtsd egy párnával.

- T/N. Ez a nevem – húzod fel az orrod.

- Nekem sosem leszel csak T/N – simít a csípődre. – Most már az enyém vagy – fordít magával szembe. – Olyan néven akarlak nevezni, ami illik rád – simít végig az arcodon egy gyengéd mosollyal –, Hercegnőm.

- Engedj el – nyögöd ki bénán. Képtelen vagy visszafogni a könnyeid. Nem akarsz itt lenni, nem akarsz vele lenni... nem így... Bár fogalmad sincs, hogy egyébként hova is mehetnél...

- Nem akarlak – hajol a füledhez. – Olyan tökéletesen beleillesz a karjaimba – húz jobban magához –, a világomba – szánt végig puha ajkaival a nyakad érzékeny bőrén –, mintha csak nekem teremtettek volna.

- Gyűlölöm a világodat, Jungwon – nyögöd ki elfúlva. Egyszerűen képtelen vagy eldönteni, hogy mit tegyél. Annyira nehéz. Egy részed vágyakozik utána; a karjaiban akarsz lenni, csókolni akarod, szeretkezni vele, összeveszni, majd kibékülni. Másfelől a puszta gondolattól is rosszul vagy, hogy vele élj, hogy ugyanazokkal az ajkakkal csókoljon, amikkel másokat akár a halálba űz, hogy olyan kezekkel érintsen, amikhez vér tapad.

- Ez a kettőnk világa, T/N – súgja. – Itt biztonságban vagy, itt meg tudlak védeni – cirógatja a bőröd.

- Nem akarok itt lenni, Jungwon – tör ki belőled meglepő vadsággal. – Nem akarom ezt az egészet. Nem akarom a pénzt, a hatalmat, semmit. Nem akarok ettől az egésztől semmit – sírod a mellkasába bújva. Össze vagy zavarodva és már képtelen vagy kontrollálni magad. – Eladtak, érted? – pillantasz fel a szemeibe sírva. – Azok az emberek, akiknek védeniük kellett volna, egyszerűen eladtak. És miért? hogy uralkodhassanak másokon?! Mintha az bármit is jelentene! És te? – húzódsz el tőle mérgesen. – Te képes voltál engem kérni! Engem! Mintha egy egyszerű tárgy lennék, ami csakúgy bármikor gazdát cserélhet. Soha senki nem nézett többnek! – szavaid összefüggéstelenül ömlenek belőled, de rá akarsz zúdítani mindent, ami a szívedet nyomja.

- Ez nem igaz, Hercegnőm – simít az arcodra, de te csak dühösen elrántod a fejed és hátat fordítasz neki. Lemondó sóhajt hallat, mielőtt teljesen hozzád simul és lassan cirógatni kezdi a felső alól kilátszó derekad. – Tudom, hogy utálod ezt az egészet – nyom egy halvány csókot a füled mögé. – De csak így tudlak megvédeni. Csak így érhettem el, hogy biztonságban legyél... hogy velem legyél – fordít magával szembe újra.

- Gyűlöllek – bámulsz rá könnyes szemekkel. Meglepő módon csak elmosolyodva dönt a hátadra és föléd támaszkodva hajol annyira közel, hogy az arcodon érzed forró leheletét.

- Tudod mi a legjobb? – kérdezi egy megfejthetetlen mosollyal. – Van egy egész életem, hogy megszerettessem magam veled – vadul vigyorrá a mosolya és ellentmondást nem tűrve csókol az ajkaidra...

Nem mintha ellenkeznél...

Nem mintha ellenkezhetnél...