Chan:

A kapcsolatotok épp a legizgalmasabb résznél tart. Mindketten tudjátok, hogy egymást akarjátok, csak épp élvezitek a kis macska-egér harcot, a vele járó izgalmakról nem is beszélve, amik gyakran heves érintésekben és ígéretekben nyilvánulnak meg. Ma azonban elhatározod, hogy szintet lépsz. Méghozzá azzal, hogy egy igencsak merész ruhácskában leped meg a mai koncert után a backstageben.

- T/N? – esik le az álla, ahogy meglát, amikor egy széles mosollyal az ajkaidon besétálsz az öltözőjébe és bezárod magad után az ajtót. – Te hogy kerülsz ide? – nyel egy hatalmasat, miközben szemei újra és újra végigfutnak a testeden. – Tudod mit? Nem számít – vált hirtelen stílust, és a szemeit a kezei váltják fel hirtelen, te pedig csak kuncogva hajtasz fejet az akarata előtt.

Minho:

Egy közös fellépés okán az elmúlt hetek nagy részét Minhoval töltöd. Rengeteget próbáltok és igyekeztek tökéletesíteni az előadást. A sok-sok táncteremben töltött óra közben azonban egyre közelebb kerültök egymáshoz... ami már nem egy heves egymásnak esésben képződött le. A mai nap végre megkapod a fellépő ruhád, ami valljuk be nem a legszolidabb darab, így kissé tartva a reakciótól félve tipegsz ki elé.

- Bassza meg – szisszen fel, ahogy meglátja a falatnyi ruhát, ami nem túl sokat hagy a képzeletre. – Ebben nem táncolhatsz – jelenti ki, miközben eléd lépve ujjai finoman érintik a bőröd. – Teszek róla, hogy lehetetlen legyen – vigyorodik el pimaszul, majd egyetlen mozdulattal szó szerint letépi rólad, miközben hevesen az ajkaidra mar, és újra tanúbizonyságot tesz róla, hogy nagyon is örül annak, hogy veled kell fellépnie. 

Changbin:

Nem úgy indultál el a mai buliba, hogy bárkit is felszedsz, egyszerűen csak ki akartad ereszteni a gőzt. De amikor Changbin néhány kör alkohol után becsatlakozik melléd, nem ellenkezel. Akkor sem, amikor táncolni hív, akkor sem, amikor a kezei és ajkai elszabadulnak a testeden, és akkor sem, amikor konkrétan a tudtodra adja, hogy hogyan is szeretné befejezni a ma éjszakát.

- Csak nem gondolod, hogy egy ilyen lehetőséget kihagyok – taszít mohó hevességgel a szórakozóhely egyik sötét sarkában a falnak, miközben kezei már a szoknyád alatt járnak. – Bár tudok ennél jobb helyet is erre – súgja a szádba, amikor pedig bólintasz, kezedet megragadva meg sem áll a lakásáig, ahol bebizonyítja, hogy nagyon is érdemes volt ma éjjel csak sodródni a történésekkel, és tökéletesen levezetitek a feszültséget is...

Hyunjin:

Egy fotózáson találkoztok, ahol te, mint fotós, Hyunjin pedig, mint modell vesz részt. Már első pillantásra szikrázik körülöttetek a levegő, amit Hyunjin is észrevesz, és egy percig sem szeretné könnyebbé tenni a munkát... sőt. Elképesztő módon élvezi, hogy minden pillantása, minden mozdulata jól látható pírt fest az arcodra. Amikor pedig a munka végeztével kettesben maradtok, konkrétan a tettek mezejére lép. 

- Ugye nem fogsz így hagyni, Kedvesem? – lép mögéd az öltöződben, és csípőjét előredöntve mutatja meg, hogy te milyen hatást gyakoroltál rá. – Van egy olyan érzésem, hogy nem csak nekem telt nehezen az utolsó pár óra – súgja a bőrödbe, miközben ujjai lehelet finoman a bugyidba csúsznak. A következő pillanatban pedig már azon kapod magad, hogy a sminkasztalon ülve nyögsz fel, ahogy egyszerre mindkettőtöket kárpótol a nehéz percekért.

Jisung:

Nincsenek illúzióid arról, hogy egy koncerten kötött ismeretség egy idollal valójában mire megy ki. Ennek ellenére viszont nem vagy híve az egy éjszakás kalandoknak, így bármennyire rajongsz Jisungért, nem hagyod magad, amikor egyértelműen a tudtodra adja, hogy a koncert után nagyon is szívesen lát a szállodai szobájában. Jisung persze nem az a típus, aki csak úgy hagyja magát, így részéről a fellépés semmi másról nem szól, csak a te felizgatásodról.

 - Tényleg azt hitted, Baby, hogy ezt a játékot megnyerheted? – simul neked, mikor a koncert után az egyik biztonsági ember a szobájába kísér. Kezei lágyan fedezik fel a bőröd minden négyzetcentijét, te pedig elgyengülve hagyod, hiszen nagyon is elérte, amit akart. Kívánod... és ezt tagadni sem tudod – Mindig megkapom, amit szeretnék – súgja az ajkaidra. – És semmi másra nem vágyom jobban, minthogy ma éjjel az én nevemet nyögd újra és újra – morogja, majd az ajkaidra tapad, és el is éri, hogy teljesüljön a vágya. 

Felix:

Felix a tipikus menősrác az iskolában. Az a fajta, aki egyszerűen nem ismeri az elutasítást. Így vagy úgy, de mindent megszerez magának, amit akar. Újabban pedig rád fáj a foga, ami akár imponálna is, ha nem tudnád, hogy amint megfektet, rögtön más után néz. Nem mintha ez a tény befolyásolná azt, hogy valójában nagyon is tetszik neked. Igyekszel távolságot tartani tőle, azonban hiába, valahogy elintézte, hogy te legyél a párja az irodalom előadáson, így most a hatalmas francia ágyán üldögélve igyekeztek elkészíteni a házit. 

- Ugye tudod, hogy tudom, hogy velem akarsz lenni? – kérdezi egy pimasz mosollyal az ajkain egyszer csak, miközben a kezei a combodon zongoráznak. – Látom, ahogy rám nézel, T/N – csókol a nyakadba, mire egy halk sóhaj szakad fel belőled, ami után már nem tudod leállítani, de valójában nem is akarod. – Az enyém vagy, csak az enyém – szabadít meg a ruháidtól teljesen elterelve a figyelmed az irodalomról. 

Seungmin:

Pár hete szakítottatok, amit valójában egyikőtök sem akart, csak mindketten túl makacsak vagytok ahhoz, hogy ezt beismerjétek. Ma azonban kénytelen vagy elmenni a lakására, hogy elhozd a maradék cuccaid tőle. Csak épp Seungmin ezt képtelen szó nélkül végignézni, így a heves vitába átcsapó beszélgetés végül egész máshogy zárul.

- Nem akarom, hogy eltűnj az életemből, T/N – szorít le az ágyra, miközben a lábaid közé fekszik. – Te is tudod, hogy ennek nem lehet így vége – hajol a nyakadba és lágy csókokkal borítja a bőröd, amíg felsóhajtva meg nem adod neki magad. – Annyira szeretlek – súgja ezerszer is talán, miközben szép lassan mindkettőtökről minden ruhadarab eltűnik. 

Jeongin:

Jeongin gyerek korod óta a legjobb barátod. Együtt jártatok általánosban, mellette voltál a trainee évek alatt, és a debütáláskor is. Csak valahogy az elmúlt hónapokban valami megváltozott. Elmaradtak a beszélgetések, a jóízű nevetések, helyette Jeongin szinte pattanásig feszül minden alkalommal, amikor találkoztok. Ezt végül megelégelve állsz elé, hogy kiszedd belőle, hogy mégis mi a baja.

- Hogy mi a bajom? – sziszegi, majd egyetlen mozdulattal fordít maga alá az ágyon. – Ez a bajom – feszíti neked a csípőjét. Kemény merevedését megérezve az arcod paradicsom pirosra színeződik, ám ezzel egy időben egy vágyakozó sóhaj szakad fel belőled, ami látszólag eszét veszi. – Ó, szóval te is akarod – kúszik egy pimasz mosoly az arcára, és lassan vetkőztetni kezd, ami ellen nem tiltakozol. – Ezt eddig miért nem mondtad, Hercegnő? – harap a csípődre jól látható nyomot hagyva a bőrödön.