Chan:

Egyetlen pillanat alatt száll el a mérge és csap át lelkiismeret furdalásba, ahogy a kiabálástól a falig hátrálsz. Azonnal utánad lép, de nem ér hozzád, csak csendben várja, amíg te teszed meg felé az első lépést. Amikor ez megtörténik, szorosan magához ölel, és nagyon sokáig el sem ereszt. Viszont az eset után is meglehetősen sokáig és komolyan foglalkoztatja a téma. Hetekkel később van csak bátorsága előhozakodni vele konkrétan.

- T/N – ül le melléd egyik este komoly ábrázattal. – Te félsz tőlem? – emeli rád kétségbeesetten a tekintetét. 

Woojin:

A vita hevében ő össze-vissza csapkod, te csak  kétségbeesetten teszel egy lépést hátra. Ahogy észreveszi lehiggad, majd  utánad nyúl és egy hatalmas ölelésbe húz, amiből nem engedi, hogy szabadulj, bármennyire is szeretnél.

- Sajnálom! Sajnálom! Sajnálom – mantrázza, miközben karjai szorosan ölelnek körbe. – Nem akartalak megijeszteni – simít végig finoman az arcodon bánatos szemeket meresztve rád. – Szeretlek! Sosem ütnélek meg – bizonygatja, amit te is jól tudsz, így a vita végére mindkettőtöknek elég nagy bűntudata támad.

Minho:

Először fel sem tűnik neki, hogy a sarokba kuporodva várod, hogy lehiggadjon, miközben ő folyamatosan kiabál és dühöng. Mikor aztán észreveszi, hirtelen minden szó benne akad, és csak elkerekedett szemekkel néz rád.

- Édesem – térdel azonnal melléd, ahogy felfogja, hogy mi is történt, és a karjaiba vesz. – Ne haragudj – ölel magához és a falnak dőlve ringat csendesen, miközben már jóval diszkrétebben beszélitek meg a kirobbant vita okát.

Changbin:

Elsőre talán még dühösebb lesz, mert azt hiszi, hogy provokálod. Csak akkor higgad le, amikor meglátja az első könnycseppet a szemeidben. Hatalmas sóhajjal lép eléd, és bátortalanul nyúl a kezed után, attól félve, hogy ellököd magadtól.

- Sajnálom – mondja szemlesütve és egy apró csókot nyom a kezedre. Haragja viszont újból fellángol, csak épp ezúttal magára dühös. Ami nem csillapodik addig, amíg magadhoz nem öleled. – Szeretlek – dünnyögi. – Még ha meg sem érdemellek néha.

Jisung:

A frász jön rá, amikor elhátrálsz előle. És rögtön utána mélységesen elszégyelli magát, hogy ilyen reakciót váltott ki belőled. Hosszú percek telnek el, mire közeledni mer feléd, azonban akkor már nem hagyja, hogy ellökd magadtól.

- Sose felejtsd el, hogy nagyon szeretlek – fonja a karjait szorosan a derekad köré. – Sosem emelnék rád kezet – emeli fel a fejed, hogy a szemeidbe nézzen. – Ne haragudj – dönti a homlokát a tiédnek, és egy pillekönnyű csókot nyom az ajkaidra. 

Hyunjin:

A döbbenete egy pillanat alatt veszi át a dühe helyét. Elképedve néz rád, ahogy lassan a falig hátrálsz láthatóan rémülten, miközben ő tesz feléd egy lépést. Ahogy realizálja, hogy mi is történik, kissé újra dühös lesz, de mellette a bűntudata is felerősödik.

- Ugye nem? – kérdezi döbbenten. – Ugye nem gondolod rólam, hogy valaha is bántanálak?! – bámul rád percekig komolyan és összezavarodottan, majd egy óvatos mozdulattal az arcodra simít – A mindenem vagy – vallja be csendesen, és lassan az ölébe emelve hátrál veled a kanapéig, ahonnan addig nem is hagy felállni, amíg meg nem beszélitek a dolgokat.

Felix:

A szemei tányérnagyságúra szélesednek, ahogy meglátja a riadt tekinteted. Egyetlen árva szó nélkül fordít neked hátat, és a hálószobába vonulva csapja be maga után az ajtót. Órák telnek el, mire újra előjön. Csendesen térdel eléd, és a fejét az öledbe hajtva öleli át a derekad.

- Szeretlek! Mindennél jobban – néz fel rád, majd felemelkedve zár a karjaiba, ahonnan egyhamar nem is enged szabadulni. Egész este lágyan cirógat, és milliószor elismétli, hogy mennyire szeret.

Seungmin:

Meglepődik, amikor a vita hevében közelebb lép hozzád, te pedig rögtön a falig hátrálsz. Mérge egy pillanat alatt alakul át döbbenetté, és percekig csak bámul rád.

- Sosem bántanálak – mondja halkan, miközben egyenesen a szemeidbe néz, de nem ér hozzád. Helyette inkább elfordul tőled, és elhagyja a lakásotok, hogy kiszellőztesse a fejét. Pár órával később, amikor visszaér csak csendesen melléd ül, és addig fel sem áll, amíg meg nem beszélitek.

Jeongin:

Lefagy, ahogy egy hirtelen mozdulatakor a kezeidet az arcod elé kapva véded magad. Nem szól semmit, csak összezavarodottan bámul, és igyekszik feldolgozni a tényt, hogy látszólag félsz tőle. Te vagy az, aki hamarabb összeszedi magát, és elé lépve átöleled a derekát, miközben a fejed a mellkasába fúrva sírod el magad.

- Sajnálom – suttogja halkan, és átölelve egy apró csókot nyom a fejedre, miközben folyamatosan a riadt tekinteted jár az agyában, ami cseppet sem teszi boldoggá.