Chan:

Néhány évig egy párt alkottatok. Egészen addig, amíg Chan úgy nem döntött, hogy Ausztráliát maga mögött hagyva Szöulba költözik. Csábított, hogy tarts vele, de neked ott volt az iskola, így bármennyire is követted volna, nem tehetted meg. Egy ideig még ugyan próbálkoztatok a távkapcsolattal, de a debüt után jobbnak láttad, ha elengeded Chant, hogy járja a maga útját.

Csakhogy néhány év után is ugyanúgy övé a szíved minden próbálkozás és pasi ellenére is, így úgy döntesz, hogy lesz, ami lesz alapon újra megkeresed. Amivel hihetetlenül boldoggá teszed, hiszen ő sem tudott tőled úgy igazán elszakadni sohasem. 

- El sem hiszem, hogy ennyire szerencsés vagyok, hogy újra az enyém vagy – cirógat lágyan, mikor hosszú idő után újra a karjaiban tart. 

Minho:

A debütálás stresszes időszak volt, amire ráment a kapcsolatotok. Lehetne hibást keresni, de már akkor sem akartad egyikőtök helyzetét sem megnehezíteni, így inkább amellett döntöttél, hogy elengeded Minhot. Kaptál egy lehetőséget, ami külföldre szólított, és nem haboztál elfogadni. 

Csak épp úgy tűnik, hogy a sok ezer kilométer sem megoldás, amikor szeretünk valakit.

A lehető legklisésebb módon találkoztok újra, de nem bánod. Semmit sem bánsz, ami hozzá kapcsolódik.

- Szia, Minho – szólítod meg kissé félve mégis határtalanul boldogan, amikor meglátod egyedül üldögélni egy kávézóban. Hatalmasat dobban a szíved, amikor a pillantásod találkozik a hitetlenkedő, mégis boldog tekintetével, ahogy fejét felkapva a hangodra rád néz.

- Még mindig szeretlek – nyögi ki döbbenten, és úgy tapad az ajkaidra, mintha nem teltek volna el hosszú-hosszú évek az utolsó csókotok óta. 

Changbin:

Sosem csodálkoztál azon, hogy Changbin haragszik rád, hiszen magyarázat nélkül tűntél el az életéből évekkel ezelőtt. Nem tudtál mit kezdeni a népszerűségével járó dolgokkal, de sokkal jobban szeretted annál, minthogy választásra kényszerítsd. Így inkább mindkettőtök szívét apró darabokra törve egyetlen levelet hagytál neki hátra, amiben elbúcsúztál tőle. 

Most azonban megerősödve, még mindig őrülten szeretve őt térsz vissza Dél-Koreába, és reménykedsz abban, hogy talán megbocsájt. Ahhoz nem vagy elég bátor, hogy elé állj, így csak egy rövid üzenetben tudatod vele, hogy újra Szöulban vagy, és hogy pontosan ugyanúgy szereted, mint azon a napon, amikor elmentél. 

"Csak Rád vártam, Szerelmem!" – érkezik a válasz, ami után egyetlen percig sem gondolkozol tovább, hogy merj-e vele személyesen is újra találkozni.

Hyunjin:

A botrány teljesen a padlóra küldte, ahogy JYP döntése is, így teljesen elszigetelte magát mindentől és mindenkitől. Tőled is. Egy ideig küzdesz érte, de amikor makacsul elutasít, nem vagy képes tovább maradni. Egy hosszabb időre hazamész, és igyekszel túllépni a csalódáson. Próbálod magadnak bemesélni, hogy nincs Hyunjinra szükséged, de te is pontosan tudod, hogy hazugság.

Épp ezért egy pillanatig sem habozol visszatérni, amikor hosszú-hosszú hónapok után újra felkeres, és a bocsánatodat kéri. 

- Nem tudok nélküled létezni – ölel magához szorosan, amikor először találkoztok. – Ne haragudj rám – veszi a kezei közé az arcod. – Szeretlek, T/N, mindennél jobban – súgja, majd lágyan megcsókol, te pedig a karjaiba olvadva viszonozod minden mozdulatát.

Jisung:

Egyikőtök sem tudja, hogy hol és miért romlott el ez az egész köztetek, az biztos, hogy te egészen Amerikáig menekülsz a csalódás, és Jisung elől. Ami úgy tűnik, hogy megoldás... egy ideig. Egy idő után viszont újra csak Han Jisung az, aki lefoglalja a szíved, hiába igyekszel másoknak is esélyt adni. Végül Minho segítségét kéred, hogy újra találkozhass Jisunggal, és egy percig sem bánod meg, hogy úgy döntöttél, visszatérsz az életébe. 

- Tényleg te vagy az? – néz rád hatalmas szemekkel, amikor mosolyogva sétálsz elé. – Tényleg visszajöttél? – simít finoman az arcodra. – Tényleg nem álmodom? – hajol közelebb hozzád, mint aki nem hisz a szemének. 

- Szia – súgod, de mást nincs lehetőséged mondani, ugyanis Jisung puha, édes ajkai útját állják a szavaidnak.

Felix:

Közös megegyezés alapján válnak el útjaitok nem sokkal a debüt után. Bár igyekeztek küzdeni egymásért, egyszerűen nem megy. Felixet lefoglalja a munkája, te pedig nem akarsz plusz teher lenni a vállán, így megkéred, hogy szép csendbe engedjétek el egymást, amibe - ugyan nem egyszerűen - beleegyezik. Ennek ellenére a kapcsolat nem szakad meg teljesen köztetek. 

Évek telnek el, amikor az eleinte ritka üzenetváltások újra rendszeressé válnak, és egyszer előrukkol az ötlettel, hogy randizzatok újra. Kezdetben ellenállsz, de végül kénytelen vagy elismerni, hogy az elmúlt hónapokban sem volt senki, aki akárcsak felkeltette volna a figyelmed. 

- Tudtam, hogy újra az enyém leszel – mosolyog rád édesen, amikor először megpillant.

Seungmin:

Félsz bevallani, de menekültél. Menekültél mindattól, amit Seungmin jelentett neked. Tudtad te is, hogy komolyan gondolja, hogy nem csak üres szavak voltak azok, amik azt ígérték, hogy együtt öregedtek majd meg. De épp ez volt benne az ijesztő, és az, hogy ha akartál volna sem tudtál volna olyasmit találni benne, ami ne tetszene. Féltél attól, hogy ő lesz az, aki rájön arra, hogy mégsem vagy hozzá elég jó. Rettegtél ettől is... és jobbnak láttad, ha eltűnsz az életéből.

Csak épp a Sors képzelte ezt másként, és sodort titeket újra egymás életébe.

- T/N? – néz rád ragyogó szemekkel, amiknek képtelen vagy ellenállni. Záporozó könnyekkel veted magad a karjaiba, és mesélsz el neki mindent, amit évekkel ezelőtt nem mertél. – Annyira buta vagy, Hercegnőm – csókol lágyan az ajkaidra. – Tökéletes vagy számomra minden hibáddal együtt – cirógatja az arcod. – És hihetetlenül boldog vagyok, hogy visszakaptalak. 

Jeongin:

Gyerekszerelem volt a tiétek. Ennek ellenére - hiába választott el titeket egy fél világ az elmúlt években - sosem tudtál igazán túllépni rajta. Voltak srácok az életedben, de mindig az a felismerés lett a vége a próbálkozásoknak, hogy egyikük sem Jeongin. Végül arra jutsz, hogy talán mégiscsak ő lesz az igazi Ő, így adnod kell ennek az egésznek egy esélyt így, hogy már mindketten felnőttetek. 

Kissé félve vágsz neki Szöulnak, de tudod jól, hogy örökre bánnád, ha nem próbálnád meg megtalálni. Ami nem is annyira nehéz feladat. Hosszú hetekig beszélgettek, mielőtt újra találkoznátok, ami alatt kiderül, hogy pontosan ugyanúgy érez ő is, ahogy te, csak nem akarta a feje tetejére állítani az életed egy ilyen vallomással. 

- Sosem szerettem mást, Hercegnő – vallja be lágyan az arcodra simítva, neked pedig csak egy boldog mosoly terül el az arcodon a rég hallott becenévre.

Ha választhatnátok, hogy az egyikből teljes imagine készüljön, melyiket választanátok?^^ Kedvem támadt ebben a témában írni egyet :D:D