attack on titan jean kirstein x reader

───────────────

⋰ ⋱

⋱ ⋰

───────────────

Mindig is a könyvtár volt az a hely, ahol ki tudtad kapcsolni az agyad. Ha otthon voltál, képtelen voltál a tanulásra összpontosítani, de a könyvtárban mintha csodák történtek volna a koncentrációs kézségeiddel.

Sokan talán strébernek gondoltak, pedig csak könnyebben tanultál a régi könyvek megnyugtató illatával körülvéve, és persze -ami a legfontosabb- csendben és harmóniában az otthoni folytonos hangzavarral ellentétben.

- (név)-chan! - ijedten ugrottál egyet a széken, hiszen mindenre számítottál a könyvtár nyugalmában, csak egy ilyen hangos és hirtelen megszólításra nem. Ahogy oldalra néztél láttad, hogy Jean közelít az asztalhoz, aminél ültél. Már örültél, hogy végre sikerült egész nap elkerülnöd, de ennek is el kellett múlna. Mentségére szóljon, hogy nem volt nehéz megtalálnia téged, hiszen délutánonként mindig a könyvtárban létezel.

Igazából nem volt vele nagyobb bajod, csak a folyamatos bókjai volta azok, amik kikergettek a világból. Főleg a rossz értelemben, sosem tudtad kezelni az efféle helyzeteket és vagy szarkazmussal válaszoltál vagy vörösebb lettél bárminél a világon. Hiába próbáltad megtalálni az aranyközéputat, sosem sikerült.

A szokásos mosolyával állt meg előtted és leült a melletted lévő székre. Te csak nagyot sóhajtottál és felvont szemöldökkel felé fordultál.

- (név)-chan, mit csinálsz itt?- kérdezte tőled, mint aki nincs tisztában vele, hogy mindennap ott tanulsz.

Meg forgattad a szemeid. - Mit gondolsz, mit csinálok a könyvtárban egy csomó biosz könyv felett? - válaszoltál kérdéssel a kérdésére. - Mit szeretnél tőlem? - kérdezted egy újabbat sóhajtva. A kelletlen sóhajaid már a beszélgetéseitek szerves részét képezték.

- Ma is szép vagy! - egyértelműen el akarta terelni a témát, ez pedig kissé zavarttá tett téged.

- Ugyanúgy nézek ki, mint tegnap.

- Nem, más milyen a hajad!

A kezedbe vetted az egyik tincsedet, majd visszanéztél a fiúra. - Tényleg, zsírosabb, mint tegnap - próbáltad megint ironikus megjegyzéssel elterelni a figyelmed a feltörő zavarodról. - Most komolyan, mit szeretnél?

Válaszul ő is sóhajtott egyet, de az övé inkább gondterhelt volt, majd a lehető legaranyosabb mosolyával újra a szemeidbe nézett.

- Nem megy a matek - jelentette ki egy kis gondolkozás után. Érdeklődve néztél vissza. - Mármint lehet meg fogok bukni - látszólag nehezére esett ezt kijelenteni, kicsit talán meg is sajnáltad.

- Ez oké, de mit szeretnél, én mit csináljak? - kérdezted újra.

- Segíts nekem, (név)-chan! - kijelentésére kicsit megilletődtél hiszen egyáltalán nem te voltál a legjobb matekos az osztályban, és fogalmad sem volt hogy miért hozzád fordul mikor mások sokkal könnyebben segíthetnének neki.

- Tudod nekem sem megy olyan jól. Annyira biztos nem, hogy korrepetálhassalak - mondtad egy pár perc gondolkozás után. - Miért nem kéred meg (valaki mondjon egy karaktert akinek megy a matek és kicserélem ezt)-t?

Láttad hogy a kérdésedre kicsit elpirul, ami furcsán is érintett, hiszen nem szokott ilyen lenni. Oldalra fordította a fejét és nem nézett rád, amíg folytatta.

- Te is jó vagy matekból - mondta. Láttad rajta, hogy van még valami, amit el szeretne mondani, de valamiért nem tette, ami kicsit téged is zavart.

- Rendben, segítek! - jelentetted ki kicsit sem határozottan. Zavarban voltál, de attól még tudni akartad, hogy mi célja van ennek az egésznek, és ehhez ez volt a legjobb lehetőséged. - De csak ha fel hagysz majd a fura bókjaiddal! - tetted hozzá. Az is érdekes volt, hogy akkor nem kaptad őket sorozatban, szeretted volna, ha ez így is marad.

Látszólag boldoggá tetted ezzel, mert a mosolya megváltozott.

- Tényleg te vagy a legjobb, (név)-chan- - kezdte, de elharapta a mondat végét, valószínűleg megint indokolatlanul dicsérni akart.

Nehéz lesz leszoktatni erről - sóhajtottad magadban.

- De csak a könyvtárban vagyok hajlandó tanulni! - heves kéz mozdulatokat tettél jelezve, hogy ebből az egyből nem engedsz.

- Van ennek valami oka? - most rajta volt a sor, hogy felvonja a szemöldökét. Érdeklődve nézett rád, de te csak beharaptad az alsó ajkad és lehajtottad a fejed.

- Csak itt tudok koncentrálni - mondtad végül, a hanglejtéseddel éreztetve, hogy ezt a témát nem akarod ennél jobban boncolni. Nem akartál másokat terhelni a személyes gondjaiddal, és ha akartad volna sem akkor és ott kezdted volna ezt.

―

Másnap mire tanítás után az iskola könyvtárába értél, Jean már ott várt rád előkészítve a létező összes matek könyvet, ami csak kellhet.

- Szia! - köszöntél bizonytalanul.

- Szia! - a szokásos mosolyával köszöntött. - Ma is nagyon gyöny- - elharapta a mondat végét, mert eszébe jutott hogy tegnap megtiltottad neki. Ezt látva és hallva csak mosolyogva megráztad a fejedet és leültél vele szemben.

Nem kerülte el a figyelmedet, hogy ugyanahhoz az asztalhoz ült le, mint aminél te is szoktál ülni már több mint egy éve minden délután. Egyszerre esett jól a lelkednek és ijesztett meg, mert az előző napig sosem láttad őt akkor a könyvtárban, amikor te is ott voltál.

- Csak úgy tudok segíteni ha elmondod, hogy mit nem értesz, szóval hallgatlak! - nyitottad ki a matekfüzetet egy random oldalon, várva, hogy adjon neked egy támpontot.

Jeannak fogalma sem volt hogy hogy kezdjen hozzá hiszen valószínűleg sokkal hamarabb elvesztette a fonalat mint ahol most jártok matekból. Végül nagy nehezen kibogoztátok, hogy honnan kell helyre rakni a dolgokat a fejében.

Egész délután a könyvtárban ültetek és nehezen vallottad be magadnak, de nagyon jól érezted magad és hogy valójában a fiú remek társaságnak bizonyult.

- Most már elmondod miért akarsz mindenáron a könyvtárban tanulni? - kérdezte tőled amikor már nagyjából végeztetek.

- Most már elmondod miért akarsz mindenáron tőlem matekot tanulni? - a kérdés feltétele után győztes mosolyt villantottál, amikor megláttad hogy megjelent egy enyhén piros folt az arcán, jelezve, hogy jó helyre tapintottál.

Percekig szinte teljes csendben néztétek egymást, majd te törtél meg előbb. - Elmondom, ha te is.

A fejedet lehajtottad és úgy bámultad az asztalon heverő teleírt matekfüzetet. Ő csak bólintott egyet, mert meg se tudott szólalni a kétségbeesett tekintetedet látva.

- Igazából semmi komoly oka nincsen - kezdtél bele az ujjaidat tördelve. - Csak szüleim szoktak túl hangosak lenni és sokszor nem tudok koncentrálni a veszekedéseitől... - nehezen mondtad ki ezeket a szavakat, de igazából ezen kívül semmire nem lett volna okod panaszt tenni. Jean nyugtatóan meg akarta simogatni a kezedet, de félúton meggondolta magát, mert fogalma sem volt róla, hogy mit reagálnál rá, amikor már a bókokat is megtiltottad neki.

Végül a kínos csendet, aznap sokadjára ismételten te törted meg. - Mondd el te is! - néztél rá újra. Nyelt egyet. Nehezen formált szavakat, de aztán végül kimondta azt, ami a lelkét nyomta.

- Csak veled akartam lenni - motyogta maga elé elvesztve minden magabiztosságát. Ezekre a szavakra elpirultál.

- Azt máshogy is elintézhetted volna - te is csak motyogni bírtál. Szavaid teljesen halkan csengtek.

- Nemet mondtál volna - ezt hallva elkerekedtek a szemeid, majd még inkább elöntötte az arcodat a pír.

- Nem lehetsz biztos ebben... - ismét lehajtottad a fejed zavarodban és az egyik tolladat kezdted piszkálni, hogy eltereld a gondolataid.

- Szóval eljönnél velem egy igazi randira? - kérdezte visszanyerve magabiztosságát.

- I-igen... - ezt az egy szót is nagyon nehezen nyögted ki, de neki már ez is elég volt, hogy még az addiginál is sokkal boldogabb legyen.

───────────────

― author's notes ―

↪ kérte: Weeb_for_a_life

↪ valahogy sosem írtam Jeannal, még mellékkarakterként sem nagyon, szóval ez lehet meglátszik kicsit. nyugodtan szólj, ha nem lett elég karakterhű vagy valami és kijavítom.

― 𝙙𝙖𝙩𝙚 : 2021 / 03 / 25