Lauren alvás problémája még most sem javult, de mivel a szervezte már úgy érezte, hogy a fent léttel ellene harcol, így tett az ügy érdekében és pár órát végül sikerült aludnia. Bucky mikor reggel fel kelt és látta, ahogyan Lauren egyenletesen lélegzik, egyből síri csendben el is hagyta a szobát és mindenkit figyelmeztetett, hogy meg ne próbáljanak oda belépni.

Épület.. Kő darabok..
Lauren ijedtében fel ült az ágyán a délelőtti órákban, majd nagyot sóhajtva a fürdőbe igyekezett. Bele nézett a tükörbe és el sem akarta hinni, hogy saját magát látja. Hogy mehetett valaki ennyire tönkre csak azért, miért nem alszik. Tony, hogy csinálta?
Megpróbálta magát összeszedni, viszont érezte, hogy ereje egyáltalán nincs, így vissza dőlt az ágyba és csak ott feküdt, néha pár percre elbóbiskolva. Bucky is vissza tért egy fél órával később, rá nézve kedvesére, aki fejét a puha párnába fúrta. Barnes úgy vélte még alszik, így csak a szekrényhez sétált, hogy azt a pár tiszta ruhát elpakolja.
- Bucky. - nyöszörögte Lauren, mire a férfi elpakolva a ruhákat, az ágy másik oldalára sétált majd befeküdt a lány mellé.
- Tessék. - szólalt meg halkan a lány arcát nézve.
- Segíts. - furakodott mellé és a férfi oldalához simult, ahogyan a fejét is az oldalába temette. Lauren most érte el azt a pontot, hogy egy olyan promlémához segítséget kell kérnie, amit nem tud egyedül megoldani.
Buckyt pedig kellemes érzés veszi hatalmába, amiért végre kimondta a legfontosabb szót kedvese.
– Ma végig pihenni fogsz, semmi olyan dolog nincs amiért ki kéne kelned az ágyból. Itt leszek veled, de előbb hozok neked valamit, talán az jobban fog segíteni. Mindjárt jövök. – nyomott egy apró puszit a homlokára, majd nagy nehezen ki kelt mellőle az ágyból. Pár perc után kezében egy bögrével tért vissza és megkérte Laurent, hogy igya meg.
– Kamilla tea? – nézett rá szemöldökét ráncolva.
– Azt olvastam, hogy segít valamennyit ez ügyben. – rántott vállat Barnes.
– Igazán? – mosolyodott el Lauren. – Mit olvastál még?
– Sok mindent, de a másik legfontosabb, hogy pár napra elmegyünk egy másik helyre, egy másik környezetbe, hátha az is segít valamennyit. – mondta Barnes, Lauren pedig kezéért nyúlva közelebb húzta magához.
– Folyton csak arról a napról álmodom. – mondta, ujjával simogatva a bögre oldalát. – Amikor Clintet ki lököm, hogy mentsem, én pedig..
– Shh. – csitította el a lányt, aki észre sem vette, hogy a levegőt kapkodni kezdte. – Tudom, hogy talán hiába mondom, de próbálj meg nem rá gondolni. Itt vagy, érted? Vissza jöttél, az a nap, mély nyomott hagyott, de te még is itt vagy. – kezdte el simogatni a lány oldalát. – És nem engedlek el többé. – Túrt bele a rakoncátlan, barna hajzuhatagába, miközben Lauren megitta az utolsó csepp teáját majd kényelmesen elhelyezkedése az ágyban, mellette pedig Barnes.
– Hunyd be a szemed. – húzta közelebb magához a lányt, aki bólint a behunyta a szemét. – Gondolj egy helyre, amit nagyon szeretsz, ahol nyugodt vagy. – mondta és várt egy kicsit. – Most pedig arra, hogy csak ülsz esetleg fekszel magad mellett egy olyan személlyel akitől nyugodt vagy és akit szeretsz. Sikerült?
– Igen. – nyöszörögte Lauren.
– Mindent felejts el csak erre a képre gondolj. – mondta és magához vonta majd puha bőrét simogatni kezdte.
Úgy látszik Barnes terve sikerrel járt, úgyan is Lauren egy fél óra múlva már teljesen aludt. Mivel a férfi nem akarta zavarni és kezdett éhes is lenni, lassan és csendben elhagyta a szobát. Lent túl nagy volt a csend, amit nem tudott mire vélni, de mikor leért elsőnek döbbenet érte, végül pedig vérszemet kapva indult el az illető felé.
– Bucky. – sietett a barátja elé, a Kapitány megállítva őt egy olyan dologban, amit ha megtenne megbánna vagy talán túlzásba vinne.
– Mit keres itt?! – állt meg, mikor Steve elé állt. Jonathant figyelte, aki mellett Tony állt karba tett kézzel és ő is a fiút figyelte.
– Mindjárt elcsicsergi nekünk. – mondta Tony, akire Jonathan rá nézve csak felvonta a szemöldökét.
– Laurent keresem.
– Nem ér rá. – vágta rá Barnes.
– De beszélnem kell vele. – lépett előrébb egy lépést. – Meg Clinttel.
– Ha Barton is meglát itt akkor leszel a legnagyobb pácban. – sétált Tony, a másik két férfi mellé.
– Tisztázni akarom a dolgokat, hogy..
– Hogy miért titkoltad el, azt hogy Lauren életben van? – lépett előrébb Barnes. – Bele kezdhetsz.
– Nem mintha Laurenen és Clinten kívül bárkinek is bármi köze van hozzá. – rázta meg a fejét. Bucky tekintetében megcsillant a harag, de még tűrtöztette magát.
– De igen is van. – szólalt meg most a Kapitány, amire Jonathan megforgatta a szemét egy halvány mosoly kíséretében.
– Hogy lenne? – kérdezte.
– Mi is a családja vagyunk. – húzta ki magát Tony. – Barnes ráadásul a pasija. – mondta Tony, mire Bucky enyhe szigorú pillantást vetett rá.
Zaj hallatszott a lift felől amiből a legidősebb Barton lépett ki. Mikor meg látta a fiút, egy pillanat erejéig csak figyelte majd feldúltan megindult felé és amint elé ért öklét megemelte.

***

Lauren nem sokkal később felébredt. Nem teljesen pihente ki magát, de a jelenlegi állapotban még mindig jobb, mint a semmi.
Észrevette, hogy Bucky nincs mellette és úgy érezte, hogy mióta visszatért az úgy mond valamennyire "rendes" kerékvágásba, kevesebb időt töltött vele. Úgy igazán.
Hiányolta az érintését, az ölelését, a száját ahogyan a forró bőréhez ér. Hiányol mindent ami ő. Muszáj vele lenni-e és bepótolnia a szeretett hiányát.
Elindult le a nappaliba, abban reménykedve, hogy ott majd megtalálja a kedvesét, de nem csak Barnes találta ott hanem mást is. Meg látva a fiút, kisebb harag öntötte el, de ezt nem mutatta ki , így csak szemöldök ráncolva sétált közelebb hozzájuk és foglalt mellettük helyet. Bucky ült mellette így szorosan hozzá préselődött majd kezeiket össze kulcsolták.
– Szép, mondhatom. – horkant fel Jonathan, akinek egy szép lila folt diszelget a szeménél. – Össze jönni egy volt agymosott Hydra Katonával. – rázta a fejét, miközben lenézően méregette Laurent.
– Mi sem vagyunk különbek. – mondta Lauren és nyugtatásképpen egy aprót szorított  Bucky kezén. – Miért van itt? – nézett rá a többiekre.
– Majd ő elmondja. – mondta Clint. Borzalmasan megharagudott az unokaöccsére, sőt az eddigieknél mégjobban, így alig várta, hogy elmondja amit szeretne majd távozon. Nem akarja Laurent a közelében tudni.
– Gondolom, hogy hogy lehetek itt, hogy miért élek. – nézett rá a testvérére. – Meg magyaráznád?
– Vágjunk a közepébe? Rendben. – dőlt előrébb a fiú. – Én hoztalak vissza.
Mikor kiejtette e szavakat, mindenkit a döbbenet tartott vissza, hogy megszólaljanak.
– Így van. A szer, amit egyszer beadtam neked, az valójában nekem kellett. – dörzsölte össze a kezeit. – Mivel én is voltam a Hydránál, rajtam is "segítettek" úgy mond. – köszörülte meg a torkát. – Azzal amit neked adtam csak növelni akartam a képességem erejét, de nem sikerült vissza szereznem normálisan.
– Várjunk. – szólt közbe Lauren. – Te hoztál vissza?
– Mikor meg tudtam mi történt veled, elmentem a temetésedre, bár senki nem vett észre. Azután sokat gondolkodtam és még aznap este vissza mentem és kiástalak. Nem volt szép látvány, bár ha az emberrel együtt összedől egy épület, ne várjon csodát.
Lauren megfeszült még Barnes átkarolta majd a másik hideg kezével fogta meg a lány, puha, meleg kezét. Akkor nem számított és már nem is gondol semmire amikor azzal a kezével kell hozzá érnie. Teljesen megbarátkoztatta vele Lauren.
– Ezután pedig haza cipeltelek majd a képességem lévén feltámasztottalak. – rántott vállat.
– Szóval, csak úgy feltámasztól olyan élőlényeket, akik már nem élnek?
– Ja. Fogalmazzunk így. Viszont mivel te voltál az első ember, nem számítottam rá, hogy sikerül. De sikerült, csak kicsit hibásan. – nézett rá a húgára.
– Az emlékeim. – mondta Lauren. – Nem kaptam vissza az összes emlékem, ezért be meséltél nekem egy autóbalesetes dologról.
– Pontosan. – bólintott Jonathan.
– Miért nem szóltál a többieknek? – kérdezte zaklatottan. Az az oly sok idő, mind kárba ment.
– Mert mi öltünk meg. – szólalt meg Steve, aki kicsivel arrébb helyezkedett el, mint a többiek. Lauren szemöldökét ráncolva nézett a testvérére.
– Ők voltak a hibások, miattuk haltál meg. – állt fel Jonathan. – Mégis, mire számítottál? Hogy vissza engedlek hozzájuk? Ne nevetesd ki magad Lauren.
– Elmondhattál volna, mindent. Én pedig döntöttem volna. – állt fel a lány is. – Menj el, kérlek.
Jonathan gúnyos mosollyal az arcán megrázta a fejét majd Clintre nézett.
– Másodjára ne szúrd el, és ti se. – nézett a többiekre. – Ha már olyan jó család vagytok. – indult meg a lifthez a fiú. Miután már nyomát se látták, Lauren mély levegőt véve vissza ült Bucky mellé és fejét a férfi nyakhajlatába fúrta.
– Remélem végeztem az ilyen dolgokkal, mert nem hiszem, hogy bírnám idegileg. – szólalt meg a lány.
– Vége van, meg nyugodhatsz. – rakta a lány vállára a kezét és szorított rajta egy aprót. – Most pedig, mi elutazunk. – nézett rá a többiekre, akik furcsán pillantottak rájuk.
– Mi az, hogy elutaztok? – kérdezte Clint és teljesen kimutatta a nem tetszését effelé.
– Lauren alvás problémája nem javul, de talán ha ki veszem ebből a környezetből, szerintem az segíthet rajta. – rántott vállat Barnes.
A többiek nem szóltak semmit, ahogy a legidősebb Barton sem. Úgy sem állíthatja meg akkor miért mondana bármit is? Inkább elsétált onnan, ahogy Lauren és Bucky is.
– Mikor indulunk? – kérdezte Lauren belépve a szobába.
– Ma vagy holnap, ahogy te érzed. – fonta kezeit a lány derekára, aki szemben állt vele. – Viszont ez a mai nap is sok volt, ahogyan az információk. Mit gondolsz, mi lenne ha ma indulnánk?
– Rendben. – bólintott beleegyezően. Igaza van, túl sok volt a mai nap is minden, pedig azt tervezték, hogy az ágyból ki se kelnek.

~~~

– Brooklyn? – kérdezte mosolyogva, miközben kinézett az autó ablakán, amit Tonytól kértek kölcsön.
– Csendes hely. – mondta Barnes olykor Laurenre pillantva.
A lány úgy érzi, hogy jót tesz ez a kis ki mozdulás számára, hogy egy kicsit elmenekülhet, úgy mond.
Pár perc múlva megpillantott egy kertes házat, ami elé leparkoltak. Tetszett neki. Aranyosnak és hangulatosnak találta. Mikor a szomszédokat is megnézte, az egyik oldalban gyerekek játszottak még a másik oldalban az "Eladó" tábla virított. Amikor Barnes is meglátta a táblát, bűntudat fogta el és kissé rosszul kezdte érezni magát. Viszont amint a mosolygó Laurenre nézett, minden negatív dolog eltávozott belőle.
– A tiéd. – biccentett a ház felé.
– Igen. – mosolygott Bucky, miközben kipakolta a táskájukat és fel kapva magára elindultak az ajtó felé.
Bent egy folyósó fogadta őket, ami a konyhában vezetett. A konyha és a nappali az egybe volt és inkább a bézs szín uralkodott, a feketével együtt.
Lauren a szekrényhez lépett és egy képet vett le róla, amin Bucky állt egy nővel.
– Mit találtál? – karolta át hátulról a férfi, de mikor a képet meglátta élesen szívta be a levegőt. – Ő Victoria. Itt lakott a szomszédba, ahol az eladó tábla áll.
– Jóban voltatok. – simította meg a keretet. Bucky erre nem szólt semmit, talán nem is mert mondani bármit is. – Aranyos. – mondta a lány majd vissza tette a képet.
– Lauren. – szólt neki Barnes, hogy letisztáza a dolgot, de a lány hamarabb megtette.
– Bucky. – fordult vele szembe. – Halottnak hitt mindenki. Mikor vissza tértem azon is gondolkoztam, hogy mennyire összeeshetettek, gondolva itt Clintre és rád. – simított végig a férfi karján. – Ha tényleg meghaltam volna és akkor is így csináltad volna, egy pillanatig se lennék mérges. – ölelte meg. – Hisz sikerült valamilyen kis mértékben tovább lépned. Ezért én cseppet sem haragszom, hisz a javulás felé tartottál, nehezen, de biztosan.
Barnes ezek szavak hallatára nem tudott semmit se mondani csak erősen magához húzta és egy apró puszit nyomott a fejére. Viszont a képet Lauren háta mögé nyúlva lehajtotta, hisz újra tovább lépett azzal, hogy a lányt vissza kapta.