~ Lauren halála után 2 és fél évvel. ~

Bucky rendesen berendezkedett a Brooklyni kis kertes házába és a szomszédjai is kedvesen fogadták. Viszont a szíve még most sem gyógyult be ami, nem is fog egy ideig még.

Bucky éppen most sétált az ajtaja elé mikor megérezte, hogy figyelik. Oldalra nézett, ahol a szomszédban élő Victoria figyelte. Barnes összeszűkített szemmel nézett rá majd megszólalt.

– Segíthetek valamiben? – kérdezte enyhe mosollyal.

– Ami azt illeti, igen. – nevetett fel kínosan a nő. Hosszú gyönyörű,sötét barna haja van és telt idomai, de nem volt nevezhető molettnek, pont tökéletes alakja volt. Bucky elindult a Victoria utána, aki egyenesen a garázsába ment. Bent felhalmozott szerszámos kupac pihent a földön.

– Elromlott a motorom és egyszerűen nem sikerült megjavítanom. Tudna benne segíteni? – nézett bele a férfi kék szemeibe. Egyáltalán nemtudta volna letagadni, hogy mióta Barnes ide költözött azóta néhányszor szemet vet rá. Bucky letérdelt a motor mellé és alaposan megnézte.

– Tízpercet kérek. – nézett fel Victoriára, aki bólintott és addig ott hagyta Buckyt, hogy ne zavarja. 

– Tízperc múlva a motor egészségesen dörrent fel. Victoria elnevette magát majd leállította a járműt és a férfira nézett.

– Ez elképesztő. Köszönöm.

– Ugyan,semmiség. – mosolygott Barnes, miközben kezét egy kapott rongyba törölgette. Hosszasan nézte a nő őt, ahogyan Bucky is.

– Tori.– rázta meg a fejét, kezét nyújtva.

– Bucky.– mosolygott és elfogadta a gesztust.

– Esetleg meghívhatlak egy kávéra? – kérdezte Tora. Bucky sokáig gondolkodott, hisz nem tartotta helyesnek, hogy igent mondjon. De ez csak egy kávé, nem igaz?

– Igen,persze.

~ Lauren halála után 4 és fél évvel ~

–  Bucky!– lépett be az ajtón Tori. – Megjöttem, remélem szereted a Kínait. – sietett be a konyhába, ahova Bucky is éppen akkor értbe.

– Kínai?– lépett Tori mögé. – Jól hangzik. – nevetett majd megcsókolta Victoriát. Még a lány tányérokat pakolt elő,addig Barnes a csengő szót hallva az ajtóhoz sietett. Mikor kinyitotta meglepettség érte, hisz nem számított erre a személyre mostanában, aki az ajtaja előtt áll jelenleg. De legbelül, viszont kellemes érzés lepte el, hogy újra találkozhat régi barátjával. Steve az ajtóban állva mosolygott rá Buckyra, aki szó nélkül kijjebb nyitotta az ajtót, hogy a Kapitány be tudjon jönni.

– Régen találkoztunk. – mondta Barnes, miközben megölelte a Kapitányt.

– Igen.– nevetett a Kapitány. – De alig változtál meg úgy minden alig változott. Kivéve a hajad. – engedte el barátját.

– Bucky!– kiáltott Tori és mikor megpillantotta a szőke férfit meglepődött, ahogyan a Kapitány is. Furcsa érzés kavargott benne, ahogyan a nőre rá nézett majd a Katonára. – Üdv. –tért magához a lány majd Barnes mellé sétált és kezét a karjára simította. Steve rá nézett a kezükre majd vissza Barnesra és kissé döbbenten méregette.

– Menjünk beljebb. – törte meg a csendet Bucky.

– Bár a Kapitány mindenképp akarta tudni, hogy barátja milyen segítséggel lépett túl a négy és fél évvel ezelőtt történt tragédián, mégsem firtatta addig még körükben tartózkodott Victoria. Egy bő óra hossza után a Kapitány indulni készült tovább, de mielőtt még elindult volna kihasználta az alkalmat,hogy kettesben vannak.

– Kedves lány Victoria. – dőlt motorjának Steve. Bár érezte, hogy kérdései meredekek és lehet a határt fogják feszegetni mégis fel akarta tenni mindet.

– Igen,az. – felelte Barnes.

– Mióta tart? – tette fel újabb kérdését, viszont Barnes egyáltalán nem nézett a szemeibe inkább a köveket rugdosta és néha az utcavégére pillantgatott.

– Csak két hónapja. – mondta gyerekes zavarában. Steve újra kérdezett volna, de Bucky megelőzte. – Hogy vannak a többiek?

– Jól.Küldetésen van mindenki.

– Miért?– kapta rá a tekintetét.

– Valami közeleg. Három hónapja megjelent egy nő és fenyegetve vonszolt maga után egy olyan kutyát melynek húsai rohadtak elfelé. A képessége az, hogy nem létező dolgokat, lényeket tud létezővé tenni. – mondta Steve majd csendben maradt. – Ez bonyolult,most..

– Csak egy hívás és megyek.

Steve bólintott és hezitálva, de kérdezett.
– Bucky...

–  Tudom mit akarsz mondani. – szakította újra félbe a férfit. Barnes a földet kémlelte és a gondolatait próbálta összeszedni. – Nem tudom elfelejteni csak ő jár a fejemben éjjel nappal és annyira hiányzik. – vett egy mély levegőt mielőtt folytatta volna. –Victoria rendes lány, de amit csinálok vele az nem helyes.Próbálom azt képzelni, hogy Ő az, keresem benne és nem találom.Vissza akarom kapni. – nézett fel a Kapitányra, könnyes szemével.

– Tudom.Mi is. – ejtett egy halvány, szomorú mosolyt Bucky felé.

– Clint, hogy van?

– Clint erős férfi, viszont már nem ugyan az az ember, aki az előtt volt. – fonta maga előtt össze karjait. Bucky bólintott és tudta, hogy a régi Barton már nem él Steve szavaiból ítélve. –Mennem kell. Most Queensben leszek, lehetőleg csak pár hónapig,ha nem több.

–  Rendben.Szólj ha segítenem kell. – mondta Barnes, mire a Kapitány lehajtotta a fejét majd újra a férfira nézett.

– Victoriának segíts. Tudod, hogy nem akarok rosszat, de nem üldözhet hamis ábrándokat.

– Megértem.Mindenképp beszélek vele.

Steve halványan elmosolyodott majd motorjára fel ülve elhajtott. Bucky még egy ideig kint járkált el-vissza és a gondolatait szedte össze végül elindult be a házba.

– Nem is mondtad, hogy vendéget várunk. – nevetett Tori miközben elindult Buck felé.

– Beszélnünk kell. – nézett rá Barnes szomorúan, egyben komolyan.

~Lauren halála után öt évvel később ~

Három lány az egyik plázában sétálgat éppen és a Pénteki nagy partijukat szervezik.

– Nem is tudom. Nem vagyunk mi ehhez már öregek? – kortyolt bele Megan a dobozos italába. Tracy felnevetett.

– Most viccelsz? 23 éves vagy, hogy lennél egy ilyen bulihoz öreg?

– Nem is tudom. Nem vagyunk már 19 éves bolondok. – rántott vállat Megan.

– Most akkor mindannyiunkat le öregeztél. Joannie be segíthetnél nekem.– fordultak a barna hajú lány felé, aki egyáltalán nem rájuk figyelt. Joannie egy baseball sapkás férfit figyelt, aki a pláza túl oldalán állt és szintén őt figyelte. Joannie feje elkezdett fájni és kissé beparázva hozták vissza barátnői a valóságba.

– Minden rendben? – érintette meg Tracy a lány karját, mire felé fordult. Nem válaszolva újra a férfire akart nézni, aki már nemállt ott mégis érezte a folytonos tekintetét magán.

– Joannie.– lengette meg Megan kezét a lány szeme előtt.

– Biztos jól vagy? Esetleg szóljunk Samnek? – karolt bele a lányba Tracy és úgy indultak tovább. Joannie vett egy nagy levegőt majd mosolyogva fordult szembe a lányokkal, ezzel megállítva őket.

– Nem kell neki szólni, tökéletesen meg vagyok. – mosolygott a lány.

– Ne hozd ránk a frászt. – mondta Tracy. – Szívinfarktust kapok még a végén.

– Joannie nem figyelt a lányokra mert mögöttük újra feltűnt a sapkás férfi. Bár az arcát nem látja még így sem és a napszemüveg még jobban nem engedi látni a látványt.

– Már megint kezdi. – mondja Megan.

– Semmi bajom. – kezdte el rázni a fejét. – Menjünk. Vásároljunk valamit. – karolt bele a lányokba oda-oda pillantva a férfire.

A vásárlás szó nálad nem a ruhákat takarja, hanem a kávét ésa gumicukrokat.– nevetett Tracy.

– Nekem azok okoznak élvezetet. – nevetett fel, de nem a legőszintébben,mivel még a mindig őt figyelő férfira nézett néha-néha. Már egy ideje vásárolhattak mikor beültek a pláza egyik gyors éttermébe.

– Isteni ez a hambi! – ízlelgette hangosan Megan az ételét. – Többet járhatnánk ide zabálni.

Akárhol ettünk, te mindig ezt mondtad. Számodra a lényeg az, hogy csak zabálhass. – mondta Tracy, mire Megan mérgesen rá nézett,de aztán elismerve az igazságot vállat rántva fogyasztotta tovább az ételét.

– Oké, ebben igazat adok. – egyezett bele a szőke hajú lány.

Joannie viszont még nem is nyúlt a kajájához, mivel újra a férfit figyelte, aki végig követte őket. Azon gondolkodott, hogy most a kék és szőke hajú barátnői nem látják az alakot és csak ő látja, vagy az alak akarja úgy, hogy csak is ő vegye észre.

– Joannie!– kiabált rá Tracy, ami miatt néhány mérges pillantást is kaptak másoktól. – Valami nem stimmel veled. Mi bajod van?

– Semmi. Kissé fáradt vagyok. – dörzsölte meg a homlokát. A férfi újfent eltűnt a lány szeme elől, így őt nem érdekelve végre a többiekre figyelt és az ételét kezdte el fogyasztani.

Megan már a huszadik ruháját próbálta fel, Tracy pedig a negyvenedik halál fejes cuccot nézegette, még Joannie csak az üzletben elhelyezett babzsákban ült és nézelődött. Idő közben újra fel tűnt a sapkás férfi és mint minden alkalommal, most is a lányt nézte. Joannie a lányokra nézett és mikor megbizonyosodott róla, hogy egyáltalán nem figyelnek rá, fel állt és a sapkás férfi felé sietett, aki jelezve neki megindult egy folyosóra. Joannie a férfi után ment, arra a folyosóra ahol senki sem tartózkodott és csend volt. Tökéletes egy ilyen furcsa egyben zárt beszélgetésre.

– Mi takar tőlem? – kérdezte a lány tisztességes távolságot tartva tőle. A férfi ahelyett, hogy megszólalt volna levette a sapkáját és a napszemüvegét. – Óh. Amerika Kapitány. –lepődött meg a lány. – Mit akar? Nem vagyok bűnöző és a rajongója sem.

– Miről beszélsz? – szűkítette össze a szemét Steve.

– Már tegeződünk? – kérdezte karjait maga előtt összefonva.

– Mi az, hogy már.. Mi történt veled? – nézett végig a lányon.

– Nem tudom, miről beszél. Szerintem össze téveszt valakivel. –mondta Joannie. Már a Kapitány szólásra nyitotta a száját,mikor a lány telefonja megszólalt. Joannie furcsán ránézett a hősre és telefonját felvéve elsétált tőle.

– Te most szórakozol velünk? – kérdezte Megan mikor vissza ért Joannie.

– Nem. Mivel mindketten, olyan jól elvoltatok ezért gumicukrot mentem keresni, de nem találtam, biztos két emelettel lejjebb van. –rántotta meg a vállat lány.

– Egyszer a gumicukrok fogják okozni a halálod. Menjünk. – nevettek a lányok.

– Rengeteg gumicukorral és felhalmozott ruhákkal később, már az éj leple alatt sétáltak hazafelé.

– Elképesztő nap volt csajok. – ölelt meg mindenkit Megan. – Legközelebb szed össze magad Joannie. Majd találkozunk, sziasztok! –köszönt el a szőke hajú lány és útjaik elváltak egymástól.

– Minden rendben volt ma? Olyan furcsán viselkedtél. – kérdezte Tracy,mire Joannie felsóhajtott.

– Persze. Nem voltam a toppon. – nevetett fel a lány.

– Majd legközelebb. – ölelte meg a lányt. – Jön a buszom. –nevetett Tracy. Joannie elindult tovább egyedül, de a barátnője megállította. – Joannie! Ha bármi van, csak szólj és segítek. – kiabálta a kék hajú lány. Joannie elmosolyodott,bólintott és tovább indult. Érezte, hogy követik, hogy figyelik így lépteit megszaporázta és meg sem állt sehol hazáig.

Belépve az ajtón megpillantotta unokatestvérét, aki újfent a kanapén nyomul.

– Hé! Milyen napod volt? – kérdezte Sam a lánytól, a ki helyett foglalt a fotelben.

– Fura. – tekintett rá a tv-re, amiben egy béna horror film ment éppen. – Beszélhetnénk?

– Miről szeretnél beszélni. – vette kezébe a fiú a távirányítót.

– Titkolsz előlem valamit? – kérdezte, mire a fiú felnevetett.

– Mit titkolnék?

– Nem tudom. Bármit. – tárta szét kezeit a lány. – Az autóbaleset előtti életemről semmit nem tudok.

Nem maradtál le semmiről. – tapasztotta szemét a tv kijelzőjére. Joannie fújtatott majd a szobájába sietett.

~ ~ ~

Másnap reggel a Bosszúállók főhadi szállásán, Tony mérgesen nézte az előtte lévő falat, ugyanis megkapta a hírt.

– Megzavarodtál Kapitány. – rázta a fejét a férfi.

– Nem zavarodtam meg Stark. Előttem állt élet nagyságban. Életben van! – kiabálta Steve.

– Öt év után egyszer csak boom, előttünk terem?! – kérdezte mérgesen Stark.

– El kell hinned, még ha nem is akarod vagy lehetetlennek tartod. –kérlelte a Kapitány.

– Tudod merre lakik? – kérdezte Stark elsétálva a Kapitány mellett.

– Miért.?

Mert oda megyünk. – szállt be a lift be Tony.

Joannie kaját készített éppen, míg uncsija a boltba szaladt le. Csodás napnak érezte a mai napot. Hírek szólnak a tv-ben még a konyhát megvilágítja a nap fénye, ahol éppen olyan rumli uralkodott, mintha egy atom robbanás történt volna itt.

De amennyire is szerette az ilyen napokat, ez a nap mégsem úgy alakult, ahogyan azt ő várta. A csengő hangját hallva elindult ajtót nyitni, de úgy kívánta bárcsak ne tette volna. A barna hajú férfi ledöbbenve figyelte a lányt még a mellette álló is úgy vizsgálta, mintha nem akarna a szemének hinni.

– Mégis..hogyan? – kérdezte Stark és beengedve saját magát beljebb sétált.

– Mondtam,hogy életben van. – mondta Steve, mire Joannie feje fájni kezdett.

– Nem tudom mi folyik itt, de nem tetszik. Az autóbaleset előtt ismertük egymást? – kérdezte, miközben kezével masszírozni kezdte a homlokát.

– Autóbaleset?– kérdezte a Kapitány.

–  Lauren miről beszélsz? – sétált közelebb Tony hozzá, mire ő távolodott.

–  Lauren? Ki az a Lauren? – kérdezte majd nyögve a fejéhez kapott.

" Újabb eltitkolt családtag?

"Nem úgy néztek ki,mint akiknek segítségre van szüksége, hisz hősök vagytok, de ha kell akkor szívesen segítek."

"Nem a te hibád Bucky. Én pedig nem haragszom. Tudom az elébb elégé neked estem,de az csak azért volt, mert..kissé magával ragadott a múlt. Én is sajnálom, hogy meglöktelek."

" Gyönyörű vagy"

" Azért mondom, mert nem tudok betelni a látvánnyal."

" Sehol nem vagy biztonságban"

" Hydra,
szuperkatonák,
épület,
zuhanás"

– Lauren levegőhöz kapkodva tért magához, ahol Sam épp mellé sietett.

– Nézzétek,mit tettek! – kiabált a két hősre Sam.

– Hazudtál nekem Jonathan. – húzódott el tőle Lauren. A fiú megdöbbenve figyelte a mérges lány aki a két férfi közé sétált.

– Lauren. – indult meg felé a fiú, mire a lány fejét rázva jelezte,hogy jobban jár ha nem teszi. Jonathan megállt és tehetetlenül végig nézte, ahogyan a húga mérgesen és feldúltan távozik a két férfival. 

( Na remélem most normálisan fogja  fel rakni vagy 100-adjára. Ha máskor is történik ilyen és nem veszem észre, kérlek benneteket szóljatok mindenképp nekem. Köszönöm! Remélem tetszett ez a rész hamarosan jön a következő)