-Haemin láttom még sem ettél-sóhajtot a nővér csipőre rakot kezekel a tálcára bicentve mire nem szólva hozzá inkabb továbbra is szótlanul feküdtem és néztem ki a nagy ablakon.-Ha igy folytatod sosem kerülsz ki innen-dorgált meg mire csak fájdalmas tekintetel rá néztem

-Legalább akkor nem kell a bátyámal mennem. De a legjobb még is a halál lenne számomra-eredtek meg újra könnyeim mire kedvesen mosolyogva közelebb lépet majd a fejemre simitot de azonal elhuzodtam mire bocsánatkérően nézet rám. Kellemetlenül érint ugyan is édesanyám volt aki utoljára megsimogata a hajamat.

-Kérlek ne is gondolj ilyenekre -mosolygot rám gyengéden-A halál nem lenne megoldás. Tudod számtalan ilyen esetel találkoztam már-ült le a székre a kezében tartott papirt ölébe helyezve-Eddig mindegyik túl tudott lépni ezen és új életet kezdeni hid el neked is menni fog majd-biztatot probálva erőt önteni belém ami bár valahol mélyen jól esett még sem voltam hajlandó rá vezetni a tekintetemet.-Mekorra bunkó vagyok-csapta homlokán magát amire rá kaptam tekintetemet-Choi hyora vagyok -mosolygot rám továbbra is életvidáman amit jelen helyzetben irigyeltem-Én leszek az ápólod és ha akarod lehetünk barátnők is-elforditotam a fejemet semlegesen magam elé bámulva. Nem vágytam senki barátságára. Nem kell engem sajnálni se nem szánakozni. Amit utálok az a felszínes együttérzés. Tudom hogy valójában senkit sem érdeklek és ez igy van rendjén. Világ életemben ez volt.

-Magamra hagynál?-néztem rá mire egy pillanatra megilletődve nézet rám majd némán bolintot de mielőtt kiment volna még vissza fordult

-Ha nem leszel hajlandó enni kénytelen leszek phsziologushoz küldeni és felhívni a bátyádat szóval egyél-utasitót s ezel fogta magát és ki is ment. Percekig néztem magam majd oldalra forditotam a fejemet egyenesen az ott heverő tálcára amin megannyi finomság lapult még is valahogy undorodtam tőle és ugy éreztem menten elhányom magamat már csak a gondolatra is hogy ennem kellene. De nem tehetem mást nagy nehezen felültem majd elvettem a táncáról egy szelet kenyeret majd beleharapva fogtam kezembe a kanalat és kanalaztam a számba a levesből aminek bár semmi ize nem volt muszáj volt megennem ha nem akarom hogy felhívja a bátyámat és phsziologushoz küldjön aki csak vájkálna az életemben. Nagy nehezen lement bár igy sem ettem meg mind de legalább nem kell phsziologushoz járnom. Nem fért a fejembe hogy képes jungwon ilyen hosszú idő után még a húgának szólitani. Mit hit? Sírva borulok a nyakába kerek három év után? Amikor a szülinapomon meghalt a családom a szemem láttára? Ő meg felbukan és azt hiszi megbocsántom neki ezt? Nagy tévedésben él ugyan is soha életemben nem fogom neki ezt megbocsántani főleg nem a bátyámnak szólitani. Csalódtam benne. A szülinapomon elvesztetem a szüleimet de helyetük visszakaptam a bátyámat.

-Láttom ettél-dugta be a fejét hyora egy mosolyal ajkain majd a tálcához lépve bologatot párat

-Elég ahoz hogy ne hívd a bátyámat? -utaltam arra hogy eleget ettem ahoz hogy ne kelljen a jungwonal találkoznom.

-Jön ő annélkül is hogy hívnám-írt valamit a papirjára koncentrálva.-Kint vár hogy bejöhesen hozzád-tette még hozzá mire rá kaptam tekintetemet

-Nagyon kérlek-fogtam meg a kezét azal a kezemel ami nincs begipszelve-Küld el. Nem akarok vele beszélni-könyörögtem neki amire percekig csak bámult majd felsóhajtot

-Sajnálom haemin de ő a bátyád, én meg csak egy nővér. Nem küldhetem el látogatási időben-huzta el a száját majd kiment.  Félszememel láttam ahogy kinyitja az ajtót majd lehajtot fejel ugyan de magabiztosan lépked közelebb hozzám. Nem voltam hajlandó rá nézni. Féltem megbocsantok neki mindent amint rá nézek de nem tehetem.

-Tudom hogy nem szeretnél láttni de aggódtam érted-ült le a csokor virágot az vázába rakva.

-Legalább tisztában vagy azal hogy nem akarlak láttni-helyeseltem elhaló hangon az ablakon nézve ki

-Nézd hozztam egy kis sütit, tudom hogy szereted-bontota ki a dobozkát cica pofijával

-Nem kell tőled semmi

-Ne csináld ezt haemin, anyáék sem szeretnének igy látni téged-mondta sóhajtva lerakva a tálca mellé a dobozkát

-Hirtelen érdekelne mit gondolnak? Hol voltál három évig huh?-förmedtem rá idegesen majd felsziszentem a fejemhez kapva, jungwon azonal felpattant majd kérdezgete hogy mi a baj de elrántotam a kezemet amikor megfogta.

-Mi a baj? Hívjak orvost? Nagyon fáj?-kérdezgete agódva de én csak nem felelve hunytam be szemeimet majd fujtam ki egy adag levegő mennyiséget.

-Menj el! Hid el azal sokat segitenél nekem jungwon-néztem rá -Szívodj fel mint ezelőtt három ével is tetted és kész-láttam ahogy állkapcsa megfeszül majd szagatótan kifuja a levegőt ajkain.

-Nem foglak magadra hagyni!  -muszáj volt felnevetnem ezen a mondatán

-Mikor is hallodtam ezt a mondatot?-tetetem gondolkodást-Áh meg van....Jungwon te már magamra hagytál egyszer. Fogad el hogy nem vagyok kiváncsi rád-emeltem fel a hangomat majd újra a fejemhez kaptam mert egy szúrást éreztem

-Az már a múlt haemin-emelte ő is feljebb a hangját idegesen

-De én nem tudom elengedni a múltat jungwon-szálltam vele vitába-És leg főképpen nem akarok veled élni, nem akarlak látni mert mindenkinél jobban gyülőlek téged érted?-orditotam mire kikerekedtek szemei amik megteltek könnyekel ugyan de elkomolyodot

-Gyülőlj de akkor is velem fogsz élni ha nem akarod-mondta ellenkezés nem tűrő hangon

-Hirtelen rájöttél hogy van egy húgod? Feléledt benned a testvéri érzés? Most érdekelek de három évig egy űzenetet nem voltál képes írni nekem?-mondtam egyre idegesebb hangon a fájdalom erősödöt de tűrtem

-Tudod hogy mindig is fontos voltál nekem haemin-rázta meg a fejét majd fel állt kezeit zsebre vágva. 

-Ne hazudj nekem! Ha az lettem volna nem hagytál volna magamra-kiabáltam rá a szavakat, csak annyit észleltem hogy erős fájdalomal megfájdult a fejem majd minden elsötétült.

Irói szemszög:

Jungwon könnyes szemekel lépett ki haemin szobájából heeseung aki egész végig kint várta azonnal mellé lépet.

-Hogy ment?-kérdezte tőle heeseung aggódva a mindig mosolygó jungwonért

-Rosszul-felelte egyszerűen-Látni sem akar-eredtek meg a könnyei-Gyülől engem heeseung-nézet barátjára aki csak biztatásképpen a vállára helyezte tenyerét. Az orvosok rohani kezdtek nyomában a nővérekel haemin szobájába amit jungwon ledermedve nézet végig majd kérdezősködni kezdett teljesen kétsébeeseten

-Mi tőrténik? Mi van a húgomal?-rázogata az orvost aki csak lefejtete magáról jungwon jéghideg kezeit majd válaszra sem méltatva ment be és csapta be az ajtót jungwon orra előtt aki csak sírva rotyot össze a folyosón.