- Szia apa, megjöttem! - kiáltottam el magam, ahogy beértem a lakásba. Két karomat lehúzó, bőségesen megpakolt bevásárló szatyrokat a konyhapultra emeltem és egyesével kipakoltam a termékeket.

- Vettél sört? - kérdezte apa feltornászva magát a kanapéról, majd megvakarva fehér trikóval elfedett hasát a konyhába támolygott. Mi tagadás, a szívem összeszorul, akárhányszor csak az igénytelenül felöltözött, sörszagú, tusfürdőt jó ideje nem látott férfira nézek, akit egykoron az apámnak neveztem, de mára csak a zsémbes főbérlőm-lakótársam.

- Nem, nem vettem sört. Délelőtt az iskolapadot koptatom, utána estig a könyvtárban dolgozom és minden spórolt pénzemet sörre költöm. Elegem van ebből! - emeltem hangerőmön miközben a mély barázdákkal keretezett sötét szempárba néztem. - Azt mondtad állást keresel. Ennek már fél éve. Nem hiszem el, hogy nincsenek munkahelyek egy ekkora városban. Szedd össze magad, csökkentsd a sörbeviteledet napi egy üvegre és nem egy rekeszre és végre add be valahova a kicseszett önéletrajzodat, amit hét hónapja megírtam neked.

- Te vagy az utolsó ember a földkerekségen, aki nekem parancsolgathat - hajolt közelebb, mire megcsapott büdös szájszaga és a ruháiból áradó kellemetlen szag. Arcát elemelve tőlem, kezét hátrébb vitte, hogy nagy lendületet nyerve hatalmas pofont keverjen le nekem. A hirtelen csapástól elvesztettem egyensúlyomat és kissé megperdülve a földre hanyatlottam. Ő pedig csak ott állt felettem és cigaretta marta hangján harsánya felnevetett, majd összekötve köntösét a nappaliba csoszogott, hogy folytassa egész napos semmittevését.

Sajgó arcomat fogva keltem fel a földről, majd könnyeimet lenyelve nyúltam a második táskáért, hogy kipakoljam, mikor kezemen egy csíkban piros folyadék csordogált. Otthagyva a konyhát, a fürdőbe mentem, hogy megnézzem arcomat, s ilyenkor láttam, hogy bőröm egy vékony csíkban felszakadt nem sokkal a szemem alatt. Egy zsebkendővel töröltem le a vért, majd hideg vízzel arcot mosva leragasztottam egy sebtapasszal.

- Tíz perc múlva zár a bolt, iparkodj - utasított a kanapéról és meggyújtotta a szájában lógó cigarettát. Nem volt más választásom, belebújtam fekete bokacsizmámba és egy éjsötét bőrdzsekit vállamra terítve hagytam el a lakást, hogy a boltba igyekezve teljesítsem kérését.

- Jó estét! - köszöntem illedelmesen, mikor a kis üzletbe értem. Füleim számára ismeretlen volt, hogy valaki visszaköszön, hisz apám ezt mindig elmarasztalja, de automatikus mosoly kúszott arcomra a középkorú nő egyszerű "jó estét"-jétől. A biztonság kedvéért két rekesz sört helyeztem a pultra, mire a nő vizsgálgatva méregetett.

- Egy személyigazolványt szeretnék kérni - felelte, mire a telefontokomból elővettem a kért iratot. - Ó, boldog születésnapot, Miss Mendes - mosolyodott rám, amit gondtalanul viszonoztam, elrejtve a fájdalmamat, hogy egy számomra idegen is képes felköszönteni, de az apám nem. Bár az elmúlt évek alapján nem értem miért lepődöm meg ezen.

- Hagyd csak, ajándék - legyintett a péztáros, mikor a tokomban lévő dollárokat számoltam.

- Köszönöm szépen. Legyen szép estéje - vettem el a rekeszeket mosolyogva és fáradtan indultam haza a háromnegyed tizenegyes sötétbe borult utcán.

▬▬▬▬ 🐚🦋🥥

- Az istenit - csaptam kettőt az automata oldalára, mikor az szokásosan szarakodott és nem segített csillapítani a szomjúságomat. Tipikus hétfő reggel.

- Még jó, hogy itt vagyok neked és megszépítem a napod - takarta el hátulról a szemeimet valaki, de derűs hangja, mely egyedül neki van hétfő reggel nyolckor latin óra előtt, elárulta.

- Szia Rebe - fejtettem le ujjait szememről, majd ő megkerült és oladalsan átkarolt, míg én fenyegetően méregettem az automatát.

- Tegnap nem válaszoltál az üzeneteimre, pedig a csajos estékre sosem mondtál nemet. Történt valami?

- Bocsi, csak tegnap leltároztunk a könyvtárban és későn értem haza, akkor meg már nem volt kedvem máshoz, csak az alváshoz - pillantottam rá, hogy megnyugodjon, de ennek ellenkezőjét értem el.

- Jesszus, mi történt az arcoddal? - érintette meg aggódó tekintettel a kék-zöld folt közepén lévő vörös heget.

- Tudod a leltár veszélyes dolog egy könyvtárban. Rubusztus polcok, éles borítóélek és sarkok - hazudtam hosszú, íves szempillákkal keretezett őzike szemeibe nézve. Rebe nem tudja mi a helyzet az apámmal és nem is szeretném, hogy a főiskolai vizsgákról az én életem elvonná a figyelmét. Bár apám is törődne az én eredményeimmel úgy, ahogy én a legjobb barátnőmével.

- Lia, azt mindig is tudtam, hogy egy világi balfasz vagy. De most komolyan, ki képes ilyen sebet szerezni egy szaros könyvtárban? - fonta karba kezei, mígy én visszafordultam az automatához, amit boxzsákként ütlegelni kezdtem. - Mindegy, amíg te a könyvekkel szerencsétlenkedtél, én összeállítottam neked egy flancos kis csomagot - lengetett meg szemeim előtt egy matt, ezüst ajándéktáskát.

- Mondanám, hogy nem kellett volna, de pont erre volt szükségem - lestem bele a zacskóba. Mondatom nem igazán az ajándékra vonatozott, habár örültem eki, sokkal inkább Rebe-re és az ő szeretetére, ezért is, szorosan magamhoz öleltem a kis energiabombát. Pasztelkék pólóját, mellyel azonos szemhéjpúdert viselt, fehér nadrágjába tűrte, melyekhez szokásához híven feltűnő kiegészítőket választott; fekete szíjas órát, fehérarany karkötőket és karika fülbevalót.

Mindketten a magasabb lányok csoportját erősítjük, de ezen kívül semmilyen közös vonás nincs külső megjelenésünkben. Ő a vidám színeket és mintás darabokat kedveli, míg én a fekete, szürke árnyalatait preferálom, illetve a bőr darabokat részesítem előnyben. Viszont az ellentétek vonzzák egymást, ahogy ez a kis pozitív csajszi leült negatív személyem mellé az első főiskolai naponkun.

- Tudtam, hogy kifogyóban van a tusod, így abból is csempésztem bele egyet - kacsintott rám, mikor az ajándékul kapott fekete fejhallgatót és levendulás masszázsolajat nézegettem. A zacskóban lapult egy, a kedvenc illatomban választott, vaníliás illatgyertya és egy tábla étcsoki, melyből szabálytalanul letörve egy darabot megkínáltam Rebet, aki elfogadta a csokit, míg én bokacsizmám orrával hatalmasat rúgtam az automata fém részébe.

- Látod, csak az aurám kellet és máris palackozott vizek potyognak.

- Van benne valami - csavartam le az üveg kupakját és nagyokat kortyolva kishíján kiittam a tartalmát.

- Gyere a mosdóba, ráncba szedlek, mert úgy nézel ki, mint a másnapos bálnafos.

- Kösz a bókot, én is szeretlek.

- Csak őszinte vagyok, Lia. Süt rólad, hogy szét vagy csúszva. Ilyen barátnővel az oldalamon nehéz lesz elcsábítanom Mr. Weatherlyt - kuncogott és türelmesen megvárta, míg felpattanok a mosdókagylókat körülölelő pultra, majd lábaim közé lépett, hogy közelebb hajolva elfogadható sminket varázsoljon beesett arcomra.

- Gondolhattam volna...csak azért kellek, hogy felszedd a latintanárt.

- De most mondd, hogy nem helyes... És annyira bírom, amikor latinul karattyol, mintha bárkit is érdekelne.

- Nem akarlak elkeseríteni, de mindannyian azért járunk latinra, hogy a nyelvet tanuljuk, ellentétben veled - néztem rá sokat mondóan, mire erősebben nyomta az alapozós ecsetét arcom tegnap megsérült felületére.

- Igen, mert te orvos akarsz lenni én meg boldog.

- Nekem nem azt pörgette a gép, de attól még örülnék neki.

- Orvos leszel, találsz magadnak egy ügyvéd férjet, akivel családot alapítatok, vesztek egy fehér léckerítéses házat, aminek a kertjében az okosabbnál okosabb porontyaitok fognak szaladgálni. Aztán, úgy tíz év múlva, mikor felmondasz a kórházban, mert az nem egy családbarát munkahely és romantikáznál a férjeddel, de ő csak tárgyalásról tárgyalásra megy, te meg unatkozol a tökéletes életedben, ezért kefélgetni kezdesz a jógaoktatóddal. A viszonyotok napvilágot lát, a férjed elhagy, a nyakadon marad a focicsapatnyi kölyök, az oktató meg nem akarja vállalni a gyerekeket, mert csak guminő voltál neki, így hoppon maradsz.

- Nem lehetne inkább tánctanár? Nem szeretek jógázni, mindig beáll a nyakam.

- Látom felfogtad a lényeget.

- Az már az eslő mondatodnál megbukott, Rebe, mert egy orvos huszonnégy órából huszonötöt a kórházban tölt, tehát esély sincs férjet találni, pláne szülni.

- Mindegy, csak azt akartam mondani, hogy a falad tele lehet pakolva bekeretezett diplomákkal vagy egyéb elismerő okmányokkal, ha nem vagy boldog, feldughatod magadnak a sok papírt - magyarázta Rebe a sminktermékeket visszapakolva neszeszerébe, mikor a vécék felől egy nemkívánatos személy kézfertőtlenítővel tisztítva műkörmözött kezeit csatakozott a beszélgetésünkhöz, ki eddig csupán hallgatózott.

- De legalább biztosítva van, hogy nem látnak a szaktársaim az Észbontók új évadában - rúzsozta ajkait Ticiana a tükörben Rebe-re pillantva.

- Szemét dög - vetette oda legjobb barátnőm a tükörben magát tollászkodás közben elismerően bámuló szőkeségnek, majd kicsörtetett a mosdóból.

- Én a helyedben örülnék annak, hogy van testvérem, aki olyan, mint Rebe és megbecsülném, nem pedig a vérét szívnám - álltam közelebb az alattomos kígyóhoz és kicsit meglöktem, hogy rózsaszín lényével és ruháival harmonizáló pink rúzsa túlmejen ajka vonalán, ezzel összekenve porcelán bőrét.

- Ostoba ribanc! - szisszent fel és megnyitva a csapot, vízzel próbálta leszedni a rúzst.

- A vízzel csak óvatosan, még a lefolyóban hagyod az arcod - mondtam a mosdó ajtajában megtorpanva, majd otthagyva a levében fortyogó platinaszőke Barbie babát, felszegett állal távoztam.

࿐ཽ༵°➚ ¡ 𝙖𝙪𝙩𝙝𝙤𝙧'𝙨 𝙣𝙤𝙩𝙚 !
remélem elnyerte tetszéseteket ez a rész <3 köszönöm nektek,  hogy időt szántatok az elolvasására! legyen további csodás és örömteli napotok, vigyázzatok magatokra!
love you,  guys ♡
xoxo patricia