- Magnolia kedves - simította meg valaki a vállamat, mire horkolásom abbamaradt és kicsit sem elegáns képet vágva felkaptam a fejemet. Apám állt mellettem megfürödve, megborotválkozva, tiszta ruhában mely szemeimnek rég nem látott képet festett. Apró mosolyt lövelltem felé és feltápászkodtam a kemény, seggemet zsibbasztó műanyag székről.

- Jó reggelt - mondam megigazítotva ruhámat. - Hogy vagy?

- Kutya bajom. Ezt a szívósságot tőlem örökölted, kölyök - csípte meg arcomat.

- Akkor összeszedem magam és mehetünk - mutattam a mosdó irányába, ahol rövidesen kijózanodtam a mérhetetlenül erősen rám törő fáradtságból. Apám mosolygósan üdvözölt, így viselkedése a furcsa és felfoghatatlan látvány egyre magasabb szintjére urott.

- Drágám, a mobilod - biccentett a kabátzsebem felé, ahol a rezgő telefonomról tejesen elvonta figyelmemet apám szokatlan modora. A kijelzőn a "Kinder Maxi King" felirat jelent meg, mire csak egy fáradt sóhajt nyomtam el és szemeimet forgatva húztam el a zöld ikont.

- A lényeget, nem érek rá.

- Azért finomabban is lehetne csak a szexet szeretem durván, nem a kommunikációt. Külöben is túl csinosak az ajkaid Magnolia, hogy ilyen bunkón köszöntsd a főnöködet.

- Térden állva esedezem a bocsánatodért - emeltem az égbe tekintetemet ismét, de amint kimondtam megbántam, hogy újabb esélyt adtam maximusos poén elvetésére.

- Még egy ilyen utalás és magamhoz nyúlok - szólt rekedten, mire libabőr futott végig rajtam. - Azért hívtalak egyébkét, amit már voltál kedves olyan szépen megkérdezni, hogy elmondjam ma is szükségem van rád. 

- Sajnálom, de nem érek rá.

- Nincs olyan, hogy nem érsz rá, Magnolia.

- Bizonyára nem vagy hozzászokva, hogy nemet mondanak neked az emberek, úgyhogy épp itt az ideje.

- Elintézzem, hogy a kis barátod Wilson vagy ki elveszítse az állását a kórházban és az egyetemen is?

- Williamnek semmi köze nincs ehhez.

- Akkor, miért nem jössz dolgozni?

- Magánügy.

- Ami az enyém, az a tiéd is, Magnolia.

- Menj csak, én elleszek - tátogta apa hüvejkujját felmutatva.

- Négyszáz dollár óránként és csak Juniper miatt megyek - jelentettem ki határozott hangnemben és bontottam a hívást mielőtt bármit is mondhatott volna.

A taxira nem kellett sokat várni, azonban fizetni annál inkább, pláne, hogy duplán számolta fel azt az időt, amíg felkísértem apát a lakásba és felkaptam a füzetemet, melyben a latintól kezdve, a neurobiológián át minden tárgy jegyzetei szerepeltek.

- Hahó! - kiáltottam el magam, ahogy beléptem a maffia villa nyitott ajtaján. Hangom duplázódva kongott a nagy üres térben, ahol látszólag nem tartózkodott senki. - Juniper!

- Lia néni? - alig hallhatóan kúszott ki a második emeletről a vékony hang, melyet követve végül Maximus játszó szintje fürdőszobájában találtam rá a kislányra.

- Szia Pöttöm - öleltem magamhoz a felém szaladó lányt, akinek arca csupa rózsaszín festékkel volt borítva. - Mit csináltál a pofikáddal?

- Megkóstoltam a dinnyés lufit - mutatott egy dobozra a mosdókagyló alatti nyitott ajtajú szekrénybe. Jobban szemügyre véve ehető szexjátékot leltem benne, pontosabban hatalmas dinnyés, epres és csokis ízesítésű rudakat, melyek nagy részét Juniper szétpukkasztott ezzel elárasztva a fürdőkádat és a játékok tárolódobozát.

- Most jól figyelj - ragadtam meg a kis törpét két apró vállainál közrefogva. - Szaladj fel a szobádba, játssz a te játékaiddal, tudod, barbik meg ilyesmik, addig én ezt feltakarítom, jó?

- Oksi.

Magamban Maximust elküldtem melegebb éghajlatra, miközben kihúztam a káddugót, hogy leengedjem a színes egyveleget a lefolyóba. Szörnyülködve eresztettem rá a vizet felelőtlenségéért megróva, majd egységesen felostam a helyiség padlóját. A mosdó alatti részt is egy, a polcrendszerben talált tisztitószerrel pucoltam meg, majd nyitott ajtónál száradni hagytam. Épp Juniperhez indultam a lépcsőn lopakodva, mikor Maximus tekintélyparancsoló mérettel rendelkező autója nagy kipufogó dörgéssel kanyarodott be a kertbe, így gondoltam elébe megyek és a fölszinti konyhának álcázottt fegyverraktárban vártam rá az asztalra helyezve a dobozban maradt játékaival.

- Melyik lebaszással kezdjem? Az erősebbel vagy a gyengédebbel? - kérdezte, mikor megpillantott az első napomon megtiltott szinten.

- Ezt én is kérdezhetném tőled - karba fot kezekkel biccentettem a doboz felé, mire a szólásra nyílt ajkú Maximus megtorpant felém indult hosszú lépteivel. - Hogy lehetsz annyira felelőtlen, hogy a húgodat a második szinten hagyod ráadásul nyitott bejárati ajtónál, kertkapunál, amikor akárki ki-be járkálhat.

- Ide nem jön be senki. Mindenki tudja, hogy ki lakik itt és mi van a "hűtőszekrényben".

- Nem tudhatod. Ha az ellenséged lennék, biztosan Junipert akarnám bántani, ami a gyenge potod, pláne úgy, hogy még az ehhez szükséges eszközöket is a kezembe adod. Ezért is volt nagy felelőtlenség egyedül hagynod.

- Hamár itt tartunk, neked nem kellett volna egyedül hagyni a felső emeleten hogy kiessen az ablakon, ráadásul minden ajtó tárva nyitva várta a betolakodókat - vágott vissza ismét felém közelítve. Összesen két lépést tett, de hosszú lábaival könnyen elérte, hogy egy lélegzetvétel válasszon el minket, hogy ezzel ismét öreg, bevált módszeréhez, a suttogáshoz folyamodhasson miközben hátrálva hátam már a hideg falnak nyomva próbált utat törni magának.

- Ide nem jön be senki. Mindenki tudja, hogy ki lakik itt és mi van a "hűtőszekrényben" - idéztem elcsukló hangon.

- Nem tudhatod - folytatta dialógusunk ismétlését. - Azt viszont én nem tudom, hogy mi dolgod volt olyan korán. Világosíts fel, kérlek.

- Semmi közöd hozzá - hajtottam le fejemet, hogy ne kerüljek mágikus kékjei hatása alá, de ujjait állam köré fonva emelte meg fejemet barna íriszeimet fogjul ejtve.

- Elvitte a cica a nyelved? Remélem nem, mert én is szívesen elvinném - suttogta orrával csiklandozva arcomat, majd mutatóujját számhoz érintve játszadozni kezdett dús alsó ajkammal. - Te is tudod, ahogy én is, hogy csak rossz vége lehet, ha nem beszélsz - markolta meg derekamat és nagy kezével közrefogva a szegényes étkezés miatt vékony testrészemet, erősen szorítani kezdte. Szemeimben könnyek gyűltek a fájdalomtól, de erőt vettem magamon, lenyeltem a rohadt cseppeket és lelki erőmön felülkerekedve önkívületi állpotba kerültem, úgy cselekedtem, ahogy talán soha sem mertem volna a fölémtornyosuló férfival bánni.

Izgalomtól és félelemtől hideg kezemmel jobb első nadrágzsebébe nyúltam, a pénz után keresve pedig igyekeztem felfedezni alsónadrágjában feszülő kis Maximust, hogy én is végre kellemetlen helyzetbe hozhassam őt. Elégtételt pedig homlokára szaladt fekete szemöldökei és zavart tekintete nyújtottak, amitől ugyan leplezve, de az örömtől majd kiugrottam az bőrömből.

- Száz, kétszáz, háromszáz, négyszáz, ötszáz éés hatszáz - számoltam le a bankjegyeket, majd a maradékot visszadugtam a még mindig meglepett tekintettel pislogó Max zsebébe. - A másfél órás szittelés ára, az ehető szexjátékokat majszoló húgod után való feltakarítást örömödre pedig nem számoltam fel. További szép napot, Maxi - gördültem lábujjhegyre, hogy egy gyors puszit nyomjak borostás arcára. Mintha ettől a röpke közeledéstől újra nyeregbe került volna, karomnál fogva rántott vissza a falnak döntve két kezét fejem mellett megtámasztva. Mindig neki kell nyernie, igaz? néztem fel az égre lelkiekben.

- Ha már ennyire be akarsz jutni a nadrágomba, engedd, én meg hadd jussak be az életedbe. Szóval mondd csak, hol voltál kicsilány? 

- Mondtam már, semmi közöd nincs hozzá, hogy hol voltam.

- Azt kérdeztem, hogy hol voltál! - emelte fel hangját arcomba kiabálva és közben kezeit vállamra csúsztatva nyomott erősebben a falnak.

- Kórházban - nyögtem ki és megadva magamat hagytam, hogy könnyeim utat törjenek maguknak, de a szégyen szédítő nyomásától inkább kezeimbe temettem arcomat. Maximus ezt látva elegedte vállaimat és farzsebében kotorászva egy elnyűtt zsebkendőt nyújtott felém, amit büszkeségem miatt nem fogadtam el.

- Jól vagy? - kérdezte ezúttal őszinte érdeklődéssel hangjában.

- Voltam már jobban is, de nem nekem kellett az ellátás.

- Hát akkor?

- Az apám tegnap magára gyújtotta a kanapét - válaszoltam önként, mivel nem akartam ismét azt a lelki és fizikai fájdalmat átélni, amit az imént.

- Lia? - az utolsó lépcsőfokról figyelő Juniper, aki Isten tudja mióta állt ott, megindult felé kis mancsai közt egy csomag zsebkendőt szorongatva, melyből egyet kezembe nyomott. - Miért sírsz?

- Nem tudtam befejezni az esszét a sulira - hazudtam inkább Maximusra vezetve tekintetemet, aki egy hálás pillantással illetett.

- Mi az az esszé?

- Egy fogalmazás, de majd én segítek megírni Magnoliának, valamennyire konyítok az orvosis dolgokhoz, mert hasonló tárgyaim voltak első évben. Menj addig tündérúrnőm és játssz, ebédre mi is végzünk.

- Lia is marad ebédre? - kérdezte Juniper, de helyettem Max válaszolt.

- Ha minden a terv szerint megy, akkor igen - Mármint Maximus tervei szerint, de mivel a világ körülötte forog, csak elág annyit mondani "terv". És úgy is lett.