Megviselt ez a pár nap engemet, így elég sokáig aludtam. Csak egy pillanatra nyitottam ki a szememet, és már láttam is az időt amely nem mást mutatott mint kereken tizenegy órát. Nem zavartattam magamat, mert vissza hunytam a szemeimet, mintha semmi sem történt volna, de ezt követően úgy pattantak ki mintha egy tűvel döftek volna meg. Nem kellett kávé és semmi olyan eszköz, mely ahhoz kell, hogy felkeltsen. Elég volt az a tudat, hogy édesapámhoz kell elmennem, illetve az egyességem Elijahval.  Lerántottam magamról a takarót, mely a padlón végezte én pedig mint a szélvész kiviharzottam a fürdőszobába. Szegény Suzie riadtan kapta fel a fejét és nézte, miként szaladgálok egyik szobából a másikba. Semmi nem volt ott, ahol lennie kellett volna. Nem találtam a pólómat, a melltartómat és már a reggelimet sem. Úgy döntöttem ez alkalommal Suzie is velem jön, hisz úgy is megkell sétáltatni és szereti a papát is.

Ahogy felkerekedtem, elkészültem és egy lenge felsőt felvettem, Suzie nyakörvére kapcsoltam a pórázt, aki azonnal elindult volna de én erősen tartottam, ameddig be nem zártam az ajtómat. Nem vagyok egy erős nő, de azért az ilyen kis vakarcsok mint ő nem tud kikezdeni rajtam. Az időjárás kellemes volt, de hihetetlenül tűzött a nap.  Ám én készültem. Ruhám egy farmer szoknyából, fehér szandálból és pólóból, illetve egy kalapból állt melyet a nap ellen vettem fel. Nem bírom egy bizonyos szint felett a meleget és olyankor hihetetlenül rosszul érzem magamat. Hányinger, fejfájás illetve szédülés gyötör. Olyankor nem segít más, csak a fekvés és egy jó adag vitamin bomba, melyet vénástól kell beadni.  Kiskoromban sokat kerültem be a kórházba és sokszor a meleg miatt. Így hát előírták ha bármi hasonló történik a jövőben, azonnal be kell nyomnom magamnak egy fecskendőnyit, vagy súlyos következményei is lehetnek.  Komolyra nem fajultak eddig a dolgok, és ami azt illeti ha lehet, nem is szeretném egyhamar megtudni mi takar a ,,súlyosabb" szó.

Suzie az út közben minden egyes fűszálat, bogarat, fát megszagolt, miközben úgy ugrált mint egy ma született őzgida. Szőre csak úgy csillant a napfényben. Hát igen a tojás megteszi a hatását. Jól kifényesíti a szőrét. Azt leszámítva, hogy mindvégig olyan érzésem volt mintha figyelnének, hihetetlenül jó volt a utam és gyors. Suzie diktálta a tempót, én pedig hozzá igazodtam. Majd a későbbiekben ezen javítunk, de még csak egy kölyök. Had élvezze az életet.

-Szia apa!-csöngettem fel közeli hozzátartozómhoz a társasház kapucsengőjén.

-Helló mon chéri!-éreztem, hogy apa a kis bajsza alatt mosolyog.-Hát nem jössz fel? (Mon chéri-édesem)

-Nem mert valaki vár téged lent! Az az akkor inkább valakik!-helyesbítettem. Hiszen nem csak Suzie van itt, hanem az ő egyetlen pici lánya aki annyira szereti őt, hogy mindenét megosztaná vele amilye csak van.

-Már rohanok is!-sípolt a végén a kaputelefon, én pedig elálltam az útból a kis szőrgombóccal, hogy ne legyünk útban. Suzie füleit a lágy szél óvatosan fújdogálta miközben az én hajamat is egy irányba vitte. Nem sokat kellett várni hiszen nem sokkal később leérkezett papa, aki úgy megörült a kutyusomnak és viszont, hogy egymás nyakába ugrottak. Persze a ,,gyerekem" úgy csóválta neki a farkát, mintha egy éve nem látta volna, ami igazából csak egy hete volt. Miután vége lett az idillnek, végre felém fordult megpuszilt és magához ölelt.

-Hát mi a helyzet? Hogy hogy jöttél?-váratlanul érte a látogatásom, miközben többször mondtam neki, hogy majd jövök.  Látszik, hogy öregszik. Bárcsak lenne az öregedés ellen valami ellenszer. De tudom. Ez az élet körforgása. Csak az a legrosszabb, amikor elveszíted azt, akit a legjobban szeretsz.

-Hoztam a pénzt..-mosolyogtam és nyújtottam át neki a borítékot. De ő nem fogadta el. Csak a fejét rázta.

-Oli. Tudom, hogy segíteni akarsz... -sóhajtotta, majd a kezét a vállamra tette.-De..

-Semmi de! Ragaszkodom hozzá. Tudod jól, hogy szükséged van rá. A nyugdíj semmire nem elég mindig. Eddig te neveltél engem. Viszonzom amit eddig értem tettél.-raktam végül a postaládájába a borítékot, hogy még ellenkezni se tudjon, majd megigazítottam a kalapomat. Csak nem a sarkamra álltam a egy kicsit? Ha nem is hatalmas de ez is mérföldkő. Ha valaki azt mondta nekem eddig, hogy nem, az nekem nem is volt. Ez egy új korszak kezdete. Aztán lehet, hogy csak a papánál működik ez a képességem.

-Köszönöm.-nézett rám meghatódva, majd átölelt szorosan.-Mit szólnál valamelyik nap egy kis vidámparkhoz, vagy egy vacsihoz? Esetleg egy állatkerthez? Tudod egy kis apa lánya program!-állított szembe magával. Olyan régen voltunk együtt kettesben. A szemeim felcsillantak és a fejem hevesen bólogatni kezdett.

-Nagyszerű lenne...-öleltem meg most én, majd húztam egyre és egyre közelebb magamhoz, hogy ami levegő van köztünk az megszűnjön létezni.-Alig várom már..-húztam halvány mosolyra a számat, majd a karórámra néztem és észbe kaptam.-Ne haragudj de most mennem kell!

-Még is hova? Sose szoktál sietni...-gondolkodott el, és hátrébb lépett egyet.

-Csak segítek egy...-nem tudtam minek nevezhetném Elijaht. Hiszen egyszerre távolodik, és közeledik. Ha jók az észrevételeim.-ismerősömnek.

-Ohh. Te mindig segítőkész voltál Olivia. Biztos vagyok benne, hogy ezt az anyádtól örökölted.-fogta meg az arcomat, majd a tenyerébe bújtam.-Akkor találkozunk legközelebb.-sóhajtotta, és mielőtt bement volna, megsimogatta a pajkos kutyusom fejét. Milyen gyorsan eltelik az idő. Szedhetem most hazafele a lábaimat. Ha ez alatt az út alatt nem fogytam le kettő kilót, akkor egyet sem. De érzem, hogy holnapra izomlázam lesz.

-Gyere Suz.-hívtam a társamat magammal, aki azt várta, hogy a papa vissza jöjjön.

Hazaérve, lepakoltam mindent és lehuppantam a fotelba, míg a lakótársam a fekvőhelyébe feküdt bele, de úgy, hogy a lábai is az égnek álltak. Elfáradhatott volna? Időben stimmeltünk, ugyan is ha nem tévedek akkor tíz perc és dél lesz. Szeretek pontos lenni. Inkább várjak én, mint hogy rám várjanak.  Éhes nem voltam, mivel reggel a nagy sietségben bekaptam néhány falatot. Nahh meg a tizenegy  óra az nem reggelt jelent, hanem majdnem ebédidőt. Semmihez nem volt kedvem, viszont az eszembe jutott, hogy ha már elhívtam magamhoz Elijaht kéne valamilyen étellel kedveskednem. De erre már nem volt időm. Így hát felálltam, bementem a kis konyhámba, majd kinyitottam azt a szekrényt, ami tele volt chipsel, csokival. Általában nem ettem ilyeneket, de felkészültem arra, ha jön valaki akkor megtudjam kínálni. Ez egy évben egyszer fordul elő. Megfogtam a zacskónyi burgonyaszirmot, és egy műanyag pasztell zöld színű tálkába öntöttem.

Ahogy végeztem, a számhoz emeltem egy darabot, de kopogás hallatszódott. Amilyen gyorsan tudtam, oda léptem az ajtóhoz és kinyitottam.

-Szervusz..-köszöntött a magas férfi, aki elkezdte magán igazgatni a zakót.

-Szia Elijah.-köszöntem bizonytalanul. Kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mert Arnoldon kívűl férfi még nem járt a lakásomban. De Arnold inkább félig nő inkább. Elijah érdeklődő pillantással figyelt engem, ám arca meg sem rezzent. Nem mutatatta a boldogság, vagy bármi érzelem jelét.

-Bejöhetek?-kérdezte tőlem határozott hangján, mely végig futott a folyosón, és halkan verték a falak vissza vízhangként. Lábai közvetlenül a küszöb előtt álltak. Kicsit elkalandoztam, így miután visszatértem a valóságban végre válaszolni tudtam neki.

-Persze! Gyere csak be. Ne haragudj..-jöttem el az ajtótól, majd Elijah bizonytalanul és körültekintően lépte át az említett küszöböt. Suzie érzékelte az idegent a házban és azonnal eléfutott ugatva, illetve morogva.

-Ő a tied?-kérdezte miközben leguggolt a házőrzőmhöz. A kiskutyám be volt feszülve, hátán felállt a szőr, és amilyen cuki vol néhány perccel ezelőtt olyan ijesztő lett egy pillanat alatt.

-Igen. Ő Suzie. Aki eddig soha nem ugatott meg ennyire senkit. Vagy hát.. nem is tudom...-bizonytalanodtam el. Arnold jön át néha hozzám, lehet őt azért nem ugatja meg, mert amikor még nagyon pici volt hozzá szokott és őt ismeri. Máshoz nem volt szerencséje a kis pindurkának. Elijah barna szemeivel végig mért, majd a kezét oda nyújtotta Suz orra elé, aki megszagolta és elhallgatott. Félénken osonva, szemeit le nem véve a vendégről oda ment hozzá, majd leült vele szembe. Elijah megvakarta a füle tövét melyet a kis ebugatta farok csóválva fogadott, és nyaldosni kezdte a kezét nagy vígan. Utána már nem is érdekelte, hogy ott van velünk. A helyére ment, lefeküdt és minket nézett.-Értesz a kutyákhoz?-tekintettem vissza Elijahra, aki elővett az egyik zsebéből egy kendőt, és a nyálas kezét elkezdte törölgetni alaposan.

-Nem.-válaszolt röviden. Olyan titokzatos ez az ember, hogy a pihék is felállnak a hátamon, ha belegondolok mi is lehet a valója. Általában ezekből lesznek a gyilkosok, rablók, vagy a maffiavezérek. Ám ezt csak a televízió emlegetni folyton, és ki tudja mi igaz belőle, s mi nem. 

-Ohh oké. Éhes vagy? Mert van egy kis chipsem, és ha gondolod vendégem vagy egy ebédre.-tettem hátra a kezeimet, és az ujjaimat tördeltem.

-Erre semmi szükség nincsen, de köszönöm, hogy gondoltál rám Én már ettem mielőtt jöttem.-köszörülte meg a torkát, majd még jobban kihúzta magát.-Te találtad ki a dizájnját a lakásodnak?-kérdezte komolyan miután szemeit végig futtatta mindegy egyes ponton amit be lehetett onnan látni. 

-Igen nagyjából.-vakargattam meg a felkaromat, és a padlót bámultam. Mindenkinek más a stílusa. Nem hiszem, hogy az övé ez lenne.

-Nem rossz. -bólintott egy elismerve, majd rám nézett.-Szükségem lesz a tanácsaidra. Illetve lehet stílust kellene váltanom.

-Ha az öltözékedre gondolsz, szerintem is, mert..-nem akartam kifejezni magamat. Nem szeretem kimondani azt amit gondolok. Vagy az az ilyennek az eredménye, hogy megbántok valakit, vagy hogy magamra haragítom. Amikor kicsit voltam megtanultam.  Elijah felhúzta a szemöldökét érdeklődve, értetlenül.

-Nyugodtan fejezd csak be amit mondani akartál. Ám ha jól sejtem, arra gondolsz amire én is.-fordított hátat nekem, majd az egyik virágom leveleit kezdte el birizgálni és megfigyelni.  Voltak kanócok a falra akasztva, melybe belehelyeztem virágokat. Ezek is feldobták a hangulatot.

-Mindennap senki nem jár szerintem ilyen elegánsan..-húztam össze magamat, és össze szorítottam a szememet várva a választ. Egy erős kéz melegét éreztem a vállamon, majd amikor kinyitottam egy jól ismert arc állt velem szemben.

-Köszönöm. Tisztelem az őszinteségedet és lehet igazad is van.-nézett a szeme sarkából a kutyámra, mintha elgondolkodott volna, majd vissza rám.-A múlt legyen a múlté. Lehet kicsit feltűnő is vagyok itt. Beszeretnék olvadni, úgy hogy ha nem lenne ellenedre, ma még ha lesz idő egy ruha boltba is bemegyünk. -emelte le rólam a kezét, és az ablakhoz ment. Lehet kicsit túlvállaltam volna magamat. Nem elég, hogy dolgozok, de mellette még egy lakás berendezését is megkell terveznem, illetve Elijah ruhatáráról is nekem kell majd gondoskodnom. De ott az egyezség. Hamarabb itthon lehetek majd az éjszakai munka után és megvéd azoktól a társaságoktól akiktől félek. Volt már alkalom, hogy részegen hozzám szóltak valamit, valamelyik pedig megszorította a csuklómat. Az volt a szerencsém, hogy ott volt Arnold. Annyira félénk vagyok, hogy még a gáz sprayt se merném elő venni. Talán Elijah mellet talpra tudok állni, és eltudok nézni tőle néhány kunsztot arra, hogy ilyen határozott lehessek amilyen ő. De számomra még mindig idegen ez az ember. Semmit nem tudok róla azon kívűl, hogy hol lakik, milyen szépen játszik. -Akkor gondolom mehetünk is..-fordult felém, majd a telefonjára nézett, és meglepően tette vissza a zsebébe, amely ki tudja mennyi kincset rejtett még.

-Persze.-vágtam rá, és szaladtam el a táskámért, a kalapomért illetve a tárcámért. A telefonom már a táskámba volt. Nem tudom ki keresne, de jó az ha nálam van.

-Csak utánad..-engedett maga elé, egy halvány mosollyal az arcán majd mikor a folyosóra értünk, ő becsukta az ajtót, én pedig bezártam azt. -Előszőr akkor menjünk hát a bútorokat, és berendezést nézni.

-Igen csak. Előtte látnom kellene a lakásodat, és felkell mérnem néhány dolgot.-válaszoltam akadozva. Szégyelltem magamat, hogy olyat kértem valakitől, hogy vigyen fel a lakására. Olyan furcsa, ezt az én számból hallani. De tényleg semmi olyan szándékom nem volt, és nem is lesz. -Mármint ha szabad. Az az..-zavarba estem. Elijah nem értette a dadogásomat, és sóhajtott egy hatalmasat.

-Kérlek nyugodj meg.-mondta nyugodtan, majd elindult előre, ám megállt és bevárt engem. Én utána mentem, és nem mertem a megszólalásom után ránézni.