-Elég legyen!-kiáltott valaki a távolból, mire Niklaus is felfigyelt és arca ellazult, kisebb morranást hallva felőle. Nem volt számomra ismerős, de annál is inkább kellemesebb volt a kisugárzása, mint bárkinek akit eddig láttam.
-Freya...-halkult el a végén, de szemei továbbra is szigorúan fürkészték a szőke magas nőt kinek haja a válla alá ért le hullámozva. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, kicsit megkönnyebbülve mire a szemem sarkából láttam Suzie-t a lépcső alján csaholni, figyelve az eseményeket. Freya odaért hozzánk, engem mért végig elsőnek majd kezét nyújtotta felém. Ám nem kezet fogni akart, hanem megnyugtatni. Kaptam az alkalmon, kicseleztem futva a kedvencem felé, akit azonnal felkaptam, aztán nekiiramodtam a kapunak ami pont nyitva volt, mert az új vendég nem csukta be maga után azt.
-Szép volt Freya...-hallottam magam mögül a leteremtő hangnemet Klaus szájából, nővére felé melyet, még Rebekah szavaiból jegyeztem meg. Most, hogy Suzie a kezembe volt, nem volt okom maradni. Az utca közepére érve körbe néztem, hogy mégis merre fussak, s miután láttam, hogy a hybrid utánam jön kiválasztottam az egyik irányt és rohantam. Tudtam, hogy gyorsabb nálam, Párizst viszont én ismerem, így akár le is rázhatom. Befordultam egy kisutcába, onnan pedig egy másikba, ki sem tűzve magam elé valamiféle célt, kivéve azt, hogy aki mögöttem van azt le kell hagynom. Macskaköveken hallatszódott vissza futásomnak bizonyítéka, s ahogy haladtam tovább az egyre szűkülő ,,ösvényen" megint választhattam, hogy jobba, avagy balra fordulok. Vettem egy nagy levegőt és élesen befordultam jobbra, ám valaki elkapott, neki tolt a falnak és számra tette a kezét lecsitítva.

Nem kaptam levegőt, és a pánik közeli állapotba kerültem. Próbáltam kiszabadulni, hiszen elsőnek azt hittem üldözőm talált rám, ám nagyot tévedtem. Elijah le sem véve egyik kezét a számról, enyhén szorítva a másikkal vitt végig a folyosón, mire betolt egy kis ajtón keresztül ami egy régi elhagyatott lakás alsószintje volt. A székek összevoltak roskadva, a sarkokban pókhálók lengtek, por és egy régi kandalló hamuja szállt a levegőben, ezzel megtelítve légzőszervünket, elzárva tőlünk az tiszta oxigént. Nemes ősünk továbbra sem tántorított mellőlem. Niklaus odaérkezett a folyosóra és megállt az ajtó előtt. Szagolt, nyomokat keresett, hallgatózott. Valószínűleg a poros levegő elnyomta futásom eredményének szagát. Egy ideig még időzött, s miután neki vágott valamit a földnek mely hangot hagyva maga után vízhangozva futott végig a falakon, ablakokon és ami még erre a kis ,,utcára" nyílt.

Elment. Feladta. Az utóbbiban nem vagyok biztos, valószínűleg máshol folytatja a nyomozást, de egyenlőre megnyugodhattam. Mikor tiszta volt a levegő, Elijah sóhajtott egyet, majd levette a kezét a számról és elengedett. Kifújtam a hatalmas levegőt, miközben körbe néztem kiskutyámmal a kezemben, aki nyugodtabb volt mint én.
A férfi a kisablak előtt állt, a régi szakadt függönyt mutatóujjával eltolva kicsit, hogy még jobban kilásson. Ez alatt én letettem a földre Suzie-t, összefogtam a hajamat a hajgumival melyet a csuklómon hordok mindig, hogy vészhelyzetek esetén tudjam használni. Ez után pedig szemügyre vettem a házat. Téglából állt össze a fala, pókfonalak a sarkakban, illetve egy két kép a falon. Közelebb léptem hozzájuk, hogy megismerjem egykori ház lakóit. Mindegyiken egy család volt, vagy egy férfi a párjával. Valószínűleg, egy egész családi örökségről lehetett szó.

Megmentőm sóhajtott egy hatalmasat, majd rám emelte a tekintetét, de csak a szeme sarkából mért végig lassan, előre dőlve ablak párkányára támaszkodva. Felvettem eközben a hozzám siető szőrmókomat és óvatosan kiengedtem a levegőt, mely tüdőmben feszült.
-Semmit nem tudsz Cedrick megszökéséről? Ugye?-kérte számon immár, teljes alakkal felém fordulva. Lepillantottam a földre kicsit fehér arccal, miből már következtethetett a válaszra. Egy sóhaj hagyta el az ajkát és ő is elkezdte figyelni, a képet melyet én is már megcsodáltam. A rövid csend után, odalépett hozzám, levette a fekete zakóját és a vállamra terítette. Először nem értettem a miértjét, majd rájöttem miszerint az elhagyatott kis lakban hideg van. Évek óta nem járhatott itt senki, így megállt a levegő.
Mikor elengedett még előttem maradt egy ideig és a szemembe nézett, én pedig elszégyelltem magamat, hogy ennyi problémát okoztam. Voltaképpen, nem is volt nekem ott rossz helyem. Nem kínoztak, kaptam enni és ráadásként külön kettő ember is vigyázott rám. Én pedig borsot törtem az orruk alá, beleütve az enyémet az ő dolgukba. Sokat változtam. Mintha nagyobb akaratom lenne. És ez nem én vagyok. Egyáltalán nem. Jobb volt annak a lánynak lenni, akit alig vettek észre az utcán, aki megbújt valakinek a háta mögött és mindent elengedett a füle mellett, csak hogy ne kerüljön semmiféle konfliktusba.

-Gyere...-szólított meg miközben kinyitotta a roskadozó ajtót. Válla felett rám nézett jelzésként, aztán tovább haladt. A kezemben lévő kedvencemre pillantottam, halvány mosolyt ejtve orromat az övéhez dörgölve és a férfi után andalogtam. Megbíztam benne, még annak ellenére is, hogy Cedrick külön felhívta a figyelmemet Elijah Mikaelsonra.
Kilépve a sötét zugból, a kis szűk utcán folytattam tovább utamat cél nélkül. Kizárólag a jólöltözött barnahajú és szemű alak mögött slattyogtam észrevétlenül, ám még is tudta pontosan, hogy ott vagyok. Hallása és látása is tökéletes volt, ahogy a szaglása is, így nem is feltételeztem, hogy megtudok szökni. Nyilvánvalóan nem is akartam. Oltalma erőt nyújtott és ez még jobb kedvre is derített. Nem volt itt Niklaus, sem Rebekah, ahogy a pszichopata Kol Mikaelson sem. Csak az az egy ember, vagy második akiben megbíztam annak ellenére, hogy egy ragadozó misztikus fajba tartozik, aki bármelyik pillanatba végezhetne velem. Ennek tudatában nyeltem egyet és az égre néztem. Borult volt az idő. Szürke felhők jelentek meg az égbolton.

-Hova megyünk? A Mikaelson birtok nem erre van...-törtem meg a hallgatást, hiszen nem abba az irányba vezetett, ahonnan én megszöktem. Igaz segítséggel, mivel ha nincsen Freya aki eltereli Niklaus figyelmét, nem adatik meg, hogy kitudjam dugni az orromat a kapun melyet az új vendég nyitva is hagyott.
-Van egy biztonságos hely, a város másik felében. Egy ideig gyalog megyünk, utána pedig kérek egy taxit.-válaszolt a maga tudatos módján. Nem is volt több kérdésem. Azaz mégis. Egyetlen egy. Az hogy: Miért?
Eddig ott akartak tartani. Ám visszagondolva, Elijah pont Niklaus miatt ment csak abba bele, hogy ott éljek velük. Talán végre elmehetek? Nincsen már bennem verbéna? Rabjuk vagyok még egyáltalán? Mert ha nem, akkor nem tartott sokáig. Ha valakit bezárnak legyen az cella, vagy egy normális szoba, de akkor sem az a legjellemzőbb, hogy kiengedik párnap múlva.

Kiérve egy kicsit forgalmasabb részre, a férfi elővette a telefonját és felhívott egy taxi szolgálatot. Ahonnan érkezett is egy sofőr, egy régebbi peugeotval, melynek színe fehér volt és annak a tetején sárgán virított a ,,TAXI" tábla.
-A hetedik kerületbe vigyen kérem az Eiffel toronyhoz.-mondta miközben kinyitotta nekem az ajtót, majd utána beült mellém hátra. A sofőr, a visszapillantóból szemet vetett rám, majd a mellettem lévőre is, ezt követően pedig meg is indult.
-Oda megyünk?-kérdeztem a város nevezetességére célozva, ám ő az ablakon kifelé bámult. Először mintha nem akart volna tudomást venni a kérdésemről, ám vett egy mély levegőt, aztán válaszolt.
-Nem. Onnan még sétálunk egy keveset.-felelte röviden, melyből azt vettem le, hogy nem akar többet beszélgetni és én ennek eleget is tettem. Nem szóltam többet. A szőrgombócomat simogattam az ölemben, melyre csodálkoztam is, hogy a sofőr nem említette meg. Rengeteg autóba nem engedik be az állatot.

Kis idő múltán az Eiffel toronynál kitett minket a baseball sapkás kékszemű, barna bajuszos aki a volán mögött ült. Elijah kezébe nyomta a pénzt, meg sem számolva mennyit hagyott ott és kisszállt. A férfi kezét nyújtotta segítségként, hogy én is kitudjak ,,ugrani" a járműből amit el is fogadtam. A zakója nagy volt rám amely meg is látszott, hiszen a fenekem alá ért. Vállaim pedig nincsenek akkorák, mint egy Mikaelsonnak. Az taxis elhajtott és figyeltem ameddig le nem fordult, azután a mellettem álló ősre pillogtam, aki viszont a város jelképével szemezett. Megköszörülte a torkát majd a kezét a vállamra téve indított meg, mire elindultam.
Öt perc sétáról lehetett szó, egy szintén macskaköves utcán mentünk végig. A társasházak a magasba nyúltak, ablakait virágok díszítették. Voltak muskátlik, rózsák, levendulák és minden más színben pompázó növény mely a francia hangulatot tovább fokozta. Sétáló utca volt, azaz autóval nem lehetett behajtani, így nyugodtabb körülményeket nyújtott az ott élőknek. Hiszen eleve elég az, hogy nap mint nap több idegen jelenik meg az ablakuk alatt, csak mert a toronyhoz tart. Ha valaki eljut Párizsba, nem hagyja ki azt, hogy elmenjen az Eiffel toronyhoz és megcsodálja közelebbről, melyet eddig videókban és képeken látott. Természetesen, nem olyan izgalmas mint amilyennek látszik. Vannak sokkalta szebb és érdekesebb dolgok mint az a nagy építészeti mestermű.

Az ősvámpír megállt, én pedig nem figyeltem és nekiütköztem a hátának.
-Bocsánat!-szóltam azonnal kicsit dadogva, mire az akinek nekimentem elkezdett keresgélni zsebeiben, majd meg is találta ami után kutatott. Immár kulccsal a kezében közelített az egyik ajtóhoz, majd nyitotta azt ki.
-Menj előre...-utasított, majd beléptem az új helyszínbe, az ajtó becsukódott, ám itt csak Elijah és én voltam. Modern berendezésű társasház volt, mely átlett alakítva egy ember részére. Akárcsak egy villa, csak mégis szerényebb. Viszont én itt még nem jártam és ez nem az a lakás, amiben én segítettem bútorozni, tervezni. Fehér bútorok domináltak, az alsó szinten volt egy hall és egy konyha asztallal és székekkel.
-Ez a tied?-kérdeztem megpróbálva elengedni a magázódást.
-Igen. Vészhelyzet esetére csináltattam meg ezt a helyet a saját ízlésemnek és elvárásaimnak megfelelően. Most kijelenthetem, hogy vészhelyzet van...-igazgatta meg a nyakkendőjét, mire levette a cipőjét a folyosón. Ránéztem a kutyusomra, majd a ház tulajdonosára engedélyt kérve, hogy letehessem, melyet meg is kaptam bólintásként.
Levettem a zakót és felakasztottam a fogasra. A mellettem lévő férfi fáradt volt és leginkább feszült. Csak nem értettem miért és ez nem Elijahra vall. Sikerült valamennyire megismernem és azt határozottan állíthatom, hogy a nyugodtabbik fajta az ,,emberek" között.

A Mikaelson leült az egyik székre az asztalnál előre dőlve. Kapva kaptam a lehetőségen és elmentem felderíteni a helyet, de először a mosdóra voltam kíváncsi. Felmentem a csigalépcsőn és az első emeleten jobbra az első ajtót kinyitva megtaláltam a fürdőszobát. Elvégeztem megkönnyebbülten a dolgomat, majd a mosdókagylóhoz léptem. Szappanos vízzel, gyorsan megmosdottam. Először az arcomat, majd a karomat, hónaljamat. A sok futástól leizzadtam. Kezemmel kifésültem a hajamat, majd összekötöttem a csuklómon lévő hajgumival, melyet mindig magamnál hordok. Legvégén pedig a kezeimet is alaposan átsikáltam. Mikor emberszerűen néztem ki, óvatosan lelépdeltem a lépcsőn és Elijah mellé álltam aki továbbra is az asztal felé volt hajolva kezeivel fejét támasztva amolyan gondolkodó módon.
-Csinálok valamit enni...-jelentettem ki neki kedvesen. Lesz még időnk megbeszélni az előbb történteket és azt is, hogy miért nem vitt vissza az általuk elnevezett csúnya gonosz farkashoz. Feltételeztem, hogy van valami a férfi szekrényeiben és hűtőjében, így kinyitottam az utóbbit és szemem elé tárult egy minden polcát megtömött hűtő. Elijah felkészült előre és mivel nem kettőéves tej vagy három hónapos tojás volt hűtés alatt, feltételezni merem, hogy ezek alig néhány órás élelmiszerek. Leginkább a zöldségeken látszott a frissesség. Majd megéreztem a friss kenyér illatát a konyhapulton, amely igazat adott gondolkodásmenetemnek.

Felkevertem egy kis tojást rántotta gyanánt, vágtam egy kis szalonnát, majd elkezdtem azokat megsütni. Tálaltam és ezt követően paradicsomot, uborkát és paprikát vágtam a tálra. Kiöntöttem egy kis bort és odavittem neki. Leraktam melyre ő felegyenesedett és figyelte ahogyan odatolom közvetlen elé az étellel teli tányért és a pohárka bort. Én pedig az enyémmel leültem vele szembe.
-Egyél. Szükséged van rá...-.mondtam kisebb aggodalommal a hangomban.
-Köszönöm Olivia, de erre semmi szükség...-mondta felemelve állát, melyre csak szusszantam egyet.
-Kérlek szépen. Sokat segítettél, fejlődésileg és így alapjáraton a helyzetemben is. Nem tudok másként köszönetet mondani, hacsak nem gondoskodhatok rólad amikor a legnagyobb szükséged van rá.-mondtam az evőeszközöket a kezembe véve.-Jó étvágyat.-szökött egy apró mosoly a szám sarkába és kisebb falatokat kezdtem el megrágni.
A velem szemben ülő, barna szemét rám emelte majd vissza a tányérjára. Kisebb mosolyt ejtett és ős is nekiállt enni. Belekortyolva a borba, amit kiöntöttem neki. Nem szólt semmit. Az étkezés is ugyanolyan csendben telt, ahogy az idevezető utunk. Maradt egy kevés az én részemből, így letettem a földre, hogy Suzie is egyen valamit.
-Sajnálom a Cedrickes dolgot...-vallottam őszintén.-Niklaus bezárt, nem tudtom mit akart tőlem ott és pánikba estem. Jó ötletnek tűnt megbízni benne és segített volna kiszöknöm, de én nem tettem. Visszamásztam. Nem hagyhattam ott az egyetlen teremtményt, aki mellettem van jóban és rosszban...-néztem el egy pillanatra, hátradőlve. Egy pillanatra a vámpír is abba hagyta az evést. Megrágta és lenyelte az utolsó falatot melyet még szájába tett és így szólt.
-Olivia, nem csak ő van melletted jóban és rosszban...-mondta el halkan, elpillantva majd vissza rám.