– Ez füstölgő? – kérdezted Seokjint, a puncsra mutatva, amit egy piros műanyag pohárban tartott. Rád nézett, miközben a pultnak dőlt. Gyengéden bólintott, és átnyújtotta neked, annak érdekében, hogy megkóstold.

– Tavaly tanultam a receptet – magyarázta. – Esküszöm, olyan érzésem van mintha középiskolai bulin lennénk. – bár még csak jelmez sem volt rajta, -szolidaritásból te sem viseltél-, mégis egyet kellett értened vele.

– Tulajdonképpen még középiskolások vagyunk Jinnie – egy pillanatra komoly arckifejezésed volt, de ahogy a férfira néztél nem bírtad visszafogni a nevetésed. 

– Érdekes, hiszen egy évben születtünk, én mégis felnőttem – motyogta orra alatt, belemenve a játékban. Mindig is imádtad ezt Seokjinbe. Soha nem szállt el magától, még azok után sem amiket elért és igen fiatalon egy híres céget vezet, egyszóval megmaradt a középiskolás énje, mégis ha kell akkor oda tesz az asztalra. Ez ugyan nem mondható el róla, de talán így van jól. 

– Jinnie, örülök, hogy eljöttél. Tudom mennyire sok munkád lehet, de őszintén szerettem volna egy kis időt tölteni veled, veletek – gyorsan kijavítottad magad még mielőtt túlzottan feltűnő lennél. 

– Ugyan T/N, nekem is jól esett már egy kis kikapcsolódás – sóhajtott fel fáradtan elvéve kezedből a puncsot. – Egyébként nem is mondtad, hogy ízlik-e – utal az italra, amit időközben tényleg elfelejtettél megdicsérni. 

– Nem tudom, hogyan csináltad ezt a füstöt, de esküszöm Seokjin ez nagyon finom – akaratlanul is megnyaltad ajkaid, mire a férfi szinte megbabonázva figyelte. Nem vetted észre mivel túlságosan is lekötött az édes-savanykás íz, ami meg volt fűszerezve egy kis mentával. Furcsának hangozhat, de valóban nagyon ízlett. – Itt senki sem fog emlékezni arra, ami ma este történt, de őszintén remélem ezt nem felejted el soha – először nem értetted miért mondja ezt és érdeklődve pislogtál fel rá, de egy másodperccel később szinte azt sem tudtad, hogy fiú vagy lány vagy, ahogy puha ajkai óvatosan a tiedhez értek.