Itt is lennék egy régi-új kis drabblevel, amit azt hiszem egy videó keretein belül inspirált. Kicsit átírtam, szóval nem pont olyan mint előzőleg viszont így is sokatoknak lesz ismerős (remélem). Ui: Nem ígérek semmit, de holnap is próbálok hozni valamit. 🥰

Furcsa pillantást vettek a kocsi hátsó ülésére, hiszen nemrég takarítottam ki jó alaposan, és valójában többször is megtettem ezt mióta, pár hónapja megvettünk, mégsem tűnt fel, hogy az ülések alatt lenne valami. Fogtam a telefont, bekapcsoltam a vakut és benéztem alá. Egy fekete doboz lapult az ülések mélyén. Arra gondoltam, miszerint az előző tulajdonos hagyhatta itt, vagy valami hasonló. Mivel nagyon kíváncsi voltam mi lehet az, óvatosan kivettem onnét. Egy régi kazetta volt benne, boldog emlékek felirattal. Természetesen egyből arra gondoltam hogy, ez egy család ünnepi vacsorája vagy éppen a gyerek első születésnapi zsúrja, vagy bármi más ami a boldog emlékek közé tartozik. A padláson volt egy lejátszó, amibe épp ilyen kazetták mennek, így egyértelmű volt mit fogok tenni. Nem szóltam senkinek mit találtam, mivel tudtam mennyire kifog oktatni párom , ez mennyire nem helyes. Valóban nem volt az, azonban hajtott a kíváncsiság és minél előbb meg akartam tudni mi szerepel rajta. Úgy éreztem magam mint egy gyermek, aki alig bírja leplezni kíváncsi természetét. De bár ne lettem volna ennyire kíváncsi.

Izgatottan indítottam el a videót, ami elég szokványos volt. Amolyan tipikus családi hangulatot adott vissza a képernyő. Valamit ünnepelhettek, vagy csak a szokásos hétvégi családi ebédet tudták le, mivel rengeteg étel volt az asztalon amit a két gyerek jóízűen ette, a szülök pedig szelíd mosollyal beszélgetek. Szép idilli családi hangulatot árasztott, mitől az ember akaratlanul is mosolyra húzza ajkait, azonban engem ez mégis megdöbbentet. Nem azért mert valami nem volt rendben, erőszak vagy hasonló brutalitást vettem volna észre a felvételen, csupán maga a tény, hogy az ott szerepelt apuka történetesen a férjem, Chanyeol volt önmagában megrémített. Nem értettem mi ez az egész, hogy miért ül egy asztalnál egy másik, ismeretlen növel és két kicsi gyerekkel. Ugyan egy pillanatra felmerült bennem, hogy talán nem is ő a gyerekek apja nincs is köze a nőhöz, ugyanakkor mi másért ülne velük egy asztalnál? Fájt belegondolni, hogy esetleg kettős életet él, szavakba nem tudom önteni mennyire szörnyű volt látni boldogságát egy másik nő oldalán. Azonban ami ezután történt még ennél is szörnyűbb. Egy pillanat alatt elfelejtettem bánatom haragommal együtt és sokkal inkább a rettegés, szörnyülködés uralkodott el rajtam. Egy sötét szobában volt a kamera, a falról vérben úszó kínzó eszközök lógtak le a földön szétdarabolt emberi testek, köztük valamelyik gyerek karja és az édesanyjuk lábfeje hevert. Az említett családtagok vérben úszva, megkötözve térdeltek miközben eszeveszett módon zokogtak. Nem voltak egyedül, mivel a megkínzójuk is ott szerepelt, viszont az arca nem látszott a kamerába, azonban nem is kellett ahhoz, hogy felismerjem. Bármennyire nem szerettem volna, akárhogy könyörögtem gondolatban, hogy ne ő legyen, sajnos nem így lett. A cipője, a ruhája, a testalkata, minden olyan volt mint az előző idilli felvételen, Gyomrom felfordult a gondolatra, és látványra, amit tett szerencsétlen növel és két gyermekévvel, az a férfi akiért az életem adtam volna. Nem bírtam tovább hallani a gyerekek sikoltásait, az édesanya kétségbeesett könyörgéseit, hogy legalább a kicsiket ne bántsa ugyanakkor erőm se volt hogy kikapcsoljam a lejátszott. Belegondolni is gyomorforgató amit tett velük azt talán még inkább hogy ilyen férfival éltem együtt több mint három évet. Egyszerűen képtelen vagyok ezt elhinni hiszen Chanyeol mindig is olyan megnyugtató, barátságos személyiség volt vagy...talán az csak a felszín és valójában csak megjátszotta magát? Megjátszotta, hogy soha ne derüljön ki sötét titka, elhitette velem miszerint szeret, hogy én és a kicsi vagyunk a mindene.

Ekkor eszméltem fel, hogy egy pszichopata van lent a nappaliban a gyermekemmel. Gyorsan megtöröltem könnyes szemeim, majd már fordultam is volna meg, hogy a gyerekért mehessek és olyan gyorsan hagyjam el ezt a házat, amilyen gyorsan csak tudom, csakhogy ahogy tettem egy lépést meg is torpantam. Legnagyobb félelmemre a férjem egy beteg mosollyal állt a hátam mögött mindvégig csendben figyelve a lejátszót. Nem szólt semmit, sőt még rám se hederített, csupán meredten bámult a képernyőre mintha minimum megszállottja lenne. Majd hirtelen megragadta nyakam és a falnak tolt. Próbáltam ellenállni, valahogy kiszabadulni szorításából, azonban túl erősnek bizonyult hozzám képest.

– Nem gondoltam volna, hogy valaha még látni fogom ezt – egész közel hajolt arcomhoz, úgy vigyorogva rám, mitől a hideg is kirázott. Rettegtem attól, hogy bántani fog minket, esetleg ugyan úgy végezzük mint a felvételen szereplők, azonban próbáltam ezt nem kimutatni neki. Nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy lássa mennyire rettegek tőle, attól a férfitól aki a világot jelentette nekem. A szorítása egyre erősebb lett, éreztem, hogy már szinte nem kapok levegőt és ha így folytassa, soha többé nem látom a gyermekemet. – Téged őszintén nem akartalak bántani, viszont ezek után nincs más választásom baby. De ne aggódj, a gyereknek nem esik bántódása – az utolsó amit hallottam az az ördögi, vérfagyasztó nevetése.