Reggel Luanna korábban kelt - mint minden egyes nap -, hogy előkészíthesse a reggelit. Kiment a fejéből, hogy bizony vendége van, körözött bűnőző talán, és a kanapén szállásolta el. Sokszor esett meg, hogy pár hajléktalant télre egy két napra beengedett akik egy idő után tovább álltak. Szeretet segíteni, néha picit túlzásba vitte, de mindig is jobban érezte magát. Párszor eszébe jutott, hogy talán azért teszi, hogy törlesszen valamit, de sose jutott semmi értelmes dologra ami miatt törlesztenie kéne. A szemét dörzsölgette, mikor neki ütközött a kanapé karfájának és az alvó férfira esett. Mindketten fájdalmasan felnyögtek. Lu hamarabb reagált, leugrott Buckyról és hebegve - habogva elnézést kért, majd a konyhába sietett. Buckynak esélye sem volt felfogni mi is történt így csak értetlenül pislogott a lány után, kocós haja a szemébe lógott. Lua zavartan kezdte el készíteni a reggeli kávét, remélte, hogy ettől valamelyst felébred. Bucky visszavette a felsőjét és a hajába túrt miközben a konyhába ment.
- Segíthetek valamiben? - érdeklődött a lánytól aki a kávét szűrte le.
- Nem! - vágta rá hevesen mire a férfi döbbenten megállt. Lu elszégyellte magát mikor rájött milyen bunkó is volt.
- Úgy értem, köszönöm, nem kell semmiben segíteni. - javította ki magát feszélyezve. Bucky leült az asztalhoz. Tudta, hogy mennie kellene, de elaludt, így nappal megláthatják és azt pont nem akarta. Lu elkészítette a reggelit, de mikor ránézett az órára már nem tudta megenni.
- Este jövök! Maradj ameddig akarsz. Csak szét ne szedd kérlek a házat! - hagyta ott Buckyt, mert nem szeretett volna elkésni a munkából tekintve, hogy már megfenyegették, hogy még egy késés és kirúgják. Bucky a lány hűlt helyét bámulta, fogalma sem volt most mit is kellene csinálnia. Elakart menni, de a lány szavaiból úgy ítélte, hogy arra számít még este is itt lesz. Akkor maradok, döntötte el és megette a reggelit, hogy ne menjen a kukába Luanna munkája. Majd készítek neki valamit, az is segítség, mosogatta el a tányért. A kezén lévő kesztyűt levette, fém karjára rávetült a reggeli napsugár. Szomorúság töltötte el, pedig már lassan hetven éve a része volt. Utálta, de belátta legtöbb esetben nagy segítséget tud nyújtani. Körbe nézte az egész házat, de csak a végén találta meg a kereset tárgyat. Fél óra alatt az egész házat felseperte és felmosta. Az ajtón a zsanérokat megjavította, kiszellőztette a szobákat viszont a lány szobáját kihagyta. Úgy érezte, oda nincs joga bemenni. A saját ruháját kimosta, addig egy szál bokszerben olvasott a széken. Sokkal jobban érezte így magát, hogy elvégezte ezt az aprócska kis házimunkát. Furcsa volt ilyet végezni a sok H.Y.D.R.A. - nál töltött idő után. Kirázta a hideg a halvány emlékekre.

" - Ne.. Könyörgöm ne! - hasított a levegőbe egy sikoly, majd öblös nyögés követte. A maszkos férfi érzelem mentes arccal ült vissza a motorra, pisztolyát a hátára erősítette. Egy utolsó pillantást vetett a halott nőre, majd a parancs szerint visszatért a bázisra."

Megrázta a fejét. Nem, ez nem én voltam, győzködte magát, pedig szíve mélyén tudta, hogy bizony ő tette.

Estefelé mindent megcsinált, igaz szegényes vacsorát csinált, de büszke volt magára, hogy ennyit is tudott. Az ablakból figyelte a járókelőket mikor meglátta a lány elgyötört alakját. Halványan elmosolyodott. Normális élet, de rég volt olyanom, gondolta melankolikusan. Szeme sarkából észrevett valamit. Egy fényszóró vékony csóvája közeledett az úton. Ezzel nem is lett volna semmi baj, de a lány zenét hallgatott, és épp, hogy csak ment a zebrán. Nem igazán látta Bucky, hogy a sofőr lassítani akarna. Sőt! A vezető még talán gyorsabban kezdett menni. Bucky egy pillanat alatt átgondolt mindent, majd kiugrott az ablakon - ismét darabjaira törve -, és Lut elkapta a kezével, míg a fémkarját maguk elé húzta. Hangos robaj hallatszott, Bucky meg se érezte az ütközést. Luanna azt se tudta hirtelen hol is van, csak pislogott a férfi karjaiban. Bucky húzni kezdte Lut a házba mielőtt felfoghatta volna a dolgokat.

- Hé! A kocsim! - ordított utánuk felháborodottan a kocsis, mire Bucky megállt. Lassan fordította oda a fejét.

- Addig örüljön míg fel nem jelentem gyorshajtásért - mondta olyan vészjosló hangon, hogy a markaiban lévő lányt kirázta a hideg. A férfi döbbenten pislogott Buckyra, majd visszaült és inkább elhajtott. Bent a házban Lu kivergődött a sokkból és a kesztyűjét igazgató férfira nézett.

- Ez mi volt?! Hogy csináltad?! Hogy nem tört el a karod? - rontott rá a kérdésekkel viszont Buckyt látszólag nem érdekelte.

- Nem tudom miről beszélsz - felelte kimérten és kikerülve a meghökkent lányt az ajtó felé indult. Lu utána kapott.

- Állj! Választ akarok, hisz mégiscsak az életem mentetted meg - szorította a kezét, de Bucky elrántotta. Pont azt fogta meg, amit nem szeretett magán.

- Elég ha annyit tudsz, megmentettelek - morogta és megfogta az ajtó kilincsét. De ami akkor történt talán egyikük sem számított rá. Az ajtó kivágódott és fegyveres katonák rohantak be. A megszerelt ablakok betörtek és maszkos férfiak kezdték el a nappalit belepni. Bucky a pillanat töredéke alatt ugrott Lu elé, hisz előre tudta, hogy rajta fog az ostor csattani, tekintve, hogy túl sok ideig maradt egy helyen. A katonák a fegyverüket Buckyra tartották, de ő egy bukfenccel kirúgta a kezéből és elintézett pár embert néhány lövedékkel.

- Állj vagy a lány meghal! - hallotta meg azt a hangot amitől régen a hideg rázta. Fokozatosan fordult arra. Feltárult előtte a reszkető lány alakja, egy magas férfi karjaiban aki pisztolyt szorított a fejéhez. A pillanatnyi figyelmetlenséget kihasználták és Buckyt a földre teremtették. A férfi, aki eddig Lut tartotta, most elengedte a lányt és egy zsebkönyvet vett ki a kabátjából. Luannat szorosan tartották, hiába ficánkolt, hogy eresszék el, megszöknie nem sikerült. Furcsán dejavu érzése volt. Bucky elé állt a vezér és olvasni kezdte az orosz szöveget. Bucky szeme rémülten kezdett fényleni és próbált kiszabadulni. Ez elől menekült és nem akarta újra elveszteni az emlékeit.

- Taharnyi vagon! - mondta az utolsó szót a férfi mire Bucky megmerevedett és válaszolt. A vezető összecsukta a könyvet, majd a lányra biccentett.

- Hozd! - adta ki az utasítást. A bábúnak használt Bucky leütötte a lányt és a vállára kapta, mint egy krumplis zsákot. Úgy nézett ki, mint egy kötélen rángatott marionett bábú és mikor vissza kapta az emlékeit úgy is érezte magát. Ezért szökött meg. Ezért kellett volna eltűnjön még az éjjel. De valami nem engedte. Egy kis hang édesen suttogott az elméjében, a régi emlékek illúziói mikor még nem dolgozott a H.Y.D.R.A. - nak és a legjobb barátjával lóghatott nap, mint nap. Mit meg nem adott volna, hogy újra az a boldog gyerek lehetne.