zoldseg kérésére~ remélem tetszeni fog!

ฅ^•ﻌ•^ฅ                                         ฅ^•ﻌ•^ฅ

Monoma meg te már vagy ezer éve ismeritek egymást. A személyiségetek nagyon különbözik. De hát erre van a mondás hogy a „ellentétek vonzák egymást". Lehet ez volt az a dolog ami megfogta őt benned. Mivel szomszédok vagytok minden nap látjátok egymást.

Ma reggel egy csigát megszomorító tempóban mentél ki a bejárati ajtón. Majd hirtelen ott látsz egy szőkeséget.

- [Név]-chan! Gyere! - mondta majd megragadta a csuklóm, és elkezdett húzni maga után.
- Aha neked is Szia Neito-san. - mondtam fáraft hangon.

Majd egy kis rohanás után meg is érkeztünk a suliba. Felmentem a lépcsőn az energikus Monoma mögött majd mielőtt a teremhez értünk megállt.

- Oh csak nem a A osztályból a robbantós gyerek? - kiabálta oda gúnyosan.
- MIT MONDTÁL SELEJT?! - üvöltött vissza Bakugo.
- Oi Neito-san! - vágtál a tarkójára. - Sajnálom Bakugo-kun. - majd meghajoltál előtte, és beráncigáltad a szőkeséget a terembe. Majd leültettem a helyére, és leültem Kendo elé.

- Megint a két szőke vitatkozott? - kérdezte Kendo mérgesen.
- Megint Neito-san kezdte. - sóhajtottam fel.
- Még mindig nemértem miért Ő? - kérdezte.
- 13 éve is ilyen volt. Nemtudom de ezt tetszik benne. - mondtam miközben a lányra néztem.
- Te aztán tényleg belehabarodtál. - súgta oda egy sóhaj keretében.

- [Néééééév]-chaaan gyere egy picit. - mondta Monoma. Amire én felkeltem, és elindultam mögötte. Kiértünk az udvar egy olyan zugában ahol még senki sem járt.

- [Név]-chan van egy lány aki nagyon tetszik... És tanácsokat szeretnék kérni. - mondta. Most törte össze a szívemet. Gyorsan egy álarc mögé rejtetem fájdalmaim.
- Uuuuu Neito-san szerelmes~. - nyújtottam el utolsó szót. Nekem a szíven kis millió darabokra törve de mosolyogtam egy hatalmasat.
- Hogy hívjam el randira? - kérdezte kicsit félve.
- Tudod van itt a közelben egy park. Abban van egy kissebb tó, ami körül van véve virágzó cseresznye fákkal. Ott lehet hajókázni meg ilyenek. - mondtam mire elmosolyodott.
- Köszi [Név]-chan! Te vagy a legjobb! - mondta majd vissza mentünk a terembe.

Kendonak elmondtam hogy mit mondott. Erre ő szomorúan nézett rám de én csak leintettem, hogy nincs semmi baj. Alapból miért is szeretne...

Mikor délután hazaindultam nem vártam meg Monomát. Hazaértem, és mivel anyu dolgozik egyből a szobámba vettem az irány. Bevetőttem az ágyamba, és kisírtam a nemlétező lelkemet is. Nagyon rosszul esett, de örülök neki, hogy megtalálta azt a lányt akit szeret. Akkor is ha az nem én vagyok.

Majd kb. 1 óra depressziózás után valaki kopogott. Megmostam az arcom, és megpróbáltam eltűntetni a sírás nyomait. Majd kinyitottam a bejárati ajtót.

- Szia [Név]-chan! Gyere menjünk sétálni mint régen! - mondta mosolyogva. Ez nem az a gúnyos mosoly, ez az a boldog mosoly amely oly ritka.
- Szia Neito-san. Oké. - mondtam majd felhúztam a cipőmet, és elindultunk. Amint a helyszínre értünk megpillantottam hogy ez igen is az a hely amelyet Monomának mondtam egy randi ajánlattal.

- Figyu [Név]-chan valamit mondani akarok. - mondta egy kicsi önbizalom hiánnyal. - De először menjünk oda! - mutatott a tóhoz.

Megragadta kezem, és összekulcsolta ujjainkat. Úgy húzott maga után. Beültetett a kis csónakba, és elkezdtünk evezni. Majd úgy a tó közepénél abbahagyta.

- Randitanácsot azért kértem mert nem tudom milyen helyeket szeretsz. 13 éve ismerjük egymást, és nem tudom milyen helyeket szeretsz, kicsit szégyellem magamat emiatt. - mondta, miközben tarkóját vakargatta. - Egy ideje rájöttem hogy amit érzek irántad nem csak barátság sokkal több. Próbáltad ma tettetni hogy nagyon is boldog vagy amikor beszélgettünk. [Név]... 13 éve ismerjük egymást. És látszik itt a szemeid alatt hogy sírtál. - mondta mosolyogva miközben arcomra mutatott. - Szeretlek! - mondta ki ezt a szót.

Én kissé sokkba estem, de mikor eltűnt a sokkom a nyakába ugrottam. Amit ő egyből viszonzott is.

- Én is te idióta! Ennyire nem tűnt fel? - kérdeztem nevetve. Ő csak durcásan nézett rám majd elmosolyodott.
- Szabad? - kérdezte miközben egymás szemeiben elvesztünk. A kérdésére csak bólintottam. Ahogy megkapta a válasz meg is csókolt. Ebben a csókban benne volt mindien érzelmünk amit egymás iránt érzünk. Levegő hiánya vetett véget a csókunkan.

Monoma már az első napon kikiáltotta, hogy én biza a barátnőja vagyok. Voltak akik undorodva néztek, és voltak azok aki alapból shippeltek minket khm... Az egész osztály. Kendo gratulált nekünk evvel átengedve Monomát az én kezeim alá. Monoma tudta, hogy velem rosszabbul jár de ez nem érdekelte. Mert a barátnőjével lehet legalább.

ฅ^•ﻌ•^ฅ                                          ฅ^•ﻌ•^ฅ

Remélem tetszett ez a rész. Remélem eltaláltam így Monoma stílusát. Ez a belekötök akkor is Stílusát. Bocsika a helyesírási hibákért. Kérések nxitva nyugodtan írjatok nem harapok :3.

Tsókacsaládnak!