@Anime_fann_ kérésére~ 💖 (valamiért nem akarja megjelölni azokat az embereket akiket nem követek, szóval azért bocsi :()

- Tanjiro! Jó reggelt! Jöttél megint árulni? - kérdezem meg egy jó barátom elé érve ki nem messze innen egy kis kunyhóban él.

- [Név]! Rég láttalak! - mosolyog kedvesen. - Történt valami abban a két napban amíg nem voltam? - kérdezi, melyre elkuncogom magam.

- Nem történt semmi nagyon. Megy az élet mint általában. - magyarázom el ahogy fázó kezemet zsebre teszem.

- Mondani is akartam! Nagyon tetszik az új Kimonód! - mondja, melyre kissé zavarban félre pillantok.

- Köszi. Igazából anyutól kaptam. - mondom vörösre nézve.

Végül segítettem neki eladni a kosár tartalmát, miközben jókat beszélgettünk, majd sötétedéskor hazaindult. De nem gondoltam, hogy akkor fogom utoljára látni.

|Írói szemszög|
*Time skip*

- Valahogy ismerős ez a falu. - mondja Tanjiro körbe nézve a faluban.

- Lehet haluzol megint. - mondja Inosuke, ahogy leveszi maszkját.

- Várjunk.. - mondja ahogy előre néz, és ez ismerős utat pillant meg, melyre teljesen lefagy.

- Tanjiro minden rendben? - kérdezi meg Zenitsu kissé aggódva.

- Tanjiro? Úristen olyan jó újra látni téged! - megy oda hozzájuk egy idősebb nő. - Hogy megnőttél! Az a tragédia után annyira jó, hogy még egyben vagy! - simogatja meg karját.

- Tanjiro! Jó újra itt látni! Már vagy négy éve nem jártál erre! - mondja egy férfi is.

- Én is örülök, hogy újra láthatom önöket! - mosolyog rájuk.

- Ti jöttetek volna a démont megölni? Szegény [Név] szívem szüleit megölték, és szegénykém nagyon rossz állapotban van. - sóhajt egyet az öregasszony.

- [Név]? - kérdezi meg Inosuke, és Zenitsu.

- Egy gyerekkori barátom. - mondja, majd vissza fordult az idősebb nőhöz.

|Reader szemszöge|

- [Név], drágám. Van egy kis időd? - kérdezi meg a szomszéd.

- Persze Miyako-san! Mit szeretne? - kérdezem meg az öregasszonyt, ki miután a szüleim meghaltak befogadott.

- Miért nem tartasz egy kis szünetet? Egész nap össze vissza futkározol, és túl fogod magad dolgozni. - mondja ahogy aggódóan megsimogatja arcom. - Meg aztán vendégeink lesznek! - mondja kedvesen.

- Rendben! Viszont egy dolgot még be kell, hogy fejezzek. Maximum egy fél óra. - mondom, ahogy sietve elindulok.

|Írói szemszög|

- Fiúk! Gyertek beljebb! - engedi be a fiúkat. - Foglaljatok helyet, [Név]-nek lassan itthon kell hogy legyen. - mondja, ahogy forró teát önt öt csészébe.

Viszont akárhogy is telt az idő [H/sz] hajú lány nem ért haza, melytől kissé aggódni kezdett Tanjiro is. És kezdett is sötétedni, mely jelezte, hogy a démonok bármelyik percben felbukkanhatnak bárhol. Ezért a fiúk el is indultak a démon, és az eltűnt lány keresésére. Tanjiro elég hamar megérezte a rossz démon szagot, ám mellette egy ismerős édesebb illatot is érzett, mely túl ismerős volt neki.

- Erre. - biccent a megfelelő irányba, melybe elindulnak mindhárman. A falu mellett nem sokkal meg is látták ahogy a lányt egy fának löki a démon. De a fiúkat az teljesen meglepte, hogy nem adott ki semmilyen hangot, pedig elég fájdalmas volt az érkezése. De Tanjirou tudta, hogy magas a fájdalom küszöbe a lánynak, így nem fájt ez neki annyira mint egy normális embernek. Egy öt perces csata volt, hisz ahhoz képest elég könnyű volt megölni a démont, majd Tanjirou egyből a lány irányába sietett. - [Név] minden rendben? - kérdezi meg, ahogy elemeli kezét derekától, így láthatóvá teszi a vágást, melyet a démon csinált.

- N-Nincs semmi bajom Tanjiro. Tudom, hogy tudod, hogy nekem nem fájt ez annyira. - néz a lány a kissé aggódó tekintetű fiúra.

- Gyere segítek. - mondja, ahogy térdhajlata, és háta alá nyúlva menyasszony pózben fel is veszi.

- Nem néz ki jól a sebe. - mondja Inosuke.

- Elviszem az orvosira, ti addig nyugodtan menjetek vissza. - néz a fiúkra Tanjirou.

- Rendben hős szerelmes. - mondja Inosuke, melyre a lány elkuncogja magát.

- Bocsi miattuk. - mondja Tanjirou, ahogy a fiúk halló távolságon értek.

- Semmi baj.. - mondja a lány ahogy a fiúra néz, kinek kissé ideges, és aggódó tekintete volt. - Mi a baj? - kérdezem meg, melyre kissé megenyhül tekintete. - És ne mond azt hogy semmi. - szögezem le, melyre elkuncogja magát.

- Bocsánat amiért négy éve csak úgy szó nélkül eltűntem! - mondja kissé jobban magához fogva.

- Először nem értettem miért tűntél el, aztán megtudtam a híreket, hogy téged, és Nezukot nem találták, és a többiek halottak. Ezért nem kell bocsánatot kérned. - hunyom le szemeimet.

- De a szeretteidet akkor sem kéne magukra hagynod, és pont ezt tettem. - mondja, melyre elkuncogom magam.

- De megmentettél. - nézek rá, melyre kissé elmosolyodott. - Az a múltban történt, amit nem tudunk megváltoztatni, szóval ne úgy gondolj rá, hogy magamra hagytál. - forgatom meg szemeimet. - Amúgy meg.. én is szeretlek. - kuncogom el magam, melyre kissé mintha elpirult volna.

- De ezt miért mondod ilyen közömbösen? - kérdezi meg, melyre elnevetem magam. Végül az orvosihoz érve ellátták a sebemet, ám mivel démon okozta estére még bent tartanak, mert lehet, hogy került a szervezetembe egy kis démon vér, melytől démonná tudok változni. De Tanjirou ott volt mellettem, és elmesélte, hogy mi történt vele a négy év alatt.